Oldalképek
PDF
ePub

czélja felé halad; a légyéhez hasonló szemét, melylyel tárgyát, mondhatni, minden oldalról áttekinti s finom érzékét, melylyel épen a döntő mozzanatokat tudja kiérezni maga elé tűzőtt tárgya tényezői sorából.

És még egy, a mi – előttünk legalább legnagyobb nyomatékúvá teszi munkáját: az az aprólékosságig terjedő gond igaz, néha nehézkessé váló töprenkedés, melylyel feladatát veszi, dolgozza, kiviszi. S épen azért mulatánk talán kisé igen is hosszasan (exempla trahunt!) - a mű keletkezési történeténél, a concret eseten mutatva föl a vonzó példát: a lelkiismeretes munkálkodás példáját.

Talán nincs nép, melynek gondolkodási menetével a magyaré több érintkezési pontot mutatna föl, mint az angol. Története legalább erről tanúskodik s a nép története szelleméletének külsőülése. De egyben nagy a különbség. Ott köröm szakadtáig hű kitartás a meggyőződéssé izmosúlt feladat mellett: itt lobbanékony kezdet, elpetyhüdt folytatás, el nem ért befejezés. A szellem munkálkodását tárgyazó e munka, hozzá vetve keletkezésének történetét, talán visszahatást gyakorol, magyar nyelvű megjelentében, a magyar szellemre s így jellemre is.

Mindenek előtt ily czélzatokkal óhajtjuk, hogy Mill Logikájának magyar nyelvű kiadása oly váratlan meglepetésben részesítse az akadémiát s a kiadót, mint a szerzőt részesítették az egymást gyorsan követő kiadások.

Sz. B.

Szana Tamás. Vázlatok. Széptani és irodalomtörténeti kisebb

vek. Budapest. Zilahy Sámuel. 1875. 190. 1. Ára 1 frt.

Örvendetes jelenség irodalmunkban, hogy íróink egy idő óta kezdik összeszedni kisebb tanulmányaikat, essayiket, becsesebb 'bírálataikat, a melyek különböző folyóiratokban elszórva jelen vén meg, a nagy közönségre nézve mintegy elveszetteknek tekinthetők. Külföldön ez már rég óta szokás, nálunk eddig az ily dolgozatokat csak akkor gyűjtötték össze, ha valamely elhúnyt író összes művei adattak ki. Azonban divatnak megvan a maga árnyoldala is. Még jelesb íróink sem válogatják meg eléggé: mi és mi nem az ily gyüjtemé

nyekbe való s jelennek meg oly gyüjtemények is, a melyeket bajosan igazolhatni.

Ez utóbbiak közé tartozik Szana Tamás gyüjteménye, Ő már néhány év óta buzgó művelője a széptani kritikának; számos széptani tanulmányt és bírálatot írt, de egyet sem olyat, a mely akár tartalom, akár forma tekintetében figyelmet gerjesztett volna. A mit másoktól vesz, rendesen roszul mondja el, a mit pedig magából merít, keveset ér, még akkor is, ha igaza van. Előadása bágyadt, eszméi felületes általánosságok, fejtegetéseiben hiányzik a beható erő, sőt gyakran a logikai kapcsolat is. Itélete nem biztos, s nem lévén érzéke a jellemzetes, a lényeges iránt, jellemrajzai vagy zavarosak vagy épen száraz általánosságokba veszők.

Szana örömest ismertet külföldi költőket külföldi tanulmányok nyomán. Ily dolgozatai legjobbak e gyüjteményben is, kivált ha nem igen tér el az eredetitől s minél kevesebbet tesz hozzá a magáéból. Ilyenek például A művészet és korszellem, Donna Laura czímüek, a melyeket Frenzel, s Heine és a német romanticusok czímű, a melyet Shure nyomán írt. De már a Történelmi regény és Scott Valter czíműben Schmidt Julian tanulmányát úgy összezsugorítja, megbénítja, hogy alig lehet reá ismerni, a mit pedig a magáéból tesz hozzá, annak jobb lett volna elmaradnia. A Világfájdalom költészete sokkal jobban sikerül, ha Szana a megnevezetteknél jelesebb írók után dolgozik, az a megjegyzése pedig, hogy a világfájdalomnak, a borongó kedélyű Ányost kivéve, irodalmunkban nincs határozottabb képviselője, nem mutat nagy jártasságra a magyar költészetben. Oly borongó kedélyű költő, a milyen Ányos volt, nem egy van költőink között s hogy többet ne említsünk: Kölcseyben (Vanitatum vanitas stb.), Arany Bolond Istókjában, Eötvös Karthausijában az úgy nevezett világfájdalomnak sokkal több nyomait találhatni, mint Ányos bármelyik költeményében. A Svéd Csokonaiban egy svéd költő, Braun Vilmos, száraz életrajzát veszszük, meg nem nevezett külföldi forrásból, de Csokonaival való összehasonlítgatása csak támpont és eszme nélküli elmefuttatás. Igy Csokonait sok oly külföldi költővel összehasonlíthatni, a kikhez épen oly keveset hasonlít, mint Braunhoz.

Az eredetibb dolgozatok között két magyar irodalomtörténeti adalékot veszünk: Kazinczy leveleit Tewrewk József

[ocr errors]

hez, a Palóczy Horváth Ádám emlékversét Csokonaira, egy kis bevezetés kíséretében, továbbá néhány költői mű ismertetését és színkritikát s végül egy pár széptani kisebb értekezést. A Dalról czímű félig-meddig a dal elmélete akar lenni, de nagyon felületes s nem ment irodalomtörténeti botlásoktól. „Ily értéktelen volt - úgy mond – a harminczas évek pásztori lyrája is, melyben bár merre tekinténk Daphnisra, Damisra, csevegő patakra, suttogó szellőre bukkantunk s görög istenek és istennők népesíték be berkeinket.“ Hogyan? Hiszen a harminczas években már teljes győzelmet ült a Kisfaludy Károly által támasztott nemzetibb irány; Kisfaludy Károly, Vörösmarty, Czuczor, Bajza, a kor legkitünőbb dalköltői, épen nem énekeltek a görög istenek- és istennőkről, sőt már a népdal is kezdette kivívni jogait. A Benedek Aladár Hulló levelei bírálatában Szana sok mindent összezavar: materialismust, Schoppenhauert s Benedek együgyűségeit és ízetlenségeit úgy mutatja fel, mint a materialismus küzdelmét az idealismussal,

irányát annál veszélyesebbnek tartja, mert B. képzelődése erejével s kifejezésmódjának választékos csínjával könnyen megejtheti a kevésbbé önálló olvasókat. Hogy lehet igy beszélni egy ,oly költöről, ki legfeljebb csak megbotránkoztathatja olvasóit, ha ugyan megértik, mert a mit ír, igen gyakran nem egyéb érthetetlen zagy valéknál?

A színkritikák egyike Jókainét dicsőíti, mint lady Macbethet, midőn nyugalomba térte után nem rég néhány szerepben újra föllépett a nemzeti színpadon. Hogy Jókainé hajdan kitünő színésznő volt, mindenki elismeri, de hogy most művészete teljes hanyatlásban van, arról, úgy látszik, csak a magyar journalistika nincs meggyőződve. Régebben is hiányzott ugyan benne az erősb szenvedély, a szerep árnyalatos kidolgozása, de némely nagyobb vonások kiemelésével, szép hangjával, szavalatával, kifejező arczjátékával nem egy szerepnek szerzett diadalt színpadunkon. Most mindezt teljes hanyatlásban látjuk s mégis hírlapjaink kivétel nélkül úgy írnak róla, a mint művészete teljes fénypontján egy valamire való magyar színkritikus sem mert volna írni. Am olvassuk végig az Atheneumban Vörösmarty, Bajza s másutt a későbbiek bírálatait, ily szertelen dicsőítést sehol sem találunk. A kegyelet tiszteletre méltó érzés, de senkinek sem kell visszaélni vele, legkevésbbé azoknak, akik azt másoktól megvárják. Szanát nem

rójuk meg külön Jókainé e szertelen dicsőítéséért, ő csak az árral úszott s fog úszni ezután is, valahányszor Jókainé a téli időszakban egy-egy új szerepcyclust nyit meg, a mely, úgy látszik, minden évben megújul, de megrojjuk az összes magyar hírlapirodalom színkritikusait, kik e pontra nézve vagy képmutatók vagy értetlenek.

A gyüjtemény többi adalékait mellőzhetjük, nem jobbak azoknál, a melyeket már ismertettünk. Közülök némelyik bizonyára helyén volt egy vagy más lapban jobbak hiányában, de összegyűjtésüket semmi nemű érdek nem igazolja. Csodálkozunk, hogy Szana oly kevéssé szigorú önmaga iránt. Az általa szerkesztett kritikai lap, a Figyelő, nem egyszer tört pálczát ily nemű, még pedig jeles gyüjtemények felett, minők például a Csengeryé és Gregussé, s im most maga jár rosz példával elől.

« ElőzőTovább »