kell a többiekkel eggyütt Améri kába. Könnyen gondolhatja az Ur mint visított ez a' leány. De az mit sem használt; néki menni kellett. Odaadá még Lizinek a harmincz forintját azon esetre, ha vissza nem jönne, Lízi pedig elkiséré őtet két mértföldnyire, 's még csak ekkor tudánk-meg, hogy a' vad emberek ellen mennek, kik az embereket megsütik és megeszik, és hogy még elébb a tengerre-kell szállnia a szélvészek közzé. Akkor ez öszverogyik a' mint nekem beszélték, az anyja pedig sir és jajgat. No az igaz, hogy a' dolog veszedelmes is! Én ugyan elmentem eggyhez is máshoz is, a' kit úgy ismertem; de semmi segély, semmi tanács. Némellyik ugyan mások' közbevetése által visszakóldúlá a' fiját, vagy pénz által is; de a' közbenjárásnak bötyök van a' végén; pénz pedig hálát ád az ember Istennek, ha csak élhet is. Utoljára osztán mindég csak azt mondom, hogy nem tehetek róla. Népet kéntelen tartani a fejedelem; de kéntelen-e azt másnak ajánlani? Ej, arról ó feleljen, miként bánik gyermekeivel. Mindenfélét susognak a dolog felől. No lássa az Ur, most azt beszéllik az emberek, hogy két nap mulva marsirozniok kell Stádéba. Lízi! még eggyszer lássuk's azzal bízzuk az Isten' ke meg, zére." 66 Lízi felsikólta:,,Ah, odă marad, soha se jön vissza többé, és ezt öszvezúzó hangon mondá. Lajos komoran üle és szótalanúl. Szemeit a leányra függeszté, gondolatjai pedig a' Fejedelemnél voltak, ide óhajtotta volna azt. Azonban eggyszerre eszébe juta az ő itt létének első alkalma, 's kérdezé: „De, hát az mi vólt anyó, a' mit a' Kamarás Urral akart?" Ah édes Anyám, beszélt-e vele? oh Istenem! mit mond?" kérdezé a leány sürgetőleg. „,A'mellett marad, a' mit mondott." Lízi újolag síra a' kötényébe. ,,No's? hát -mi dolog az, a' Kamarás Urral ?". ,,Édes Istenem," monda a' Maiszter: ,,már három esztendeje, hogy a`szokott időben itt e' háznál lakik, mikor itt mulat, 's úgy gondoltam hogy talán segit, 's megkértem, hogy Lizimnek a' vőlegényét szerezze-viszsza. Nem Isten' akaratja vólt, mert nem sült-el." ,,De anyó, hiszen azt mondta Kednek, hogy már holnap késő lessz, vagy mi? mire való vólt az?" Az anya elpirúlt. „Hát semmi módon sem lehet a' dolgon segiteni? mondjatok legalább valami anódot!"-,,Eggy mód van, de",,ki vele, Atyó !" ,,Ki kerithet most mingyárt háromszáz tallért?" ,,És igy két vagy háromszáz tallér? Lizikém, mit gondolsz, nekem, van kétszáz tallér kivető pénzem. Lizi felugrott. Könnyei megálltak; szemei ide's tova tévedeztek; valamit akart mondani, de ajkai felettébb reszkettek. Öszvekócsolá ke - 66 zeit, és reszketve Lajos felé emelé. Lajos felugrott:,,csendesen, Lízikém! ismét megkapod őtet!“ Eggyszerre atya, anya, leány körülállák. Lízi néma elragadtatással nézé őtet; az anyja dadogott valamit a' háládatosság's Isten' áldása felől. Az atya felhajitá sapkáját, 's megcsókolá leányát. Lizi csak Lajost látá.,,Ah Istenem," elkezdé végre sirva: „,ne végye rossz néven' az Ur; ugyan való-e az?"—,,Bizonyosan Lizi!"-Oh!... van-e igazán kétszáz tallérja? nekem harmincz forintom van, meg eggy aranyam, meg eggy arany keresztem. Ugyan való-e az ?“ -,,Nézzed Lízi!" Ezzel kiszámlála az asztalra ötven luidórt. „Nézd, ez a' te harmincz forintoddal meg egyebeddel háromszáz tallért tesz. Ezen megváltjuk őtet, 's lakadalmat ütünk a' marsirozás napján. No, hol van ó? hogy hivják a Generálisát? hogy hivják a' Kapitányát?" Erre mind a' hár man eggymásra tekintenek. Éppen mostanság osztották-el őket, drága jó Uram! mondá az atya:,,de a' Kamarás Ur tudja, hogy hivják a` tisztjeit. No Lízi fuss-el, 's kérdezdmeg a' Kamarás Urat!" Lízi felemelé már lábát, de azonnal eggy kétes tekintettel ismét megállott.,,No Lízi! hát csak úgy szereted a' mátkádat?",,Hm !"mondá az atya, „ez eggy különös környülmény. Kedves Ur! még van eggy. De a' Kamarás Urral." ,,Hogyhogy?" ,,Ime tudjon-meg az Úr mindent. Tavaly is itt lakott már a' Kamarás Ur a fördés idején. Eggy illyen Ur jól eszik, jól iszik, semmi dolga sincs, 's ez osztán mindenféle helytelen gondolatokat szűl; Lízi meg szép, és a' fördés' idejekor jól öltözködött, minthogy az idegenek körűl ő is felszolgált. Már tavaly sem akart ő többé a' Kamarás Urhoz lemenni, 's midőn megtámadtam érte, panaszkodott, hogy a' Kamarás Ur valami 5 |