Fonák viszonyú ezen szóban; lábbeli, t. i. csizma, saru, czipő, topán, bakancs, stb., mert ezek nem lábba, vagy lábból hanem lábra valók, tulajdonkép, melyekbe a lábat takarják bele, nem pedig azt a lábba; tulajdonképen am. láb-veli. Hasonló fonákságu: fejébe teszi a kalapot, e. h. fejére, s az is eredetileg alkalmasint: ve, fejéve mint hova. féle v. féli. Olyan mint tele v. teli. Öszvetett melléknév a fél és e v. i elemekböl, s tulajdonkép ez is öszvetett szót képez. Jelent bizonyos neműt, fajút, részhez, osztályhoz, félhez tartozót. Egyféle, kétféle, többféle, sokféle, mindenféle, különféle, másféle. Úrféle, polgárféle, katonaféle, szolgaféle. Borféle italok. Húsféle ételek. Különösen am. bizonyos birtokoshoz tartozó. Telekiféle ház. Kovácsféle szőlők, kertek. Néha hasonlatra vonatkozik. Magamféle ember, olyan tulajdonságu, természetű, állapotú, mint én. Csalásféle csíny. ha, kor. Időt jelent, s időhatárzókat képez ezen öszvetételekben: né-ha, vala-ha, so-ha (se-ha), minden-ha. Egy érteményü a kor szóval: némely-kor, valami-kor, semi-kor, v. se-mikor, mindenkor, e helyett: koron, mindenkoron, stb. Különben a ha föltételt jelentő kötszó, melyet a régiek ragoztak is mint főnevet, „Úr Isten az megtisztulásnak törvényét hával (sub conditione) adta ki.“ Tihanyi cod. 172. 1. Hával oldozza fel.“ Pázmán Kal. 147. I. Mennyiben a föltétel teljesítése bizonyos idővel van viszonyban, e kétféle jelentésü ha rokon. Adok pénzt, ha lesz azaz, amikor lesz. Különben mint kötszót részletesen tárgyalva 1. a Szótár folyamában ha rovat alatt. hat. Önálló ige a latin valet, potest, penetrat, pertingit értelmében. Rokon vele a szanszkrit pat, latin pot-is. Mint igeképző szükebb jelentésü, s am. képes, van ereje, módja alkalma, valamit tenni, nincs akadályozva, hogy tegyen. Hangrendhez alkalmazkodva vékonyhangu igék után: het, pl. áll-hat, kel-het, ül-het, (stare, surgere, sedere valet v. potest). Általán mind gyök- mind származékigékhez járulván úgynevezett tehetőigéket képez: vár-hat, száll-hat, lát-hat, ver-het, tör-het, marad-hat, szalad-hat, ered-het; irat-hat, nyomat-hat, kerestet-het, ölethet. stb. Ik-es igékhez járulván szintén fölveszi az ik-et: al-szik, al-hatik; nyug-szik, nyug-hatik; eszik e-hetik; fekszik, fek-hetik; gondolkodik, gondolkod-hatik; árulkodik, árulkod-hatik; verekedik, verekéd-hetik; törekedik, töreked-hetik; huzódik, huzód-hatik; vergődik, vergődhetik. stb. Néha ezt teszi: szabad, meg van engedve, nincs tiltva, pl. A foglyok a kertbe sétálni mehetnek, de a várból nem távozhatnak. A tilosban nem vadászhatunk. Ha dolgotokat végeztétek, eltávozhattok. Ható, hető alakban áthatóigék mellett szenvedő értelmű: gondolható, képzelhető, érezhető, ami gondoltathatik, éreztethetik. Igy a hatatlan, hetetlen is: gondolhatatlan, képzelhetetlen. kép; ként (= ki-ént, régiesen kéd is). Az első módhatározó, mely megfelel e kérdésre: hogyan? mi módon? s értelme: úgy, oly módon, mint, hasonlóan, bizonyos formán, gyanánt „Illendőkép" úgy mint illendő, mint illik. „Máskép" más módon, más formában. „Azonkép," úgy mint az. „Tolvajkép" tolvajhoz hasonlóan, „Kölcsönkép" kölcsön gyanánt. A hasonlat alapfogalma rejlik benne, minthogy a kép nem egyéb, mint valaminek alakja, formája, lemásolt hasonlata. Megtoldva: képen, melyben az en oly módképző, mint ezekben: úgy-an, így-en, szép-en, helyes-en, ép-en. Tehát elég egy p-vel irni. A kettőztetett képpen vagy csak hangosbitott kiejtés, mint a tájdivatos: erőssen, hálássan, vagy így is elemezhető: kép-ü-en, kép-v-en, kép-p-en, pl. sokképpen sok képü-en, ezen hasonlatok szerint: csép-ü-en, csep-v-en, csep-p-en, röp-u-en, rüp-v-en, röp-p-en. = Némely esetekben kép helyett a nyelvszokás által ként használtatik pl. miként? mimódon; másként, más módon; valamiként, valami módon; azonként, ezenként. De szabatosan véve különböznek egymástól, és föl nem cserélhetők a) midőn a kép latin ter képzőnek vagy modo szónak felel meg egyenlőkép, (aequalirer, aequali modo), nem: egyenlőként ; hasonlókép (similiter) nem hasonlóként; kiváltkép (peculiariter) nem: kiváltként; eleyendőkép, (sufficienter) nem: elegendőként; b) midőn általán a hasonlóság, mód, olyanság alapfogalma rejlik benne. Mentségkép mondani valamit, nem: mentségként. Ellenben a ként, mely ki és ent v. ént-ből alakult: ki-ént, (hasonló ehez mint mi-ent, ugyanazon ént, mely van szerént szóban is, és a régieknél szokottabb volt: irgalmasságodént, beszédedént) am. a latin secundum, iuxta és quâ, tamquam, honnan különböznek: parancskép, tanácskép mondani valamit; (instar mandati, consilii ;) parancsként, tanácsként cselekedni, azaz, parancs, tanács szerént, (secundum mandatum, consilium), úgy mint a parancs, tanács tartja; apaként úgy mint apa. Különös figyelmet érdemel a ként mint osztó rag számokkal viszonyban, midőn azt jelenti, hogy valamely egésznek külön-külön részei egymásután következnek, s bizonyos rendet, szert, sorozatot képeznek, mit a latin nyelv tim raggal, vagy per elüljáróval fejez ki: egyenként (singillatim), csap tonként (turmatim), tizenként (per denos), százanként (per centenos). né, nő. Közösebb nyelvszokás szerint öszvetételben a né jelent feleséget (uxor) = neje, birtokragozva, épen úgy mint nöm, nöd is; a nő, pedig, mind önállólag, (birtokrag nélkül) mind öszvetételben általán asszony embert (femina). Jakab zsidóné, Jakab zsidó felesége. Kovácsné, Kovács nevü vagy kovácságot üző embernek felesége. Szakácsné, szakács felesége, vagy neje. Szakácsnő, szakácsságot üző nőszemély. Grófné, báróné, királyné, grófnak, bárónak, királynak felesége; grófnő, bárónő, grófi, bárói vérből származott, királynő pedig mint királyi jogokkal biró hölgy, legyen az hajadon, vagy férjezett. Igy különböznek: papné, papnő; szabóné, szabónő; úrné, úrnő; pórné, pórnő; szinészné, szinésznő; kalmárné, kalmárnő stb. Mint későbbi divatú öszvetételben a nő előtt álló szónak vég önhangzöja meg nem nyúlik, ellenben a né előtt meghosszabbúl p. varganő, de Vargáné. szér. Azon szer főnév, mely többféle jelentései között megfelel a magyar íz, latin vicis-nek, s mint ilyen számnévhatározót képez, mely esetben a hangrendhez alkalmazkodva három alakú; szér, ször, szor, ámbár hajdan csak egyes eredeti alakjában divatozott: három-szér, hat-szér, számtalan-szer, s mint öszvetett főnév alkatrésze ma is egy alakú : pajta-szer, töltés-szer, kert-szer, rend-szér, ház-szér, gyógy-szér, sok-szérű, töb-szerű, egy-szerű. Erteménye: annyi ízben, amennyit a tőszó jelent, p. egy-szer, egy ízben, tiz-szer, tíz ízben, több-ször, több ízben, sok-szor, sok-ízben, számtalan-szor, számtalan-ízben, annyi-szor, mennyi-szer, annyi mennyi ízben, valahányszor, valahány-ízben. Fölveszi a) a ra re ragot: hatszor-ra, tízszer-re; b) az i képzőt: egyszer-i, ötször-i, százszor-i; c) a ta te határzói képzőt: kétszer-te, hatszor-ta, ezerszer-te; d) az és, os, ös, képzőt: kétszer-és, háromszor-os, ötször-ös. A szér-nek, mint sort, rendet jelentőnek rokona a latin series. A szláv nyelvben ugyanazon észjárással, mint a magyarbam, a rád = szér, sor, és jeden ráz (rád) = egyszer; a magyar,egyszeriben' (tüstént) szlávul: porád. nap, Ezekben: minap, tegnap, és gyakran vasárnap is határozókat képez, e helyett: napon, mint kor koron és kép képen, talan, telen, v. atlan, etlen egyersmind: talanúl stb. Ez utolsókat részletesen tárgyalva 1. a Szótár folyamában 218-221. l. A csonkított szókból, vagy elvont gyökökből álló képzőkről. ―ke, ka, -csa, cse, -cza, cze. Kicsinyítőket képez fő- és melléknevekből: : leány-ka, legény-ke, halvány-ka, szegény-ke. Néha megfordítva: ak: kup ak, kup-ka, csut-ak, csut-ka, bics-ak, bics-ka. Lágyítva ese csa: kenő-cse, görgő-cse, gyermek-cse, tó-csa; fordítva: ecs, acs: köv-ecs, göb-ecs, ur-acs, mely alakhoz ismét különösen ke ka szokott járulni, együtt kettős kicsinyítőt képezvén: köv-ecs-ke, szém-écs-ke, tőr-öcs-ke, ur-acs-ku, fi-acs-ka, bor-ocs-ka, továbbá cze, cza: gyer-kö-cze, der-cze, Gyuri-cza, Kati-cza. Ezen képzőt némelyek szláv eredetünek tartják, minthogy változataival együtt a szláv nyelvekben is köz divatú, p. hlava, fej, hlavitska, fejecske, diva leány, divka, divicza, devojka, devojtsicza am. leányka, nyitravölgyiesen: lánycsika. Rokon vele a latin cu is: homunculus, muliercula, plebecula, és a szásznémet: chen: Männchen, Weibchen. Vajjon van-e a szláv ka, latin cu, német chen-nek saját nyelvbeli mégfelelő gyöke, itt nem kutatjuk : de azt nem tagadhatni, hogy nyelvünkben alaphangra és fogalomra nézve a ke kicsinyítővel egyeznek a kev-es, ki-s, ki-csi, gyökei, s a csekély am. a maga nemében kicsi, továbbá csak, régiesen csek, fogalomban szintén csekélységre, kicsiségre vonatkozik, valamint az önálló ecs, öcs, kisebbik, fiatalabbik testvér, és az ocs-ó nyúl am. kicsi, fiatal nyúl. Eléfordúl a török nyelvben is főneveknél dsik, csik, s mellékneneknél dse, cse alakokban: ana-dsik anyácska, udsuz-cse ólcsócska; a persában ak: murg-hak madárka, aszp-ak, lovacska; a hasonlító fokban is: bihtar-ak, jobbacska. A finnben is : kka, kainen stb. -nyi. Régiesen nye v. ne, mennyiséget nagyságot, illetőleg mértéket jelentő mellékneveket képez: egy öl-nyi, egy öl hosszú; órá-nyi, óráig tartó, mázsá-nyi, mázsa nehézségü, anyá-nyí leány, anyjához hasonló nagyságu, egészen felnőtt. „Hatvan láb földnye." Münch. cod Luk. 24. „Kétszász könyökletnye." U. o. Ján. 21. „Ennye ideiglen.“ U. o. Midőn mai nap ra-, re-vel ragozzuk, a régiek a nélkül éltek vele: „Eltávozék tölök egy kő hagyeitásnye" (ra). Erteményéből világos, hogy a nagyságra vonatkozó nő, tájejtéssel nyő (crescit, major fit) és növel, nevel, nyúlik, igékkel s a nagy melléknévvel rokon, péld. ölnyi öl-nagy, oly nagy mint egy öl, évnyi, egy évi nagyságu, hordónyi has, oly nagy, mint hordó. = -ség, —ság. 1) Fönevekből képez téröszveget, térsokaságot, tájt, vidéket jelentő szókat: hegység, völgység, sikság, mezőség, erdőség, Nyirség, Szilágyság, Ormánság; b) személyzeti öszveget, sokaságot: katonaság, papság, diákság, polgárság, nemesség, magyarság, tótság, bizottság, küldöttség, vagy bizonyos személyek, illetőleg nép által lakott tartományt, vidéket: Jászság, Kunság, Örség; c) átv. ért. személyzeti tulajdonságot, állapotot, rangot: katonaságra szánni magát; nemességet szerezni; asszonyság, uraság, királyság, herczegség, atyafiság, mesterség, kovácsság. 2) Minden melléknévhez járulhat, s jelenti az illető tulajdonságát, bőségét, egész mivoltát, állapotát: szépség, rutság, kicsiség, nagyság, fényesség, homályosság; honnan szépséges több mint szép, hasonlóan; rútságos, nagyságos, fényességes, boldogságos, gyönyörüséges a maga nemében több mint rút, nagy, fényes, boldog, gyönyörű. Ide tartoznak a melléknevül használt részesülők: forróság, lehetőség, járandóság, mulandóság, vásottság, nyiltság, levertség, érettség. 3) Járul jelenidőbeli igetőkhöz: kivánság, tanulság, fogság, mulatság, mentség, nyereség, sietség, veszteség, stb. Elemzése. Eredeti alakban ség, minthogy a régiek vastaghangu szók után is így használták. „Melotosnak kedig minden kazdagségű városít kivivá, és megtörö minden magasségű városokat." Bécsi cod. Judit I. Ebből kiindulva úgy vélekedünk, hogy öszvetett szó az es (is) és eg elemekből, eredetileg es-eg, v. és-eg. Lássuk már ezek jelentéseit nyelvünkben. es, v. és, is, mint föntebb is eléadtuk, 1) Kapcsoló: Péter és Pál, én is, te is; alapfogalomban többnek öszveadása, öszvekötése, illetőleg sokasító. 2) Fokozásban nagyító, sokasító: leg-es legjobb, telid-es teli. 3) Gyakorlatos, azaz ismétlés által sokasító: röp-ös, tip-es, tap-os, foly-os, verd-ės, szökd-ös. Rokona ez (oz, öz) csipd-éz, repd-éz, kapd-oz, köpd-öz, kérd-ez. 4) Viszonykötő, vagyis kettőt egyesítve sokasító: család-os ember család és ember szoros együttes viszonyban; bor-os korsó bor és korsó, mint tartalmazó együtt véve; vér-es kard = vérés kard, egymáshoz tapadva. 5) Nagyítva sokasító ezekben és ilyenekben: tenyer-es, talp-as, váll-as, mark-os, csont-os, ember. eg (ég, ög, og). Gyakorlatos igeképző: tip-èg, tip-ės, tap-og, tap-os, csipd-ég-el, csipd-ės, verd-ég-el, verd-ės. Alapértelme és, p. szed-eg-et am. szed és szed, vet-ég-et am. vet és vet, kér-ég-et am. kér és kér, mér-ég-et am. mér és mér. 2) Belső viszonyt kötő: ür-eg am. ür-es hely, tér; lov-ag am. lov-as ember. eg-verték es-meg, Továbbá ezen eg am. meg. A Bakony és Balaton vidékén eg-láttam = meg-láttam, meg-verték, és a palóczoknál: es-eges-meg, is-meg (ismét), meg-es-eg = megés-és-és. En meg te én és te. A meg tájtéssel: met s közösebb szokással mét; p. met-mondtam meg-mondtam, es-mét, is-mét = es-meg, is-meg, vagy és-még. Végre hasonló hozzá a leg nagyítóban rejlő eg, tájejtéssel: et: leg-jobb, let-jobb. Ezek szerint az es, és, is; eg = meg; met v. mét, et jelentenek mind egyenkint, mind egybefoglalva általán kapcsolatot, öszvekötést, s ebből származó többséget, sokaságot, illetőleg gyakorlatot. Hasonló rokonságban állanak a) a latin: et és a gyakorlatos igeképző it, t. p. movet mozdít, mot-it-at mozgat, clamat kiált, clam-it-at, kiáltoz, rapit ragad, rap-t-at ragadoz, salít szökik, sal-t-at szökdös; a magyar: járat és jár-t-at folytonosan, vagy gyakran járat; folyat és foly-t-at = gyakran, tartósan folyat. 2) a latin gyakorlatos képző g = magyar eg, es: ter-o török, dörök, ter-g-o dör-g-öl. Hasonló képzési rokonságban vannak a latin : spargo, magyar szórogatok, lat. vergo m. vergődöm, s a keményebb c (=k) ra változva : claudus sánta, claud-ic-at sánt-ik-ál, fodit ás, fod-ic-at ás-k-ál. És így: vellit, vellicat, mordet, morsicat. 3) A latines-c magyar-es-eg, esg: senes-c-o, cal-es-c-o, frig-es-c-o, tep-es-c-o, épen olyanok, mint a magyar; ker-esg-él, fut-osg-ál, tap-osg-ál. 4) A latin gyakorlatos smagyar gyak. es, eg, péld. ver-s-o, forgatok, cur-s-o, futosok, quasso quat-s-o, verdesek. Hasonlók a pendo, veho igékből származott penso, vexo stb. 5) A latin os-(us) = es (ès, as, os, ös) magyar melléknév képző: mucus mocsok, takony, muc-os-us mocsk-os, takny-os; grumus göröngy, grum-os-us göröngy-ös; virus mirigy, vir-os-us mirigy-ės; seta sérte, set-os-us, sert-és; fumus füst, fum-os-us füst-ös, és az id képző; humor nedv, hum-id-us nedv-es; calor hév, cal-id-us hev-es; putor büd, büz, put-id-us büd-ös, büz-ös. Mennyiben a magyar eg, ag ezt is jelenti: es, as, hasonló hozzá a német képző ig, ich-t nachläss-ig hany-ag, thöricht balgat-ag, és a német isch = magyar es, os, es: wind-isch szel-es; büb-isch gyerek-es; närr-isch bolond-os; az igeképző sch = magyar es: for-sch-en, herrsch-en, knirr-sch-en; leb-s-el, gug-s-ol, hab-s-ol. Továbbá, valamint a magyar: eg, meg, úgy a fordított német: ge a) gyüjtő, sokasító: Ge-hölz, Ge-wässer, Ge-därm, b) ismétlő, gyakorlatos: Ge-brumme, morm-og-ás, Ge-flister, sus og-ás, Ge-polter, dob-og-ás, Ge-klingel, csén-ég-és: b) A latin et magyarul es, és; item magyarul esmeg, ismeg; identidem item et item, magyarul tájdivatosan megesmeg, egesseg, metesmet. Mindezekből kitetszik, hogy az es eg-, és rokonaikban a többség, sokaság, gyakorlat, ismétlés alapfogalma rejlik. Alkalmazzuk már ezeket a ség, ság, képzőjü szókra. 1) főneveknek sokasági jelentést kölcsönöz: hegységhegy és meg (= hegy és még) hegy-eseghegy folytában véve, sok hegy. Hasonlóan: erdőség, mezőség, térség, sikság, elterjedt erdők, mezők, rétek, sikok folytonos sokasága; papság, katonaság, papok, katonák öszvesen vagy bizonyos seregben; királyság, minden, mi a királyi hatalomhoz; müvészség, minden, mi a müvész köréhez tartozik. Hasonlóan a melléknevekből: szép-ség = szép jegyek öszvege, boldogság = boldog állapot egész mivoltában. Valószinünek látszik, hogy maga a sok melléknév sem egyéb, minta a ség ság módosítványa. 2) Az igékből alkotott ség ság képzőju neveket úgy is lehet feloldani ha a meg v. eg előre, az és pedig hátratétetik p. kivánság meg-kiván-ás, feledség meg-feled-és, nyereség = neg-, vagy tájejtéssel eg-nyer-és, A gyakorlatos igeképzőkről. I. —8, -82, —z, zs, d. Ezek a fentebb elemzett es kötszónak módosulatai, mindegyik saját hangrendü önhangzókkal. —8, (—ės, —os, —ös) rep-ės, tip-ės, foly-os, tap-os, szök-ös, köp-ös, csipd-és, verd-és, fogd-os, kapd-os, lökd-ös, törd-ös, mint középképző: hem-s-eg, har-s-og, pör-s-en. ―ász, —ész. Kotor-ász, hadar ász, legel-ész, csiper-ész, eger ész, mint középképző : toll-ász-kodik, tetv-ész-kedik, term-ész-et. —z, (—az, ez, -ėz, -oz, —öz). Von-z, ör-z, cser-z, fő-z, ág-z-ik, hab-z-ik, ágy-az, level-ez, bélyeg-éz, folt-oz, köt-öz. - oz, —ėz, (kétágu), ingad-oz, roskad-oz, szakad-oz, ömled-ěz, hüled-ez. —oz, —éz, —öz, (háromágu). Kapd-oz, hord-oz, csipd-éz, lökd-öz, üld-öz, vált-oz-ik, érk-éz-ik, férk-ėz-ik, ölt-öz-ik, költ-öz-ik. -sz, mint középképző: von-sz-ol, on-sz-ol, töm-ösz-öl, csöm-ösz-öl. -zs, mint középképző, mor-zs-ol, hor-zs-ol, pèr-zs-él, dör-zs-öl, leb-zs-él. = Mint középképző: fog-d-os fog-od-os, kap-d-os kap-od os, lök-d-ös, = lök-öd-ös, tépd-és tép-éd-és, lép-d-és lép-éd-és, nyel-d-es nyel-éd-ės, moz-d-úl, (moz-od-ul, moz-og-úl), ford-úl (for-od-úl, for-og-úl), ren-d-ül, zen-d-ül, csen-d-ül, zör-d-ül, gör-d-ül. II. -g,k. A g legszaporább gyakorlati képző nyelvünkben, mely ily nemű igéket képez a) csaknem valamennyi természeti hangból, különöseu, melyek, az an en igeképzőt is fölveszik, o, ė, ö, hangrenddel, mint: csatt-og, csatt-an, pěty-ėg, petty-en, zör-ög, zörr-en. Ilyenek; bugy-og, csett-ég, berr-ég, csöp-ög, csör-ög, csor-og, czup-og, dob-og, csosz-og, döcz-ög, döb-ög, dör-ög, durr-og, duzz-og, forty-og, föcs-ög, hars-og, horty-og, hörp-ög, kocz-og, kop-og, koty-og, korty-og, locs-og, loty-og, nyif-ég, nyif-og, nyek-ég, nyik-og, patt-og, pih-ėg, pisz-ég, pity-ég, poty-og, puff-og, recs-ég, rétt-ég, rez-ég, rop-og, roty-og, roz-og, röf-ög, röh-ög, szoty-og, szorty-og, szusz-og, top-og, toty-og, vics-og, vak-og, zök-ög, zöty-ög, zör-ög; továbbá, melyek az an, en, képzőt nem szokták felvenni: bé-g, bö-g, bú-g, nyö-g, sú-g, zú-g, barcz-og, bek-eg, bizs-ég, csacs-og, csámcs-og, csemcs-ég, csen-ég, czaf-og, czincz-og, dön-ög, dud-og, dunny-og, dünny-ög, err-ég, gág-og, gagy-og, hák-og, háp-og, herr-eg, hinny-og, höb-ög, huh-og, hümm-ög, hör-ög, kár-og, köh-ög, lih-eg, mi-og, máv-og, mok-og, morm-og, nyám-og, nyáv-og, nyik-og, nyös-ög, pessz-ég, pinty-ėg, pen-ég, pip-ég, porcz-og, sáp-og, selyp-eg, sip-og, sus-og, sutt-og, szisz-eg, vacz-og, vih-og, vinny-og, vorcz-og, zaj-og, zok-og, zen-eg. b) mozgalmat jelentő gyökökből: bicz-ég, bill-ég, boly-og, czamm-og, döcz-ög, in-og, for-og, für-ög, laf-og, lef-ég, leb-eg, lib-ég, lob-og, iz-ég, moz-og, rem-ég, pill-og, vill-og, sür-ög, stb. melyek közöl némelyek fölveszik az an en képzőt is, mint: biczcz-en, bill-en, lebb-en, lobb-an, mozz-an. c) r, 1, ly, képzőjü törzsekből: ácsor-og, hábor-og, tántor-og, hunyor-og, kóbor-og, kódor-og, bódor-og, csavar-og, sanyar-og, könyör-ög, sünydör-ög csöpör-ög, dider-ég, teker-ég, szender-ég, henter-ég, fanyal-og, nyavaly-og, támoly-og, émely-ég, szédel-èg, tėvely-ég, gőzöl-ög, büzöl-ög, füstöl-ög. Ezek általán hangugratók, valamint az a) és b) pont alattiak is r, n, ly, z, után jobbára azok, mint: dör-g, mor-g, kon-g, don-g, boly-g, moz-g, rez-g stb. d) mint középképző az átható igéhhez szokott járulni: lát-og-at, tát-og-at, márt-og-at, nyujt-og-at, von-og-at, ver-ég-et, szed-ég-et, takar-g-at, vakar-g-at, peder-g-et, göngyöl-g-et stb. c) néha n közbetéttel: boly-ong, csap-ong, zsib-ong, tol-ong, szor-ong, töpr-eng, mely esetben némi nagyitási mellékértelme van. A hangrend szerint segédhangzója o, é, ö: for-og fér-ég, för-ög, csatt-og, sercz-ég, zör-ög, tántor-og, teker-ég, csöpör-ög. Kivételesen a, i: csat-ang-ol, bar-ang-ol, ker-ing, gur-ig-ál. Az a kicsinyítési árnyalat. = ―k. Ez önálló gyakorlatos igéket nem képez, hanem, mint középképző a g-nek módosúlata, melynek t. i. szervrokona : ás-k-álás-og-ál, jár-k-ál — jár-og-ál, tur-k-ál = tur-og-ál, szur-k-ál szur-og-ál, ir-k-ál ir-og-ál, váj-k-ál váj-og-ál, vés-k-él vés-eg-él, her-k-él her-eg-él, eser-k-él cser-ég-él, fuld-ok-ol fuld-og-ol, hald-ok-of hald-og-ol, nyeld-ek-el nyeld-ég-él. A) Különös tárgyalásra méltók. akodik, —ekėdik, v. —kodik, —kėdik, ―ködik, -akozik, —ekėzik, v. —kozik, -kézik, -közik, —akoszik, —ekėszik. 1) Igéket képeznek igékből: huz-akodik, von-akodik, ver-ekedik, tör-ekedik, várakodik, gyül-ekėzik, árul-kodik, emel-kedik, szüköl-ködik; 2) főnevekből: király-kodik, emberkedik, ör-ködik ; 3) melléknevekből; bátor-kodik, kevély-kėdik, eszelős-ködik. Ezen képző általán az alapszó jelentésének gyakorlatát vagy folytonosságát fejezi ki, nevezetesen a) midőn igékhez járúl, jobbára vísszaható értelmű, s mintegy önhatólag szcnvedő. Párhuzamos társa az átható, gyakorlatosokat képző: ogat, éget, öget v. gat, get. E kétnemű igeképzők alkatrészei következő rendszerben váltakoznak: az átható ige zárt hangzója nyiltra, vagyis az o, a-ra, az é, ö, e-re, és viszont, s lágy mássalhangzója g, kemény k-ra, és kemény mássalhangzója í lágy d-re, v. z, -sz-re változik, péld. mos-og-at mos-ak-od-ik, huz-og-at huz-ak-od-ik, ver-ég-et ver-ek-ed-ik, köt-ög-et köt-ek-êdik, árul-g-at árul-k-od-ik, hordoz-g-at hordoz-k-od-ik, keres-g-et keres-k-éd-ik, őriz-g-et őriz-k-éd-ik, szán-og-at szán-ak-oz-ik, várog-at vár-ak-oz-ik, mar-og-at mar-ak-osz-ik, ver-ég-et ver-ek-ész-ik. Hasonló viszonyuak: tologat tolakodik, vonogat vonakodik, szürönget szürenkedik, pirongat pironkodik, illesztget illeszkedik, meresztget mereszkedik, eresztget ereszkedik, nyalogat nyalakodik, lopogat lopakodik. stb. Mindezekben a k nem egyéb, mint a gyakorlatos g képzőnek változata. b) Midőn fő- és melléknevekhez járul, a dolog természeténél fogva nincsen párhuzamos átható társa, de szintén folytonos gyakorlatot, illetőleg belcselekvést fejez ki, s körül irva ilyképen értelmezhető: a) a főnevek után „a főnév által jelentett állapotot, dolgot folytonosan gyakorolja“: ármánykodik = az ármányt folytonosan üzve működik; emberkedik, legénykedik, kalmárkodik = ember, legény, kalmár lényével szorosan öszvefüggő dolgokat gyakorol; királ ykodik, tanárkodik, bojtárkodik királyi hatalmat, tanári hivatalt, bojtári szolgálatot gyakorol; a melléknevek után körül irva ezt jelenti: „az illető melléknév által kifejezett tulajdonságot, minemüséget üzi, gyakorolja önmagában." p. Soványkodik időről időre fogy, soványabb lesz. Ezen igealakok nyelvünknek különös sajátságai, melyeket oly szabatosan, ugyanannyit mondva egy szóval aligha képes más nyelv visszaadni, p. gondolkodik egészen más és több, mint a latin: cogitat, német: denkt, szláv: miszli. Jegyzet. A fentebbi elemzésből könnyü belátni az odik és kodik alakok közti különbséget, t. i. az első egyszerü belcselekvésre vagy szenvedésre, a második azon fölül azok gyakorlatára is vonatkozik; tehát más: soványodik és soványkodik, kényesedik és kenyeskedik, szomorodik és szomorkodik. Az odik alaknak párhuzamos átható társa it: takarít, takarodík, keserít, keseredik, örökít, öröködik, a kodik alaké pedig, mint főnebb tárgyaltuk, ogat v. gat, marogat marakodik, vereget verekedik. B), mint gyakorlatos igeképző. Ez különbözik azon 7 képzőtől, mely a lesz igének csonkája, s mint olyan önhatókat képezvén, az átható t képzőnek párhuzamos társa p. tágúl, tágít, borúl, borít, derül, derít. Miről 1. alább a —t, -d, -l, képzöket. Atalán folytonos, gyakori, tevékeny működést, mozgalmat fejez ki; különösen: a) Mint hangutánzókat gyakorló: bernyákol, bokákol, bömböl, csörömpöl, csiripėl, czikákol, dörömböl, kuruttyol, kalatyol, kukorikol, koákol, kodácsol, kelepel, kiabál, kárál, karicsál, hangicsál, turbékol, horkol, mormol, siápol, rikácsol. Segédhangzója a mássalhangzóval végződő törzsek után hangrendileg: o, é, ö.. AKAD. NAGY SZÓTÁR. 17 |