nél a folyam pillanatra hátramenni látszik, pedig valódi haladása határozottan előre tör." A munkásosztálynak úgy erkölcsi, mint anyagi helyzetében mindenesetre történt javulás a multhoz képest, de azért a mostani helyzetnek is oly számos árnyoldala van, melyek sok tekintetben elhomályosítják azt a rózsás képet, melyet Macaulay, a nagy angol történetiró a munkások helyzetéről festett, midőn azt állítá, hogy az 1688-diki forradalmat megelőző korszakban a munkabér csak felét teszi ki a mostaninak, s hogy az életre nélkülözhetlen czikkek közül egynek sem kétszereződött meg az ára ez idő alatt, míg számos más áru jelentékenyen megolcsult és ennél fogva a munkások jelenleg sokkal nagyobb jóllétnek örvendenek, mint hajdan. Hogy mindezt csak „cum grano salis“ kell venni, azt megmutatta Thornton munkája 1) előszavában, hol több adattal megczáfolja Macaulay következtetéseit, sőt ezekkel szemben azt fejtegeti, hogy a mult század elején a munkabérek legnagyobb része, kivált a földmüvesek, építő munkások és takácsok bére magasabb volt, mint jelenleg.

Ha a távol multat akarnók itt tüzetesebben vizsgálni, a munkások lakási, ruházati, élelmi és erkölcsi viszonyainak siralmasan nyomorult állapotáról oly sötét képet adhatnánk, mely élénken emlékeztetne azon másikra, melylyel Blanquinak a franczia munkások 1848-ki helyzetéről irt munkájában találkozunk. De minket inkább csak a legközelebb mult s főleg a jelen érdekel. Ennélfogva ezekre fordítunk kiváló figyelmet.

Az angol munkásosztály helyzetének feltüntetésénél mindenek előtt szükséges szemügyre vennünk azon tényezőket, melyek a helyzet javítására, a haladásra irányulnak és azokat, melyek arra káros befolyással vannak. Első tekintetben a legislativ intézkedések (a munka-idő szabályozása, rendőri, egészségügyi, közoktatási törvények stb.) és főleg magoknak a munkásoknak testületi szelleméből, önerejökből saját sorsuk javítására kifejtett törekvései birnak nagy jelentőséggel, melyek oly roppant számu munkástestületnek adtak lételt, minők pl. hogy csak a főbbeket emeljük ki a munkás szövetségek (Trades Unions), a cooperativ egyletek és ezek válfajai,

1) Die Arbeit, ihre berechtigten Ansprüche stb. Von W. Thomas Thornton. Aus dem Englischen von Dr. Hugo Schramm. Leipzig, 1870.

a felvilágosodás és műveltség előmozdítását czélzó testületek, mértékletességi (Temperance-Union) és megtartóztatási egyletek (Abstainers-Union) stb.

a

Nincs Európában ország, melynek munkásosztályát tények tanusága szerint annyira áthatotta volna az „önsegély" és a „conjunctae vires plus valent" elvek nagy hordereje, mint épen Anglia. És ismét nincs ország, melyben a tőke és munka óriási harcza oly tömör, szervezett phalanxot alkotott volna az utóbbi elem képviselőiből társulás utján, mint Angolország. A társulatok és egyletek tették az angol munkásosztályt úgyszólva hatalommá, melylyel az államnak okvetlen számolni kell. E társulatok és egyletek, melyek minden tekintetben végtelenül sokat lenditettek a munkások helyzetén, mind nagyobb elterjedésnek és virágzásnak örvendenek. Igy az egyesült három királyság cooperativ egyleteinek küldöttei f. év april hó 14-kén Newcastleban tartott congressusán az elnök Cowen előadása szerint Angliában és Walesben összesen 1000 cooperativ egylet van, Skócziában 278, Irlandban 8, öszszesen tehát 1278 egylet. A congressusnak azonban csak 746 egylet küldött be jelentést 1872. évi helyzetükről. A 746 egyletnek a lefolyt évben 262,000 tagja, 2.521,000 font sterling tőkéje, tizedfél millió font sterling forgalma és 800,000 font sterling jövedelme volt. E legujabb adatok is jelentékeny haladást mutatnak a megelőző évek adataihoz képest.

A munkás-szövetségek, melyek mint Brentano igen alapos munkájában 1) mondja, „egyfelől a rövidebb munkaidő kivivása által a cultura terjedésének utjában álló akadályokat elhárítják s a munkások erkölcsi és értelmi müveltsége emelésére törekednek, másfelől a munkabér állandóságához, mint szabályhoz ragaszkodnak s a munkabér tételeit csak hosszabb időközök után emelik", szintén igen fontos szerepet játszanak a munkásosztály helyzetének javitásában. Brentano, habár tagadja Thorntonnak statistikai adatokon nem nyugvó azon állitását, hogy a munkások összes évi jövedelme 5 millió font sterlinggel nagyobb a munkásszövetségek müködése következtében, mint e müködés nélkül volt, adatokkal mutatja ki, hogy a Trades-Unionok jelentékeny befolyással voltak a munkabér emelkedésére.

1) Zur Kritik der engl. Gewerkvereine. Von L. Brentano, Doctor der Rechte u. der Philos.

Leipzig, 1872. 219. 1.

A közoktatás terjedése, s úgy a parlament intézkedése, mint magok a munkásoknak a közmívelődés előmozditására törekvő egyletei által a munkások nemcsak értelmesebbekké, képzettebbekké lettek, hanem egyszersmind igényeik is emelkedtek. De Thornton azt találja, hogy a munkabér nemcsak méltányos lépést nem tartott e természetszerűen fejlett igényekkel, sőt azok mögött jóval hátra maradt. Es valóban, ha áttekintjük Leone Levi 1867-ki átlag-számitását (mely korra vonatkozik Thornton megjegyzése is), igazat fogunk Th.-nak adni.

Levi szerint 1867-ben az angol munkások heti munkabérének átlaga következő volt 1):

Már magában e táblázat adatai alapján is szerezhetünk némi fogalmat arról, hogy a munkabér általában nemcsak el nem érte azon minimumot, mely a munkás életszükségeinek fedezésére elkerülhetlenül szükséges, hanem sok tekintetben messze áll attól, és még messzebb azon maximumtól, melyen túl a munkabér emelése a munkaadót tönkre tenné, vagy az üzletét abban hagyni kényszerítné, s a melyről azt tartja Stuart Mill, hogy nincs természeti törvény, mely utjában állana annak, hogy a munkabér e magaslatot elérje.

A munkások soraiban elterjedt iszákosság csökkentésére igen sokat tettek a mértékletességi egyletek, melyek száma már 1861-ben 4000-re ment. E czélból tizenhárom nagy szövetség alakult, melyek meg nem fizetett felolvasót foglalkoztattak, 22,000 font sterling évi jövedelemmel birtak, 3 heti lapot 25,000 példányban hetenkint és 6 havi folyóiratot 20,000 példányban adtak ki. 2) Mind e tényező nagy befolyással volt a munkásosztály helyzetének erkölcsi és anyagi emelésére. De

74. 1.

1) L. De la situation des ouvriers en Angletere. Par le comte
Paris, Michel Lévy fr. 1873.
2) L. Ludlow és Jones id. müv. 171. l.

de Paris.

úgy vagyunk e helyzettel, mint a festő, ki hogy képe életés természethű legyen a világosabb szinű festékhez sötét festéket is vesz ecsetjére. Mert, bár tagadhatatlan, hogy az itt röviden érintett tényezők nagy emeltyűi voltak a munkások jobb létének, de nem szabad felednünk, hogy a cooperativ egyletek jelentékeny elterjedésök mellett is csak igen csekély számát ölelik fel az összes munkásoknak. Ahhoz, hogy valaki ily egyletek tagja lehessen és igy részesülhessen az általok nyujtott anyagi előnyökben, pénz, mindenekelőtt pénz kell. Ezzel pedig csak a nagyobb munkabérnek és jövedelemnek örvendő munkások rendelkeznek, kik tehát már a nélkül is kedvezőbb helyzetben vannak; ellenben azok, a túlnyomó többség kik csekély mennyiségű munkabért húznak, gyakran a legnagyobb takarékosság mellett is kénytelenek nélkülözni az ily egyleti élet előnyeit és hasznáit.

Mi a munkásszövetségeket illeti, ezek csak úgy léphetnek fel sikerrel a munkabér felemelésére irányzott strikeoknál, ha elég pénzerővel rendelkeznek, hogy a szünetelő tagokat eltartsák sokszor hosszú időn át, míg a czél el van érve. Es épen e czél tekintetéből arra vannak utalva, hogy csak a legjobb munkásokat vegyék föl; mert csak ezek képesek annyit megszerezni, hogy a tagsági illetményeket kifizethessék. E tagsági dijak 1 shillingtől 50 ftig terjednek, s ezekből részint az esetleges munkaszünetelések, részint a betegápolási, temetkezési és más költségek fedezendők. Igy fejlődött ki aztán a szövetségi és nem-szövetségi tagok között a gyűlölet és ellenszenv, mely néha vérengzésig fajult, kivált oly esetekben, midőn az előbbiek nem akartak egy műhelyben vagy gyárban dolgozni az utóbbiakkal. Hozzá kell vennünk még azt is, hogy a patronusok, a munkaadók, igen sokszor lock-outtal, azaz ellen-strikekal felelnek a munkások strikejaira. Végre is valamelyik félnek engedni kell s tán mondanunk is felesleges, hogy legtöbb ily esetben a munkás szövetségek által vezetett és fedezett munkaszünetelések czélt nem érve, a munkások tömérdek idő és pénzpazarlás, vagy jobban mondva, veszteség után folytatják ott, a hol elhagyták.

A földmivelési és ipariskolák, vasárnapi és elemi tanodák, valamint a munkás collegiumok jótékony hatása a munkás osztályra nem maradhatott el, hanem a cultura fénye csak a felszint melegítette és világosította meg a nagy munkástestület alsóbb rétegeibe csak elvétve tévedt el egy-egy sugár.

A szegényebb sorsu munkás, mihelyt gyermeke annyira felnőtt, hogy valamit megszerezhet, az oktatási törvényt kijátszsza és inkább a kenyérkeresetre szoritja, mint az iskolára.

Habár az iszákosság meggátlására a takarékosság, erkölcsiség és jólét előmozdítására alakult egyletek és társulatok híven ragaszkodva jelszavukhoz: „a ki inni kezd, kezd részeg lenni“ igen üdvös tevékenységet fejtettek ki e téren, mégis működésök a még létező bajok nagyságához képest csak igen kis térre van szoritva. A szeszes italok mértéken túl használata, mely oly roppant összegeket emészt föl a munkások jövedelméből, épen a legszegényebb osztályokban dúl, a mint ezt Ludlow és Jones panaszolják, kik maguk is munkások lévén, hosszu tapasztalatok alapján irták munkájokat s így e tekintetben a legilletékesebbek.

Hogy mennyire érzik és tudják az angol parlamenti körökben is e bajt, tanusítja az is, hogy f. é. május elején Wilfried Lawson, a liberalis párt egyik tagja Permissiv Prohibitory Liquor Bill czim alatt egy javaslatot adott be, melynek czélja az lett volna, hogy vasárnapokon minden korcsma és szeszes italokat áruló hely bezárassék. A javaslatot azonban az ellenvéleményüek azon érve, hogy ily törvény a belőle származható zavarok miatt nem lesz végrehajtható, megbuktatta. Törvényhozási uton nehezen is lehet gátot vetni e ragály terjedésének. Ha a törvény bajosabban hozzáférhetőkké teszi a szeszes italokat, azaz megadóztatja: ezzel, mint a következmény megmutatta, csak neveli a bajt, melyet óvni akart. Itt csak az erkölcsiség és a takarékossági szellem terjedése segíthet.

Mellőzve azon társulatokat és szövetségeket, melyek a munkások tőkegyarapodására és önállósitására törekednek, mint a fogyasztási, épitő- és termelő társulatokat és ezek elágazásait, melyekről fennebb röviden megemlékeztünk, léteznek még Angliában roppant számu beteg, özvegy, árva és öreg segélyző egyletek is, de ezek nem a tőkegyarapodást, nem a tulajdonképeni jóllétet, s a munkások önállóságát mozdítják elő, hanem csak segélyt nyujtanak a szűkölködőknek; és épen nagy számuk mutatja, hogy igen is sokan vannak, kik ily segélyre szorultak. A szükség hozta létre ez egyleteket, melyek a humanismus szempontjából, tagadhatlanúl sok jót tesznek, de végre is csak annyit adhatnak, a mennyivel hogy