ismét olly eggyszerű, olly együgyű lett az öreg Griszhof, hogy bizonyosan eggyik Dáma sem látá-ki belőle, melly vitézűl harczolt nehány órákkal az előtt. A Szuperintendens százszor is megcsóválá fejét, ha az öreget néztę. Még eggyszer kiilönvevé őtet: „Úgyde, Lelkem, hiszen úgy az egész tudományunkat feldönti Kegyed!" — „A' mit én feldöntök," felele Gríszhof mosolyogva, „az csak az együgyű babonás Zsidók számára való vólt, nem pedig a' Keresztyénekére." „Úgyde az Istenért, gondolja-meg Kegyed, hogy azt kéntelen leszek feladni a Konzisztóriumnak!",,Oh kedves Szuperintendens Úr! azt a' Konzisztórium már régen tudja!" úgy gondolkozott ó; hogy ez a vélemény olly természetes, hogy azt a' Konzisztóriumnak régolta kell tudnia. A' Szuperintendens másképen gondolkozott. Eggy szóval: úgy lett a dolog.

A' Szuperintendens megtette a hiradást a Konzisztóriumnak az öreg' eretnekségéről, de hozzátevé, hogy az öreg abban semmi rossz szándékkal nincsen, sőt a' mint hallotta, igen épületesen prédikál. A' híradás olly emberi vólt, hogy a' Konzisztórium hajlandó vala, a' dolgot csendességben, eggy megintéssel elvégezni. Gríszhofot magok elébe idézték, kérdőre vonták, 's az egyenes szívű öreg, a'ki tizenhárom évektől fogva mindég igy gondolkozott, éppen olly nyiltsággal fejezé-ki magát a Konzisztórium előtt, mint a' szinodusban, csak hogy még valamivel szélesebben. Szintén úgy bámultak e' nagy eretnekségen, mint az öregnek rémletlen, szelid, őszinte nyugalmán. Teljességgel meg nem foghaták az öreg' szivének eggyszerűségét, a' főnek illy nagy kicsapongásai mellett ; sőt kezdének is vele az ó gondolkozásáról disputálni, hogy attól elvon

hassák; de az öregnek a' Talmud vala védlő bástyája, mellyet eggyik sem értett ezen Urak közzül annyira, a' mennyire itt szükséges vala. „Úgyde, az Istenért, jó ember, hiszen ha igy hiszen Kegyed, tehát úgy valóságos Zsidó!" Az öreg igen nyájasan mosolygott: „Hogyhogy kedves Tisztelendő Urak? hiszen éppen ez a gondolkozás-mód, úgy tartom, minden Zsidóság alól fel oldoz engemet, mert lássák Kegyetek, én megyetek minden Zsidó babonát! Hiszen én csupán csak a'mi vallásunk' tanitásához tartom magamat: Szeressed az Istent, 's felebarátodat; higyj eggy gondviselést, és eggy örök életet!" Elébe terjeszték az öregnek, hogy ezen véleményeit le kell tennie, ha Prédikor akar maradni. „Úgyde nekem igazam van! Hát gondolják-e édes Uraim, hogy azokat tüstént le nem tenném, ha igazak nem volnának?"

Kiküldék őtet, 's tanácskozának

eggymás között. Igen jól láták, hogy ez az ember több kimélést érdemel, mint más, mivelhogy semmi módon nem eszközli tévelygéseinek elterjesztését. Az öreg' szivességének az egész öszvegyűlt Konzisztóriumra nagy béfolyása vólt. Elbocsáták őtet, 's eggy parancsot küldének reá, hogy tévelygéseit húzza-vissza. Az öreg nem érté a' Konzisztórium' akaratját. Még eggyszer megvisgálá magát, még eggyszer ált-olvasá a' Códexét, 's azt válaszolá a' Konzisztóriumnak, hogy ő a' maga véleményét még most is igaznak tartja, és irásban kifejté még eggyszer a maga sysztemjét. Ekkor elkezde a' dolog lármát csinálni. Még eggyszer visszahúzását kivánták véleményének. Az öreg nem teheté azt. „Édes Istenem!" monda ó,,,lehetséges-é az, hogy által nem látják, hogy úgy van a' dolog?" Az öregnek eggyszerű tiszta szíve nem tudta, hogy lehet az embernek ezt mondani: Hiszem! ma

gában pedig kinevetni a' dolgot. Olly régólta lévén a' világtól különválva, semmit sem tudott a' világi dolgok folyamatjáról. A'Konzisztórium kivánságai fájdalmasan estek néki minthogy reájok nem állhatott. A' parancsoló tón a' dekrétumokban neki csak formának tetszett; mivel meg nem foghatá, hogyhogy lehetne eggy csupa parancsolattal a' valóságot hibává változtatni.

Midőn kitétetésének szententziája megérkezett, inkább elbámúlt, mint megijedt: mert meg nem foghatá, miképpen tehetik őtet ki, hogy semmi Zsidó babonát nem akar bévenni. Nem is hitte azt valósággal. Eggy szóval, az öreg, minden tévelygései mellett is, a legnagyobb szánakozásra méltó vólt; olly ártatla núl jutott tévelygó vélekedéseihez, olly bizakodva tette azokat isméretesekké, 's olly jó szivűen maradt mellettek: hogy nekem legalább részemről kedvem lett volna néki, té