fülök mellett, a' mit János az Uráról beszélt, millyen jó, 's millyen gazdag az. A' Lajos' társasága tehát Pirmont felé éppen ínyökre vólt. Mi több, tele erszényt láttak az ifjúnál. Még azon estve, hogy Pirmontra megérkeztek, megindíták a' legfáinabb hivalkodásnak minden mesterségeit, hogy az ifjúnak testiségét felbizgassák, de szörnyű bámúltokra most láttak először eggy gazdag, fiatal, életerővel teljes, de azonban olly tiszta ártatlanságú embert, kitől még az ő legfinomabb tóreik sem vétettek-észre. -Eggy két szót szóllának titkon eggymással, 's a' plánum készen vólt. Az ifjabbik ugyan egész éjjfélig folytatá, bájosan őltözve, minden gondolható fáinsággal, de önnön szégyenűlésére, hasztalan próbatéteit a' Lajos szivére. Hidegen maradt ő, midőn ez puha kezét az övére tevé, midőn a' beszédnek tüzében hozzá kócsolódott; nevető 's csalogató tekintetei, mel

lyeket reá vete, mintha valami főkötő-bábra estek volna; de az Istenért, Burkárd Ur!" monda ő, és megfogá 's szeliden megszoritá a kezét: ,,nekünk csakugyan nagy bizakodásunk van az Urhoz. Eggyütt útazunk eggy fiatal szép emberrel, útközben egész éjjel eggy fogadóban vagyunk vele, hol csak eggy nyomorúlt deszka-fal választ-el bennünket; 's most ismét eggy házban lakunk vele. Szobájink eggymásba ütköznek, még háló ruhánkban is eljövünk az Urhoz: sót a Néném le is fekszik, 's engemet egyedül hagy éjtszaka az Urral. Valóban ez nagy vakmerőség!"

,,Oh nem," mondá Lajos igen tisztesen ;,,mert micsoda nyomorúlt ember volna az, aki ezt az ártatlan bizodalmat csak eggy illetlen gondolattal is megsértené? Higyje-el édes húgom! hogy én valósággal olly útálatos, olly megvetésre méltó nem vagyok. Legyen a' felöl egész csendességben!"

,,Igen, de mit fognak gondolni felőlünk? Hiszi-e az Ur, hogy minden ember igy gondolkozik?"

„Azt tudom; én is mondtam azt magoknak. De akkor nem úgy találták a dolgot."

,,Ej, ki is hajtana az emberek' fecsegéseire? osztán hiszen az Ur nekünk kedves bátyánk, úgy-e kedves Burkárdom?" azzal megölelé 's szeliden mejjéhez szoritá őtet. Lajos nevetett;,,éj igen! ha az magokat bátorságba teszi, az leszek.“ Végre elméne a Leányasszony, és megvallá nénjének, hogy ez az ember a' legritkább madár a világon. Az időre és környülményekre hagyák magokat.

Másnap reggel az alléba röpűle Lajos, keresé Rózát 's nem lelé, valamint hogy eggy embert sem lele, mivel még igen korán vólt. Tűrve várá ő az embereket. Százan is jöttek, de Róza nem vala köztök. Végre megjelenének az ő két szép

húgai is. Ezekhez hozzájok méne és velek sétála. A' fiatal emberek csoportosan jövének hozzájok. Az ifjabbik, a' ki hiven megmaradt Lajos mellett, 's csak néha néha tett eggy rövid meghajtást, megvallá suttogva, hogy mind ezek ollyan ismeretségek, mellyeket tavaly tették itt a' fördőben; hozzá tevé, hogy ezek néki nem kedvesek, és megszoritá a' Lajos' kezét. Lajos, a' ki még soha sem vólt fördőben, nem talált abban semmi különöst. Végre a' két Dáma haza méne, Lajos pedig ott maradt délig. Mindnyájan eltüntek, 's enni mentek. Lajos a' szálában ett, de még csak eggy szót sem hallott valami Rehbergné asszonyság felöl. Ebéd után haza méne, hogy atyjának levelet irjon. Húgának szobája előtt ment-el, nagy beszédet és nevetést hallott, 's bément.

Két Húgának vendégeik voltak, két vig fiatal Urak. Mihelyt Lajos az ajtót bényitá, felállának ülőhe

lyeikből a' leányok, és eleibe menének.,,Ah bon jour Cousin!— Bien venu!“ mondá az ifjabbik és hozzáméne. Lajos megkérdezé csendesen, nem hallott-e valamit Rehbergné feJól. Éppen ekkor felkiálta a másik húga a háta megett: „Pfuj, hagyjael az Ur!" Lajos megfordult; az egygyik fiatal ember ölébe akará húzni a' leányasszonyt. .Eressze az Ur azt a' leányt!" kiáltá Lajos parancsolva. ,,Mi gondja az Urnak e' leányra? felele az ifjú ember nevetve.,,Ök én nálam laknak, Uram!" ,,Azt tudom !" ,,Tehát eressze-el!“ ,,Nekem nem tetszik!" ,,Nem-e?" kiálta Lajos;,,Uram! ebben a' pontban takarodjék az Ur, vagy pedig kivetem a házból."- Micsoda? engem? a házbol? Tudjá-e az Ur, kivel beszéll?" Az ifjú ember Lajosnak ment; Lajos megfogá, és az ajtóhoz akará vinni. A másik segíte pajtássának. Lárma lett; a' leányok sikóltottak, a fogadós oda ér