Róza! elmélkedsz? Gyermekem ! gondold is meg, hogy nem mindennap fogja illy jámbor, illy rényes férfi kezedet kérni.- Felelj; gyermekem! mit gondolsz? legyen bizodalmad hozzám." ,,Édes Néném, nekem semmi szavam sincs a' Tanácsnok ellen, éppen csak,“,,No's? · csak ? —“ —,,Csak az, hogy ó sok-. kal udvarisabb, mint sem én felesége lehetnék." ,,No, valóban még azt sose láttam; hogy a férfi valamelly leánynak nagyon udvaris lehetne!" ,,Már pedig, Néném, a' dolog úgy van. Nézze csak Néni, de rosszat ne gondoljon: dánakokáért

Lajos pél,,Az igaz; oudvaris nem volt, 's tisztességtelen azon felál.". „Nem, Néném, nem azt akarom mondani, hanem azon esetet veszem-fel, hogy ha Lajos nem ollyan volna, vagy megjobbulna, és előjönne, 's engem akarna ; úgy tudom, mit mondana. — Előmbe állna, megfogná kezemet, mejjéhez

szoritná,'s akkor megölelné és mondaná: Kedves édes Rózám, légy az én feleségem! nem leszek többet rossz. Lássa Néném, akkor az én szemem könnyübe lábbadna, és igen is körülfognám karjaimmal, mejjemhez szoritanám, `s ezt kiáltanám : szivesen, édes Lajosom!" E' szavakra könnyek görgének szegény leánynak orczájin: kiterjeszté karjait, mintha éppen meg akarná őtet ölelni. „Ah Néném!" kiálta mély sóhajjal: ez az, a' mit akarok mondani. De a Tanácsnok Ur annyit, összebeszélt a' hajlandóságról, a' jámbor szándékról, a' mellett megcsókolá a kezemet? mit csináljon osztán az ember? eggyre kellett a térdhajtásokat tennem; az pedig sehogy sem lehet, hogy az ember annak a férfinak a felesége legyen, a' kinek térdhajtást tesz?" ,,Meglásd gyer

mek! hogy vén szűz leszel, ha csak hogy Lajosra nem várnál még, azt pedig talám csak nem cselekszed?"

,,Ah nem!" eggy mély sohajtással mondá: ezt. De ugyan mit sirsz hát Róza! hát nem lehetne olly férfihoz menni, a' kinek térdhajtást kell tenni?"- Róza a' földre süté szemeit 's elpirúlt.,,No csak mondki gyermekem! légy bizodalommal hozzám!“ — „Igen is, édes Néném! de ne vegye rossz néven: ha már én a' Tanácsnok Úr' felesége, volnék, és mert csak vele kellene hálnom, és most felkelnék, 's ó azt mondaná: jó reggelt! akkor bizonyosan térdhajtást kellene tennem, pedig mikor felkel az ember.“ ,,Ej gyermekem, majd élmúlik az a' térdhajtás.“ — „Ah Néném! én úgy gondolom, hogy ha igazi megelégedéssel akar élni az ember, úgy már az előtt el kell annak mulni, úgy mint Lajossal “— „Látom csakugyan Róza! hogy Lajos mélyen fekszik még szíveden; de gyermekem! gondoldmeg, hogy ő semmire kellő, a' ki téged szerencsétlenné fog tenni."

,,No hiszen ha nem bánja édes Néném! tehát soha se megyek férjhez. Lessz még időnk arról beszélni."

66

Rehbergné tehát azt a választ adá a Tanácsnoknak, hogy Rózának időt kell engedni a maga meggondolására, a' Tanácsnok pedig legyen merészebb, és igyekezzék az ő bizodalmát 's barátságát megnyerni. Róza eggyet sem tuda szółlni szégyenl. tében, midőn ismét először megjelent a társaságban. Még sokkal udvarisabb lett a Tanácsnok eránt, a' Tanácsnok pedig éppen azon mér tékbe ndvarisabb Róza eránt. Apránként ismét visszaállott mindnyájok közt a régi képestség, és Róza ezen oldalról egészen vidáman érkezékvissza Pirmontba. A' mint béméne szobájába, azonnal az alléban lévő nagy beszéd az ablakhoz vonta. Látá az egész szép világot öszvegyűlve eggy gy fiatal polgár-leány körűl, a' ki nem tudta, hová vesse zavarodásában szemeit, mivel most eggy Gróf

né simogatá pirúlt orczáját; majd eggy Kisasszony csókolá-meg a' száját. Eggy öreg Katonatiszt körüljárt a' kalapjával, 's minden oldalról pénz röpűlt a' kalapba. „Imhol, kedves Lízikém !" mondá az őszöreg, kiöntvén a' pénzt a' leány' kötényébe:,,ez nem a' te rényednek megjutalmazása, mert az maga megjutalmazza magát a szivben; hanem csak kétes bizonysága annak, hogy mi köztünk is becsülik a' rényt, ha az annyira felemeltetik, mint a tiéd; vagy pedig hogy mi sem akarunk a' te nemes Megszabaditód megett egészen hátramaradni." Ekkor megcsókolá a leányt, ,,és mihelyt" úgymond,,,a' mátkád megérkezik, azonnal itt a bálházban fogjuk ülleni lakadalmadat."

Abban a pillantatban nagyot sikólta a' leány, 's a' sikoltásra eggy ifjú ember rohana a' kerületbe, a' leány' karjai közzé. „Lízi !“ — „Ville!" ezek valának eggyetlen szavaik.