gy láb és nyolcz hüvelyk szélességre állt egymástól pülésnél, egy lábnyira két és egy negyed hüvelyknyire fejnél, a hol ki voltak nőve, s a két szarv hegyei közt ág 3 láb 9 hüvelyk vala.

Pamir-fensikról aláereszkedve, a Polok Kashager felé k s innen Yarkandon, Khotanon át a Lop tava mellé, végre a nagy mongol sivatagba (Gobi vagy Shamo g) jutottak, hol az utazó, ha véletlenül hátramarad rsaitól szellemeket hall beszélni, a kikről azt képzeli, ő utitársai. A szellemek néha nevén szólítják őt s igy ó gyakran eltéved, úgy hogy társait többé sohasem neg. Ily módon már sokan elvesztek.... Az is meg-, hogy az ember különböző zenehangszerek hangjait, ször pedig a dob pergését hallja.“ Hwen-Thsang, midőn sivatagon átutazott csapatokat látott elvonulni és ni, csillogó fegyverekkel és lengő zászlókkal, mindeltünve, azután elhalványulva s ismét megjelenve." arco Polo és Yule ezredes itt is oly hihetetlen tüneméés megfoghatatlan büvészeti mutatványokról tesznek , melyek a modern spiritualismus egész encyklopaediáokban foglalják, ha ugyan fölül nem mulják. Mikor a nagy-khán „egy emelvényen ülve, a mely a padozat10 röffel magasabb volt, inni kért, a terem közepén árszékről, tiz lépésnyi távolságból, borral telt billikomok < elébe, a nélkül, hogy bárki csak hozzájok is nyúlt Ama büvészeti fogások, melyeket a régi legendák mágusznak tulajdonitanak, mint például a poharak s ények láthatatlan mozgatása, szobroknak sétáltatása, jtóknak hirtelen és hozzányúlás nélkül való fölnyitása ességgel nem voltak ismeretlenek és szokatlanok a vagy tibeti papok előtt, kiknek nagyszerü szemfényügyessége, ha utazónk szavainak hitelt adhatunk, felköltötte volna modern spiritualista mediumaink

előre megjósolni a jövendő eseményeket, is föltámasztani - ilyen s még ezeknél i kat tudtak mivelni a tibeti papok a Dha hindu büvészet segélyével.

Ez alkalommal Yule ezredes, minte a khinai szemfényvesztő műfogások köz dányt, melyek valóban rendkivüliek, s hogy legalább egy mutatványt meg lőlök.

Az arab Ibn Batuta, kinek csodákl irását 1670 körül Melton Edvárd ang mint szemtanu szintén igaznak ismerte e irja, hogy mikor a khansai (Polonál Kinsa alkirály udvaránál egy nagy mulatság szemfényvesztő, ki a khánnak egyik rab lent és az Emir következőleg szólt h nekünk valamit csodatevő müvészetedb összevissza lyukgatott fagolyót vett el hosszu szíjak voltak keresztül huzva; e s oly magasra dobta fel a golyót a levegőbe szemeink elől. (Ez az évnek legforróbb künn álltunk a palota udvarának közepér ből maradt egy kis darab a szemfényves a körüle foglalatoskodó fiúk egyikét, h és mászszék föl rajta. A fiú csakugyan m fölfelé s addig-addig mászott mind föleb eltünt szemeink elől. Ekkor a büvész há de feleletet egyszer sem kapván, mint hirtelen kést ragadott kezébe s másik ke kapaszkodván, ő maga is csakhamar dobálni kezdé lefelé először a fiú egyik lábát, később a másik kezét s a másik lá is lehajitotta! Ekkor maga is lejött liheg

སྙཔམ་ ཟསྡམསད ཅPསྡམ

ཨམvབཔཔ vSyo-༦I

iai szultán udvarában, ki ottlétemkor szintén ilyes valaodukált előttem. Azonban hirtelen valami jóféle sziverőoztak, mely visszaadta eszméletemet. A Kari Afkharuddin mellettem és igy szólt: „Wallah! én azt hiszem, hogy szemfényvesztők sem föl nem mentek, sem pedig le öttek és nem történt ott sem fölnégyelés, sem föleleve- hókusz-pókusz, világcsalás az egész!"

Harmincz napi terhes és fáradságos utazás után a Gobi ságon keresztül Poloék Tangut tartományon át végre orumba Dsengiz-khán egykori székhelyére érkeztek, n Tenducba, János pap, e titokszerű pap-fejdelem orszáhires fővárosába érkeztek, a kinek - utazónk állitása

„roppant birodalmáról az egész világ beszél" - de I a világ voltaképen igen kevés, mondhatni épen semmi osat nem tud. Hogy egy ily nevü fejdelem csakugyan ahol Kelet-Ázsiában, és hogy ez a fejdelem egy hatalmas dag keresztyénhóditó vala: e hiedelem a XII-dik és ik századok alatt általánosan el volt terjedve Európában. olytán a „királyi főpap" tartózkodási helyét Ázsia keleti ől Abyssiniába helyezte át a néphit. Annyi kétségtelen, nem csupán egy ázsiai hatalmasság játszta e mythologikus tokszerűségbe burkolt szerepét. Az első, eredeti János it a latin világba először Gabalának szyr püspöke veze-, valószínűleg a kava-khitai Gurkhán vala, ki a XII-dik körül Ázsiában roppant terjedelmü birodalmat alapitott, kinek keresztyén hitüségéről megbizható adataink nin. Dr. Oppert úgy vélekedik, hogy igen valószínű, miGurkhánnak Yur-khánna idomitott nevét a szyriai Juchanánnal vagyis Johannessel összetévesztvén, az monda innen vette eredetét. Egy másik János pap ak, a Naiman fejedelem Rubruquis János papja nig Marco Polo János papja Unc- vagy Ung-khán, a ok főnöke vala, mindketten a hires Dsengiz-khán egy

emlegetett müködésére, az evangelium általok történt hirdetésére és az általok noha elég okunk van hinni, hogy szent Polo szerint, Madras közelében pihennek az evangeliumot a távol keleten, mégis mondható, hogy a keresztyénség már átalánosan el volt terjedve Ázsia legna indiai oczeán szigetein. Időszámitásunkn voltak már keresztyén püspökségek Susa Heratban, Samarkandban és Seistánban abrosz (Carta Catalana 1375-ből) tanúság közelében, Kashgartól északra, egy örm A keresztyénség Khinában a VII. száza idő tájban, mikor a mohammedanismus, Hedsra után. Annyi tény, hogy a VII. és ́alatt virágzó keresztyén egyházak álltak minden valamire való városában, sőt mé és Kashgárban is, „a püspököknek és zsálemtől Pekingig érő egész hosszú lánc

Polo idejében a keresztyéneket n mentén egészen a nagy-khán udvaráig lát visszavezető utjában is a Koromandels különösen Socotrán, az indiai oczeán szigetén. És ezek korántsem voltak pu előörsök. Kashgar egy metropolita püs helye, Socotra szintén, mely utóbbinak században is láthatók valának. Moszulbar bita keresztyénekre találunk, élükön eg szerint „e patriarcha, kit ők jatolikna nek, mindenféle rendü és rangu érsekek tusokat nevez ki s elküldi őket a világ Indiába, Bandásba vagy Kasthayba, épe római pápa szokta tenni a latin tartomán

udvar legmagasabb méltóságait tarták kezeik közt, bb névlegesen mind keresztyének voltak és tudjuk, hogy an sürgős kérelmet intéztek XII. Benedek pápához, az elhalt pekingi érsek, Johannes de Monte Corvino e mielőbb utódot jelöljön ki. Hogy a keresztyének helya mongol udvarnál némi fogalmat nyujthassunk olvaak, szükségesnek látjuk itt Rubruquis franczia barát sát fölemliteni. Rubruquist szent Lajos franczia király te Ázsiába 1253-ban oly megbizással, hogy Mangu khánt, idősebb fivérét a keresztes csapatok hanyatló félben adi szerencséjének támogatása végett közös ellenségök aczénok ellen támadó háborúra igyekezzék birni. Alig – mondja egy helyen az Edinburg Rewiew idézett füzeYule ezredes könyvének ismertetője - valami mulatsádolgot képzelni, mint a hogy a jámbor szerzetes a sivakeresztül tett bolyongásait leirja. Társaival együtt az an még ma is tatárnak nevezett módon (melyet az E. R. amint mondja - személyes tapasztalásból ismer), háton utazott, még pedig úgy, hogy a lovakat mindegyre 1 cserélték föl, tekintet nélkül arra, hogy vajon az utagbirják-e a folytonos utazás nem épen könnyü fáradalA szegény barát kissé testes volt s a lovaglás nem igen enyere. Lovát néha alig tudta ügetésre birni, máskor ármányos állat úgy neki ragaszkodott, hogy a lelket kirázta belőle; az is megesett néha, hogy maga mellé gy utitársat volt kénytelen fölvenni.

Rubruquis a mongol udvarnál igen sok görögöt és örjakobitát és nesztoriánust talált. Keservesen panasztudatlanságuk, romlottságuk, hamislelküségök s minfölött pedig a pogány babonákhoz való keresztyéntelen kodásuk miatt. Egy jeruzsalemi takács, ki magát örmény I mondotta s mint orvos nagy hirnévnek örvendett, külöfölizgatá az istenfélő barát haragját, noha mikor ketten,