mon, olly magában örvendő tekintettel üle az asztalnál, olly friss appetitussal_evett, 's ollykor ollykor a' nevetés-kedv olly látszólag lebege száján, hogy Rehbergné és Karolina most egészen bolonddá levének rajta, kivált Rehbergné, kinek a' Lajos' czédulája zsebjében vala, azért is semmiképen nem láthatá, micsoda nevetni való van a' dologban. Reánéze Rózára 's gondolá ma. gában:,,Vallyon nem csalt-e meg Lajossal eggyütt a kis boszorkány? No de csak én észre ne vegyem: nekem mindeggy!" A' Tanácsnok a' legszerencsésbb ember vala a' földen. Legelé magát Rózának vidám ábrázatján, és minthogy ó szemeit lesütötte, tehát azt a' jegyesi állapottal való megelégedésnek és szűzi szeméremnek tartá. Ma két pohár borral ivék többet mint egyébkor, a' mértékletes ember! Édes Istenem! szegény emberek! ott üle eggy egész asztal vig ember, a' nélkül hogy tulajdonképen eggyiknek is oka lett volna a vigaságra! Rehbergné magára hagyá folyni a' dolgot. Öszveüték a poharakat, felálltak 's elválának; a' Tanácsnok megcsókolá a' Róza' kezét olly hévvel, melly Rózát az ő véle való képestségére ismét reá emlékezteté. „Kedves imádandó szerelmesém!" igy kiálta-fel: ,,melly boldoggá tesz engemet a’maga vidámsága!" Róza elpirúlt, mert jól érzé, hogy igaztalanság, szegény enrbert úgy megcsalni. Mély meghajtással mondott valamit, a' mi néminémű mentséghez hasonlitott. Délután béfutá Karolinával az allét, a' canálist, 's minden helyeket, a' hol reménylhette, hogy Lajost megleli. Lízinek lakadalma innepeltetett, 's Lajos ott sem vólt. Ha a Tanácsnok hozzá jött, Karolinával eligazittatta. Karolina kérdezé a Róza vigságának okát, de ő halgatott: mert elhatározta magában, hogy a' dolognak egyedül maga * vessen véget, azután pedig Lajosra bizza, hogy a' Tanácsnoknak mindenről hirt adjon. Mind ez olly bizonyosnak tetszék néki, hogy teljességgel nem foghatá-meg, miért nem jelenik-meg Lajos. Még azon ház előtt is elment, a' hol Lajos la kott vólt. Ott sem volt, 's végre Karolina jelenté, hogy ő már a fáradtság miatt nem is léphet. Róza kéntelen volt végre haza menni, 's võlegényének társaságában unalmat lelni. Ha Lauter Tanácsnok a vőlegényi jussok közzül csak eggyel is élt volna, úgy végre csakugyan ki kellett volna fakadni a' dolognak; de ez olly mód felett delikát volt, hogy már csak eggy vidám tekintettel is beérte; és azt, hogy Róza az ő kezébe csak az újjai' hegyét tevé, minden bizalmas helyhezletből kifejlett, 's ő tőle úgy futott mint valami Emberevőtől, szüzi szerénységnek tartá, 's örvende azon, a' mi néki szerencsétlensége vólt. Végre estve vacsora után érkezék a Katastrophe. Rehbergné teljességgel semmit sem akara Rózának a' Lajos' czédulájáról mondani; de midőn a' leányától hallá Rózának : futosását a várason, feltekintését a' Lajos' háza előtt, tehát arra a' gondolatra jött, hogy a' Lajos` czédulája mind a mellett is valami fortély lehet. Külömben is több ellentállást várt vala Lajostól. Hozzájárúla a' Róza vigassága is, 's a' dolog igen valószinű kezdett lenni előtte. Altosona tehát Rózához. „No Róza! te ma olly vig voltál? én is az vagyok. Mert annál jobbat nem cselekedhetett volna Lajos." ‚Minél, Néném 266 .El,,Hogy elutazott." ntazott?“ kiáltá Róza, 's kialudt a' vidám tekintet, és szeme homályba borúlt.,,Istenem! elment?"-„Igen is, ma reggel oda le a' házi leány-` nak ezt a' czédulát adta-bé." Azzal oda nyújtá Rózának a Lajos' czéduláját. Róza olvasá, 's megmere : - دوو vedék. Ismét olvasá 's még inkább megmerevedék. Még csak eggy szó sincs a' levelben, a' mi valami reményt, valami vigasztalást foglalna magában. Illy röviden bánni vele! 's minteggy eligazitani őtet! Rehbergné a világért sem mondá-meg, hogy ez az ő czédulájára való felelet; 's a mint észrevevé, hogy Róza a' czédulát rossz néven akarja venni, szorgalmasan szítá a' tüzet. „Igy_megy az Róza! mint nem nevet ő most tégedet, hogy néked kosarat adott! igy megy az, mikor valaki maga ajánlja magát, és észrevéteti, hogy szeret valamelly férfiút!" Róza még mindég a' czédulát olvasá: „Én megyek! nem látom őtet többé !"'s ezt Rehbergnének irta, nem pedig neki magának, Minden forró szerelme mellett is felemelé magát benne a megsértődött hiúságnak érzete, vagy is inkább Rehbergné húzá azt elő az ó érzelmeinek zavarjából. Eggy kön |