mindenben! és nekem a' Tanácsnok nem kell, teljességgel nem kell, inkább ezerszer meghalok!" •,,Az Istenért! gyermek! ne lármázz olly nagyon! hiszen nem is kell hozzá menned! csak légy csendesen !" ,,Igazán nem kell hozzá mennem?" felkiálta Róza elragadtatva, és térdre esék: „ah édes drága Néném! ab Hála Istennek! Nem, Lajos ártatlan!“ Rehbergné többet igért, mint a'mennyit teljesithetett 's teljesiteni akart, Róza ellenben hasonlóúl megigéré, hogy csendesen lessz, és még most semmit sem mutat; 's ekkor a Nénje magára hagyá őtet szivével és a' Lajos csókjával ajkán. Rehbergné ezerszer kivánta, hogy vajha e' kedvetlen dologba ne avatkozott volna. Jol látta, hogy Lajos minden ó mesterkedései mellett, a' csomót hatalmasan ketté fogja vágni. Nem is lett volna az ellenére, csak ő maga ne lett volna a' játékba keveredve ; mí több meg is indúlt a' Róza' könnyei

re. Gondolkozott, hogyan lehetne a' dolgot természetes útjára visszavinni a' nélkül, hogy a' Tanácsnokné megsértődne, kit ő nagyra becsült. Csak most elmenne innen Lajos "mondá magában: „Ellbergre küldeném a' leányt, a' Tanácsnokot utánna; azután ók látnák, hogy igazodjanak-el! De én nem ártom belé magam." Hosszas gondolkozás után eggy czédulát íra Lajoshoz, mellyben kéré őtet, hogy hagyja oda a' fördőt, mivel azt bizonyos okok szükségessé teszik.

2

Ezek az okok igen homályosan valának kifejtegetve; mivel ő sem Lajost nem akará minden reménytől, megfosztani, sem magát az Istenért czédulája által kitenni. Ésigy senki sem találhatá-ki a' czédulának értelmét, hanem csak az a' ki a' Rehbergne' belső gondolatainak a' menételét tudta; ezt pedig szerencsétlenségre Lajos nem tudta. O tehát az egész czédulából csak ezt a

kifejezést értette:,,Róza szabad aka,,ratból fogott kezet Lauter Tanács,,nokkal;.,ő tehát más tulajdona, a' kire az Úrnak semmi igényei nem ,,lehetnek, ha becsületes ember az Ur, mind addig, valamig a' Ta,,nácsnok Ur' jussai Róza eránt meg ,,nem szünnek." Ez a' Rehbergné értelme szerint világosan ennyit tett: Csak türtöztesse magát ifjú Uracskám! mi a Tanácsnok' jussait el akarjuk rontani." De Lajos, a' ki a mint tudjuk, nem nagy Szófejtegető vólt, hanem mindent betű szerint vett, éppen ebből a' pontból egészen ellenkező értelmet húzottki. Más tulajdona!" kiáltá mérgesen, 's öszvegyüré kezében a' papirost.,,Jól van! ennyire üzték már a' dolgot! Istenem! az az átkozott vén keritő! Ez ő reá nézve elha tározó vólt.,,Idegen birtok!" Bár mennyi ezer szavak emelkedtek is. szívéből ez ellen, mindazáltal mind azokat fog csikorgatva elhalgattatá.

„Idegen birtok! Nyergelj János! elmegyünk!" Ezt irá Rehbergnének: ,,Gellner Kisasszony a másé. Én megyek. Nem látom többé őtet. Éljen boldogul. Burkárd Lajos.“ János nyergelt. Lajos maga vivé a' czédn lát Rehbergnéhez. Róza a' firhang megett állt az ablakban, látá ótet jönni, 's reszketett örömében. Akkor lépe-ki éppen azon bóltból a' Düpti Leányasszony.,,Ah bon jour mon ami!" Róza megijedt, és éppen hátra akara lépni, hogy inkább semmit se lásson.,,Mamzell!" mondá Lajos hidegen: „az öreg Katonatiszt azt mondta nékem tegnap magáról, hogy maga és a' nénje a' pénzen árúlt fejérszemélyek közzé tartozik. Én azt nem tudtam. Barátjok voltam, de annak vége van, mert én szajhák' barátja nem vagyok. Adieu Mamzell!" Azzal megfordúlt 's kővé válva hagyá Düpüi leányasszonyt az útszán. Róza tapsolt kis kezeivel örömében. A' megengesztelődés meg

vólt. Az ajtóhoz ment, kinyitá azt; ott kelle Lajosnak elmenni. Kiterjeszté karjait, hogy azonnal szívéhez szoritsa őtet. Ott állt, várakozott, szive dobogott, ajaka ezt sisegé:,,Kedves húséges lelkem Lajosom! Nem jött. Leméne félig a' garádicson; ott sem vólt. „Mi dolog ez?" Ismét felméne az ablakhoz a' firhang megé. Ott jöve Lajos, mellette az öreg Katonatiszt, utánnok János. Lajos felnéze eggy haldakló tekintettel. Róza éppen fel akará szakítani a' firhangot, de már elmentek. Hiszen visszajön! Ott állt az ablaknál órákig; nem jött. Az a' gondolat, hogy vele megbékéll, a Dupui leányasszonyra nézve való ártatlanságának meggondolása, az a remény, hogy egyebekben is szintolly ártatlan lehet, olly eggyetlenül, olly egészen foglalatoskodtatá őtet, hogy amiatt minden egyéb képestségeket tökéletesen elfelejtett; 's a' kis jószág olly kimondhatlan vidá