Mit beszélek? Esztelenség! Fübe' fába' nincsen érzés!" Méne zabláját levészi És szabad kényére hagyja, A mint Zaida mondta nékem!" És a ló, mihelyt szabad lesz, A negyedik románcz ismét ott veszi fel a történet fonaol ez a második végén megszakadt. E negyedik románcz hangja a másodiknak, a mennyiben ebben a vőlegénye estére boruló Zaida átkait küldi a vivásközben távozó zul után, s most a nő is viszont mindazon fájdalmakat sofel roszat kivánásában, a mik a férfiunak s hősnek a legvesebbek lehetnek; ez a románcz igy hangzik : IV. 1, Albenzaide özvegye, férje fölött siránkozik és átkozza Gazult, hitvesének gyilkosát. A szép Zegri Zaida, a kit Albenzaidra ráborulva Az ötödik románcz egészen Zaidával foglalkozik. Ezen bban nincs semmi fontosabb esemény sem, mely a cselekt talán elébbre vinné, mindössze is a hitvesétől megfosznö aggodalmát festi, a kivel valami magokat behizelegni ók elhitették, hogy Ganzul az ő élete ellen is tör. Zaida sokkal jobban csügg az életen, semhogy gondatlanul áldovetné magát a boszúálló hevességének s nem tartja sem yenletesnek, sem feleslegesnek, hogy menekvés által térjen fenyegetőnek mondott csapás elől. Bár sokat vesztett, de тегемен темtem sory ugу esen, поду тет kozni; továbbá a megrémült nőnek i visiója s végre az az egyszerü, naiv keresettség nélkül a legteljesebb term sza Zaidát lakóhelyére, mind olyan v teszik e darabot, hogy a többiek közö máncz igy szól: Ezen selekgfoszelegni Zaida áldo a sem térjen ett, de V. Zaida, mély bánatra gerjedve Albenzai Már a lomha Morpheus Már a zajgó néptömeg Még csupán az éj-mad És e néma éji csendbe A |