rosszat tesz-fel ó róla. Igaz is lehetett. A Kamarás Ur ruhákat készítetett nálam, és mindég gazdagan fizetett, sőt ide is feljött és enyel- gett Lízi körűl. Lízi úgy viselé magát mint tisztességes leány, és kitére előle, ha csak lehetett, 's nem hallgata reá, midón a' Kamarás Úr el akará hitetni, hogy az éppen nem bűn, a' mit úgy a' hagy, Urak cselekesznek. A' Kamarás Úr ismét haza ment.“ ,,Az alatt történt ama katonásdi dolog. Midőn ez úttal a' Kamarás Ür ismét eljött, magam mondtam neki: Lízi, az az Úr jó te hozzád, kérd-meg, hogy tegyen eggy jó szót érted. A' nagy Uraknak hosszú kezök van. Lízi nem akart. Azonban maga megkérdezé a' Kamarás Ur, hogy miért sír mindég Lízi. Akkor mondám néki: Nagyságod mindég jó vólt Lízihez, segitsen rajta. Elbeszéltem az egész dolgot. Arany hegyeket igért. Irt tán négyszer vagy ötször is iránta. Végre levele jött, 's benne az volt irva, hogy háromszáz tallérért kiadják; akkor osztán a háromszáz tallérnak a kifizetését is megigéré a' Kamarás Úr. De most jön már bökkenő. A Kamarás Úr magához hivatja Lízit. Ez elmegys sirva jó vissza, és sok kérdések után kivallja az anyjának, hogy a Kamarás Úr még elébb Lizitől, gondolom tudja az Úr, micsoda valamit kiván. Ekkor ismét dugába dőle reményünk. Lízi térden állva kérte, hogy csak a Generálisát mondja-meg néki, el akarván ahoz menni és lábaihoz borúlni. De azt a' Kamarás Úr nem akarta. Eggy szóval! megmondta nekem is, a' feleségemnek is, hogy ha Lízit oda adjuk kívánságának, tehát a ficzkó megszabadul; ha pedig nem, tehát mennie kell Amérikába, hogy magát agyon lövesse. Ma van, úgymondá, az utólsó terminus, azután késő lessz. Most ismét elment hozzá még eggyszer az anyja: mit mondott Anyó ?" Lajos felállott; szemei szikráztak; felemelé kezeit az ég felé. „Oh Isten !" felkiálta:,,emberek-é ezek?" Azután karjai közzé fogá Lízit: Légy békén Lízikém! szabad lessz a szeretőd! szavamat adom reá. Tehát ez az embertelen gazember tudja a' Kapitány' nevét, és nem akarja megmondani? No, édesim, majd megpróbálom én. Ugyan Apó miért nem vágta agyon a' gonoszt, mint eggy dühödt ebet?" — Ah kedves Ur, Kegyed nem tudja a' szegény ember' dolgát. Közülünk eggy, hálát ad Istennek, ha csak békében hagyatik is. A' gazdagok ő velek soha sincs igaza az embernek. Az Úr nem tudja azt.“ Lajos felállott.,,Nem sokára visszajövök, gyermekim! Légy csendesen Lízikém! ki kell szabadúlni a' mátkádnak!" Visszamene keserű főcsóválással a bálházba. Éppen An gol tánczot akara járni a' Kamarás Úr eggy szép leánnyal, midőn Lajos bélépe.,,Kamarás Ur, eggy szóra!". ,,Lát talán az Úr. Mihelyt a' tánczot elvégzem.",,Most Kamarás Úr, most mingyárt! a' dolog az Urat illeti és eggy szerencsétlent! most mingyárt! hóhárost! Kamarás Úr Kézen kapá őtet, midőn éppen a rondót akará tenni, 's kihúzá a' táncz-sorból. Láncz terengettét Uram, mi baja az Úrnak? hiszen az továbbra is maradhatna." Az Úrnál meglehet: de én nálam a' segitségre soha sincs halogatás.“ — A' Kamarás Úr felpattant:,,Megtanitom az Urat emberségre." Lajosnak haraggal szikráztak szemei:,,Uram, tanítson az Úr a' hol tetszik, de majd megtanítom én, hogy reszketni fog, ha van még a' becsületérzésnek eggy szikrája az Úr szivében!" -,,Hogy? micsoda? tüzes mennydörgőst! mit beszéll az Úr ?" ,,A' valóságot Uram, a valóságot!" A tánczosok ezen hangos cziyakodás miatt zavarodásba jövének, 's körülvették mind kettőjöket. A Kamarás Úr gúnyos megvetéssel nézé Lajost, és vadan kiálta: „Az Úr goromba teremtés kit én érdeme szerint meg fogok fenyiteni." Az a' Katonatiszt, a' ki a'- Lajos' bajvivásán jelen vólt, közelíte a Kamarás Úrhoz, és sziszegé néki: ,,Csendesen, mert ez csupa eleven ördög a' kardforgatásban és lövésben!" A' Kamarás Úr végig nézé a' imaga emberét.,,Ahá, az tehát az Úr? no az Úr' különössége felől magam is hallottam. Mit akar tehát Kegyed, ifjú Uracskám ?"— ,,Semmit a világon egyebet az Úrtól, mint ama fiatal ember' Generálisának és Kapitányának a nevét, kinek mátkáját az Ura' maga bujaságának, akará feláldozni." ,,Hogyhogy? nem tudok benne semmit. Menjen dolgára az Ur."—,,Semmit sem tud benne? Uram, javaslom, |