Oldalképek
PDF
ePub

jegyezte meg az összehívó körirat, – minden gyakorlati kérdést egy frázissal akarnak elütni. És Ferrara tudós tanára, Ignazio Scarabelli, ki a firenzei liberálok közül egyedül támadta meg élesen az „új“ iskolát (Il Congresso dei nouvi economisti in Milano czímű, különben igen ügyesen írt művében;) bár alapjában igen sok igazat mondott el az új iskola alapításának felesleges voltáról, - elfeledte azt, hogy ámbár elméleti igazság nem választja el őket ellenfeleiktől, s így uj tudományos iskolát alapítani sem szükség, sem ok nincsen: mégis a gyakorlatban nevezetes eltérések mutatkoznak, melyeknek megoldására agitátió, s erre ismét közgazdasági politikai párt szükséges. Mihelyt tehát a gyakorlati közgazdasági kérdések megoldásánál oly nagyok az ellentétek, hogy ki nem egyeztethetők: nem iskola, hanem párt szükséges; mert a kérdés megoldása sem tankönyvek, hanem törvények által váratik.

És e tekintetben csakugyan meg kell vallani, hogy az idő szörnyen megrugdosta a szabadság bálványát. A megváltozott viszonyok nem csökkentették, ellenkezőleg sokasították azon esetek számát, hol az individualismussal szemben a sociálizmus felé hajlik a közfelfogás. Hol van ma a mérték a kettő közt? Sehol. Egész merevségében egyik sem áll fenn; s a haladás a kettő közt, kérdésről kérdésre ingadozva történik. Egyik sem uralkodik feltétlenül sehol, – s a két rendszer mily módon vegyítése kétségkívül azon feladatok egyike, a melyek leginkább méltók az emberi elme különös figyelmére.

E nagy harczhoz, habár nem korrekt czím alatt járúl a milanói congressus is. A congressus egybehívásának külső története Fortunato Novello fennidézett műve szerint ez: Az eisenachi kathedrai sociál congressus tárgyalásait ismertette az Archivio giuridicoban Vito Cusumano, a kormány által épen közgazdasági czélból kiküldött fiatal ember. Emilio Nazzazi és Giuseppe Joniolo az egyes kérdésekkel bővebben foglalkoztak, s mikor Fedele Lampestico senator műve Economia dei popoli e degli Stati czímmel megjelent, mely első rendszeres mű volt az uj irányban, megindult általánosan a mozgalom. Messedaglia, Scialoia, Cossa, Sella, Luzzatti sorakoztak mellé, míg Ferrara, a legtiszteltebb közgazdák egyike, élesen megtámadta őket az Antologiában, mire Luzzatti válaszolt.

Az eredmény az lett, hogy a manehesteriánok egy

társaságot alakítanak nem sokára Smith Ádám neve alatt, más oldalról pedig az új iskola összehívta a milanói congressust.

Az eltérő nézeteket, melyek sokkal inkább átalánosságokban mozogtak a vitáknál, lentebb tüzetesen lesz alkalmunk érinteni, annál is inkább, mert az ellenkező iskola tagjai közül pár előkelő közgazda, péld. Carle, Scanabelli, Arrivabene stb. részt vettek a milanói congressuson is.

A mi magát a congressust illeti: első tüneményként érdekes, hogy a német felfogás mely fentebbi fejtegetéseink szerint hibás, - külföldön is utánzásra talált, bár erős remegéssel féltve az eredetiség zománczát, melyet megtartani minden áron ohajtott. Nem tekintjük azonban másként, mint az olasz közgazdasági politika kérdéseinek a vitákat, a melyek a programm szerint a következő kérdésekre voltak kiterjesztendők:

I. Meghatározni a két nemzetgazdasági iskola közt levő valódi tudományos különbségeket.

II. Kimutatni a különböző következtetéseket a törvényhozási módra nézve; e tekintetben különösen figyelembe vévén azon javaslatokat, a melyek érintik,

a) az ipart a közegészségügy és köznevelésre való viszonyában (ipartörvény a kötelező népoktatással együtt stb.);

b) azon intézkedéseket, melyek a munkások közt megtakarítás és öregségre való biztosításért tétettek; mily módon kedvezményezze és segélje ezeket az állam,—(postai takarékpénztárak, nyugdíjpénztárak, a cooperativ társaságok ügyében való törvényhozás stb.)

c) a kivándorlók biztosítására való törvényeket;
d) az erdőügyi törvényhozást;

e) a bányatörvényhozást, a mennyiben jogi szempontból, mint szintén közegészség és közerkölcsiségi szempontokból tárgyalható.

III. Alapszabályokat készíteni egy, a nemzetgazdasági tanulmányok haladására való társaság részére. Meghatározni a jövő congressusok rendszabályát és a nyilvánosságra hozatal módját.

E programmban különös érdekkel bír az első pont, mely a két nemzetgazdasági iskola közt levő valódi tudományos különbségeket volt hivatva kimutatni. Ugyane tárgy

felett azonban a III. pont tárgyalása alkalmával is keletkezett vita, s így együve foglalva tárgyalhatjuk azokat. A programm többi részéből csak az ipartörvény tárgyaltatott a munkások védelme szempontjából; tovább a postai takarékpénztárak és kivándorlók ügye. A többi mind elmaradt. Pedig a kötelező nepoktatás, munkás-pénztárak, erdőtörvényhozás, bánya-munkások, cooperativ társaságok ügyének tárgyalása mindenesetre szintén nagyon érdekes lett volna, sőt sok tekintetben mind a czélt tisztábbá, mind az egész irányt átlátszóbbá tette volna a közönség előtt. Azon kérdések ugyanis sokkal inkább kényszerítik kenyértörésre és állásfoglalásra a velök foglalkozókat, mint azok, a melyek ténylegesen tárgyaltattak.

Sor szerint akarunk reflektálni e tárgyalásokra, fent már részletesen körülirván álláspontunkat azzal szemben, hogy tudniillik utánok legjobb esetben sem vártuk egy új közgazdasági iskola megteremtését, hanem legfeljebb is csak egy közgazdasági politikai párt programmját. Ezt kerestük az elmondott beszédekben.

II.

Két szónok törekedett mindjárt a tárgyalás első napján különösebben definiálni az új közgazdasági „iskola“ álláspontját. A dió kétségkívül igen kemény volt; s nagyon helyes, hogy a pártnak, a volt közoktatásügyi miniszter, Scialoia távollétében (ki a kötelező népoktatás javaslata miatt bukott meg) mindkét vezérférfia: Fedele Lampestico senator, és Luzzatti képviselő nyilatkozzanak.

Az elsőnek eszmemenete röviden ez volt: Mint minden tudománynál, a úgy közgazdaságtannális teljes vizsgálati szabadság van. Ezzel akarják ők átnézni az egész tudományt. Előre el vannak az ellenvetésekre készülve, melylyel minden haladásnak meg kell küzdenie. Hiszen Bastiatot is megtámadta Clement. Ok főleg észlelődés útján akarnak haladni, mi Galilei óta határozott iránya az olasz tudománynak. Ezen módszer ezelőtt a politikai szétdaraboltság miatt nem volt lehetséges. Most lehetséges már, sőt a statisztika feltárta a társadalom beleit. Humboldt szerint minden új szer, mely észleletekre ad alkalmat, a tudomány új szerve; ez áll a közgazdaságtan irányában a statisztikáról.

4

Budapesti Szemle. Nyolczadik kötet. 1875.

Ha ellenfeleik kathedrai socialistáknak nevezik őket: nincs igazok. Elismerik a közgazdasági törvényeket; de csak korlátoltaknak tekintik azokat. Mindnyájan egyetértenek abban, hogy az államnak nem hivatása az árakat szabályozni, hogy el kell fogadni a természetes közgazdasági törvényeket; hanem szükséges meghatározni, mely visszonyok azok, a melyek teljes alkalmazásokat lehetetlenné teszik, és hogy mily hatásuk van a társadalomban. Az érdekeköszhangzók, — mondják. Igen, hanem csak akkor, ha jól értik minden oldalon, Azonban tényleg nincs az úgy; s a roszúl értelmezett önérdek kezében hatalmas fegyver lett a laissez faire és laissez passer, a mely eredetileg a feudálismus maradványai ellen találtatott fel. Ezért ők az érdekek egységesítését (la consociazione degli interessi) ohajtják, mert ez teszi csak valódivá a szabadságot, Nem is lehet képzelni, hogy a szabadság elvész, mert az állam élő és határos! Ök az államot nem mint sokan, — szükséges rosznak, hanem, szükséges jónak gondolják; beleavatkozását azonban elvek szerint kell szabályozni. Az állam működése áldás ott, a hol szükséges; átok ott, a hol nem szükséges.

A közgazdaságtan Lampestico szerint positiv korszakba, lépett; ők szintén positivek, mert semmit sem fogadnak el olyan igazságot, a mely igazi és valódi tények által nincs bebizonyítva. E tekintetben nem idegen majmolás eljárások; hisz épen a németek fedeztek fel nálok sok eredetiséget. Ugyanazon nyomokat követik, melyeket Gian Domenico Romagnosi és Carlo Cataneo dicsőséges nyomai jelöltek ki. Reméli, hogy a nemzetgazdasági tudomány ezen ujabb iránya nemcsak hasznos tünemény lesz, hanem az ujabb olasz nemzeti szellem egyik legszebb virága.

Luzzatti érvelése habár hatályosabb alakban adta elé, távolról sem meríté ki annyira a tárgyat, mint Lampestico elegans, higgadt beszéde. Utalt arra, hogy a közgazdaság terén az eszmék már régiek; nemcsak Németországban, hanem Angliában is vannak nyomai. Hivatkozik Walker, Macleod, Mill, Schäffle elveire; magára Boccacióra, az ellenkező iskola egyik tekintélyére, és Cairnesre, ki egyik művében nyíltan kimondja, hogy a korábbi nemzetgazdaság szükségesnek vélte a hűbéri kötelékekből kiszabadulni, ma azonban más irány szükséges. Az angol vasutak tapasztalatára hivatkozik, a melyeknél eleinte elégnek vélték a szabad versenyt, míg most Tyler kapitányként belátják, hogy ha az állam nem fog ural

kodni a vasutakon, a vasutak fognak rajta uralkodni. Cairnes, Mill és Gladstone nem a laissez faire, hanem az okszerű állami beavatkozás emberei. Smith Ádám hazája maga jár így legelől az ő tanainak módosításában. Hivatkozik Wolowskira és más tudós tekintélyekre. Ök nem akarnak szakadást vagy eretnekséget; szemlélet után haladni akarnak, mert szerintök azt mondani, hogy a tudomány be van fejezve, annyit tesz, mint azt mondani, hogy vége van a világnak.

A többi szónok kevesebb figyelmet érdemel. D’Appel tanár azt fejtegette, hogy mindnyájan tisztelik ugyan Smith Ádámot, de ő nem végezte be a tudományt, csak sarkkövét tette le annak. A tudomány fejlődik folyvást, nem muzeumba való. A sociologia és statistika hasonló szolgálatokat tesz, mint az anatomia és fiziologia. Új adatok új igazságra adnak alkalmat. Az állami beavatkozásra nézve Smith tanát kész igazságul fogadja el, azonban az alól is vannak kivételek.

Rosa, Carli semmi ujat nem mondottak, s a vita az első pont felett a nélkül záródott be, hogy határozatot hoztak volna arra nézve, melyek tehát a valódi tudományos különbségek a két nemzetgazdasági iskola között; s melyek voltaképen azon okok, a melyek a congressus egybehívását szükségessé tették.

A fentebbi programmbeszédekből kétségtelenül világos, hogy elvileg az új „iskola" is elfogadja Smith Ádám elvét; de kivételeket enged alóla. De ezt a manchesteristák is szívesen megengedik esetről esetre. Hogy az új iskola szivesebben megengedi esetről esetre az állami beavatkozást, s hogy több beavatkozást enged, mint a manchesteriánok: az valószínű. De itt nem elvről, hanem concrét esetekről van szó; s e concrét eseteknél mily mély az eltérés az egyes felfogások közt: nem bizonyította be a tárgyalás folyama.

Sőt magának Lampesticónak műve sem nyújt teljes felvilágosítást e tekintetben, a melyben a közgazdaságtan más irányzatát („Sull'odierno indirizzo degli Studii economici) tárgyalja. Itt is a tudomány szabadságára hivatkozik; itt is kijelöli, hogy főleg a gyakorlati, szemléleti, egy szóval inductív módszer okozza a különbséget a két felfogás között; itt is elmondja, hogy a nemzetgazdaságtanban létező, – s általa is elismert törvényeket csak korlátoltakul kell tekinteni, melyek

« ElőzőTovább »