szeszélye nem sokára el fog múlni. És úgy is vólt.

Bár melly erősen feltevé is Róza magában, hogy soha többé Lajosról nem gondolkozik ; mindazáltal szüntelen ó róla gondolkozott, és Isten tudja, hogy esett az hogy mennél tovább gondolkozott róla, annál lehetségesbbé vált előtte, mind a' mellett is a' mit látott és hallott, az 6 ártatlansága. Érzé ugyan orczáját tüzesedni, valahányszor azon éjjet elevenen gondolá; de annál kevésbbé gondolkozott róla. Reménylé hogy Lajos elmegy még eggyszer Brunszvikba. De nem ment, sőt inkább hallá, hogy elútazott légyen. Ez őtet nehány napig bosszússá tevé, és ismét kezdé hinni ama gonosz éjjeli történetet. De ez a vész is elmúlt, 's utóbb el hagyá hitetni magát a Nénjétől, hogy ő esztelen leány, a' ki azt se tudja, mit akar. Halgatott legalább, mikor a Nénje ezt mondta, noha intett a fejével, mintha néki

tökéletesen igaza volna magát úgy viselni. De midőn kiszteté a' nénje, hogy mondja-meg, mit vétett neki a' szegény ártatlan ifjú, maga is azt mondá: „Véteni nem vétett semmit, Nénikém!" Eggy szóval szándékozott megbékélni, azért is szive szerint örült, hogy senki egyéb nem tudta, melly kevéssé érdemli Lajos a' békülést. Feltevé magában, hogy majd elégszer fog még azért vele veszekedni. Majd azt tette-fel, hogy szemére veti ezen éjjet: tapsola örömében kicsiny kezeivel, ha meggondolá, hogy Lajos megmutathatja a' maga ártatlanságát; de többnyire búsan lecsüggeszté fejét, midőn minden környülményekről megemlékezett, és eltökéllé magában, hogy inkább halgasson, mint sem észrevé tesse vele, hogy tudja az ő hivtelenségét.,,Mert," mondá magában, és könnyek csepegének szemeiből:,,ha igent mondana reá, úgy csakugyan meg kellene tőle válnom." Eggy szó

val, a szegény gyermek, nem igazodhatott-el önnön szivével. Elhatározá magát, hogy néki megbocsásson, és hogy őtet ugyan csak gyötörje.

Elméne Ellbergre. Az öreg Burkárd elővette. „Hallod-e édes Rózám! ugyan mi volt az oka, hogy te Lajost",,Oh Atyuskám, hagyjon békét! Nem tudja, mint fáj nekem, midőn arról hallanom kell. Hadd

99

maradjon abba.“ Miattam maradhat, gyermekem! de ok nélkül?“ ,,Okaim vannak nékem, édes Atyám!“ —— „Mári, édes gyermekem“ ,,Ah, Mári nem! nem! nem, Mári nem !" ,,Kicsoda hát?" - Róza gondolkozott eggy pillantatig, azután fejét lecsüggesztvén, monda siralmas szózattal: ,,Higyje-el, hogy ő nekem, igen, igen sok szenvedést okozott!" „Róza, az lehetetlen! ha tudnád, mennyire szeret tégedet." „No, adja Isten, úgy hát csak eggyszer felejtett - el engemet.“

-

,,De miképen', gyermekem?" Hadd maradjon. En azt meg nem mondhatom senkinek."

دوو

Nem mondta azt senkinek ; sokszor maga se kivánta tudni. Vissza ehajtá Lajost. Olvasá a' Nénjéhez irt leveleit, mellyek ő vele tele voltak; könnyeivel áztatá azokat; majd maga is kapott eggy levelet Lajostól. Feltöretlen tartá azt kezeiben; eggy óráig jára fel 's alá, a' nélkül hogy olvasná azt. Végre elszáná magát, feltöré, olvasá, sirt, nevetett, szidta, engedelmet kért tőle; de válaszolásra nem adhatá magát, bár mint kérte is a' nénje. „Nem, irni nem irhatok néki, Nénikém! irnom nem lehet!" Igy múlt napról napra valami a'haragjából. Végre gyakorta kiáltá: ,,Istenem, Lajos! bárcsak ártatlan volnál!"

A' szegény ártatlan Lajos a'legnagyobb únalomban vólt Kasszelben, és már régen visszatért volna Rózájának lábaihoz, ha jósága vissza nem

tartóztatta volna. Eggy nap az Úri kertben üle fenn a tetőn, 's a'gyönyörű tájat nézé, melly Ellberg felé vive. A' Róza' nevét irkálá a' homokba, róla gondolkozék; az ő nevét pusmogá; midőn eggy tiz esztendős gyermek hozzájöve, és kérdezé:,,Nem veszi-e ezt meg, ked ves Úr?" kibontá a' papirost, és eggy rajzolatot mutata Lajosnak vizfestékkel, nem rosszúl festve.,,Nincs rá szüksegem, édes fijam!" ,,01vassa-el csak a' czédulát, a' melly mellette van!

Lajos elvevé a' czédulát, 's e' kevés sorokat olvasá, rútúl és hibásan asszony kéztől irva: „E' rajzolatnak az ára eggy szerencsétlen asszonyt fog az éhel-halástól megmenteni. A vevő eggy siralomra méltó emberrel jót fog tenni e' rajzolatnak megvásárlása által."—„Hol vetted ezt a' rajzolatot?“ kérdé Lajos a' gyermektől. „Nem szabad megmondanom, kedves Úr!"

„Hé,