Luize szép, pallérozott, vannak szép talentomai, szép szive, a' mellett anya: ha ezek nem adnak just szerelemre és házasságra, még eggy fejedelemmel is, úgy a természetet felforgattátok, és az állatok okosabbak nálatoknál." Az öreg tombola kezeivel 's lábaival. „Én láttam az Úr' menyét, beszéltem vele! Hogy lehet az Sztrálo Úr, hogy a' Kegyed' szíve meg nem lágyúl az ő szép szemeinek könyhúllásaira ? hogy felejtheti az Ur annyira az atyai szeretetet, természetet, okosságot, emberiséget, hogy a' fiját bécsukja, mivel eggy nemes lelkű asszonyt szeret?'s eltaszitja unokáját, a'kit nemesebb kebel szült, mintha azt ezer nemzetségi laistromok nemesitették. volna, a' kit eggy jó, egésséges, és okoș anya szült? hogy felejtheti az Úr "

Ekkor a csengety ühez ugrék az öreg Úr, 's olly szörnyen rángatá azt, hogy eggy pillantat alatt hat inas

terme a' szobában. Az öreg Lajosra mutatott véghetetlen dühösséggel. Az inasok nem értették. Végre kiáltá:,,A' tisztartóhoz ezzel a' bolonddal!" Lajos körül nézett; de erőt vettek rajta. Engedni kellett a' tisztartóhoz vitetni magát, és a' szép prédikátzió semmivé lett. Elbeszéllé a' történetet a' tisztartónak, és ez nem csekély zavarodásban vala, hogy mit cselekedjen. Azonban eggy czédula érkezék hozzá az öregtől, hogy igyekezzen tőle a' kurvának hol létét kitapogatni. A'Tisztartó próbálta ezt először beszéd-közbe; azután midőn igy nem sült, imponálni akara az ifjúnak. Kérdezé azt törvényesen; és fenyegette ha ki nem vallaná. Uram!" mondá Lajos nevetve; ,,szükségből tudok annyit a' magam jószágában lévő Tisztartótól, hogy az embert nem akasztják-fel mingyárt. Én meg nem mondom, hol van az az asszony; hanem annyit mondhatok Sztrálo Úrnak, hogy nem

sokára bátorságban, pénzzel és tekintettel segittetve, a' kegyetlen embertől, férjét és gyermekének atyját törvényesen fogja visszakivánni.Mondja-meg ezt annak az embernek, a' ki nem ismér egyebet régi pergameneken kivül, 's ugyan azért olly érzéketlen és szijács a szíve, mint a' pergamen! Most pedig bocsásson az Úr, vagy törvényesen idéztetem mint megtámadót.“

Lajosnak szemei olly bátorsággal szikráztak, hogy a' Tisztartónak nem volt szive tartóztatni őtet; de abban a' pillantatban bélépe az öreg nemes ember. „Nem! eggy lépést se a' faluból, mig meg nem tudom ama kurvának lakását!“ Lajos eggy székre veté magát. No jó! Tisztartó Úr hivassa-elő csak a' korcsmából az inasomat! Kasszelbe fogom őtet eggy levellel küldeni a' Miniszterhez. Hát Barbáriában lakom én?"

,,Imhol az áreștáló parancsolat, akárki légyen az Úr!" kiáltá az öreg

Báró :,,nevezze-meg nékem a helyet 's úgy szabad az Úr.“ „,Uram! az inasomat! vagy az is úton állók közzé esett?" A' Tisztartó reszketett; az öreg Úr szitkozódott, Lajos pedig esendesen ült a' karszékben, és majd megfúlt nevettében, midőn látá hogy e közönséges zavarban még mindég ott állt a Tisztartóné, 's időről időre mély meghajtást tevegete a' Bárónak, valahányszor az történetből arra nézett, mivel még mind eddig eggyet sem vett észre az ő hajtogatásai közzül.

A Tisztartó lassan beszélgete a' Báróval. Ekkor igyekezének az ifjat, reávenni, hogy nevezze-meg a' helyet. Lajos csendesen ült és egy átaljában halgatott. A' Báró igyekezett néki megmagyarázni, hogy ha valakire árestáló parancsolat van, minden kinek kötelessége annak tartózkodását megjelenteni, hogy őrizet alá vigyék. „És igy egy tapodást se, mig a' helyet nem tudom.“ Időről

időre eleibe tartá az árestáló parancsot, mellyet Lajos mindég visszatolt, a' nélkül, hogy azt nézné, 's a' helyett az inasát kiáltozta, és a' nemesi kevélységet szidta. Végre a' Báró áltadá az árestáló parancsot á' Tisztartónak, hogy olvassa-fel előtte, mivel azt hivé, hogy a benne lévő kifejezések, hogy a megnevezett személynek elfogattatását senki se akadályoztassa, reá fogja birni az ifjat, hogy annak tartózkodását megjelentse. A' Tisztartó olvasta; a Báró kiáltozá: „Halgassa csak az Úr!“ Lajos fütyölt, 's minden pillantatban félbeszakasztá a' Tisztartót. A Báró dühödten minteggy ártány, kikapá a' Tisztartó' kezéből a' parancsot, 's az a' földre esett. A' Báró, a Tisztartó, a' Tisztartóné eggyszersmind lehajlának, de éppen mikor fel akarnák venni, eggy nagy pudli, melly mindent apportírozott, a mi a' földre esett, felkapá azt. A Báró szörnyen kiáltott, 's el akará