Oldalképek
PDF
ePub
[merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small]
[ocr errors]

1) Örömest közöljük e tanulmányt, sebbségek képviselete kérdését nálunk elősz De nem értünk egyet mindenben a szerzőve selhetjük azt az állitását, mely szerint a ki selete ellenkezik az állam legbenső természet gal s a parlamentarismus lényegével. A p nem egyéb, mint bizonyos körben, bizonyos akaratának érvényesítése. Vajon veszélyezt mely a választás módjában úgy a többség, arányosabb, tisztább kifejezését keresve, a tö jogi viszonyát a parlamentben legkevésbbé czát tör minden ide czélzó elmélet fölöt cornered suffrage rendszerét is, mely némi g is fel tud mutatni. Jól van, de vajon e kül géi és hiányai bizonyítnak-e a törekvés ves: hogy a kérdés nincs megoldva, következikden további kisérlettel, még az elmélet teré

BRET HARTE BESZÉLYEI.

nagy

név, melyet e sorok fölött lát az olvasó, pár év óta ett az amérikai és az angol irodalomban. Még négyezelőtt csak Szent Francziskóban ismerték, mint szer

egy helyi lapnak, mely nem igen terjedt el a város túl. Azután átvette egy havi szemle, az Overland szerkesztését s ez most amérikai rohamos gyorsasággal rre az Egyesült Államokban és Angliában is. Sikerét szerkesztő beszélyei vivtak ki, melyekben a californiai és eredeti vonásokkal festi. Az időpont épen kedvező tárgyra. Akkor épült ki a pacific-vasut, mely Califorszerre közel hozta a többi miveltebb államokhoz, s itotta a közönség érdeklődését még jobban, mint azelőtt. beszélyiró egy egészen uj világot nyitott meg a reasók előtt. Egy uj világot, mely még felig chaosz, a társadalmat a világ minden részéből összecsődült nép hova az arany édes illata, és a gyors meggazdagodás nz mindenkit, de állandó megtelepedésre alig gondol Az aranyásók telepei eredetileg vityillokból, csapszékekyázó házakból alakulnak. Azonban a forgalom és ke, melyet e kincsvágyó sereg önkénytelenül teremt, abb foglalkozásu elemeket von maga után, melyek b üzleteiket nagyobb állandósággal folytatják, megtes rendezett városokat alkotnak. A chaosz formákba a rendetlenségből törvények fejlenek ki.

I lehet érdekesebb tárgy egy éles szemü vizsgáló előtt, beri lelket akarja kutatni? Hol tünik elő a jellem annyi -onásban, leplezetlenül, nyersen? Nem uralkodnak az bályai, melyek másutt, legalább külsőleg, egyenlővé embereket. De nem is a vad emberek természeti állaelőttünk, kiknek állatias életében a psycholog még

[ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][ocr errors][ocr errors][ocr errors]

zük, hogy erős moralis érzelem vezeti tol ből mindig egy-egy gyöngyöt hoz fel. K lélek titkait s oly nemes érzelmeket lep nek igazságát egy perczig sem vonjuk ellentétességek, melyeket ő fest, annyira nak az emberi lélekből véve, hogy legke meg rajtok. Sok regényiró szereti hajha téteket, de aztán nem tudja kibonyolí képtelenségbe jut. Bret Harte szerencsés megóvja tőle jó ösztöne.

A mellett elbeszélő modora is kitü vonással elénk állitja az egész jellemet, ismeretlen társaságnak, melybe vezet. So párhuzamba s maga e nagyszerű regér idejében, elragadhatással olvasta az uj v Azonban ez elbeszélő modor is nagyon k elfajuláshoz: humora igen könnyen átc folódásba s akkor elvesztené egész rok forni beszélyekben ez a baj is ki van k egyéb munkái, a versek s az európai hir ban irt parodiák, épen e fitymáló, csufon tenek visszatetszést.

Azonban nem lévén szándékunk dalmi tevékenységét jellemezni, bem hármat e sajátságos beszélyekből.1)

1) E beszélyek közül kettő, mióta nál közlés sorát, már megjelent magyarul, gyorsa lapjainkban. Mind a mellett közöljük, me forditások sikerültebbek s inkább alkalmaz gáshoz és izléshez mint elődeik.

- feküdt ott, nem tudta volna megmondani, s nem gone; meddig fekszik még ott, az is épen olyan közönyös tározatlan kérdés volt neki. A nyugalmas philosophia, esti állapotából eredt, elárasztotta és átjárta erkölcsi

gy részeg ember s különösen épen e részeg ember látása, tal kell mondanom, nem volt figyelmet ébresztő ujdonös Odvon. Valami helybeli elméncz egy ideiglenes fejtt Sanyi fejéhez és ezt irta rá: „Dugós uram pálinkájáása megöl negyven ölnyiről," mellé meg egy kezet, ugós uram korcsmája felé mutatott. De ez, mint a heésségek többnyire, úgy gondolom, merő személyeskes a megjegyzés inkább az eljárást róvta meg, semmint eredmény tisztességes voltára nézve tett kifogást. E kivételt nem számitva, Sanyi háboritatlanul maradt. ang öszvér, mely megszabadulva hevedéretől a gyér fübegette mellette, kiváncsian megszagolá az elterült emgy kósza eb, azon mély rokonszenvvel, melyet ez a faj g emberek iránt érezni szokott, megnyalta poros csiz= lába előtt karikába gubalyodva, fél szemmel a napvislogott.

közben a fenyvek árnyékai lassanként nyúlni kezdtek, gre átértek az országúton s túl a tágas rétet barna és árhuzamos csíkokkal szeldesték keresztül. Arra járó k fölverték a vörös port s ez piszkos permeteggel födte everő embert. A nap alább-alább hajolt; és Sanyi meg zdult. De philosophi nyugalmát, mint más philosophokmegesik, a nem-philosophi nem egy tagjának berongzavarta.

ari kisasszony, a mint őt az aproság ismerte, melyet ost bocsátott szét a fenyők mögötti iskolából, délutáni indult. Meglátva egy rendkivül szép bimbós ágat oda zalea-bokron, átcsapott az országuton, hogy leszakitsa. inden borzongása nélkül bizonyos kis finnyás undoro

[merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small]
[ocr errors]
[ocr errors]

mok !" mely czim alatt e perczben va egész férfi népségét összefoglalta elmé asszonynak meglévén saját némileg szi nűleg nem méltányolta eléggé azt a legér a kaliforniakat oly méltán dicsőitik a ka uj jövevény talán e részben elfogúlt is v A mint ott állt, észrevette, hogy a 1 az ő véleménye szerint egészségtelen hő kalapja czéltalanul mellette hever. Ez czára tenni bátorságot kivánó feladat vo szemét is nyitva tartotta. De mégis meg visszavonult. Hanem megint hátra tek látta hogy a kalap ismét félre van dobva valamit mondott.

Úgy áll a dolog, hogy Sanyi, elmé ban, meg volt elégedve a nap jótékony val; hogy gyermeksége óta soha sem küdni; hogy bolond is, a ki egyáltalán e fölött szabadon rendelkezni a mint tet lan joga van. Ez volt benső öntudatánal lenségre azonban külső kifejezése né csak e szavakra szorítkozván: Verőfén sütött! Nem-e?"

Mari kisasszony megállt s fölbátor ban, azt kérdezte, akar-e valamit?

„Süt-e? Mi a hiba?" folytatá Sany „Keljen föl, szörnyű ember" szólt tottan, „keljen föl és menjen haza."

Sanyi talpra kapaszkodott. Volt kisasszony remegve nézte. Előre botor akkor megállt.

[ocr errors][merged small]
« ElőzőTovább »