Oldalképek
PDF
ePub

denséget; s ha távol, a ködös Rabylonban, a leggyámoltalanabb suhancz is pennáját emelte rá, a kevély Byron vonaglik a kinban, mintha az a ficzkó valami bűvész volna, vagy pennája villanyos sodrony, melyet Byron hátgerincz-csontjába szúrt! Szánalomra méltó, méltó arra, hogy elforduljunk tőle - inkább lenne valaki macska és nyivákolna! Oh Ádámnak fia, azok a kikkel együtt élsz, szeretni fognak téged többé vagy kevésbbé a mely mértékben szeretetre méltó vagy. S a mi azokat illeti, a kikkel nem élsz együtt, ér az neked valamit, hogy ők neved betüit bevésték emlékezetökbe, valami határkö-féle hasonmásodat állitva mellé, a mely úgy hasonlít hozzád, mint én Herkuleshez. Bizony az nem sokat ér; igazán szólva nem ér semmit! És mégis, nézd! nincsen egyetlen lélek, a kit te szabadon tudnál szeretni; s egyetlen lélek jelenléte nélkül bizony nem jól van a te állapotod! Minő kietlenné lön világod; s te magad a nyelvnek egy kis üres fecsegésiért szegénynyé, bukott emberré lettél; tönkre menve nem az erszényben, hanem a szívben és a lélekben. Az önszeretet aranybornyuja, mondja Jean Paul - egy égető Phalaris bikává nőtt meg, hogy megemészsze mind tulajdonosát, mind tisztelőit." A nagyravágyás, a fénylésnek és túlfénylésnek kivánása volt a bűnnek kezdete e világon. Az az iró, ki a maga hirére épit, már csupán ez által is nem nyilvánítja-e magát Lucifer követőjéül (más néven Sátán, az ellenség) s a sátáni iskola tagjául.

[ocr errors]

Scott életének ezen költői időszakára esik, hogy összeköttetésbe lépett a Ballantyneokkal, s bár álarcz alatt, nagyban az üzérséghez fogott. Azok előtt, kik őt a hősnek fényében szeretik tekinteni, s a kiknél a vates ép' ugy prófétát mint költőt jelent: életének ezen része kissé összeférhetetlennek fog látszani a vates és költő életével. Úgy tekintve a dolgot, a minő az a valóságban volt, s úgy magát Scottot is: ez a vállalat, minthogy olyan siralmasan végződött, szerencsétlennek nevezhető ugyan, de különben igen természetes volt. A gyakorlati Scott, ki minden dologban a gyakorlati eredményt nézte: a gazdag jövedelmet kétségkivűl egyik leggyakorlatibb dolognak tartotta. Ha becsületes módon bármiként pénzt lehet szerezni, ha költemények irása által: miért ne azoknak nyomatása és kiadása által? Ezzel még nagy dolgokat lehet elérni; egyszerre sok nehézségtől szabadulhat meg az ember - a könyvárusok ezerféle boszantásának s a hibás felek pörleke

désének igy egyszerre vége lesz. A nyomdászati és könyvkiadási vállalat végre is nem áll oly messze a könyviró foglalkozásától. Voltaire a maga idejében sok pénzt szerzett mint hadibiztos; még pedig, ha jól emlékszünk, mint élelem-szállitó. Azt mondják, hogy maga Szent György szalonnát árult Cappadociában. Az okos ember olyan úton halad czélja felé, a melyik oda vezet. Társadalmi állás, rendelkezési képesség a világ javai felett: ez volt Scottnak beismert czélja; s mindezek felé a legelső parancsolat Jago szerint ez: tégy pénzt erszényedbe. S itt megjegyezhetjük azt is, hogy talán nem volt soha iró, a kiben kevesebb érték lett volna mint Scottban, a mi az irói küldetés anyagiatlan (mondjuk magasabb, szellemi) részét illeti, bármely értelemben. Nemcsak a hírnek nevezett képzeletet s a azzal együtt járó phantasticus nyomorúságokat értjük; hanem általában azt, a mi munkájának szellemi magvát és tartalmát képezi, erre vagy amarra irányulva. S általában aligha volt munkáinak más tartalma és eredménye, mint a mit― hogy úgy szóljunk látni lehet a szemmel, vagy épen megfogni és a zsebbe dugni. Nagyon is kevéssé phantaszta ez a mi vátesünk. És mégis úgy volt: ebben a tizenkilenczedik században, a mi legnagyobb irónknak, ki minden mások felett összehasonlithatlanúl a legnagyobb mértékben látta el a világot olvasni valóval, nem volt semmiféle isteni izenete, a mit hirdessen a világnak; s a világ az ő hatása alatt nem is óhajtott felemelkedni, vagy megjavúlni, vagy tenni ezt vagy azt, hanem egyszerűen fizette az irót azokért a könyvekért, melyeket az szá mára irt. Igen figyelemreméltó dolog; talán a legalkalmasabb egy olyan kor számára, mely ernyedtté lőn, hitét elveszté, és megrémült a scepticismustól? Vagy talán egy egészen másforma kor számára, egy olyan koréra, mely mindenestől békés, győzedelmes haladásban van? Legyen ez akármiként, annyi igaz, hogy Shakespeare ideje óta nem volt nagy iró, a ki anynyira öntudata nélkül lett volna akármi czélnak a nyilatkozásban, mint Walter Scott. Egyaránt öntudatlan mind a két nyilatkozat; egyaránt öszinte, teljes kiömlései a lelkeknek, melyekből származtak; de vajon egyenlő mélyek voltak-e? Vagy talán az egyik égő tűz, a másik tünékeny villóláng vagy gyantával készitett tűzi játék vala? E kérdést a két léleknek viszonylagos értéke dönti el; mert mindkettő egyaránt önkéntesen nyilatkozott, egyiket sem korlátozá nyilatkozatában valamely utolsó czél. Shakespeare, darabjai irásában semmi más

czélt nem tartott szem előtt, mint hogy közönséget gyűjtsön a Globe szinházba. És mégis minő eredményei lettek ezeknek a daraboknak! Hirdesd egyenes szivvel, a mit daemonod sugall tenéked; ha égből jött tűz az, nagyon jó; ha gyantából készült tűzi-játék - az is ér annyit, a mennyit érhet, s tán jobb a semminél.

A biráló általában azt kivánja, hogy egy beszélőnek, ily rendkivül komoly mindenségben, mint a mienk, legyen valami mondani valója. A beszélő szivében ott kell lenni az evangeliomi örvendetes izenet egy nemének, égetve őt, míg azt ki nem mondja; különben jobb volna rá nézve, ha nem nyitná meg száját. Olyan evangeliumot hirdessen, mely valamivel határozottabb és kifejezettebb mint ezé a Scotté hanem ha azt egy oly kornak hirdeti, mely teljesen ernyedt és sem kételye, sem hite nincs. Ezeket követeli a biráló az iróktól; mindamellett kész elismerni a nagy értéket a mi van Scott becsületességében, ha másban nem is, hogy ő az volt a mi volt, egész őszinte igaz hittel. Ime egy valami, mely nem semmi. Ha nem égből jövő hirnök is, szemeivel a magasba tekintve, de nem is hiú álmodozó, a maga rendszereivel, képzelgéseivel, üres kiáltozásával, fanatismusával, s „a nemes lelkek végelgyengülésével tele nyomorral, nyughatatlansággal és rosz akarattal; hanem egy erős, békés, földi ember. Messze, mint a föld az égtől, áll Scott az első sorban emlitett jellemek alatt; de magasan, mint a virágos föld a kietlen Tartarus fölött, áll az utóbbiak fölött. Hadd éljen a maga körében, és mi adjunk neki tiszteletet ott.

Ma már egy kissé késő volna bírálatot irni azon verses elbeszélésekről; mindamellett annyit elmondhatunk, hogy azoknak nagy népszerűsége eléggé természetesnek látszik. Először is meg volt azokban az értéknek, az eredeti emberi erőnek elvitázhatatlan benyomása. Ez, mely bizonyos fokig minden népszerűség alapjában ott van, vagy legalább azt tartják, hogy ott van: szokatlan fokig nyilatkozott Scottnak ezen rémes elbeszéléseiben. A képek igazán voltak festve és előállitva; az emberi indulatok felfogva és átérezve. Ha azt nézzük, hogy abban az időben az ócska rongyoknak minő toldozgatásaiból és foldozgatásaiból állott az irodalom, be kell ismernünk, hogy azokhoz képest Scott értéke magasabb, sőt összehasonlithatlanúl magas volt. Mikor Hayley volt a fő énekes, bizony egy Scottot meleg szivvel üdvözölhettek. Avagy

A növények szerelme, vagy épen A háromszögek szerelme is, értek annyit, mint a férfiak és asszonyok szerelme és gyülöletei? Scott annyira jobb volt annál, a mit helyettesitett, mint a mennyivel többet ér a lényeg a lényegnek unalmasságig ismételt árnyékánál.

De másodszor elmondhatjuk azt is, hogy az a neme az értéknek a mi Scottban nyilatkozott, kiválóan alkalmas volt az emberek akkori kedélyállapotához. Szellemi ernyedtségre jutott kornak neveztük azt, mely elveszté hitét, mindamellett megrémült a scepticismustól; kényszeritve arra, hogy megbénitott fél-életet éljen, uj és különös körülmények közt. S az, a mit e rajzok mindenek felett nyujtottak, az erőteljes egész élet volt. Az olvasót visszavitték a durva, erőteljes időkbe, a hol a mi betegségeink még nem léteztek. A megtermett harczosok, bivalybőrbe és vasba burkolva valamennyi, szivök is körülvéve hármas érczczel, ugratták roppant harczi méneiket, rázták halált adó dárdáikat, s mentek előre a leghatározottabb módon, mit sem kételkedve. Az olvasó sohajtott, bár némi halvány vigasztalódással: „oh bár én is abban a korban éltem volna; bár soha ne ismertem volna ezeket a logikai fonal-gúzsokat, ezt a kételyt, ezt a betegességet; s lettem volna élő lény az élő emberek között!" S tegyük hozzá végül, hogy ezen ujonnan fölfedezett költői világban az olvasóról semmi magamegerőltetést nem követeltek; a mi szépség csak volt benne, az kitárta magát az első tekintetre. Az olvasónak meg volt engedve, a mit az olvasók nagy többsége úgy óhajt, hogy lefeküdjék kényelmesen és úgy vigyenek mindent a helyébe. A kifáradt képzelődés nyugalomba tért; egy olyan művész volt jelen, ki el tudta azt látni elevenen festett képekkel, izgató cselekvények sorozatával, s azt susogta neki: csak maradj nyugodtan; élvezd kényelemben a mit kapsz. „A mive-. letlen ember mondja egy kritikus - csak azt kivánja, hogy lásson valamit történni. A finomabb izlésű ember már érezni is kiván. A teljesen kiképzett finomságu pedig megvárja hogy olvasáskor reflectálhasson.

A skót határszél dalairól mondtuk, hogy az volt a forrás, a melyből a verses elbeszéléseknek ezen nagy folyama eredt; azonban némelyek szerint azt még egy távolibb és elrejtettebb forrásig lehet nyomozni, Goethének Götz von Berlichingenjéig. Hogy mennyiben folyt be a nevezett munka Scott irodalmi pályájának eldöntésére, s hogy vajon a nélkül a

rímes elbeszélések és azután a prózában irt elbeszélések nem maradtak volna-e megiratlanul: ennek eldöntése nehéz és homályos dolog, s az egész kérdés nem nagyon fontos. De annyi tény, hogy az a két irány, a melyet götzismusnak és wertherismusnak nevezhetünk, s melyek közül az elsőnek nálunk Scott volt képviselője, megtette a maga utját egész Európán keresztül. Németországban is meg volt ez a sovárgó, fél-bánatos visszatekintés a multba; Németországnak is meg volt a maga bivalybőr-öves, vártornyos irodalmi időszaka, s már át is esett azon, mielőtt Scott irni kezdett volna. S a mi a wertherismust illeti, nem volt-e meg nekünk a mi Byronunk és az ő egész nemzetisége? A wertherismus sehol, semmiféle formájában nem jelentkezett felényi erővel. S a mint Scott a lovag-irodalmat a világ széleiig elterjeszté, úgy terjeszté el Byron a wertherismust. Francziaországnak, mely el volt foglalva a maga forradalmával és Napoleonával, kevés ideje jutott akkor a götzismusra vagy wertherismusra; de mind a kettőt megkapta azóta egy saját külön formában; avagy nézzük a harminczas évek körüli kétségbeesés irodalmát", mi más az, mint wertherismus a legnyomorultabb formában; s a mérleg másik felén a nemes Chateaubriand, Götz és Werther egy személyben.') Sajátságos, hogy az egész Európa mennyire hasonlit egy és ugyanazon ország megyéhez; ugyanazon befolyások alatt állva s azokon osztozva, a keresztes háborúk vagy még régibb idők óta. S ezek a mi dicsőséges háborúink csak megyei csetepaték, a melyek kölcsönös tudatlanságból, elbizakodottságból és hányaveti beszédből támadnak; s végződnek tört alakokkal, kárral, pusztitással és véres orral.

Azonban ezt a dolgot mellőzve, a mi minket közelebbről érdekel, az, hogy a britt wertherismus Byron költeményeinek alakjában, a melyek oly hatalmasak és marók voltak: az emberek gyengült étvágyára rendkivüli hatást gyakorolt. E versekben is az érzelmek olyan neme nyilatkozott, mely mélyen érdeklé a modern társadalom lelkét; érzelmek, melyek olyan szenvedélyből folynak, a mely képtelen cselekvésbe menni át, s a melyek egy olyan közönséges, kimivelt és hitetlen koréi, mint

1) Nálunk a wertherismus Eötvös Karthauzi-jában, a götzismus Jósika regényeiben nyilatkozott, bár ez utóbbi a lökést inkább W. Scottól mint Goethétől kapta.

A fordító.

« ElőzőTovább »