a' Miniszter felesége:,,az valóban durvaság! mit vétett Kegyednek az én barátném?" Strálo meghökkent. Reánéze Luizére, és végre megismeré őtet. Ekkor kimondhatlan zavarodásban vólt. A' Miniszter kihúzá zsebjéből az előterjesztést. „Strálo Ur, semmivé tegyem a' Kegyed' szerfelett való hevességének emlékét?" Strálo meron nézé-reá. A' Dáma karjaira vevé à' Luize' gyernekét és az öreghez vivé. „Nézze Strálo Ur az unokáját!“ Luize reszketve közelíte hozzá. „Kedves leányom!" mondá a' Miniszter, megcsókolá Luizét, és az öreghez vezeté. Komoran nyújtá az kezét Luizének. „Kegyelmes Uram, ha az Excellentiád leánya,tehát legyen enyém is!" Luize az ő kezére nyomá száját, és könnyeivel áztatá¦azt. Lajos kiugrott örömkiáltással; kézen fogá a' Luize' férjét, és a' szobába húzá. Ez meglátá Luizét; „Luize!" kiáltá, és Luize sikóltva omlék az ő szivére.

,,Excellentiád' előterjesztésére" mondá az atya, és a' Luize' kezét a' fija' kezébe tevé. Az ifjú közelite a Miniszterhez: „,Oh kegyelmes Uram, mit szóljak Excellentiádnak ?" ..Nekem semmit se; ha pedig köszönni akar az Ur, tehát köszönje imez ifjú embernek. Ez találta-fel Luizét; ez vette-fel ügyét; ez vitte a' dolgot. Én csak az ő eszköze voltam."— „Igen is, édes férjem! ő mentett-meg engem a' legnagyobb inségtől!" kiáltá Luize. ,,Nekem meg igazi eggy leczkét adott tulajdon házamban, a' millyet még soha se hallottam!" mondá az öreg. Gratuláltak minden felől a szerencsés párnak. Lajos az ifjú Strálo' karjai közzé borúlt; azután megcsókolá Luizét; azután megfogá a' Miniszter kezét, szájához szorítá azt; szemei megtelének könnyekkel. Kegyelmes Uram, immost ismerek legalább eggy Nagyot, a'ki ember!“ kiálta ő.,,Szivem tele van, olly igen

tele örömmel! Excellentiád szivében a mennynek kell lakoznia! Éljen boldogúl! meg akarom látni, ha ezen érzéssel megillethetek-e még eggy szivet!" Meghajtá magát, 's haza röpüle Rózához.

Mini eggy bépecsételt czédulát adott néki. Feltöré azt, olvasá, 's fejér lett mint a' mész a' falon. Az atyja irta azt. „Kedves fijam! Rózával rendi szerént beszéltem irántad. Mindennek vége van közöttetek. Brunszvikba kellett őtet vinnem. Sirj de légy férjfi! Tudod, mennyit el lehet felejteni. Szivesen látlak Ellbergen, kedves fijam; Róza utoljára köszönt tégedet. Légy férjfi, Lajos! és mikor ismét látni foglak, mutasd-meg, hogy férjfi vagy Adieu! jöjj hamar utánam!"

Ebéd után felment vólt az öreg Burkárd Rózához. Könnyek közt lelé őtet. „Hallod-e Róza, nem úgy van minden, a' mint lennie kellene. Légy most eggyszer nyiltszivü erántam.

Ha most Lajos bélépne eggy Prédikátorral, megesküdnél-e vele vagy Nem, kedves atyám! nem! ,Vagy esztendő mulva,

nem ?" nem!"

vagy hogy?"

soha sem."

,,Nem! nem! soha, „Megfontoltad e a' dol

got eléggé ?" „Oh bizonyosan, és még most is fontolgatom naponként." „Gyermekem! az Istenért mondmeg nékem az okát!"—,,Nem! azt meg nem mondhatom; de az ő feleságe nem lehetek." „Lyány, te még megharagítasz engemet. Én szeretlek tégedet; úgy gondoltam, hogy -mond-meg, való akaratod-e az?"

,,Isten a bizonyságom Atyám! nem tehetem, halálom lenne az." ,,No hát vigyén patvar benneteket! jó! legyen hát! megirom néki.“ Leült és irt, Róza pedig kezeit törte 's zokogott, mintha halálos itéletét irták volna: „Ah, köszöntse még utoljára nevemmel ! mondá zokogva. ,,Jó! utoljára. Terengettét te leány, te őtet 's magadat szerencsétlenné

teszed.",,Mind az semmit sem tesz. Nem mehetek hozzá.“. „Az az átkozott Brunszvik!" -,,Igen is, ott kezdődött!" -,,Mi kezdődött ott?"

,,A' mit meg nem mondhatok."„Hé Róza, én téged Brunszvikba viszlek, mert Ellbergen csak gyötritek eggymást 's nehézzé teszitek eggymásnak az elfelejtést, pedig el kell felejtenetek eggymást." Róza sohajtott. „De gyermekem, ha más szerencséd akadna, igérd-meg nekem, hogy elébb mindent megfontolsz, mig igent mondanál. Igérd-meg azt!" Róza megigérte. Burkárd bépecsételé a' czédulát, béfogatott, és már eggy jó mértfőldre volt Kasszeltől, midőn Lajos a' czédulát reszkető kezeiben

tartotta.

„Az Istenért, kedves Burkárdom, ollyan fejér mint a' viasz? a' maga szeretője volt-e az a Róza ?" kérdezé Szeltersz Ur. „Igen is."- ,,És egészen meghasonlottak eggymás közt?" ,,Igen is."- ,,De megengesztelő