hólt, és semmi értéket sem hagyott maga után. Mind az én neveltetésemre költötte. Tizenhét esztendős koromban Guvernánt lettem Kasszel' tájékán Sztrálo Urnál. Kimondhatlan nyugalomban tölték ott eggy boldog esztendőt. Ekkor haza jövé útazásaiból Sztrálo Urnak első házasságából való fija. Látott engemet, én is őtet, 's nyugodtan maradánk. Sokszor jelen vala atyjának kérésére, mikor én a' gyermekeket francziára ta nitám. Beszélt velem a' tanitás' módjáról, és a' kimondásról. Majd gyakrabban jöve, sőt maga is oktatást veve tőlem a' rajzolásban. Igy származa közöttünk néminémű barátság, melly napról napra nevekedék, utóljára pedig a' barátság forró szerelemmé válék. Ah én ellent álltam, remegtem, közlöttem vele kifogásaimat az ő rangjára nézve, el akartam szakasztani tőle magamat, sőt azon házat is elhagyni, a' hol rémitő ́jelenések várakoztanak reám, mi helyt az atyja legkisebbet észrevejend szerelmünkből, mert az a' leg öskevélyebb ember vólt a' világon. De hogy szakaszthatná-el valaki magát attól, a kit szeret? Neki eggy kérése, eggy kézszoritása, eggy könyűje hatalmasbb volt minden okoskodásaimnál. Az ő előterjesztései elálták nyugtalanságomat, szerelmeskedései elűzék félelmemet. Vigyázók voltunk; az atyja semmit sem vett-észre, és én nyugodt 's bátor lettem." ,,Igy éltünk két esztendeig; legszebb óráji éltemnek, mellyeknek emlékök még most is enyhiti búmat, 's édesíti szerencsétlenségemet. Nem néztünk senkit, egészen magunknak ́s szerelmünknek éltünk. Egész nap eggyütt voltunk, ő először a' testvé reinek tett oktatásomon, azután maga mint tanítványom a' rajzolásban és muzsikában; azután én, mint tanítványa az olaszban, és némelly tudományokban. Oh ezerszer ohaj tottuk mi, hogy eggyszerre ezen helyhezletben az egész világtól elválasztatnánk, melly boldogok lettünk volna! A jelenvaló sokkal boldogabb volt reánk nézve, hogy sem a' jövendőkről gondolkoztunk volna. Minden félelmet feledtünk 's bátorságban éltünk." ,,Igy ültem eggyszer az ölében; midőn az ajtó felpattan, 's az atyja forgó szemekkel bélép a szobába. En felugrottám. Lyányasszony, kiáltá leirhatlan dühösséggel, öszve fogja fűzni motyóját, 's elpakolja magát. Nem arra való itt maga, hogy ezt a' szeleburdit elcsábitsa! Én öszvezúzva álltam szégyenletemben, némán, 's mozdulatlanúl, az atyja pedig durván megkapá karomat. Ekkor heves pör támada az atyja és a' fiú között, mellyből én semmit sem értettem, úgy el valék semműlve. Inasok jöttek's kihurczolának engem. Hallám megettem szerelmesemet kiabálni, Eggy szekérbe támolyogtam. Kuffe reket pakoltak-fel hátrúl. A szekér elnyargalt, 's ide hoza engemet Kaszszelbe. Itt éltem bizonyos ideig eggy atyámfijánál. Eggy napon a' Fulda' hidjára mentem. A' hid' árnyékában állt eggy ember, a' ki midőn ott elmentem, Luizét kiáltott. Körülné. zek; a' szerelmesem vólt. Holnap illyenkor légy itt kiáltá ő, 's eltünt. Én haza tántorogtam. Ő vala az, eggy koros emberrel. Otthon könnyekben feredtem. Szerelmem húzott oda, okosságom visszatartóztatott. Nem mentem-el, 's szivem majd meghasadt azon órában, mellyben ő engemet ott várt." ,,Másnap a' szobámban ülök, 's róla gondolkozom. Eggyszerre berohan lábaimhoz; könnyei, panaszai siralma, kézszoritásai, mind ezek kegyetlenségemet hányják szememre. Az atyámfija belépett, 's az ő szerelme ezt is meg tudá nyerni. Már most tudta hol vagyok. Mindennap látott engemet, 's kért hogy legyek övé, egyesülvén vele titkos esketés által. Állhatatos valék, nem álltamreá. Ah csak akkor voltam állhatatos, midőn vólt időm a' fontolgatásra. Végre a' szerelem adá néki azon just, mellyet az oltárnak kell vala adnia. Ekkor reáálltam, hogy övé légyek, 's eggy be eskettettünk. Azonban az atyámfija meghólt. Az ő atyja ismét észrevevé eggyetértésünket. Hogy atyjának dühétől megmentsen, ide hozott a férjem ebbe a' hátúlsó házba 's itt laktam. Ritkán látott engemet. Itt anya lettem; még mindég láttam őtet, ritkán ugyan, de még is láttam. Az atyja keszteté, hogy házasodjék; ő állhatatosan elháritá azt. Erőltetni akarták, 's megvallá, hogy velem öszveházasodott. Képzelje az Úr atyjának dühét! Még azon estve eljöve hozzám a' férjem. ,,Imhol édes Luizém!" monda ő eggy pénzes erszényt vete előmbe: ,,meglehet hogy eggy ideig elválaszt a sors bennünket. Rejtezz - el, ne |