Rózát, hogy tartóztassa-meg magát reggel a' sirástól, és bizonyitsa azt, a' mit ő Lajos felől a' Tanácsnokéknak mondott. Róza mindent megigért, csakhogy Rehbergné valami módon fordítson a' dolgon. Ő e' feltételre még azt is megigérte volna, hogy a' Tanácsnokhoz hozzá megyen; mert hogy az igazat megvalljuk, ő azt sem tudta, mit beszéll a' nénje.

Azt mondja talán itt valaki : Lehetetlen hogy Rehbergné ollyan jó asszony lett volna, a' millyennek feljebb mondám; mert hiszen a`szegény leányt csakugyan szerencsétlenné akarta tenni!-én pedig azt felelem az olvasónak, hogy az illy apró delikatesszek a társaságban, mellyek ellen az ember nem akar véteni, több szerencsétleneket csináltak már, mint a' mennyit a' gonoszság és vétek csinálhat. Az egész külömbség abban van, hogy a' gonoszság akarja a' szerencsétlenséget, Rehbergné pedig nem akarta, 's az

zal az útálatos kifogással vigasztalá magát, hogy nem lessz olly rossz a' dologból. Egyébaránt pedig valóságos jó lelkú asszony vólt.

Ott feküvék már most Róza, 's azon gondolkozék, hogy miképen jöhetne ismét öszve Lajossal, úgy hogy a' Lajos' ártatlansága kivilágosodna. Gondolkozott 's nem talált semmi eszközt, és nem látta, hogy az arra szolgáló eszköz, még ha Lajos ártatlan volna is, szorongva döbög most mejjében. „Szegény leány! ne azon gondolkozz, miként jójjöszve Lajossal, hanem azon, hogy miképen menekedsz-meg a' Tanácsnoktól!" Ő ezt a' nénjére hagyá.

Róza felkele, lassan öltöze; a' nénje csak sürgette. Végre bé kelle menni a szobába a társasághoz früstökre. Lábai olly nehezek voltak mint az ón, orczája égett; fel se tekintett. A' Tanácsnok eleibe méne, megcsókolá a' kezét, 's eggy igen elegant komplimentet teve Rózának,

tegnapi igéretéért, 's azon való űrőméért. Rózának zúgott a' füle: nem értett eggy szót se, 's mondá Karolinának, midón vele eggy pillantatra kiment, egész örömmel: „Hála Istennek! eggy szót se hallottam abból, a' mit a' Tanácsnok mondott 's szabad a' lelkisméretem." Valóban csak eggy térdhajtással is felelt, 's a' Tanácsnoktól eggy csókot nyert, a' Tanácsnoknétól pedig anyai áldást, mellyből ő semmit sem látott sem hallott; sőt alkalmasint öszve is adhatták volna a Tanácsnokkal, azt se igen vette volna észre.

Rehbergné, a' ki ezen eljegyzés mellett félni kezdett, sarkalá a'társaságot, hogy menjenek az alléba. Róza előre futa Karolinával, hogy a' Tanácsnok' karjától megmenekedjen. Hálát adott Istennek, hogy a* szobából lejöhetett, 's most már szintolly rettenetesen kezde félni hogy Lajos talám az alléban lessz, és őtet a Tanácsnokkal fogja látni.

,,Ah Karolinkám suttogá néki: ,,maradj velem az Istenért, hogy a' Tanácsnok magamban ne lásson." Mindenfelől a szálába tódúla a' nép, Róza és Karolina hasonlóképen, 's Róza a' fejérszemélyeknek legsűrűbb csoportjokba vevé magát. A Tanácsnok, Rehbergué és a Tanácsnokné lefele menének az allén. Azonban megnyilék a szálának hátulsó ajtaja. Eggy ifjú Ur bérohana és kiáltá: Ranzsirozzák magokat édes Dámájim, fél kerületbe. Itt jönnek!" A Dámák fél kerületbe álltak, a' másik oldalon az Urak; a' hol a' két kerület eggymást érte, ott álla Lízi a' mátkájával, mindketten csinosan öltözve. Lízinek menyekzői koszorú vala a' haján.

Az innepnek egész elintézése az öreg Katonatiszttől eredett. Ez Lízinek lakadalmi napja vala. Csupán Lajos hibázott még, az innepnap' Hose. A' Katonatiszt elméne, hogy őtet, az öszvebeszéllés szerint, el

hozza. Nagy bajjal tudá Lajost rábeszélni, hogy eggy sétálást tegyen vele, Végre még is reávette, azt mondván, hogy két embert hivja boldoggá tenni. Lajos halgatva 's mély bánatba merülve méne vele. Halvány volt orczája, sötét a szeine, leszegzett tekintete. Igy húzta ütet az öreg eszméletlenül az alléba, 's a bálházhoz. Eggy ifjú ember inte a' kezével:,,Csendesen! csendesen! itt jönnek Mindnyájan az ajtóra néztek. Az ajtó megnyilék, 's Lajos a' Katonatiszt' karján a' szálába lépe.,,Oh Istenem!" kiáltá Róza, őtet meglátván, 's azon Dáma megé rejtőzék a' ki mellett állt vala. Olly keményen reszketett, hogy Karolinának tartani kellett őtet.

A' Lajos' tekintetei nagy bámúlással röpülének-széllyel a' nagy kerületen; a' Katonatisztre néze; ez mosolygott. Végre T** Grófné Lajoshoz vezeté a' menyekzős párt. ,,Kedves Burkárdom!“ mondá meg