Oldalképek
PDF
ePub

AZ UJ KÖZGAZDASÁGI ISKOLA OLASZORSZÁG

BAN, S ELSŐ CONGRESSUSA MILANOBAN. :)

I.

A tudomány történetében egyáltalán nem ritka azon tünemény, a mit a nemzetgazdaságtan művelői közt mai napság tapasztalunk. A régi, már magukban is elavultaknak tartott nézetekről a tapasztalat kideríti, hogy azok a nagyon megváltozott, s épen azért szövevényesebbé lett viszonyokkal szemben nem képezik többé azon panacaeát, a mely minden tekintetben kielégítő megoldásra vezetne. Észreveszik, hogy a hiba, mely már az első igazság általános alkalmazásában elkövettetett, nem hagyja megboszálatlanúl magát, s nem tudják, hogy mit tegyenek. Egyik rész megmarad az elv mellett, de kénytelen a gyakorlati élet kövelelményeinek engedményeket tenni, a másik ellenben megfordítva, elveti elvileg az egész rendszert, bár

1) 1. Sulle questioni economiche del giorno. Fortunato Novello. Venezia, 1875.

2. Archivio giuridico. Vito Cusumano czikke.

3. Economia dei populi e degli Stati. Fedele Lampertico. Vicenza, 1874.

4. Biblioteca dell' Economista. Francesco Ferrara.
5. Antologia italica. L. Luzatti czikke.
6. Il lavora. Fedele Lampertico.

7. Nuova antologia. 1874. Sul germanis mo economico in Italia. Fr. Ferrara.

8. Il congresso dei nuovi economisti in Milano. Ignazio Scarabelli. Milano, 1875.

9. Sull' ordierno indirizzo degli studii economici. Fedele Lampertico. Vicenza, 1874.

10. A milanói congressus tárgyalásai.

66

annak sikeres alkalmazását concrét esetekben nagyon szívesen elismeri.

A nemzetgazdaságtanban hasonló vezérely volt Smith Ádámnál a szabadság. Tett-e ő ezen elv alól kivételt vagy sem? – nem akarunk vitatkozni felette. A hajózási Actra nézve tett nyilatkozata okvetlenül erre enged következtetni. De vezér elve, világos, hogy a szabad verseny fentartása és biztositása volt, mely a gazdasági erők öszhangját volt létesítendő. Művében, mely iskolájának bibliája lett, így szól: „Ha minden rendszert, akár előnyöst, akár korlátozót félreteszünk: a természetes szabadság világos és egyszerű rendszere önként alakúl meg.“

Az idők Smith Ádám óta megváltoztak, - s s tényleg megváltozott a tudomány is. Az addigi vezérelvek nagy része nem szűnt meg igaznak, de megszünt kielégítőnek lenni. A szabad verseny elve példáúl gyakorlatilag többé nem teljesen kielégítő, mihelyt oly körülmények jelentek meg, melyek a versenyzők erejét nagyobbították vagy kisebbítették a nélkül, hogy az ellenfél ugyanazon erő nyomását érezte volna. Megszűnt a monopoliummal, mely az „Industrial Monopolies“ ritka elmeélességű fejtegetése szerint minden oly korlátolt mennyiségű tulajdonnál előáll, a melynek szolgálmánya csak annak létesítési helyén használható.

Ezt elismeri ma a tudomány pártatlanul. Elismeri a legelkeseredettebb liberál is. Csak azt állítja, hogy az ily esetekben szükséges állami beavatkozás egyedüli mentsége a lakosság hátramaradott volta; de azért fel nem adja a tétel helyességét bizonyos ideális időkben, midőn már mindenki egyenlő erejű ellenfél lehet.

Elismerik e tételt az olasz közgazdák átalánosan, nem téve kivételt még a manchesteriánokra nézve sem. Sőt épen ez utóbbiak feje, Ferrarra, egyik, Wolowskihoz, a közönségesen ismert franczia közgazdához intézett levelében, bevallja, hogy a társadalom mai állapotában a szabadság vezérelve mereven nem tartható fenn, hanem az alól esetleg kivételek is teendők. E vezérely azonban állandó; a kivétel csak ideiglenes, a mely az akadályok elmultával ismét a vezérelvnek ad helyet.

Nem szándékozunk vizsgálni: mikor fog eljönni ez ideális idő? Elég konstatálni, hogy magok a liberálok sem látják még eljöttnek azt; s így fentartva boldogabb időkre a teljes sza

badság elvének teljes keresztülvitelét, ma még az állam beleavatkozásának szükségét itt és ott hirdetik.

És mit hirdet ezzel szemben a kathedrai sociál nemzetgazdaság és az új nemzetgazdaság?

Valóban mondhatni, semmit; illetőleg ugyanazt ugyanazon szavakkal. Idéznem elég lesz azt hiszem, a milanói congressus összehívó sorait 'igazolásomul. „És valóban a társadalmi viszonyok, a melyek folyvást szélesbednek és változatosabbak lesznek a polgárosodás haladtával, oly tényeknek és kívánalmaknak adnak eredetet, a melyek különös, természetöknél és fontosságoknál fogva, kell, hogy igénybe vegyék a nemzetgazdák figyelmét. Meghatározni, hogy e közérdeket érintő ügyek közül mennyi rész hagyandó a szabadságra, mennyi a kormánynak: oly kérdés, melynek kényesek határai, melyet nem lehet nagyszabású elvvel megoldani, hanem a mely figyelmes, pontos és számos megfigyelést igényel.

Hanem hát mi van ebben új? Elvűl az állami beavatkozást ezek sem mondják; kivétel gyanánt azok is megengedik. Hogy ezek több vagy kevesebb mérvben tűrik-e el a beleavatkozást: az lehet fokozat, lehet elvi ellentét egy-egy concrét kérdésnél, de semmi esetre sem olyan, a mely külön iskola alapítását akár követelné, akár megengedné.

Az angolok nem is csinálnak külön iskolát. Mert hisz a dolog, mint Fawcett (Mannal of political Economy) kifejti, egyszerűen úgy áll, hogy a nemzetgazdaság csak egy — gazdasági oldalát tárgyalja az ügyeknek; itt absolut igazságokat keres. Ez absolut igazságokat alkalmazni a gyakorlatban bekötött szemmel nem lehet. Ethikai, nemzetiségi, klimatikus, s ezer más viszony mind figyelembe vehető. Szóval más a nemzetgazdaságtan, mint a közgazdasági politika. Az elsőnél átalános elvek kerestetnek, melyek mindíg egyenlők, mint a természeti törvények, - a mennyiben egyáltalában az anthropologia természeti törvényeket elismer – a másik viszonylagos politika, mely egyik helyütt jó, a másik helyütt rosz; a melyre nézve nem tudományos iskolák, hanem politikai pártok alakitandók.

Nyíltan és merészen akarom kifejezni magam. Általános elveket kutatni tanít a nemzetgazdaságtan; azonban ez átalános elvek

épen mert átalánosak, nem felelhetnek meg a különböző viszonyoknak. E különös viszonyok különös gazdasági intézkedéseket követelnek, a melyek nem lehetnek az álta

lános nemzetgazdasági elvek egyszerű ismétlései. A nemzetgazdasági politika alakúl így, mely különböző eljárást javasol nemcsak ország, vidék, – hanem párt felfogás szerint is.

ég tovább is elmegyek következtetésemmel. A kathedrai sociál vagy liberál iskola nem iskola, hanem politikai párt. Átalános új elveket egyik sem állított fel; mind a kettő a régiekhez ragaszkodik. Azoknak gyakorlati alkalmazása körül folyik a vita, tehát tisztán politikai téren. Az egyik több, a másik kevesebb állami beavatkozást igényel ugyan; de mind a kettő azon egy alapon, mert a különös körülmények kívánják úgy. Különös gyakorlati viszonyok azonban nem adnak okot külön tudományos iskola, csak külön politikai párt létesítésére; s így e pártok külön politikai pártok.

Honny soit, qui mal y pense. Nem akarom a német manchesteriánokat vádolni azzal, a mi nagyon is közelfeküdnék, hogy tudniillik a national liberálok uszályhordói; sem a milanói kathedrai sociálokat azzal,

mi szinte nagyon közel eső gyanú volna, — hogy a konzervativek pionerjai. A mit állítok, csak az: hogy közgazdasági czélokra kulmináló politikai pártok, és nem nemzetgazdasági tudományos iskolák ezek.

Egy példával világosabb lesz a dolog. A Carey-féle elmélet alapján van védvámi iskola; de a Lisztféle agitatio nem tudományi iskola, hanem politikai párt. Míg általános elvek kutattatnak a munkabérekre nézve, például a wagesfund elmélete, addig az alakíthat tudományos iskolát; hanem a mikor a munkás gyermekek megvédése czéloztatik az állam által: az semmi esetre sem nőheti ki magát nemzetgazdasági iskolává, csakis politikai párttá.

A kísérletek, melyek ily „iskolák“ alapítására tétetnek nem egyebek pártkísérleteknél. Sikerültek Németországon és Olaszországban, hol a pártok külső alapokon szervezvék, s a közgazdasági élet el van hanyagolva általok. A közgazdasági kívánalmak segélykiáltása ez alakúlás, a többi politikai tényezők által való absorbeálása ellen. De természetes viszonyok mellett minden fontosabb közgazdasági gyakorlati kérdésnek bizonyos, jól körvonalozott pártállás felel meg, viszont a politikai pártoknak nem szükséges magokat a „közgazdasági iskolák“ leple alá rejteni el, ha közgazdasági agitatióról van szó.

S

Ezekből folyik, hogy az e fajta congressusok nem szolgálnak a tudományos elmélet fejlődésére, főleg gyakorlati kérdéseket tárgyalnak, s csaknem kizárólag a gyakorlati törvényhozásra akarnak hatni nem az általános elméletek, hanem a gyakorlati különös viszonyok alapján. Egy német congressuson kinevették az egyetlent, ki definitiót akart kimondatni, nem hívén illetékesnek magát a congressus tudományos dogmákat, — hanem annál inkább közgazdasági politikai kérdéseket tárgyalni. A fentebbiekből természetesen folyik ez; valamint természetesen folyik azon véleményem is, hogy nálunk ily iskolák létesítése egészen felesleges volna; hogy jobb a gyakorlati angol példát követve nevén nevezni a gyermeket, s egyes közgazdasági gyakorlati kérdésnek gyakorlati alapon való megoldására nem közgazdasági iskolákat, hanem közgazdasági politikát, közgazdasági politikai pártokat szervezni.

S akkor természetesen elesik az ok a közgazdaságtan különválasztására. Elesik az ok, mert különválik a mező. Elismerjük például, hogy elméletben legjobb volna az általános béke, de tényleg azért mégis megtartjuk a hadseregeket; elismerjük elvben, hogy a munkás szabad munkájával, de tényleg még is korlátoljuk a nők és gyermekek munkaidejét stb. Az első kérdés körül a harczot folytatjuk az elméletben, a másodikat pedig visszautasítjuk saját természetes talajára: a gyakorlati politikára. Igy lesznek aztán kétféle közgazdasági harczaink; egyik a tudomány elméletének előbbvitele, másik Magyarország közgazdasági érdekeinek előbbvitele körül.

Ily szempontokból indulva ki: legkevésbbé sem voltam illuziókkal eltelve a milanói congressus várható eredményei felől. Egy rakás kérdésre nézve szükségesnek tartatott az állami beavatkozás a gyakorlati viszonyok alapján; tehát proklamáltatott nehány közgazdasági politikai kérdés. A vita nem is elméletek, hanem gyakorlati viszonyok körül forgott; hasonlók voltak a határozatok is. De a közgazdaságtan elmélete alig ha nyert csak legkisebb mérvben is a viták által; s ha ezt kereste Garnier, már jóval előre biztosan kimondhatta Párisban az elitélő szót: „Le congres de Milan est inutile“.

Csakhogy a közgazdasági politika értéke nagyon is nagy. Az általános igazságok alkalmazását, illetőleg a viszonyok hatását az igazságok keresztülvitelénél tekintetbe venni nagy és nemes feladat. Ezt feledik a liberálok, a kik - mint helyesen

« ElőzőTovább »