szörnyű kaczajt ütének; minden vendégek kijövének a' vendégszobából a' folyosóra. Igen is, édes Uram; itt voltunk mi tegnap. Hiszen itt kávézott Gellner Kisasszony; itt sántúltak-meg a' lovak. Gondolkozzék csak az Úr, még itt e kövön álltam tegnap, úgy tudom mintha most volna; igen, igen, és tegnap mondtam az Úrnak: Nem mehetünk tovább, a' Lize sánta, az Angol pedig eggy szemet se ett. Ahon bizonságom a fogadós.“ ,,Ember, te bolond vagy! hiszen én M*** be lovaglottam." ,,lgen is, az igaz; de ismét visszajött az Úr." Lajos felemelé a' korbácsát, ollyan tüzbe jött, de a' fogadós karjaiba esett. A' fogadósné, a' ki nehezen vette, hogy ez az ember az ő várassoknak nevét el akarja perelni, szitkozódni kezdett; a' többiek nevettek.

Uram! monda a' fogadós,,,azt csak felteszi felőlem, hogy tudom, micsoda várasban lakom, ámbár az

Úr nem tudja, igazán, hogy hányadán van. Az Úr' inasának igaza van, bár mint pereljen is az Ur." A' fogadósné a konyha ajtóba bolondnak mondá, a' kit bé kellene csukni. ,,No," kiáltá Lajos, vigye patvar tehát azon semmire valót, a' ki engem tegnap M*** be akart vinni.

Hol az az ember?" -,,Az ma reggel érkezett haza, és hirt hozott nékem az Úr felől, hogy a Sasnál keressem.",,No lánczos lobogós, igen. a' Sasnál! Hogy jöttem volna hát ide? Hivjátok-elő azt az embert!" Nevettek 's előhivák az embert.,,Terengettét, hova vitt Ked tegnap engem?",,M***be." „Úgyde megint itt vagyok!" hát megint visszajött az Úr éjtszaka.“

Úgy

Lajos egész méreggel az embernek esett. A fogadós közzéjek vete magát. Lajos kiáltá szikrázó szemekkel: „Hallja Ked! Ked engem három óráig a mezőn ide 's tova bódorogtatott, 's azzal megint ide

visszahurczòlt!"

Uram,

„Ked

9

ugyan, szemtelen suhancz! hogy volnék külömben itt? ide abba a' fogadóba vezetett Ked engem !"—,,Édes "elkezdé amaz triumphálva, ,,hol van hát a' kút, melly a' Sas előtt állott, mellyből az Úr kalappal vizet mért? hol van az a' torony, mellyet mutattam az Úrnak, melly a' Sassal éppen áltellenbe van? Még azt mondtam, mikor kérdezte az Ur, hogy tudom-e, hol van a' Sas, azt mondtam, hogy: oh igen is, éppen áltellenben van vele a' torony. Hol hát a torony ?" Lajos egész dühvel kifuta a' házból a' kapu alatt, hogy nézze-meg a' kútat és a tornyot. Követék őtet, ő pedig merően állt-meg az ajtó előtt, mivel sem kút, sem torony nem volt ottan.

,,Nézze az Úr, igy volt a kút; amott pedig a' torony, és a' mint bejött az ember, a' ház mingyárt balkézre volt, ez pedig jobbra van." Lajos mindenfelé körül tekintgete,

,,No hát az ördög tudja, hogy jöttem ide! Kednek igaza van, jó ember; de azzal eggy cseppet sem vagyok okosabb.‘

66

„Jól esett ókelmének M*** ben a bor; tessék ott czivódni őkelmének, a' hol leitta magat a' szép Uracska!" mondá a' fogadósné. Lajos úgy állt mintha meg volna babonázva. Gondolkozott minden módon. Körűle nevettek ki fenhangon, ki titkon.,,Kedves Burkárd Ur! gondolkozzék csak: talán ivott. Mert hol vólt volna az éjjel? azt csak tudnia kell az Úrnak?" Lajos ránéze Jánosra.,,Úgy tetszik hogy ez éjjel

a' Sasnál ama csézában háltam.“ Nagy hahota támadt, nagyobb mint elébb. - ,,A' csézában?" kiáltá a' fogadós, és a hasát fogta. „A' csézában?" kérdé a' fogadósné;,,tehát Uram! fizesse - meg a' postapénzt, legalább a' felét." „Nekem meg áldomást!" kiálta eggy posztilion : ,,mert én hoztam ide M*** ből ez

éjjel az Urat.“ Az iszonyú nagy kaczaj az ablakra csődíte minden vendéget. Kérdezék 's beszélék az esetet; a' nevetés ablakról ablakra, szobáról szobára terjedett. A' szomszédok oda gyülekezének; maga János is nevetett, bár mennyire szerette is az Urát, Lajos pedig még most is kérdezősködött, mellyből látszott, hogy nem tud rajta eligazodni, hogy nem a' Sasnál van.

A' két fejérszemély nevetve kocsiza-el M*** felé, 's megkérdezék tréfálódva Lajost, rendeljenek-e neki kvártélyt a Sasnál. A' fogadós eggy hónapig sem árúlt-el annyi pályinkát, mint ezen a' napon, mert az egész váras oda jöve azon Urnak nézésére, a' ki nem tudja, hogy micsoda várasban vagyon. Lajos nem vevé-észre, hogy ő a' nevetésnek és pisszegésnek tárgya. Ő eszében sem tartá, hogy egyen, bár melly szüksége volt volna is reá. Csak Rózáról gondolkodott, az ő elhaladásáról