gok' becsét a formába helyheztetik, nem a valóságba. Csak mauír legyen fijam, mingyárt tetszik az ember ha olly irígy mint az eb dozó mint a farkas, olly búja mint a fajd, olly kegyetlen mint a' tigris is. Legyen manir, 's tüstént imádják az embert. Nézd, igy vetett-ki téged Brunszvikban valami aranyba foglalt szeleburdi a nyeregből,'s itt meg a finom Lauter Tanácsnok. Ámbár meglehet hogy ő nem rossz ember, én keveset láttam őtet, de még is másféle mint te, selyem zsebkendőt visel, selyem strimflit, gömbölyű kő-csatokkal, aranyos kaputot 's csipkés inget! Te szegény fiú beered eggy bokkancsal, gyolcs dolmánnyal, kerek kalappal, 's nya kad körül ömlő hajfürteiddel! Lásd, igy gondolom é igy gondolom én magamnak a' dolgot. Róza szégyenle veled az alléban járni. Eggy megaranyozott kakasnak a karján jobban lehet figurázni. Ebben áll az egész titok!" Lajos ugyan kemény pörlést kezde ez ellen; de az öreg az ő Miért hát-jaival úgy megszoritá, hogy elkezde, kivált hogy Rózát nem tudta védeni, legalább néminémű kétséget érzeni, ha vallyon nem lett-e csakngyan Róza Brunszvikban olly te remtménnyé. Különösen eszébe juta ismét a Róza maga viselete Kasszelben, melly hogy a kokettériához nagyon hasonlitott, nem tagadhatta, úgy hogy akkor még az atyja is a' kokett szóra fakadna. Az öreg ezt is fejtegeté, a' mint Lajos a maga kétkedéseit tudatá vele.,,No igen! nézzed fijam! neked tele vagynak szemeid könnyekkel, ó pedig szaladgál a' házban, 's majd halálra ne veti magát, Természetesen! mert melly nagy triumph eggy férfit annyira vinni, hogy könnyeket öntsön! Eljön hogy tégedet csábitson; 's mikor ismét elámitott, újra eltünik, hogy maga után vonjon! ám magyarázd az ő maga viseletét máské pen! mi dolga vólt neki Kasszelben? mond-meg magad. Hogy veled megbéküljön? jó! miért utazott hát el ismét titkon? Kedves barátom! nekem az elly világos, hogy meg nem foghatom, hogyhogy nem láthattad azt ált már régen. Ha jó vólt, ártatlan, becsületes, és olly jó szivvel lett volna hozzád, csak felényire is mint a hogy mondod, úgy.... eggy szóval, hagyd magára. Bohó vóltál eddig! kezdj eggy Te Deumot fijam; hogy az csak eggy két könycseppedbe került; nem pedig egész élted nyugalmába, ha ő feleséged lett vólna. Lajos mind ezt olly embertől hallá mondatni, a' ki az embereknek sziveiket ismerte, a' ki olly sokszor vólt hasonló esetekben, 's a'mi még több, a' ki őtet szerette. Természetesen hogy ez a' beszéd, útazás közben szelíden ismételve, vég re mély benyomást teve a' Lajos elméjére. Az öreg kéré Lajost, hogy menjen el vele eggy jószágába, mellyet é a' Brandenburgi kerületben bir. Lajos elfogadá, mivel semmi jobbat nem tudott tenni, és mivel mostani állapotjában nem örömest ment volna az atyjához. Legelső várasból, a' mellyet értek, megirá Lajos az atyjának, hogy Róza a' Lanter Tanácsnok' mátkája, 's hogy őtet a'maga szivének állapotja felől mégnyugtassa, még azt is hozzátevé, hogy immár meg van győzetve a' felól, hogy Róza mindenféle apró mesterségeket elkövetett ellene, mellyek az ő elvesztését néki igen türhetővé tették. Ira néki úti társáról is és kéré, vegye jó néven, hogy elmegyen vele, eggy kicsit elszórni magát. A' levelnek nyugodt tónusa, kivált az a' nyugodtság, mellyel a' Róza' charaktere felől okoskodott, megnyugtatá az atyját a' Lajos' állapotja felől. „Hm !" igy szólla, „az ő szerelme fogyatékán van, mert ' nem szitkozódik 's nem erősködik; hanem csak kéteskedik." A' mint látni való mindenik fél tévelygésben vólt. Igy lovagla Lajos és Berghorn Ur mindég a Porosz határok felé, 's igy érkezének eggy napon délután négy óra tájban eggy kis faluba, mellynek egész fekvése olly igéző volt, hogy elvégzék magokban itt hálni ez éjjel, és a szomszéd halomról a nap feljövését holnap megnézni. Leszállának a' korcsmában: áltellenben vala a templom, a' templom megett pedig eggy kis liget, mellynek szép árnyéka őket sétálásra csalá, Megkerülék a' templomot, 's túl rajta eggy öreg embert látának állni zöld hálóruhában, kinek tekintete őket magához vonszá. Ott álla az eggy rakás sírok között, mellyek közzül eggyik még új vólt. Karjai mejjén keresztbe valának téve, feje legörbedve, tekintete mélyen elkeseredve; ollykor ollykor csóválá fejét, mintha az em |