önmagát tanogatja, oktatgatja. V. ö. —KODIK, —KÉDIK, —KÖDIK.

AKÓFA, (akó-fa) 1. AKÓLÓFA.

AKOL, (ak-ol) fn. tt. aklot, tb. aklok. Általán, körülárkolt vagy korlátfákkal, sövénynyel, fallal, deszkapalánkkal kerített, s amennyiben födve is van, egy vagy több oldalán nyilt hely, melybe a barmokat leginkább éjjeli állomásra vagy téli szállásra berekeszteni szokták. Ökörakol, melynek jobbára csak éjszak felől van félfödele, bikaakol vagy bikakol, melybe a község bikáját zárják, lóakol, hová a ménest rosz időben vagy éjjelre beterelik, tehénakol, a tehenek,

-AKODIK, (ak-od-ik) ösz. igeképző, melynek hangrendileg párhuzamos társa ekedik, t. i. amaz mély, emez magas, egy szótagból álló gyök vagy törzsigéhez járulván. A d némely igékben a szervileg rokon sz, z-vel váltakozik, pl. marakodik marakoszik, várakodik várakozik, verekedik verekészik, törekedik törekeszik, gyülekedik gyülekezik. Képez gyakorlatos visszaható vagy benmaradó cselekvésü középigéket. Szoros képződési és érteményi viszonyban áll vele a gyakorlatos átható cselekvőket képező ogat, hangren-gulyaakol, a gulyamarha számára, juhakol, mely szin

dileg öget, éget, mint ezen tábla mutatja :

vált-og-at,

bont-og-at,

ért-ek-éz-ik,

költ-ek-éz-ik,

tilt-og-at,
önt-ek-éz-ik,
önt-ög-et.

ért-ég-et,

költ-ög-et,

1

tén vagy födeles, vagy födeletlen. Akolba terelni, rekeszteni a barmot, csordát, nyájat. Farkasnak akolt mutatni. Km. Átv. ért. egyház, melyhez bizonyos vallás, nevezetesen keresztény felekezeti hivek tartoznak. Egy akolból valók egy vallási felekezethez tartozók. Egy akol, egy pásztor = egy hitvallás egy fő alatt.

coër

Némelyek szerint am. ág-ól, mintegy ágakból, sövényből csinált kerítés. Hihetőbb, hogy am. akól azaz nyilt ól (v. ö. AK gyök). Egyébiránt feltalálEzen táblából kitetszik, hogy a) az áthatók gya- tatik a törökben akkor vagy akher, a perzsában ághal korlatos képzője og, ég, ög, a visszahatóké párhuza- szinte hasonló jelentéssel, a szláv nyelvekben okol mos ak, ek, vagyis amazokban az öszhangzók zártne- akol, így elemeztetik: o-kol, o-kolo, azaz körös, keműek, emezekben nyiltak, amazokban lágy, emezek-rekded, kerített valami; a héberben agál (SIN) ben kemény torokhang uralkodik, b) az áthatók cselekvési képzője at, et, a visszahatóké od, ed, (csak tájejtéssel öd), vagyis, amazokban az önhangzók nyil-kerek, kerekded. tak, emezekben zártnemüek, azokban a keményebb nyelvhang t, ezekben ennek lágyabb társa d viszi a szerepet, és így az átható és visszaható igék ezen nemei között az illető hangokra nézve fordított viszony all: og-at, ak-od; ég-et, ög-et, ek-ed: o a; a o; g, k; t, d; é, ö, e; e, é (ö).

Az átható ogat, társaival együtt ezt jelenti: a gyök vagy törzsige által jelentett cselekvést gyakran, ismételve, többször teszi pl. marogat ezen cselekvést mar, gyakran elköveti máson, kötöget = valami kötést gyakran ismételve tesz, vagy ezen cselekvést többeken végrehajtja. A visszaható akodik ekedik érteménye pedig több árnyalatu. a) A kiható cselekvés külső visszahatása a cselekvőre, pl. marakodik valakivel valakit marogat és marogattatik tőle; marakodnak az ebek, midőn egymást marják; ne verekedjetek!= ne veregessétek egymást; nép közé tolakodik = az előtte, útjában álló embereket tologatja és viszont tologattatik tőlök. b) A kiható cselekvés belső visszahatása, mely mintegy önmagából fejlik ki, pl. szánogat valakit gyakran szánja, szánakodik valakin = a szánogató részvét miatt szenvedő állapotban van ; értéget valamit hovatovább világosabban érti, belátja, fölfogja, értekezik valamiről azon czélból ír, beszél, tanácskozik, kérdezősködik, hogy valamiről tudomása legyen; tanogat, valakit = gyakori tanítással oktat, tanakodik magában valamely kétes, kérdés alatt levő dolog vagy teendő fölött mintegy

cuit, conclusit; congregavit in unum locum és val (1) circumvolvit, circumegit, ahonnan agol am.

AKÓL vagy AKOL, (ak-ó-ol) áth. m. akól-t, htn. -ni. Bizonyos mérőpálezával a hordó beltartalmeghatározza. V. ö. AKÓ. mát, üregét, ürtartalmát, akószámát megvizsgálja s

AKÓLÁS vagy AKOLÁS, (ak-ó-ol-ás) fn. tt. akólás-t, tb. ok. Mérés neme, mely által a hordó beltartalmát meghatározzák.

AKÓLÁSI vagy AKOLÁSI, (ak-ó-ol-ás-i) mn. tt. akólási-t, tb. -ak. Akólást illető, ahhoz való, tar tozó. Ákólási eszköz, munka, pontosság.

AKÓLÁSBÉR, (akólás-bér) ösz. fn. A hordó ür tartalmának meghatározásaért járó díj, melyet vásárhelyeken, piaczokon az áruba hozott boroktól fizet

ni kell.

AKOLI, (ak-ol-i) mn. tt. akoli-t, tb. -ak. Akol ból való, akolban tartott, pl. akoli ló, ökör = ménesbeli ló, gulyabeli ökör, különböztetésül az istálón tartott hámos, nyerges lótól, igás ökörtöl.

AKÓLÓ vagy AKOLÓ, (ak-ó-ol-ó) fn. tt. akó ló-t. Személy, kinek hivatala és joga a teli hordók nagyságát, mértékét meghatározni. Rendesen a vám. személyzet vagy vásárbiróság egyik tagja. Így nevezik az ezen mérésnél használt eszközt is.

AKÓLÓ- vagy AKOLÓFA, (akóló-fa) ösz. fn. Réfforma rovatékos fa-páleza, mely által a hordók ürtartalmát megmérik.

AKÓLÓ- vagy AKOLÓPÁLCZA, I. AKÓLÓFA.

AKÓLÓ- vagy AKOLÓPÉNZ, 1. AKÓLÁSBÉR. AKÓLÓ- vagy AKOLÓVAS, ösz. fn. Vas rúdból vagy vesszőből való akóló-eszköz.

AKÓMÉRTÉK, (akó-mérték) ösz. fu. Azon esz köz általános neve, melylyel a hordók űrtartalmát meghatározzák, névszerint: akólófa, akólópáleza, akó

lóvas.

AKONA, (ak-o-na) tt. akoná-t. 1) 1. AKNA. 2) Baranyában, feneketlen mélység, a föld alatti aknától vett hasonlóságnál fogva.

AKOS, vagy ÁKOS, férj. kn. tt. ákos-t, tb. ok. Achatius. A honi történelemben előfordul ily néven Barcsai Ákos erdélyi fejedelem.

AL, (2), némely szójárással, s irók szerint aly, fn. tt. al-t, aly-t, ez utóbbi —at is, tb. —ak. Helyviszonyitó ért. a dolog azon oldala, mely a föld középpontjához közelebb áll. Szölő alja vagy alya, hegy alja vagy alya, vár alja vagy alya, kert alja, hordó, fazék, pohár alja = feneke, vagy a mi alatta van. 2) Üresség vagy tér, mely valamely álló jószág, eszköz épület stb. fenekétől lefelé terjed. Asztal-, ágy-, szék-, pamlag alja. Tűzhely-, pad-, sátor alja. Főal (cervical), „Aloszon vala egy főalon." Münch. codex. 3) Valakinek a maga nemében roszabb, romlottabb része, söpreje. Búza alja, dohány alja, vagy némely szójárások szerint megfordítva: alja dohány, alja búza, de ezek szokottabbak ekképen: alj vagy alybúza,

AKÓS, (ak-ó-os) mm. tt. akós-t vagy -at, tb. -ak. Hordó vagy más edény, melybe egy akó bor, alydohány. Rosta alja, holmi vadócz, lazaszem, mely

ser, víz stb. belefér. Akós csöbör, dézsa, rocska.

—AKOSZIK, (ak-osz-ik) ösz. igeképző, magash. ekészik, pl. mar-akoszik, ver-ekėszik. L. -AKODIK. AKÓVAS, 1. AKÓLÓVAS.

AKÓZ, AKÓZÁS, 1. AKÓL, AKÓLÁS.

– AKOZIK, (ak-oz-ik) ösz. igeképző, magash. ekésik, pl. ad-akozik, költ-ekėzik. L. AKODIK.

—AKSZIK, (ak-osz-ik) ösz. igeképző, mely nem egyéb, mint az akodik, akozik, öszvehúzott módosítása, magash. ekszik, pl. gyan-akodik, gyan-akszik, vesz-ekedik, vesz-ekszik, igy-ekezik, igy-ekszik. L. -AKODIK.

AL, (1) mn. tt. al-t, tb. -ok. 1) Ami bizonyos magaslathoz mérve a föld középpontjához vagy a földsarkhoz képest az egyenlítőhöz közelebb áll. Ellentéte: fél vagy föl. Ily viszonyú ezekben: al város, fel város, al föld, fel föld, al ház, fel ház, melyeket az irói szokás együvé foglalt alváros, felváros, alszél, felszél. Különösen a helynevek elé járulván, közőlök azt jelenti, mely a többi egynevüek közt, a folyó mentében vagy éjszaki sarkhoz képest leebb fekszik. Albár (Felbár), Alvincz (Felvincz), Alistál (Felistál), Alföld (Felföld). 2) Ami fölött más hasonló nemű, létezik, elterjed. Alruha, melyet egy más takar; al réteg, mely fölött más fekszik. Átv. ért. 1) társadalmilag oly állapotu, mely ugyanazon nemben kisebb, kevesebb, s erkölcsileg mintegy alantabb áll. Altiszt (feltiszt), alhadnagy (fel- vagy főhadnagy), alispán (főispán), alesperes (főesperes). Alnép, alrend, alnemes, alszolgabiró (főszolgabiró). Ily átv. értelmű az alhang (felhang) is. 2) Az általánosnak külön osztályához tartozó, s abban foglaltatott valami, pl. az állatok, növények alnemei.

Alakra nézve hasonlók ezen helyirányra vonatkozók: al és fel, kill és bel. Hasonlók után okoskodva, valamint a kül gyöke kü, bel-é be, fel é fe: hason lóan az al tiszta elvout gyöke a volna.

Egyezik vele a finn ali, ala, pl. ali-puoli al fél, alsó fél; huoneen ala azon tér, mely fölött a ház fekszik. Valamint a magyar al, úgy ez is sok származékot számlál, Törökül alt, héberül alal (humilis fuit).

!

a rostán átesik. Széna, szalma alja. Szerdék, bor, eczet, ser alja. Aljából adni valamit = roszából. Marha

alja, amit alája vetnek. Ganéj alja.

Némelyek mindig aly szóval élnek al főnév helyett megkülönböztetésül, kiknek aztán az al mindig melléknév, s ezek az aly mellett az általános népszokást hozzák föl, s azt nem az al-ból származtatják, hanem önálló gyöknek állítják, melytöl alyas, alyaz, alyadék eredtek, az al gyöktől pedig: al-om, al-á, aláz, al-att, al-ól, al-ul, al-acs, melyekben lágyító y soha sem fordul elő, amazokban mindig. Némelyek főnévül mindig alj szót haszálnak, mely származéka volna az al melléknévnek, s ettől erednének: aljas, aljaz, aljadék. Hanyag tájejtéssel és irással: aj, pl. ajbor, ajfa e h. alybor, alyfa, v. albor, alfa.

AL, (3), elvont gyök, az al-ak v. al-k, al-k-ot származékokban, melyek bizonyos formára, képre, hasonlatra vonatkoznak, honnan valószinű, hogy eredetre rokon az oly, tájszólással ol hasonlítóval, alk mintegy olyk vagy olk.

AL, (4), elv. gyök, az alafa származékokban L. ALAFA.

AL, (5), elvont gyök, mely az alszik, régiesen alik, alut, aldogál, aluddogál, alangyár, alamuszi, alél származékokban él; előlehhel rokona hal (ige); megnyujtva ál, álom, álmodik és az alvásra vonatkozó s még az eredeti lehelettel biró : hál.

Gyönge lehű torokhanggal ejtve (hal) csakugyan azon természeti hangot utánozza, melyet a csendesen alvó lehel ki, valamint más részről a szunnyad, szendereg szók a szuszogó orrhangot utánozzák.

-AL, hangrendileg el él, ol, öl, ige- és névképző, 1. L, mint képző.

ALÁ, (al-á) helyhatárzó, s oly helyre mutat, mely más valamihez képest leebb áll, fekszik, s megfelel e kérdésre: hová? Személyragozva: alám, alád, alája, tájszokásilag alaja. Ellentéte: fölé, fölém, föled. 1) Névutó, mely alkalmazásban ezt teszi: azon helyre, helyzetbe, tájra, vidékre, mely fölött magasabban álló valami létezik. Ágy alá bujni. Sátor alá ülni. Esernyő alá állni. Kosár, borító, véka alá rejteni valamit. Nem gyújtják meg a szövétneket, hogy véka alá tegyék." (Biblia). Jelenti néha a határozott

87

ALABÁRD-ALÁBB

ALÁBBIRT-ALABOR

88

am. leebb, alantabb fekvő helyre, tájra, mélyebbre, alantabbra, azaz, a fölható ra-val = alábbra. Alábhnyomni, alábbvinni, alábbszállítani, alábbtolni valamit. 3) E kérdésre hogy? hogyan? am. kisebb, csekélyebb áron, nem oly drágán. Drágára vagy drágán tartani 8 alább aḍni valamit. Nem adom egy forintnál alább. ALÁBBIRT, (albb-irt) ösz. mn. és fn. 1) Ami

név környékét, közelét. Szigetvár alá szállott Szulimán császár. Buda alá siettek a törökök. Midőn ja személyragot vesz föl, leginkább a költői nyelvben nak nek ragú viszonynevet vonz: fának alája feküdt; víznek alája merült, vagy így is: alája feküdt a fá rak, alája merút a víznek. Ezekkel és ilyenekkel azonban igen csínján kell ini. 2) Igehat. és igekötő, mint olyan fokoztatik : alább, legalább. Ellentéte : föl, a többi irt sorok után vagy azok legvégén irva áll. fölebb, pl. Ki föl, ki alá. Km. Alá is út, föl is út. Km. | Alábbírt jegyzék, utóirat, rendelet. 2) Azon személy, azaz mehetsz, amerre tetszik, takarodjál! Fölebb aki bizonyos iromány alá odajegyzi nevét. Alábbírt verni, alább adni valamely árut. Alófelé, fölfelé. Am- ezen soraimmal bizonyítom. Alábbírtak tanusága sze oda alá. Oda alá a pusztán alatt. Messze alá. | rint; máskép: alulirt. Legalább három évvel ezelőtt nem kevesebb három évnél, hogy történt. Legalább hallgass, ha nem figyelsz. Mint szorosan véve igekötő az illető igével és származékaival egy szót képez. Aláfoly a víz. Alúszáll a bor ára. Alájön a hegyről. Alányújtja kezét. Alánő, mint az ökör farka. Km. Aláírás, alávetés, alá rendelés, stb.

ott, hol a

Szirt forrása magasról
Tajtékozva szökel alá.

(Kazinczy F). Raga á azon va vagy vá, vagy a, mely van hová, tájdivatosan ejtve, öszvehúzottan : há szóban is. ALABÁRD, fn. tt. alabárd-ot. Régies alakú, dárdanemű szúró és vágó fegyver, széles kétélü törrel vagy szekerczefejjel. Hazánkban több helyen az éjjeli örök használják.

Jóllehet bárd alakjánál fogva a magyarból lehetre némileg értelmezni; de valószinűbb, hogy ide- | gen származásu, mert svédül: Hallbard, németül : Hellebarde, a régi felső német nyelvben: Helmparten, angolul: halberd.

ALABÁRDOS, (alabárd-os) mn. tt. alabárdos-t vagy at, tb. --ak. Alabárddal fölfegyverzett, alabárdot viselő. Ha főnévül hssználtatik, tárgyesete egyszerű t, többese ok.

ALÁBBKIJELĖLT, (alább-ki-jelélt) ösz. mn. Valamely iromány folytában utóbbi helyen, sorokban megjegyzett. Alábbkijelelt időben és helyen találkozni akarok veled.

ALÁBBLÉVŐ, (aiább-lévő) ösz. mn. Alantabb helyen létező; mélyebben fekvő. Az alábblevő réte· ket elöntötte az árvíz. Az alábblevő szőlőket megcsipte a dér. Különbözik tőle, s v. ö. ALÁBBVALÓ.

ALÁBBSZÁLL, (alább-száll) ösz. önh. 1) Mélyebbre ereszkedik, leebb megy, sülyed, süpped. A terhes hajó alábbszáll a vízben, mint az üres. Az épü let idővel alábbszáll. 2) Átv. ért. becse, értéke kisebbedik, olcsóbbá lesz, alantabb áron adják. A gabona és hús ára alábbszállt.

ALÁBBSZÁLLÍT, (alább-szállít) ösz. áth. 1) Valamit mélyebbre ereszt, bocsát, sülyeszt, vagy alantabb fekvő vidékre küld, pl. szekéren, hajón. 2) Valamely jószág, díj, stb. árából enged, olcsóbban adja. A hús, zsemlye árát, a vitelbért alábbszállítani.

ALÁBBVALÓ, (alább-való) ösz. mn. Cseké lyebb becsű, értékü; a maga nemében hitványabb, roszabb, gonoszabb. Ezen kelme amannál alábbvaló. | Scha alábbvaló embert nem láttam.

ALÁBBVALÓAN, (alább-valóan) ösz. ih. Erkölcsi ért. gonoszabbul, erkölcstelenebben, elvetemedettebb módon. Alálbvalóan viseli magát a legmive-ok.letlenebb embernél.

ALABASTROM, fn. tt. alabastrom-ot, tb. A gipszkőnek egyik legfinomabb faja, mely igen szép fehér szine miatt költői, sőt köz nyelven is szemkecsegtető fehérség kifejezésére használtatik, mint melléknév. Alabastrom nyak, váll, karok. Alabastrom fehér nycka, súgár cédrus ép dereka." Faludi. Közelebb a görög áláßacroor-ból eredett, de itt nincsen megfelelő törzse. Hihetőleg keleti származásu, például ez arabban s héberben is laban fehéret jelent, mely az előrészt látszik alkotni.

ALABASTROMFEJTÉS, (alabastrom-fejtés) ösz. fr. Kőbánya, munkások foglalkodása, midőn alabastromot ásnak, feszegetnek, stb.

ALABASTROMMIVES, (alabastrom-míves) ösz. fn. Köfaragó vagy szobrász, aki alabastromféle anyagból dolgozik.

ALÁRB, (al-á-5') ih. és igekötő. 1) E kérdésre: hol? am. alantabb helyen. tájon, mélyebben. Ő az asztal mellett alább ult, mint én = alábbatt. Fest aldob fekszik, mint Esztergom. 2) E kérdésre: hová?

ALÁBOCSÁT, (alá-bocsát) ösz. áth. Magasabb helyről leebb ereszt, szállít valamit. A horgonyt alábocsátani a vízbe. Kötélen alábocsátani valakit a kútba.

ALÁBOCSÁTÁS, (alá-bocsátás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit alábocsátunk. V. ö. ALÁ BOCSÁT.

ALÁBOCSÁTKOZÁS, (alá-bocsátkozás) ösz. fu. Cselekvés, midőn valaki önszántából, önakaratból leereszkedik, leszáll.

ALÁBOCSÁTKOZIK, (alá-bocsátkozik) ösz. k. htn.ni. Magasabb helyről, állomásról mélyebbre, leebbereszkedik. A búvár a tenger fenekére, a bányász az aknába alábocsátkozik. Átv. ért. alattvalókhoz, alsóbb rendüekhez leereszkedik, s azokkal mintegy ha sonló állapotba, társadalmi viszonyba helyezkedik.

ALABOR, (ala-bor) fn. tt. alabor-t, tb. -ok. 1) Talp vagy váluszabásu eszköz, a hegyi szekereseknél, melyet az ereszkedőkön a kerék talpa alá

89

ALÁCSERÉLT-ALACSONLELKÜ

ALACSONLELKÜEN-ALAFA

90

ALACSONLELKÜEN, (alacson-lelküen) ösz. Galádúl, jellemtelen módon, szivtelenül, emberi méltóság ellen.

tesznek. 2) Szintén szekeresek eszköze, melyet emeltyűül használnak, pl. tengelykenéskor. Magyaror-ih. szágban ritkább, a székelyeknél közdivatú.

Elemezve: alá-bor, amit a kerék alá borítanak ; vagy az alap törzstől alap-or. Hangra hasonló hozzá az illir kolobar, melynek első alkatrésze kolo kereket jelent.

ALACSONLELKÜSÉG, (alacson-lelküség) ösz. fn. Cselekvési tulajdonság, nyilvánulás, mely az alacsony lelküeket bélyegzi. V. ö. ALACSONYLELKÜ. ALACSONYSÁG, (al-acs-ony-ság) fn. tt. alaALÁCSERÉLT, (alá-cserélt) ösz. mn. Valódi, csonyság-ot. Általán, mint a nagyság, magasság eligazi helyett becsempészett, becsúsztatott. Alácserélt lentéte, tulajdonság vagy állapot, melynélfogva valaborju, melyet más tehén alól hoztak, s alattomban mit alacsonynak mondunk. V. ö. ALACSONY. Külövalamely tehén borjával fölcseréltek. nösen átv. ért. erkölcsi pulyaság, galádság, elvetemeALACSKA, falu Borsod megyében. Helyragok-dettség, magasabb erkölcsi érzelem hiánya. kal: Alacská-n, Alacská-ra, Alacská-ról.

ALÁCSÚSZTT, (alá-csúsztat) ösz. áth. Csalási szándékból valamely áldolgot valódi helyett odatol, becsempész.

ALÁCSÚSZTATOTT, ö. mn. 1. ALÁCSERÉLT.
ALADÁR, férfi kn. tt. Aladár-t, tb. -ok. Olo-

ALADMIRÁL, (al-admirál) ösz. fn. Altenger

ALACSON vagy ALACSONY, (al-acs-on) mn. tt. alacson-t, vagy alacsony-at, tb. -ak. 1) Mint a nagy, magas, sudaras ellentéte am. a maga nemében kisebb emelkedésü. Alacson épület, torony, fal. Alacson fák, bokrok. Alacson termetü ember. Néha az ala-darus. Talán: Alagyár? cson kunyhóból is nagy ember támad. Km. Alacson teteju kalap. Alacson szék, asztal. Alacson folyópart, nagy, tengeri hajóhad alvezére. V. ö. ADMIRÁL. fekvés, helyzet. 2) Átv. ért. a maga nemében csekélyebb állapotu, polgári állásu. Alacson eredet, származat. Alacson szolgálat, hivatal, tisztség, rang. 3) Erkölcsi átv. ért. alávaló gonosz, becstelen, erkölcstelen, elvetemedett, galád, pulya. Alacson tett, magaviselet. Alacson lelkü, szivü ember. Alacson módon bánni valakivel.

E szó gyöke al, s képzője a kicsinyítő acs, melyből u vagy ó tulajdonságot jelelő képzővel lett alacsú vagy alacsó, s végre ebből n toldalékkal fejlett ki alacson, mint kicsi kicsin, piczi piczin. Hasonló kisarjadzásuak: torzon, zordon, eleven, mereven, külön, s némely mások. Törökül: alcsak.

:

ALACSONYAN, (al-acs-ony-an) ih. 1) Csekély emelkedésü helyzetben, a föld szinétől fölfelé kis távolságra, magasságban; mélyen, lapályosan, völgyben. Alacsonyan épített ház. Alacsonyan fekvő város. 2) Átv. ért. erkölcstelen módon, galádul, elvetemedetten, embertelenül. V. ö. ALACSON.

ALACSONYÍT, (al-acs-ony-ít) áth. m. alacsonyit-ott, par. —s, hatn. —ni vagy ―ani. 1) Valami test magasságából elvesz, elvág. Egyébiránt ez értelemben kevesbbé divatos. 2) Átv. valakit becsületében, hirében nevében kisebbít, gyaláz.

ALACSONYÍTÁS, (al-acs-ony-it-ás) fn. tt. alacsonyítás-t, tb. -ok. Becsületbeli kisebbítés, vagy oly cselekvés, mely által valakit polgári állásához vagy érdemeihez képest illőleg nem becsülnek, s más érdemetlenek után helyeznek.

ALACSONYKODÁS, (al-acs-ony-kod-ás) fn. tt. alacsonykodás-t, tb. ok. Erkölcsileg alávaló cselekedetek gyakorlása.

ALACSONYKODIK, (al-acs-ony-kod-ik) k. m. alacsonykod-tam, -tál, -olt, htn. -ni. Alávaló, nemtelen, galád jellemü tetteket gyakorol, a nemesebb erkölcsi szabályokat mellőzve.

ALACSONLELKÜ, (alacson-lelkü) ösz. mn. Szelidebb, nemesebb, magasabb erkölcsi érzelmek nélküli; alávaló, galád jellemü, indulatú.

ALADSÁG, 1. ALATTSÁG.

ALÁESÉS, (alá-esés) ösz. fn. Az esés oly neme, melynélfogva az eső test egy másik alá jut, pl. midőn valaki a fa alá esik; különböztetésül más irányu, pl. rá-, be-, kieséstől.

ALÁESIK, (alá-esik) ösz. k. Oly helyre esik, mely bizonyos test, tető, födél, magasság alján fekszik, különbségül ezen más irányuaktól; kiesik, beesik, ráesik.

ALAFA, fn. tt. alafá-t, tb. alafá-k. Jóformán kiavult szó. 1) Bizonyos élelmi, ételbeli adag, mérték. Katonák alafája. 2) Javadalom, jutalom vagy alamizsna, mennyiben élelmezésre szolgál. Zsiros, gazdag alafa jutott neki.

Bízd a jövendőkre érdemed jutalmát,
Ha szolgáltad, idöd vékony alafát ád.

Rimay János a XVII. századból. Kéregetők, koldusok alafája. 3) Méltóság, hivatal, tisztség.

Minthogy a két első pontnál fogva eleségre, élelemre vonatkozik, véleményünk szerint gyöke él, melyből eledel származott, s melynek részesülője élve máskép eleve, vastaghangon lesz alava alafa amivel élünk, étel, eledel. Hasonlóan a csel gyökből lett cselve cseleve, cselefente, csal-va csalava, csalfa, csalafinta. Mennyiben a tisztség, hivatal szintén bizonyos dijjal, javadalommal mint az élet föntartása eszközé vel szokott járni, átv. értelemben ezt is ugyanazon gyökből származtathatjuk; de másfelől, minthogy a méltóságnak, hivatalnak nemesebb oldalát az előkelő, felsőbb állás teszi, nem valószinűtlen, hogy az ezen értelemben vett aleja gyöke azon el, melyből első és eleve (prior, prius) eredtek, mely vastaghangon szintén, mint amaz, alava alafa = előkelő rang, állapot. Egyébiránt hasonlók hozzá az élelemszert jelentő hellen dag és a török olufe, ulefe, ölüfe, am. hivatal, díj, alamizsna. Mongolul s tatárul szintén alafa.