Oldalképek
PDF
ePub

esék e' megfejthetlen fejesség miatt. Ezerféle manírokat talált-fel az ajándéknak áltnyújtására; de mindeggy vólt. Róza csókot adott néki, megölelte; de hogy elvegyen tőle valamit, bár melly csekélységet, csak eggy pár kesztyűt is, arra a' Tanácsnoknak minden ékesszollása elégtelen vólt; sőt midőn Róza az elmenetelök előtt való napon ama rémitő ajándékokat mind a' mellett is iskátulájában leté, a' legnagyobb.szorongással a Nénje' kufferjébe rakta azokat, és nagy szorongásában szemtől szembe esküvésekkel erősitette a' Nénjének, hogy ő tudja, hogy a' Tanácsnok Úr a' nénjét akarta azokkal megajándékozni. Végre Rehbergné megharagudt, az órát és gyűrűt az asztalra tevé, 's azt mondá : hogy ő mind a kettőt ott hagyja, ha Róza el nem teszi. De Róza az iskátuláját mint valami szentséget a' hóna alá vette, és le nem tette, hogy a prezenteket ismét bele ne tehessék.

Rehbergné, akár bosszankodott akár nem, kéntelen vala elpirúlva mérgében mint eggy kakas, és belé fáradván a veszekedésbe, engedni a' Róza' állitásának, hogy az óra és gyűrű néki ajándékoztattak; mert Rózát reá nem lehetett venni másképen, hogy az iskátulát letegye; azonban az egész fogadó tele vólt idegenekkel. Utóljára általjában nem tudá Rehbergné mit szóljon e' dolog~ra; mert Róza ebben a' tekintetben a' legszembetűnőbb okoknak is ellenek mondott. Elég hozzá, hogy az ajándékok a' Rehbergné' tulajdonának mondattak, és a dolog Róza előtt olly fontos vala, hogy arra Karolinát és a szobaleányt tanúknak hivá. Rehbergné eggykor kocsikázás közben az újjára dugá Rózának a gyűrűt; de megesküdt, hogy azt többször nem cselekszi. Mert Róza olly útálattal 's olly hevésséggel kiveté a' gyűrűt a' kocsi-ablakon, mintha valami kigyó volna, 's

azonfelül úgy haragudt, olly való ban megharagudt, hogy szitkozódott, mint eggy kis dragonyos. Rehbergné szörnyen nevetett, 's bosz szankodott is eggyszersmind.

A' Pirmonttól való búcsú vétel is igy méne-véghez. Azon nap, a'mellyen elutaztak, Róza már öt órakor készen vólt. Az öröm olly szembetűnve elfoglalá ábrázatját, hogy a' Nénjének minden integetése hasztalan vólt. Midón a' kocsi előállott, és a' búcsúzásnak praelimináréira léptek, már Róza kesztyűsen 's legyezővel, az ajtót kezében tartván, a' küszöbön állott, 's mindég a' térdét hajtogatá, mihelyt a' nénje csak emlitette is:,,Immár mennünk kell!“ A Tanácsnok' ölelései elől olly gyor sasággal rántá- el magát, a' melly megfoghatatlannak látszott; mert midőn ez karját nyújtá néki, hogy õtet a' garádicson levezesse, már ő akkor a kocsiban ült. Midőn a'kocsi megindult, örömkiáltásra fakadt,

és eggyre kiáltozá: „Hálá, hálá Istennek!" A' Tanácsnokné mondá a fijának: Ó téged nem szeret, fijam!"

Bár melly kevéssé ereszkedett légyen is Róza komolányan a' dologba a Tanácsnok Úrral, de annál komolányabban bele ereszkedett a' nénje Róza helyett. A' Tanácsnoknak meghagyatott, hogy Brunszvikban megjelenjék, és ott Rózát tökéletesen meghóditsa, magát Gellner Rektor Úrnak és Zéburguénak bémutassa, 's azután Rózával mint feleségével térjen-vissza. Mind ez Rózának tudta nélkül elvégeztetett; 's mind a' mellett is, hogy a Tanácsnok Úr az ó mátkájának maga viseletére nézvé némelly tartalékokat emlitett, azt Rehbergné a' Róza' ifjúságára, ártatlanságára, szemérmetességére, 's azon felül a Tanácsnokkal való csekély ismeretségére háritá. A' Tanácsnokné ugyan csóválá ollykor ollykor a' fejét; de elragadtatott eggyetlen eggy fijának szerel

métől és reményétől, a ki világo ́san megmondotta, hogy ő soha sem lessz olly boldog Róza nélkül, mint Rózával lenni reményli. Elég, hogy a' dolog elvégeztetett, és RózaBrunszvikba ment. Most már erővel Ellbergre akara menni, de hijába ; mert Zéburgné maga szándékozott eljönni, 's el is jöve. Rehbergné eleibe terjeszte minden alkudozásokat, elhalgata mindent a' mi őtet vádolhatta volna, megmutatá a Lajos' czéduláját, mellyet Zéburgné egészen valóságosnak talált, minthogy az atyjához irt levelei ugyan azt mondották. Róza is elbeszéllé a' magáét, és szintúgy nem vala egészen egyenes szivvel; mert elhalgatá nénjének, Lajos eránt való szerelmét és ohajtásait, vagy is inkább ez a' szerelem, ezek a' Lajos után való ohajtások maga előtt sem valának világosok; csupán csak a Tanácsnoktól való idegenkedésben határozódtak. Zéburgné mindent éretten

« ElőzőTovább »