a' mire szüksége volt, eggy bizonyos summát, mellyet az első esztendőre most mingyárt letett. -,,Elveszem azt, nemes lelkű Úr‚“ mondá a' Prédikátor,,,minthogy Kegyed úgy akarja; de soha sem tekintem e summát, mint enyémet, hanem mint eggy szent depótot, melly a' rényt illeti. Ne tartson semmitól! az én tulajdon szivem a'nélkül is tiszteletre késztetett volna e' szent öreg eránt, a' kit pedig tisztel az ember, azt meg nem bántja.“ A'Katonatiszt előadá a' Zsidónak az új Prédikátor, ral tett eggyezését, 's most már visszavette a' Zsidó a' maga pénzét: ,,Legyen tehát," igy szólla,,,ki tudja micsoda környülmények adhatják még elő magokat. Ez a' pénz az övé.“

Délfelé előjöve végre Erzsébet is. Üvölte örömében, midőn meghallá, hogy a' virágok ezentúl is a' Bátyaéi. Az ifjú Prédikátor karjai közzé vevé a gyermeket, ölelgeté, 's eggy óra mulva nyilván kimondta Erzsi, hogy ő az új Prédikátor Úrra

már teljességgel nem haragszik. „Úgy reménylem," monda az ifjú ember, ,,hogy még belém is fog szeretni; mert" ekkor az öreghez fordult, „mert én még közelébb szándékozom a' Kegyed' szivéhez jutni, Erzsijének szerelme és keze által, akkor osztán csak nem fog félni Atyám, hogy idegenek közt él? Reménylem, hogy még a' nemesszivű Józsefnek pörössé teszem a Kegyed' szeretetét." Most már öröm súgárzott minden szemekból. A Tanácsnok mondá, mikor asztalhoz ültek: „Nagy Isten! ma reggel örömest megvásárlottam volna ezt a napot ezer tallérért, most pedig el nem adnám ugyan annyiért. Hogy válik még a' szerencsétlenség is jutalommá jó embereknél!" Ettek, és az a legörvendetesbb lakoma vala. Erzsi az ifjú Prédikátor mellett ült: szíve sejte az ifjú ember' maga viseletéből valamit; mert elpirúlt, először éltében, a' mint őtet, a' Prédikátor édes Erzsijének nevezte, és ma legelőször életében komoly vólt;

-nagy leánynak érzé magát, 's ma legelőször nem játszott. Ebéd után mindnyájan a' templomba menének. A'Tanácsnok magára válalá, hogy az ifjú Prédikátort a' községnek csak mint az öreg Segédjét mutassa-bé. „Hát nem tették-ki Kegyedet?" kérdék vidám tekintettel az Ekklézsia' Előljáróji az ő kedves öreg Papjokat. Éppen nem, Fijaim!" mondá az ifjú Pap:,,hanem a' Konzisztórium azért küldött ide engemet, hogy a' kedves öregtől a terhet levegyem és tőle megtanúljam, miként nyerjem-meg a' ti szereteteket. Azt is akarom magunk közt mondani hozzá tevé nyájasan:,,hogy eggy-két esztendő mulva az Atyám' Erzsijét házastársúl fogom venni." - A' parasztok megszoriták az ifjú ember' kezét, és bizonyossá tevék, hogy már igy éppen a helyes útján van az ő szeretetük' megnyerésének.

Vége a második Résznek.

56