Oldalképek
PDF
ePub

Javaslata ez: Az átalános társadalmi, erkölcsi és közgazdasági haladás érdekében kívánatos oly törvény, a mely a gyermekek munkáját szabályozza; tanúlmányozandó egyszersmind: vajon nem volna-e helyes hasonló rendelkezéseket tenni a női munkára is; mindenekfelett pedig előre tett vizsgálat alapján a részletek felől egy orvosok-, technikások- és iparosokból álló bizottság véleménye hallgatandó meg.

A szónokok nagyobb része csak változatokat adott Luzzatti eszmemenetéhez. Sacchi példáúl a Congressi degli Scienziati italiani (hasonló a magyar orvosok és természetvizsgálók nagy gyüléseihez) üléseire útal, a hol már régen tárgyalják ez ügyet, s 30 év óta sok anyag halmoztatott fel, a melyből a műhelyekben és gyárakban alkalmazott gyermekek és nők szomorú sorsa kitűnik. A végeredményre nézve ugyanazon következtetésekre jutottak ott is, mint itt. Hivatkozik Bonghira, ki szerint nincs is Olaszországban valódi ipariskola. A gyermekek védelmére nézve ő is ajánlja a törvényhozásnak különös intézkedését.

Lombroso szintén elfogadja azt. Különös figyelmet kér azonban fordíttatni a mezei munkásokra. Az ételek meghamisítása miatt oly nagy mérvben ütnek ki itt a bőrbetegségek, hogy átlag 280,000-re teszi az évente ebben szenvedők számát. Kívánná, hogy a vizsgálat terjedne ki arra is, mint volna lehetséges meggátolni az ételek hamisításával ütött visszaéléseket mind a közegészségügy, mind a közerkölcsiség és közgazdaság érdekében.

Massara hasonló véleményben van, sőt még tovább is megy. A lakásra fordítana nagy gondot. Mind a műhelyben, gyárakban, mind a szabadban dolgozó lakosságnak igen sok esetben oly lakása van, a mely mind az egészséget, mind az erkölcsiséget lehetetlenné teszi.

De Gori senator is hasonló véleményben van. Angliában személyesen meglátogatta e gyárakat, különös figyelemmel lévén a Factory Act működésére. Látja jótékony hatását; s óhajtja mihamarabb létesíteni azt. A közhatóság kötelessége védelmezni azokat, a kik nem képesek védelmezni önmagokat; ezen fölül az emberi érzelem is sugallja ezt. Sőt polgártársaink alsóbb osztályainak erkölcsi és értelmi művelése által magát a közbiztosságot is emeljük.

Egyetlen tekintélyesebb hang emelkedett közvetlenül a javasolt határozat ellen: Rossi senatoré. Védi az iparosok és gyárurak helyzetét. Nem lehet oly könnyen kimondani a törvény szükséges voltát. Francziaországban belátták, hogy kellemetlenségek is folynak belőle. Lassanként a házi ipar el fog tűnni, s elő fog állani ily törvények hozatala mellett azon eset, hogy kormányközegek felügyelet végett akármikor benyitnak a gyárakba. A tanítás segíthet csak ez állapotokon. Azonfelül nem is egyforma mindenütt a helyzet az országban. A congressus csupán tanulmányokat tehet. Mert a törvény végrehajtása sok költségbe is kerülne. A franczia ilynemű törvény szerint szükségesek felügyelők, főfelügyelők, bizottságok, albizottságok stb. Ily kérdések gyakorlati megoldásánál nagyon sok függ a mikénttől. Azért gyors kimondás helyett tanácsosabbnak látná csupán a tanulmányozást mondani ki határozatúl.

Ballini szívesen ejtené el a kérdést, melynek kevés gyakorlati becset tulajdonít.

Fortis hasonlóképen szeretné elnapolni a jövő congressusig a törvény szükséges voltának kimondását.

Vidari ellenkezőleg arról van meggyőződve, hogy ily törvény szükséges volta már eléggé be van bizonyítva; így. elég azt kimondani. Semmi vizsgálat nem szükséges; a statistikai és más hivatalos adatok elegendő tájékozást nyújtanak a szomorú szükségről. Cerutti és Villa-Pernica hasonló értelemben nyilatkoznak.

Maga Lampestico is Rossi nézetéhez járult. Eszmemenete beszédében ez: Hogy a nagy iparosok nem fognak gyanúsan nézni ily törvényre és tárgyalásra: mutatja az eddigi tapasztalat. Ramazzini a maga kitűnő művét, — mely még ma sem évült el teljesen,

épen azok segítségével állítá egybe. A nagy ipar elnyomta ugyan a kis ipar egy részét, ámbár a kis ipar egy része bizonyára fenn fog maradni, s abból, hogy egyik vagy másik neme virúl-e az iparnak nem lehet következtetni a közgazdasági állapotok virulása- vagy hanyatlására. Angliában virúl mind a kettő; Görögországban senyved mind a kettő. A közegészségügy és közgazdaság valódi érdekében mind a kettőre figyelmet kell fordítani. A tudomány nem veszti el azért tudományos jellegét, ha hallgatunk a szív intelmeire is. A munka és a munkás közt más viszony van ma, mint volt a régi felfogás szerint. Régen a természet, munka és tőke a termelés tényezőinek neveztettek; ma a munka a tényező,

a többi csak anyag a termelésre. Ez által a munkás elsőbb sorba jő a térmelvénynél s egyáltalán a javaknál, melyre eddig főfigyelem fordíttatott.

Szükségesnek véli tehát a védelmet, s erre tövény kell. Csakhogy nagy szó az: miként? Oly történy, a mely mindent megtilt,

egyenlő hatású volna azzal, mely mindent megenged. Ingyenes felügyelőket akarnak-e, mint Anglia, fizetéseseket-e, mint Francziaország? Vagy már létező hivatalokra akarják bízni az ellátást, mint Németország? Nehéz volna ezekre felelni ma. A gyártörvényt azonban nem akarja feltartóztatni. Valóságos védvám volna az a hazai nagy iparra nézve, a mely védvámnak terhe azonban a munkás életére nehezednék. Ezért javasolja a vizsgálatot a módokra nézve, melyek ajánlatosak.

Az előadó maga is elfogadta e nézetet. Meg van ugyan győződve hogy a gyártörvényhozás szükségét már most ki lehetne mondani; azonban nem akar kitérni a vizsgálat elől, – remélve, hogy az az ő álláspontját a lehető legfényesebben fogja igazolni.

E szerint a határozat Lampertico javaslata értelmében következőleg formuláztatott: „A congressus elhatározza vizsgálatot tartani az ipar állásáról Olaszországban, tekintettel arra a viszonyra, melyben az ipar a közegészség és köznevelés ügyével áll, ezen vizsgálat végrehajtásával az alakulandó társulat elnökségét bízza meg és eredménye a legközelebbi congressus elé terjesztendő.“

Ezt egyértelműleg fogadták el. Hanem annyi igaz, hogy ezen nincs is semmi vitatárgy. A legelkeseredettebb manchesteri is bátran kimondhatna ennyit. Minden ország törvényt hozott már ez ügyben; s itt a kathedrai sociálok, kik a merev Smith-féle elvekkel szemben új „iskolát“ láttak szükségesnek alakítani, nem mernek többet kimondani azon egyszerű határozatnál, mely vizsgálatot rendel ez ügyben.

Ezért ugyan nem külön iskolának, hanem külön összejövetelnek sem volt érdemes tartatnia. A firenczei ,,Smith Ádám társaság bizonyára többet mondott volna ki, Scarabelli művében csakugyan egy szó ellenvetést sem tesz a gyártörvényhozás ellen.

Érdekes függelékül szolgálhat a congressus e határozatához az a tény, melyet a Nazione hoz köztudomásra; hogy

a mint

egy 1866-ban kiküldött parliamenti bizottság behatóan foglalkozván e kérdéssel, teljesen kimerítő jelentés mellett épen a gyermekek és nők munkájának szabályozása végett egy törvényjavaslatot is dolgozott ki, a mely tökéletesen megfelel a kívánatoknak. Sa congressus törvényjavaslat készítése végett új vizsgálatot rendel el, a nélkül, hogy a nyolcz év előtt folytatott kimerítő vizsgálatot és készített törvényjavaslatot csak legkissebb tekintetben is figyelemre méltatná.

1

IV.

A második gyakorlati kérdés a kivándorlóknak nyujtandó védelem kérdése volt.

Az előadó (Luzzatti) utalt a tárgy egész irodalmára: Florenzano, Carpi, Cerutti, Rota és Thun nézeteire, kik aztán későbben részt vettek a vitában, s igy felesleges volna bővebben részletezni most véleményeiket.

Az előadó szerint a kivándorlást két szempontból tekintik a közgazdasági írók. Egyik részök csupán jónak tekinti, s így minden áron szabaddá akarja tenni és felbátorítani. A másik szempontból csupán rosznak tartják, a mely valóságos baj a társadalomban, s a rosz állapotok jelzője.

Mind a kettő túlzás, és pedig egyszerűen azért, mert egy oldalról tekinti a dolgot. Ep úgy, a hogy a rente elméletére nézve Ricardo és Carey külön következtetésekre jutottak, az egyik ‘Anglia, a másik Amerika viszonyaiból indulván ki: áll ez a kivándorlásra nézve is. Florenzano rosznak gondolja azt, mert Nápolyban csakugyan beteges állapotok következménye, míg Liguriában a lakosság jólétének egyik főforrása.

A kérdés azonban nem az: vajon hasznos-e a kivándorlás, vagy káros. A kivándorlás tény; s a kérdés csak az, vajon kell-e azt törvénynyel szabályozni, vagy nem.

Más országokban a kivándorlást úgy tekintik, mint közszolgálatot; csak Olaszországban nem. A rendőrségi eljárás majd túlbuzgó, majd túlhanyag, de mindig önkényes. A kérdés az: nem kellene ez eljárást helyettesíteni úgy, mint Angliában történik az Emigration-office által?

Azonban ezen túl is merül fel kérdés. Vannak statistikai adataiak az áruforgalomra nézve; bejegyeztetik minden bejövő vagy kimenő áru; az ember-forgalom nem. Igy történik, hogy

voltaképen nem is ismerjük a kivándorlás mértékét. Némelyek 140, mások 20 ezerre teszik a kivándorlók számát évenként. Ezen tehát segíteni kell; a kérdés az: mi módon?

Harmadik dolog a kivándorlási ügynökök visszaélése, a kik elámítják és félrevezetik a kivándorlókat, Ezek ellen nem intézkednek eléggé a büntető törvények. Vajon nem volna e kívánatos, biztosítékot tétetni le velök, ép úgy mint a hogy a váltóüzletektől kíván a törvény.

Másutt az állam ilynemű biztosítékokat szerez, védi a kivándorlót, mikor hajóra lép, védi a hajón, s védi mindaddig, míg új hazája jogainak élvezetébe lép. Mindez igen nagy fontosságú dolog, s minden országban szükségesnek találták törvényhozás útján tenni intézkedéseket.

E mellett tisztán üzleti szempontból is fontos a dolog. Ha elegendő biztosítékot tudnánk adni a kivándorlóknak: Genua ép úgy központjává lenne a kivándorlásnak, mint Brema és Hamburg. Mindezen okoknál fogva védelmezendők a kivándorlók. Az állam egyáltalában nem gátolhatja meg egyes polgárait, ha tartozásaiknak eleget tettek, kivándorlási jogaikban; azonban kötelessége mind addig, míg csak új hazájok jogviszonyaiba nem lépnek belé, védelmet adni nekik.

E kérdéssel kapcsolatos a gyarmatok kérdése, de arra ez alkalommal nem reflektál, — csak általánosan akarván kimondani a védelem elvét.

Florenzano nagyon fontosnak tartja e kérdést. Az olasz kivándorlás oka nem . politikai üldözés, nem vallásos eszmék, nem felfedezési vagy gyarmatosítási vágy; hanem a szomorú gazdasági állapotok. Sajnos, hogy statisztikai adatok nincsenek, s a melyek vannak, megbízhatlanok, miután épen olyanok által állítvák össze, kiknek érdekökben van a kivándorlást mennél csekélyebbnek tüntetni fel.

Ő maga tett felvételeket ez irányban, - tekintetbe véve mind a népszámlálási adatokat, mind a konzulok felvételeit, mind a Bodio művét. Adatai eredménye az, hogy 1872-ben a nápolyi 14 provincziából 17,000 ember vándorolt ki; ebből mintegy 4–5000 Salernóból, 6—8000 Basilicataból. Az összes olasz kivándorlók számát évente mintegy 50,000-re teszi. Sőt tovább is ment. Összeállításának alkalmával úgy találta, hogy a kivándorlók túlnyomó része 20–40 éves férfi. E mellett Olaszországból nem vándorolnak ki, – mint Németországból,

« ElőzőTovább »