szer nevetett, ismét a fejét csóválta, gestált a kezével, mintha gondolkozóba esne. Édes Istenem! ennyire ment már a' dolog?" Eggyszerre mérges ábrázatot mutatott, felemelé kezét, öszvefogá, Róza felé fenyegetődzék's megfordúla. Tapogatózva méne ki a' fal mellett, mintha a szobában setét volna; még eggyszer nevetett ott kinn, hallották e' kiáltását:,,Jegyes !" 's azzal eltünt. Róza még most is rángatódzva erősen tartá a Lauter' kezét; orczája a Karolina vállain hevert; mej je emelkedett ; halott sárga vólt. Halál csend vala a' szobában. Senki se változtatá helyhezletét darab ideig. Eggyik se nézett a' másikra. A' scéna borzasztó vólt.

Lajos szinte magán kivül tipege haza. Fel's alá jára szobájában, kezét homlokára tévén. Eggyetlen eggy mozdúlatja az vala, hogy időről időre a fejét csóválta. Sem azt nem látá, hogy az öreg Katonatiszt az ó

་་

szobájába lépett, sem azt nem hallá, a' mit ez néki mondott. Végre az öreg gyengéden megfogá a kezét. ,,Ugyan mondja-meg az Úr, mi van a' fejében?" ,,á Jegyes mondá Lajos. ,,Azt tudom; de hol a'

völegény?" ,,Nála.“ „Éppen

nem: még teljességgel nincs ott." ,,Láttam őtet, 's a' mi több, azon szerelmes, nyájas, gyengéd tekinteteket is, meltyeket a leány reávetett. No de mibe is kerülnek azok eggy kigyói álnok szivnek? a'nyakán csüngött a' hamis csalárd.“ ,,Az Istenért, kedves barátom! Lízi-e? ugyan mit beszéll az Úr?“ — „Higyje nékem az Úr, a' világ csupa csalárdság: eggy fillért nem adnék eggy ember életére. Megcsalják az embert! szinte, ah szinte az atyámnak se hinnék! pedig az a' legbecsületesebb ember, de eggyetlen eggy is az egész világon, elhigyje az Ur, az egész világon!" Édes bará tom, az Egekre kérem, mit philo

sophál itt Kegyed? Nézzen csak rám!" Azzal felemelé a' Lajos fejét.

,,Ah,, nézze-el az ember, hát itt van az Úr?“ kérdé Lajos. „Már fél órája! hiszen beszélt is velem az Úr." ,,Úgy-e? meglehet. Mi tetszik az Úrnak? ,,Hallja-e, az Úr kiváltotta ama fiatal embert. Félek hogy ismét mások kezébe esett!“ ,,Könnyen meglehet.". ,,Úgyde az szerencsétlenség volna a szegény leányra nézve!" Hadd ordítson! harmad napra elfelejti, 's máshoz megyen.",,De hát a legény?" Mit bánom én? agyon lövettetni éppen nem szerencsétlenség. Mit ád az Úr, én is elmegyek.“,,Hm! hm! kedves Úr, tréfálódik velem?"

,,Igen is, mert most nagy kedvem van tréfálni."

Édes bará tom, nézzen rám legalább: én nem a' Kamarás Úr vagyok." Rám nézve mindeggy! Kedves Úr, én igen szeretnék magamban lenni : nem veszi észre ?",,Én meg igen szeret

nék Kegyeddel lenni, ifjú Uracskám! mivel Kegyedet szívemből szeretem.“

Ha ha ha! azt a bölcsős gyermekkel hitesse-el az Úr. Ő is szeretett engemet!",,Kedves fijam!" elkezdé az öreg: „magának valami gördült útjába: az megeshetik, mert azért ember. De Uram, szemeit fel, mejjét szabadon, érzését magasan, a' szerencsétlenséget rázza-le, vagy bátran viselje, ha lerázni nem lehet; mert azért férjfi.“ — ,,Lerázzam ? rázván a' fejét.,,Viseljem? no igen is; csak hogy az széllyelzúzza valóságomat, 's az nem az én hibám.“

66

„Tán valami leányhistória? nem?" „Igen is, még pedig igen közönséges; orromnál fogva hurczoltattam!"

,Kedves fijam, abból nem is várhattál egyebet; csupán ahoz való a Düpüi Leányasszony: a' kurva nem hív !"—,,Kurva? Uram! Uram! ha respektussal nem volnék ősz fejéhez, tehát...-,,Azt az egész fördő megbizonyithatja.",,Micsoda?

feringettét, kicsoda? Uram, az Kegyednek nyakába kerül! Az Istenért! Róza kurva?" ,,Ki beszéll itt Rózáról! Én Düpüi leányasszonyról szóllok." ,,Úgy-e? az hát kurva? Azt tudom. Szinte, megbolondúlok utoljára!" „Minthogy eggyszer e czikkelyre jöttünk, ifjú barátom, ugyan mondja-meg nékem, mint fiú atyjának: miért futos azon fajtalan Jeányokkal?" ,,Micsoda fajtalan Jeányokkal?" ,,A' Düpükkel."

--

,,Az Ur bizonyosan ingerkedni akar velem. Hagyja el azt ma estve jó öreg! mert talán nemességet is vennék, ha a' Kamarás Ur agyon lőne." Ma estve, a' mint látom nem sokra lehet menni az Urral!" —,,Nem igen sokra.“ — „Édes fijam, a' te cselekedeted harmad nappal ez előtt, Lízivel és a' mátkájával, szikrázó szemeid, bajvivásod az ifjú *** vel a' gazban, mellyet én észrevétetlen néztem, nyugalmad, szép nyugalmad ártatlan szemeidben...