húgom?" 's eggy csókot nyoma ajakára. Oda lett a' kis durczás pittyesztett ajak, oda az érzékeny tón; felderülének a szemek, 's neki vidúla ábrázatja is. ',,Szivesen, igen szivesen!" mondá:,,'s már most majd ki is nevetjük és tréfáljuk magunkat az éjtszaka." Lajos leüle.,,Be hideg van, Hanus!",,Nagyon hideg, Imre!" felele ő, megfogván kezét, és melengeté azt kezecskéji között.,,Még teszek eggy kicsit a' tüzre." Elment, fát vete a' kályhába 's azzal visszajöve.,,Még is csak boszszankodom eggy kicsit, hogy az Úr inkább mulat oda fel, mint én nálam." Erre csalfán inte a' fejével. ,,Hanus, hogy annak a' szegény szerencsétlen asszonynak vigasztalást vittem, azon bosszankodsz?"-Hanus rá néze, öszvefogá kezeit és a Lajos' homlokára tevé; 's azzal monda: „Nem, Imre bácsi! csak menj! hiszen én várakozom." Ekkor mellé-üle és beszéllé, hogy a Tanács

1

nokné dicsérte őtet, ő meg hogy nevettė; 's azzal nagyon nevetett, úgy hogy Lajos alig tudá lecsendesiteni. Megint hideg lett. Hanus reáadá Lajosra a szalopját, hogy meg melegedjen.,,De hát te mit veszel magadra?" kérdé Lajos elpirulva, és merón nézé ótet. Hanus követé az ó tekintetét, 's felkiálta:,,Ah, Uram Isten én útálatos leány!" Ezzel a' szegletbe futa, 's eggy szalopot vete nyílt mejje 's mezítlen vállai körül.

Mind eddig észre nem vevé a' két ártatlan lélek, hogy Hanust a kivetkezésen lepte meg Imre bácsi. Nem vala rajta egyéb eggy szűk lajblicskánál, 's eggy szoknyácskánál. Kendője már a' tükörre vólt akasztva. Rózsa pirosan jöve-vissza Hanus a szaloppal. Annál szorosbbán béburkolá magát, és éppen nem mere belőle kimozdulni. „Hallod-e Hanus," "mondá Lajos:,,feküdj te le aludni; neked holnap ébren kell lenned. En alhatom, mig tetszik." Ha

nus nem akart, de meg kellett lenni. Lefeküvék tehát; de ábrázatját Lajos felé forditván, 's szemeit nevetve nyiltan tartván, mondá folyton-folyvást:,,Igen! ha alhatna valaki!" Lajos éhséget érzett, mivel nem evett déltől fogva.,,Hanus, nincs-e valami enni valód? ehetném. Még ma dél után nem ettem." Mint a' villám úgy ugrott-fel Hanus az ágyból, megálla előtte aggódó ábrázzal, 's mondá, hogy nincs egyebe eggy almánál melly a' zsebjében van. Keresé azt; 's a' szalop ismét lehúlla kebléről. Tartá a zsebet; keresett's nem lelt semmit. Kiesett az alma. Elővették a' világot, keresték 's végre, meglelék az almát. Még eggy darab tortát is lele Hanus eggy almáriomban, 's öröm súgárzék szemeiből. Előhozá néki a' tortát, és örvendő tekintettel kisére minden falatot, mellyet Lajos a' szájába vitt, mig végre a' tũkörbe tekintvén, ismét felkiáltott, és most végre a' kendőjét felvevé.

Ekkor Hanus ismét elkezdé Lajost az ő szegény szomszédnéja iránt vallatni, 's Lajos elbeszéllé Hanusnak igen röviden az öszvefüggést. A' pudli' története Hanust a' legvígabb szeszélybe hozá a' világon. Olly szörnyen nevetett, hogy a' hóltakat is felébreszthette volna. ,,Uram Isten, csendesen!" kiálta most ismét :,,valósággal, külömben felköltjük az Úr' bátyját. Itt hál a' szomszéd szobában." De, szegény Hanus, régen megesett már az. A'Tanácsnok Úr' bátyja ez estve érkezett, és a' Hanus' szobája mellett lévő szobában hált. Az új csend, valamint a' Hanus' nagy beszédje és nevetése nem hagyák aludni. Végre felkele. Benéze az ablakán a' Hanus' szobájába. Nagy bámúlására eggy férjfi személyt láta ottan, és Hanust eggy lajblicskában feloldott mejjel járkálva. Az egész dolgot valami szerelmes avantürnék tartá; de minthogy a' csevegés aludni csakugyan nem hagyta, tehát eggy

kicsit meg akará őket ijeszteni. A' szobájából tehát a' folyosón keresztül csendesen a' Hanus' szobájához loposkodott és halgatódzott.

Tehát árestáltak már?" kérdé Hanns.,,Biz igen! csak alig me-nekedtem-meg.",,Istenem ! tudom hogy döbögött a'szíved úgy-e, hogy ki kell vallanod, hol van az aszszony?",,Azt ki nem vallottam volna, ha csigára húztak volna is."

'S láttad az árestáló parancsot?"

,,A' hogy téged látlak, édes HaAusom!",,Ah, Hála Istennek, hogy „Ah, ki nem vallottad, külömben majd lett volna szép lárma itt a' házban. Ha a poroszlók eljöttek vólna, `s őtet innen elhurczolták volna: úgy én elszöktem volna. 'S a' két ember utánad nyargalt?" Mindenütt utánnam. Csakhogy az én lovam jobban tudott futni. Még most is keresnek." ,,De, lelkem! kedves Úr, még arról nem is gondolkoztam. Az Úr nékem harmincz luidórt adott,