́s azon eszközökről, hogy őtet utól érhesse, 's fenszóval hálát adott Istennek, midőn végre ismét lovon ülhetett. ·

Róza hasonlóul a' kocsiban ült e' reggel és Lajosról gondolkozott. Hallotta tegnap estve az ő szavát ́s beszédét a' Sasnál lévő fogadóssal, mert az ablak mellett hált. Felemelkedék hogy lásson valamit. Szinte valami illendő eszközről gondolkozék, hogy még eggyszer felkelhessen, midőn Lajos kérdezé: `„Mikor szándékoznak elmenni ?"—— „Nyolcz órakor," felele a' fogadós. Hallá hogy fenszóval czivódnak, a' nélkül hogy valamit értene belőle, mert Karolina mondá: „De ugyan Róza, mikukucskálni valód van még? feküdj legalább csendesen jó leány!" Abban a' pillantatban bécsukódék az ajtó. Minden csendes lett a házban. Végre eggy férjfiúi láb-kopogás hallatszott a garádicson. „Ó az!" A'mellettek lévő szoba megnyilt. „Ó vala

az!" Nem zárhatá-bé a' kedves szomszédságban szemeit. A mint első hajnalkor a szomszéd-szoba ajtaja megnyilt, olly hevesen felugrék az ágyból, hogy Karolina, Rehbergné és a szobaleány álmokból ijedve felugráltak. „Hiszen csak felkelek, Néném," mondá Róza. — -,,No bizony, majd leütsz mást felköltödben.“ Róza magára hányá ruhájit; nevetett, 's danolt. „Ugyan Róza! tán elment az eszed?",,Ah, Néném!" monda ő kiterjesztett karokkal 's szikrázó szemekkel, „hiszen csak őltözöm.“

Róza csak felkölt, Róza csak őltözött, Róza csak kiment eggyszer, 's Róza úgy lármázott, hogy végre a' Nénje haragosan ugrott-fel ágyában:,,Róza, neked ma csakugyan nincs eszed!" Rózának sehol sem vala nyugta. Szaladgált fel 's alá a' garádicsón. ,,Ugyan Róza ?" ,,Néném, hiszen csak megyek." Azonban valakit hallott, ki ugrott, 's tátva-nyitva hagyta az ajtót, úgy

hogy a Nénjének 's Karolinának a' firhangok megé kelle búvniok. „Ugyan Róza, az Istenért!"—„Néni, hiszen csak valakit hallottam." ‚'S azért hagytad nyitva az ajtót, holott még én igy ülök itt Leány, hagyd abba a' valakiket!" Róza kávézott, mindent futtába. Bépakolá hálóköntösét; 's majd ismét Karolina eleibe a'findzsák közzé csapta a' kendőjét, mondván: „Néni, itt jön valaki!“ Minden óra-ütésre eggyberázkódék, mert mindég közelebb jöve az elmenetel' ideje. Végre : „Hiszen nem jön!" úgymond. Tovább ki nem állhatá. Lefuta és a' fogadóst keresé.,,Hallja-e Korcsmáros Ūram,“ monda nyájas félénk hangon,,hát hol az az Úr a' ki tegnap estve késó még mi utánunk tudakozódott? Mondja - meg legalább neki, hogy mingyárt elmegyünk. Kedves Korcs máros Uram, az nekünk atyánkfija."

„Úgye? igen az a'!" A' Korcsmáros semmiképen nem vallhatá

meg tegnapi gorombaságát eggy illy udvaris leánykának.,,Ah, igen! igen! az tegnap" -,a' mellettünk lévő szobában hált, úgy e Korcsmáros Uram ?" ,,Igen! igen! éppen ott! eggy rövid dolmányban! jaj, már az kiment."-,,De tudja azt, hogy mi nyólczkor el akarunk menni?" ,,Bizonyosan, azt megmondtam neki. Úgy! azt mondta, hogy ha ideje lessz, ismét el fog jönni, és a Kisasszonyékat meglátogatni. Csak úgy ment-el valakivel beszélni.“ „Hi22 szen ő itt senkit sem ismer. ,,Igaz biz az! hiszen csak sétálni ment." ,,Sétálni?" mondá Róza, és halkal megfordúlt 's felment. A' lovak elérkezének, 's Lajos nem: a' költség kifizetődött, 's Lajos sehol sem vólt. „No Róza, a' szalupodat!" Ah Nénikém!" sohajtá Róza 's bús szemekkel néze Rehbergnére. No leány, hamar hát!“ ‚Itt még igen szép volna mulat

ni !

Te kis bohó vagy.“ Róza

olly nehezen vevé-fel szalupját, mintha ólomból lett volna. Felvevé a' legyezőjét, felhúzá kesztyűjit, kinéze az ablakon, eggyet lépe, megálla 's sohajta. Végre Karolina karon kapá, és levoná a' garádicson. Eggy szegény állt ottan. Róza csak keresgélt a zsebjében. „Róza!" kiálta a' nénje; „Róza!“ kiáltá Karolina. „Mingyárt; csak a' kóldúsnak adok valamit !" „Tán még imádkozol is vele." Semmi sem használt, bé kelle ülni a' kocsiba, 's Lajos nem jött. A' kocsi elindúlt, `s még se jött. „Néni, mondja csak a' posztilionnak, hogy fújjon." „Ej minek!" Róza kitekingéle a' kocsiablakon, most erre, majd amarra. Végre midőn minden reménnyel felhagyott, hogy őtet láthassa, eggy szegletébe dőle a kocsinak, 's szidá magában Lajost, a' nénjét, Karolinát, 's az egész világot, nem szóllt eggyet se, fel se nézett, kivévén ha ló dobogást hallott: akkor

1