s bontsd fel." Tölgyesi uram úgy tőn. A utolsó heti ételrészletei voltak, érintetle nek," mondá Marira mutatva. „Agyon ko da a kártyás. „Úgy szokták mondani," fe a mint ismét lefekvék, s arczczal a falna elhunyt. E napon a gitár és castanett félretév ve lőn. Miután Zsuzsi-mamát a hóba elte félre szólítá a Bárányt s egy pár hó-sarut a teherhordó ócska nyeregből készített. esély van az ő megmentésére," mond „s ez az egyetlen esély amott fekszik, kinyujtotta jobbját. „Ha két nap alatt el van mentve." „Hát ön?" kérdé Sámson dok," lőn a rövid válasz. A szerelmesek egy hosszu öleléssel elmegy?" kérdé a Nagysám, látva, hog sérni akarja Janit. Csak az erdőszélig," megfordult, a Nagysámot megcsókolta ban, reszketeg tagjait bámulástól derme Az éj eljött, de Tölgyesi uram ner vészt hófergeteggel. Ekkor a Nagysán rakta, úgy találá, hogy valaki titokban t halmazott a kunyhó mellé. Szemei megte elől elrejté. A nők nagyon keveset aludtak. R néztek, s abból kiolvasták végzetöket. I Mari az erősebb álláspontjára állva, köze sámhoz s átkarolta derekát. E helyzetbe Éjszaka a szélvész dühének tetőpontjára védő fenyöket, a kunyhó belsőjét is meg Reggel felé úgy találták, hogy tűzre, s ez apránkint kialudt. A mint a ketültek, Nagysám közelebb huzódott Marihoz s félbeszakítá a több órai hallgatást. „Mari, tudsz-e imádkozni?“ „Nem, édesem," válaszolt Mari egyszerűen. A Nagysám maga sem tudá mikép, de megkönnyűlve érezte magát s fejét Mari vállára hajtva többet nem szólott. És igy feküdve, a fiatalabb és tisztábbnak szűz melle szolgálván párnául bűnös testvérének, mind ketten elaludtak. A szél elcsendesült, mintha attól tartana, hogy felveri a szendergőket. A hosszú fenyőágakról a hópelyhek, megannyi fehérszárnyú madarak repültek s megszálltak az alvókon. A rongyollott felhőkből a hold lenézett az egykori tanyára; de minden emberi szenny, a földi munkásság minden nyoma rejtve vala a magasból rájok irgalmasan borított szeplőtlen takaró alatt. Azon az egész napon és a rákövetkező éjen folyvást aludtak. Akkor sem ébredtek meg, mikor emberi hangok és lábkopogások verték fel a tanya csendjét. Midőn halvány arczaikról könyörületes ujjak leseperték a havat, a rajtok honoló egyenlő nyugodtságból bajos lett volna megmondani, hogy melyik volt a bűnős. Ezt maga a ferbliházi törvény is elismerte és szemét elfedve, őket egymás karjaiba zárva hagyta. Azonban az árok fejénél a legvastagabb fenyők egyikén egy veres tizest találtak egy törrel odaszegezve; rajta ironnal és szilárd vonásokkal ez vala irva: E FA ALATT NYUGSZIK TESTE TÖLGYESI JÁNOSNAK A KI SZERENCSÉTLENÜL TALÁLT .EMELNI NOVEMBER 23-ÁN 1850-BEN ÉS NAGY PÁSZT MONDOTT DECZEMBER 7-ÉN 1850-BEN. És érverés nélkül, kihűlve, mellette revolvere, szivében egy golyó, de oly nyugodtan mint életében, feküdt a hó alatt az, ki egykor legerősebb s mégis leggyöngédebb volt a ferbliházi száműzöttek között. BELÉNYESI GÁBOR. AKKOR ÉS MOST. Nem egyszer olvasom lapokban: Ha sorsuk egyszer jobbra válik, S ha mindazt könnyen el nem érik, Egy pár könycsepp tengerré árad, Nem ígyen, sőt nem is beszéltünk Negyvenkilencz őszén, telén. Szent isten, mily időket értünk! Köny-s vérbe fult hit és remény. Mi szent a honfi szívnek, dulva, Sa mit most már csak mondunk szóval, Mintegy rajt' kapva is talán: Akkor éreztük igazán. GYULAI PÁL. AZ ELVESZTETT PARADICSOMBÓL. (Paradise lost, Milton, Book VIII. 250—520.) Hogy jött világra, létre, szerfölött Mégis a vágy tovább társalgni véled, 1) Ádám az édenbe leszállt Rafaelnek elbeszéli mindazt, mire teremtetése óta emlékezik. Majd önmagam tekintem át tagonként, Kitől nyerém, hogy mozgok, élek és hogy S egyszerre im' álomkép áll előttem Állott előttem s szólt: „Lakásod, Ádám, |