én szeretlek téged fijam! de kérlek, őrizd-meg ártatlan szemeidet. Ifjoncz, mit futosol te a' kurvák után? a' Düpüik után ?“ Terengettét, hát kurvák azok?“ ·,,Ember, éppen most mondád, hogy tudod azt."—,,Én? most hallom először." —„Való-e az, fijam ?“ „Én soha se hazudok.“ ,,Hála Istennek! tehát hibáztam. De hogy jutottál hozzájok?“,,Oh az Istenért, unalmas históriákat kellene előbeszélnem, azonban pokol van szívemben.“ „Neked pokol ebben a' szívben? -Ha az való volna, úgy a' bűn és szerencsétlenség eggy volna, pedig, Hála Istennek! az nem eggy. Kedves fijam, neked valami szerencsétlenséged vólt, beszéld-elő azt nékem, ha a beszélés könnyíti mejjedet. Én szeretem magát ifjoncz, 'a ha eggy leányom volna,. de tréfaság! Elég hogy én magát szeretem, és ohajtanám hogy legyen barátom. Tehát semmi köze sincs a

Düpüikhez?",,Semmi; de miért?"—,,Jó, barátom, tehát kerüld a szint is. Nézd, azon első naptól fogva, mellyen megjelent, én öreg létemre azonnal kóldúltam volna a maga szeretetét, ha karjain azon átkozott kurvák nem figuráztak volna. Nem mindeggy az, ha vallyon gazembernek látszik-é valaki, vagy becsületes embernek; pedig a ki a' karján két kuryát vezet, körülbelől olly formán néz-ki, mint eggy gazember."

Ebben a pillantatban eszébe juta Lajosnak, hogy Róza szintúgy láthatta őtet a Düpüikkel, mint az öreg. Feltámasztá fejét az asztalra. ,,Vajha a két Düpüit soha életemben ne láttam volna. Ezek tesznek engemet szerencsétlenné." „Hogyhogy?" ,,Istenem felkiálta ő, és felugrék;,,ha ez volna az ő haragjának oka! De" hozzá-tevé lassan: „késő! igy is késő! Végem van !" „Véged van? illy szívvel? szégyenld

magadat, hogy ólly emberi vagy, s az emberiséget olly kevésre beesülöd! Van-e kedved fél óráig reám halgatni? Ekkor az öreg elbeszéllé Lajosnak élete' történetét, melly Lajost végtére annyira elragadta, hogy a miatt feledné tulajdon szerencsétségét.,,Lásd," mondá az öreg,,,Z a szerencsétlenség, még is azért elfeledtem azt a mi benne szerencsétlenség. Ah, ifjoncz! ha a' sziv olly hamar feledne vétkeket, mint szerencsétlenséget; nézd, úgy még nem volna némelly ráncz e' homlokon. Jer, jó ifjú! légy az én barátom, 's hagyd abba a tépelődést! Minden pillantatban javúl 's rosszabbúl a' mi lényünk és sorsunk; egygyetlen eggy, a' mi az emberben változhatlanúl marad, az ő lelkismérete. Ez ifjúságától fogva a' sírig megmarad."

*

Az öreg nem szünt-meg Lajost biztatni ;.'s ha az nem sült is el néki, hogy bánatját eloszlassa, legalább

*

vitte annyira, hogy gondolatait egyéb tárgyakra is függesztette. Éjjfél tájon hagyá-el Lajost, megigértetvén vele, hogy legalább próbát tesz, erőt venni szerencsétlenségén, vagy legalább annak rabjává nem lenni. „Légy itthon, kedves fijam! holnap tíz órakor érted jövök. Segíteni fogsz nékem két szerencsétlent boldoggá teeni, 's a' rénynek az 6 jutalmát megadni." Lajos megigéré azt néki 's elválának eggymástól.

Azonban a' Róza' megnyugtatása nem ment olly hirtelen végbe. Ő a' Karolina vállain maradt, 's eggyet. len változás, mellyet tett, az vala, hogy a' Tanácsnok' kezét az erót lenség miatt elereszté. Végre Karolina csendesen a szobájába ment vele. Lauter Tanácsnok jól látá, hogy itt olly valami történt, mellyre néz ve ó magyarázat nélkül szűkölködik; de szinte úgy rettegett a' magyarázattól, valamint óhajtá azt. Ró

zának erősítése hogy az ő jegyesé valóban nem úgy jött, a' hogy ő kivánta ; de legalább megesett, és az ő önnszeretete hizelkedék néki, hogy az ó érdemének szintannyi vagy ta lám több része van ezen állitásban, mint amaz esetnek. A' Tanácsnokné esakugyan meg is kérdezé Rehbergnét az öszvefüggés iránt. Rehbergné zavarodásba jött. Ő most olly bépillantást teve a' Róza szivébe, melly a Tanácsnoknak éppen nem vala hasznára; de mind a' Tanácsnoknét mind a' Tanácsnokot elhiteté, hogy Róza egészen szabad. Mert ha ó a' Róza felől tett jegyzését maga valóságában előadta volna, úgy látszott volna, mintha ó a' Tanácsnokot anyjával eggyütt rá akarta volna szedni.

Ha Lajos a Tanácsnok' távollétében megjelent volna, és Rehbergné a Róza' szerelmét igy kitündökleni látta volna, úgy kétségkivül minthogy Rehbergné igen jó asszony vólt, Rózával magyarázatra került