ellen kellene forditaniok, keresztyének ellen irányozzák. Hogy mennyiben jogos és igazságos ez, a felett ítélni reájok hagyta s hogy senkinek kétsége sem maradhasson, hogy mi részök van ez ügyben, még két biztost is küldtek volt a táborba, s hogy isten és ember előtt annál igaztalanabb dolgot nem követtek el, mint megszegni a békeszerződést, melyet Nichola pápa kötött s mely annyi átkot mond arra, a ki megszegi; s hogy épen ti törtétek meg a nélkül, hogy bármikép igazolhatnátok. Oly hatalmas érveléssel bizonyitá, hogy nem tudtak felelni; s hozzá tevé, a mint fentebb emlitettük, hogy ha a török ellen tanusittottak volna annyi buzgóságot, mint a menynyit a keresztyének ellen, az ügyek nem állanának úgy, a mint vannak; s hogy az ő lanyhaságuk e háborúban a török ellen volt oka annak, hogy ezek felbátorodtak; s hogy ők le vannak kötelezve, először mint keresztyének, másodszor, mert Mantuánál szerződtek, hogy a hitetlen ellen indulnak s felajánlották magokat, azt mondva, hogy erejök hozzá elegendő. Mindenkép ki akarta a viszályt egyenlíteni, de nem birt sokra menni, mert a velenczeieknek e háboru szivükön feküdt. Belátta, hogy Velenczében semmit sem bir keresztül vinni, s a táborba ment ugyanazt kisérté meg. A tábort is elhagyva, Florenczbe jött, jelentette a kormánynak, mi járatban küldte őt a király a velenczeiekhez, elbeszélte, hogy ezek mennyire makacsok, s hogy e részben nincs veszteni való idő. ott III. Florenczből Róma felé vette utját, Pál pápa idejében, hogy reábírja ő szentségét, segítsen a királynak, hogy a hadsereget fenntarthassa a török ellen. A pápa nem volt oly viszonyok közt, hogy megtehesse, s ezért szóval tartogatta őt, ki végre soha sem tudott határozott választ kapni. A király a keresztyénektől összesen 100,000 forintot kért évenként, s ezért késznek nyilatkozott folytonosan oly sereget tartani lábon a török ellen, hogy a keresztyéneknek ez oldalról semmitől sem kelljen félniök. Minthogy már több időt töltött az udvarnál ez ügyben s látta, hogy határozat nélkül csak szóval tartogatják, nagyon bölcs ember lévén, meggondolta a dolgot s kérte a pápát, engedje meg, hogy nyilvános consistoriumban szólhasson. Ez megengedte, s György úr egy reggel érveivel jól felfegyverkezve előállott; s kimutatta, hogy a keresztyének a támadásra nézve még soha össze nem beszéltek, s ez mindig oly módon történt, hogy jobb alkalmat adtak a töröknek a támadásra, mint a keresztyéneknek. Mert ha oly rendszabályokat alkalmaztak volna, a minőket kellett, a török fel nem kapott volna, de minden támadás lanyha volt, melyet a keresztyének tettek s olyan, hogy inkább fölbátoritotta a törököt, mintsem lehangolta. Uramnak, a magyar királynak, nem egyszer volt már dolga a törökökkel, s vagy tönkre tette, vagy megszalasztotta, nem többel, mint 20,000 emberrel, mert, hogy szentséged átláthassa, minő a törökök készültsége, ha azt mondják 100,000 emberök van táborban, úgy kell érteni, hogy ezen 100,000 emberből kivéve vagy húszezeret, a többi haszontalan, parasztruhában jár, lőfegyver nélkül, csak paizszsal ellátva s csak íjjal és karddal hadakozik; úgy, hogy valahányszor a magyar királynak húszezer magyarja lesz talpon úgy felszerelve a hogy szoktak lenni, a felhozott okoknál fogva a százezret fel sem veszi. Kimutatta György úr a pápának s a bibornokoknak, hogy ha gondoskodik a 100,000 forintról évenként, nem szükséges, hogy a velenczeiek s más hatalmasságok velők szövetkezzenek, magok is fognak tudni ellentállani. Több ideig maradt Rómában ez ügy miatt, s azon is volt, hogy az esztergomi érseket nagy érdemeiért bibornoknak tegyék meg. Megnyerte részben a segélyt a török ellen s a pápa s a bibornok biztositását is, hogy az esztergomi érseket bibornoknak nevezik ki s meg is lett volna, ha meg nem történik az, a mi megtörtént. IV. Ez alkudozások alatt György úrnak levelei érkeztek Rómába Magyarországból, hogy menjen Nápolyba, s bocsátkozzék Ferdinand királylyal alkudozásba a király leánya s a magyar király közti házasságra nézve. Nagy tisztelettel fogadták; az alkudozások nem tartottak soká s ügyessége s eszes eljárása által meglett a házasság. Ennek megkötése után Florenczbe jött, hol több mint háromezer forintért vett könyvet, hogy Pécsett, hol prépostsága volt, egy könyvtárt állítson. S minthogy ezelőtt a király kanczelláriájának élén, minden az ő kezén ment keresztül, azt tette, mit kevés ember tett az ő állásában. Először is a templomban, hol prépost volt, egy igen szép kápolnát építtetett, s oly jövedelmet adott hozzá, hogy minden reggel négy misét mondatott, s megparancsolta, hogy bizonyos ünnepeket minden évben tartsanak meg, s úgy biztositotta e jövedelmet, hogy soha ne hiányozhassék. S ugyan e templomban egy nagyon szép könyvtárt rendezett be, s minden facultásból tett belé könyveket s háromszáz kötetnél is többet gyüjtött össze s kijelölte a helyet, hová fel kell azokat állítani. S egy papot állitott, jó fizetéssel, e könyvtár mellé, hogy a könyveknek gondját viselje s a tárt minden nap kinyissa s bezárja. S meghagyta, hogy a templom mindenféle paramentumokkal fel legyen szerelve, énekes könyvekkel, szentirásokkal, homiliariumokkal, passionalékkal s minden könyvvel, mire az egyháznak szüksége van, s kivánta, hogy minden jövedelem, melyet az egyháztól huzott, s még több is, abba ruháztassék be; mert mindazt, mit mint pecsétőr keresett, szintén ama könyvtárra költötte. V. Sok kitünő tulajdonsága volt. Mire Magyarországra vissza kellett térnie, útjában tízezer aranyon felül költött. A mi pénzt rendelt magának Magyarországból, az nem jött meg idején, s pénzre volt szüksége. Eddig még soha sem szorult más emberre, s így itt azoktól, kiket jó embereinek tartott, kért egy jókora összeg pénzt. A kétszáz aranyra sok mindenféle kötelezvényt, biztositékot és zálogot követeltek tőle, s úgy telebeszélték a fejét, hogy nagyon roszkedvű lett. Minthogy én egy papot ismertem, kinek volt pénze, megkértem, hogy minden nehézség nélkül puszta szavára kölcsönözze oda a kétszáz aranyat, hogy György úr láthassa, miként Florenczben is van bőkezű, jóravaló ember. A pap egy pénzzacskót vett elő, beletette a kétszáz aranyat, s a vendéglőbe mentünk György úrhoz, ki nagy zavarban volt, s oda érve, azt mondtam : nem akarom, hogy uraságod bárkinek is tartozzék köszönettel a kétszáz arany miatt; itt van ez a jóravaló pap, ez uraságod puszta szavára adja hitelbe. Úgy megörült, a mennyire csak kimondani vagy elgondolni lehet; s előreküldve több könyvét, s holmiját, a mi még itt volt, Velenczébe ment, s ott szolgáival találkozott, kik elégséges összeg pénzt hoztak, s tüstént egy kereskedőház révén Florenczbe küldé a szükséges összeget. Nem telt bele két hét, s adósságát már visszafizette a papnak. VI. Visszatérve Magyarországba a király, megint pecsétőrré nevezte ki, a mi a király után a legnagyobb állomások egyike. Mikor a kanczellariát átvette, akkor a kalocsai püspökség megürült. A király tüstént irt a curiához s kineveztette. Nagyon bőkezű volt, sok kitünő tulajdonnal birt s eszességének bizonyítékát kellett adnia, azon körülmények közt, a melyekben élnie kellett; mert öt ugyanazon esztergomi érsek nevelte s segitette, kit a király üldözött, s mindennek daczára György úr a király kegyében maradt s főleg azért, mert hozzá hasonló férfi, kit a király úgy használhatott volna mint őt, Budapesti szemle. Harmadik kötet. 1873. 19 nem találkozott; ezért kellett a királynak őt felhasználnia, s nagy tiszteletben tartania, mert e mellett még nagyon szótartó s felette becsületes volt. Sok nemes dolgot lehet még György úrról mondani, de csak megemlékezésűl s nem mint életrajzot irtam ezeket, azért lehető rövidséggel irtam meg. PULSZKY FERENCZ. AZ ANGOL MUNKÁS OSZTÁLY HELYZETE. A külnyugalom palástja alatt a büszke Albion több oly elemet rejt, melyeknek lenyügözése sikerült eddig, de melyek aggodalommal töltik el B. Eötvös József. (A XIX. szá a gondolkozót.“ zad uralkodó eszméi. I. k. 16. l.) Két nagy fontosságu kérdés tolul mindinkább előtérbe Angliában. Az egyik politikai, a másik társadalmi természetű. Az előbbi Irland, melynek állása és törekvései az anyaországgal szemben a Home-Rule párt programmjában nyernek kifezést; a másik a munkás kérdés, mely 1824-32 óta 1), vagyis az angol munkás osztály merészebb öntudatra ébredése és követelőbb fellépése óta mind jobban foglalkoztatja Anglia törvényhozását és gondolkozó főit. Ez utóbbi kérdést kivánom röviden megismertetni. Egyedül a tárgyilagosságot tartván szem előtt, nem foglalok állást se egyik, se másik irányban, hanem — a mennyire erőm és a rendelkezésemre álló források engedik tárgyilag fogom feltüntetni az angol munkások helyzetét, a mondandókból levonható következtetést magára az olvasóra bizván. Tagadhatatlan, hogy az emberiség lassú, de folytonos haladásának törvénye alól az angol munkásosztály sem lehet kivétel. „A tökéletesedés általános folyamában vannak kisebbnagyobb örvények mondja helyesen Ludlow2) melyek 1) Anglia 1793. óta fenállott tilalmait a munkások szövetkezésére nézve 1824-ben (6. Georg IV. 29.) megalkotott törvény által megszüntette és a szövetségek szabadságát kimondotta. Kautz. A társ. int. a nemz. gazd.-ban 432. 1. 2) Die arbeitenden Klassen Englands in socialer und politischer Beziehung. Von J. M. Ludlow und Lloyd Jones. Aus dem Englischen v. Jul. v. Holtzendorff. Berlin, 1868. |