venni az ebtől a' papírost; a' Tisztartó csalogatá azt; a' Tisztartóné a' fiját kiáltá, kinek egyedül fogadott szót a' kutya. Ez az asztal alá vevé magát, 's a' Tisztartóné eggy darab húst hozott, hogy cseréljen a' pudlival. A' pudli elkapá a' húst, 's elereszté a papirost. A' Báró felkapá azt, 's oh jaj! a' parancs egészen széllyel vala tépve és kitörülve. „No az ördög vigye-el a' bestiáját mindnyájatokkal együtt!" kiálta a' Báró, 's elhagyá a' szobát. A' Tisztartó kikisérte; a' Tisztartóné pedig mentegette Lajos előtt a' kutyának gorombaságát. Lajos eggy luidórt teve az asztalra. Tisztartóné asszonyom! ezért minden Kedden eggy darab húst adjon a' kutyának, a' legszebbet. Az a' kutya igazságosabb, mint a' ki a parancsot adta!" Ezzel menni akart. A Tisztartó kérdé:,,Hogy hivják az Urat?"

,,Burkárd Lajos." Kasszelben Szeltersz és micsoda?"

Bankir Úrnál,"

,,Ember, semmi egyéb.".

,,Mehet

az Úr!"—,,Mehettem már esztendős koromban is." Elment.

Visszamenet Kasszel felé jól látá, hogy már most az öreg Báró még hevesebben fogja űzni a' dolgot, mint az előtt, és ő a' dolgot inkább rontotta mint javitotta, 's ha a' dolog általán fogva jobban van, mint az előtt, tehát az egyedül a' pudli' virtusa. Igen is áltlátta, hogy árestáló parancsot könnyü lessz még eggyszer irni. Annyival inkább, mivel látta, hogy a Bárónak két inasai őtet a falutól két órányira beérték, és meszsziről utánna lovaglottak, 's mindég szemmel tartották.

Első kérdése is tehát Szeltersz Úrhoz ez vala: „Nemes szivü ember é a' Miniszter ?"

,.Igen nemes szivü ember! No hát mi dolga azzal ?"

,,Meg akarom tőle kérdezni, hogy eggy öszveesketett asszony, kinek

a' férjétől gyermeke van, képes-e a' házasságra, vagy nem ?"

,,Hm! kedves Burkárd, maradjon-el ollyan kérdésekkel a' Minisztertől!"

,,Beszéll-e a Miniszter minden emberrel, humánus-e? kihalgatja-e az embereket ?"

,,Igen is! kikalgatja; csakhogy kedves Burkárdom, nem a' mi beszélgetéseinket!"

Ha ő is úgy kérdezne, mint Szeltersz Úr, igen is beszéll-e még ez estve velem?"

-

„A' próbától függ.“

Lajos elméne, béjelenté magát, ́ 's a' Miniszternek lakó szobájába vezettetett. A' Hitvese eggy óldalszobába ment. „Én nem magamért jövök, Kegyelmes Uram," elkezdé Lajos, mély tisztelettel meghajtván magát:,,nem is kérni jövök; mert a mi igazság, úgy gondolom, kérés nélkül is megadatik." A' Miniszter mosolygott, 's nyájasan nézé az ifjon

czot. Ez elbeszéllé a' Miniszternek az ifjú Sztrálo' feleségével való beszédjét, a nélkül hogy a' helyet, a' hol van, meg nevezte volna. Azután elbeszéllé a' maga útját, és a' pudlival való történetet. Eggy hangos nevétés elárúlá a' Miniszternek halgatódzó feleségét. A' Miniszter be hiyá őtet.,,Azért jöttem, kegyelmes, Uram" folytatá Lajos,,,hogy megkérdjem Excellentziádat, vallyon az igaztalan atya fog-e ismét árestáló parancsot kapni ama szerencsétlen asszony ellen, avagy nem?"

Úgy hiszem hogy nem, ha a' dolog úgy van, a' mint maga beszélli édes fijam! De úgy van-e valósággal? megmutathatja-e mind azt, a' mit beszélt?"

,,Igen is, kegyelmes Uram, vagy semmi esküvésnek se lehetne hin nem, ha az máskép vólna. A' valóságnak szintúgy megvan a maga stempele, mint az ártatlanságnak." ,,De a' mellyet sokszor a' törté

net' halgatójának fantáziája üt-fel. Azonban nincs benne semmi hihetetlen. De hátha árestáló parancsot kapna? mit tenne osztán?"

,,Akkor eggy szekérre tenném a' szerencsétlent, 's kivinném azɔn határból, hol a' rang eggyetlen rény, és a pénz eggyetlen érdem; megmondanám néki:,,Adj-fel boldogsá goddal, legyen árva a' gyermeked, 's légy magad is siralmas özvegy mind addig, mig a' halál el nem veszi azt a' gonosz embert, a' ki tégedet üldöz."

دوو

Hátha azólta maga a' fija is elfelejtette volna a' feleségét; ha a' bánat és az esztendők elvették volna az asszony' szépségét, 's a' férje." ,,Nem, az lehetetlen! Nem!" ismétlé Lajos útálattal; „az lehetetlen !"

Mindketten eggymásra nézének és mosolygának. Legyen nyugodtan; ha úgy van a' dolog, tehát a Kegyed' szép szerencsétlenje leg