alább békén élhet, ha férjét vissza nem adhatom is néki."

,,Nem?- Kegyelmes Uram! igaz hogy törvények tilthatják azon esetet! de nincsen-e semmi eszköz itt a' törvénynek keménységén lágyitani? Amaz asszony, kegyelmes Uram, mindenek felett megérdemli, hogy a' törvény eggyszer mosolyogjon. Természet, sziv, emberiség, minden a' mi szent az embernek, beszéll ezen asszony mellett; oh kegyelmes Uram! engedje eggyszer a' törvényt lehetségig emberinek lenni! Kegyelmes Uram! Kegyelmes Asszonyom! gondolja-meg Excellentziátok, ha el akarnák választani?"

Lajos! ez a kérdés rosszúl üthetett volna ki! De szerencsére a'Miniszter és a' hitvese szerették eggymást. A Miniszter mosolygott. ,,Hallja-e kedves fijam! én szeretem az olly ifjonczokat, mint maga. Az, a' mi most sok legalább megmenti Magát idővel az igen kevéstől. Hal

lani fog rólam. Holnap után - vagy az talám soká lessz Kegyednek? tehat holnap négy órakor délután szóljon-be. Majd meg látjuk hogy lessz. Csak mondja-meg a' szép aszszonynak, hogy bátorsága felől csendesen légyen 's reményljen." A' Miniszter felállott.. Lajos ragyogó sze. mekkel méne - hozzá: „,Kegyelmes Uram! én szeretem Excellentziádat. Excellentziád fijának nevezett engemet; engedje atyai kezét megcsókolnom." Megfogá a kezét és megesókolá; a Miniszter megszoritá az övét. „Jó éjtszakát, Fijam!“ — „Jó éjtszakát!" monda a' Dáma. Lajos két ugrással leröpüle a' garádicson; 's csak hamar a' Bér Tanácsnok' kapujába termett. Világot láta a' maga szerencsétlen asszonyánál. Reményt vihetett. Lassan keresztül osonék tehát az udvaron, csendesen az ajtókoz; megnyitá azt, felméne a' garádicson, kopogtatott, bényitott's belépett.

Luíze megijedt, midőn eggy idegent láta szobájába lépni; mert most rendes öltözetében vala Lajos. „Jó hirt hozok Kegyednek, édes, szomorú barátném! Bátorságban van, és a Miniszter azt izeni Kegyednek, hogy reményljen." Luize felállott, megrázatva a hirtelen remény által kiterjeszté karjait, hogy a' követet szivéhez szorítsa: az öröm készteté arra. A'hála érzés, inségének érzetével eggyütt térdre buktatá Lajos előtt, Lajos fel akará emelni, de nem lehetett, mert az öröm igen merővé tette. Letérdele tehát hozzá, karjai közzé vevé, száját az övére nyomá, kérte 's esedezett, hogy legyen nyugodtan, valamig karjai között magához nem tért. Ekkor eggymás mellé ültek, 's Lajos elbeszéllé mái történetét. Luize sirt férjének rabságán, reszketett a' Báró' haragjától, nevette az igazságos pudlit, és szinte tántorgott örömében a' Minisztertől nyujtott reményeken. La

jost angyalának, véd-istenének nevezte. Félrebeszélt örömében; letérdele gyermekének fekhelye mellett, beszélt alvó gyermekéhez, 's kérte azt, hogy szeresse jóltévőjét. Lajosnak szép estvéje vala, eggy háládatos szívnek szeretete.

De most történetből kihúzá óráját. Éjjfél tájon vólt. Elméne a' mennyet vivén szivében. Éppen olly csendesen visszaméne az udvaron, 's a' kapuhoz jutott. A' kapu bé vala zárva. Próbálgatá kinyitni; hijába! az ajtó zárva maradt. Ismét az udvarra méne. Mindenfelé halálos csend; a Luize' világa el vala óltva, a' hátulsó ház' ajtaja bézárva. Ismét az első házra veté szemeit, 's a' Hanus' szobácskájában még világ vólt. Sokáig nézett-fel, 's látta az ó árnyékát a padláson ingani. Igen hideg vólt. Felosont a garádicson, 's bele telt legalább eggy fertály, mert mindenik lépcső sipított mint az orgona. Végre feljuta. Hanusnak még volt

világa, 's csendesen dúdolgatott magában.,,Hanus!" kiálta Lajos a' kulcslyukon. A' dúdolás megszünt, 's Hanus figyelmessé lett. ,,Hanus! Hanus húgom! Imre bácsi az ajtón van!" Hanus az ajtóhoz futa, kinyitá, és szinte sikoltani akart ; de midőn őtet szorosabban megnézte, bézárá ajkait az ajtóval eggyütt, és mondá nyájasan, 's majd hangos kaczajjal: „Ej Imre bácsi! honnan illy éjtszaka?" „Bezárták odale előttem az ajtót.“

,,De hogy jöttél-be illy későn? mit akarsz még?" ,,Édes Hanusom, nálad akarok hálni! Nézd, oda fel voltam a' mi szegény Luizénknál. Ott elültem az időt. Csak fecṣegtünk, 's utoljára, a' mint el akarok menni, be van zárva az ajtó, 's rabbá lettem."

,,No 's miért nem maradt az Úr a' kedves szegény Luizéjénél?" kérdé Hanus eggy kicsit érzékenyen csak eggy cseppecskét.-,,Micsoda? tán nem látsz engem szivesen, Hanus