Hét különböző értékre szólottak a beszerzett 120,000 darab különféle idegen papirok, u. m.:

Az ár, melyen e különböző külföldi értékek beszereztettek, átlagos kifejezést talál abban, hogy sterling fontra reducálva az értékeket, 1 sterling 25 frank és 49 centimeba 'került. Láttuk, hogy az idegen váltók beszerzésének főbb módja abban állott, hogy az 5 milliárdos kölcsön mind két részének úgy aláírásánál, mint befizetésekor a külföldre szóló első rendű váltókat készpénzűl fogadták el, és pedig a kölcsön első részénél a sterling fontot 25 frank 30 centimeba, a tallért 3 frank 75 centimeba, a belga frankot al pari, frankfurti 7 forintot 4 tallérba. Később, a köleson második részénél a sterl. fontot 25 frank 43 centimeba, a tallért 3 frank 76 centimeba, a belga frankot ismét a francziával egy áron számítva. Így jutott a kincstár mindjárt a kölcsönök aláírásakor 602, a további befizetések útján 1.171 és így összesen 1.773 millió frank idegen értékek birtokába. Az idegen értékek beszerzésének könnyítése végett a franczia kormány pénzügyi biztost rendelt Londonba, ki a kölcsönnek mind aláírásánál, mind későbbi befizetésénél nagy mennyiségű efféle váltókat gyűjtött össze. Továbbá külföldi megbizottjait (úgy nevezett levelezőit) az eredeti aláírók részére 1, illetőleg 1/2%-ban, a részletfizetéseknél pedig kezdetben 1. később 12 és végre 1% jutalékban részesítette.

Az első vagyis a két milliárdos kölcsönművelet útján a kormány 400 millió idegen váltóra tett szert. Hogy a 3 milliárdos új emissiónak sikerét és bizonyos mennyiségű idegen váltók jutányos beszerzését magának biztosítsa a franczia kincstár a mint említők egy nagy banksyndicatussal egyezményt kötött, mely a kölcsön aláírásáért és 700 millió külföldi váltó beszerzéséért elvállalta a szavatosságot. Az egyezményt aláírták 1872 julius havában Európa legnagyobb

bankjai, szám szerint 55-en, a melyek közül sokan ismét egész syndicatusokat képviseltek. Ezen szövetkezésnek köszönhető nemcsak a fönn jellemzett fényes siker, hanem hogy a felgyűlt 1.374 milliónyi idegen váltó mellett is a londoni árfolyam nem érte el a művelet derekán sem azon maximumot, mely az első kölcsön folyamán mutatkozott. Így az arany legmagasabb agiója 1872-3-ban 17 per mille volt, míg 1871-2-ben 25 per millét ért el. A kölcsönművelet alkalmával és a külön beszerzett váltók átalakításánál nagy szolgálatot tettek a franczia kormány által Londonban, Amsterdamban, Brüsselben, Berlinben, Frankfurtban és Hamburgban szervezett kincstári biztosságok. Említők már, hogy a hadi kárpótlás fizetési módozatait szabályozó egyezmény értelmében nem fogadott el a német kormány bármikor folyó számla mellett részletfizetést, hanem a megszabott határidőn kívül egy vagy több havi előzetes bejelentés után legalább 100 milliót egy részletben. A franczia kincstár tárczájában azonban majd minden nap jártak le váltók és a fizetéskor mégis olyanokat is kellett nagy részben a német kormánynak átadni, a melyek még nem voltak esedékesek. A beváltás napjáig járó kamat és magáért a váltó értékesítéséért nagy költséget számított fel a német kincstár. A franczia kormány csakhamar jobbnak vélte, ha ama bizottságokhoz teszi át az illető helyre szóló váltókat, azok által értékesítteti a lejárat idején s a kitűzött határnapokra a készpénzt irányoztatja ama különböző pontokról a német kincstárba. Az ekként behajtott tőkék időről időre nagy készletekben gyűltek fel a franczia kincstár biztosainál, kik azokat a fizetési napokig rövid lejáratú üzletek útján kamatoztatták, és így lehetőleg kipótolták azon hátrányt, hogy a német kormány nem fogadott el bármikor folyó számlára kisebb részletfizetéseket. Így voltak hónapok, a midőn a londoni biztosnál, ki a külföldi értékek felváltása, valamint a London és Páris közt közvetített üzletek által legtöbbet tett a disponibilis tőkék gyümölcsöztetésére, 14—203 millió gyűlt össze. 1872 végén az amsterdami biztosnál 23, a brüsselinél 109, a berlininél 137, a frankfurtinál 6, a hamburginál 142 millió frank gyűlt föl.

Az egész fizetési művelethez egy rejtélyes és az összes európai értékforgalmat érintő közgazdasági kérdés fűződik,

és ez abban áll: mi úton keletkezett és mivel vásároltatott össze az a 4.248 milliót tevő 120,000 darab külföldi váltó, melynek segítségével Francziaország a hadi kárpótlás legnagyobb részét törlesztette? Mint általában a nemzetközi értékcsere kérdései, úgy ez is szövevényes; és a legalaposabb felvilágosítás, melyet eddig a problemáról adni megkíséreltek, Léon Say mostani franczia pénzügyministernek e tanúlmány élén idézett és itt felhasznált bizottsági jelentésében foglaltatik. Ama 44 milliárd váltó Angliára, Belgiumra, Németalföldre s Németországra szólott. A külföldi váltók, melyek valamely országban felgyűlnek, megfelelő követelést képviselnek a külföld irányában: mind megannyi számlát idegeneknek eladott árúkról, vagy elismervényt külföldieknek nyujtott kölcsönökről. A váltók megelőzik néha az árú vagy érték szolgáltatását, de előbb-utóbb mégis ez által egyenlíttetnek ki. A külföldi váltó rendszerint a külföldnek már kiszolgáltatott vagy jövőben kiszolgáltatandó értékek fizetését képviseli, s ehhez képest számos esetben a külföldön elhelyezett tőkék évi kamatlerovását. A midőn tehát a franczia kincstár megbizottjai ily meglevő váltókat összevásároltak, vagy újakat teremtettek: a nemzetközi forgalomból eredt korábbi s újabb francziaországi követeléseket váltottak meg a kincstár számára. „De hogy minők voltak ama nemzetközi műveletek, melyek 1871-1873-ig Francziaországban végrehajtattak; hogy mit jelentenek ama váltók, melyeket a kincstár megszerzett: ha ezt tudnók -- úgy mond Say megtalálnók a kúlcsot annak megfejtésére, a mi ezen három év alatt a franczia pénzpiaczon előfordult; megértenők, hogy mikép volt lehetséges öt milliárdot Francziaországból Németországba válság nélkül áthelyezni ; meglelnők magyarázatát egy ténynek, a mely némileg csak azután vált valószínüvé, midőn már végrehajtatott és a melynek elmélete jó részben most is titok előttünk." Egy váltótárcza tartalma megérteti az üzleteket, melyekből az illető váltók eredtek; de ki értheti meg, hogy mit jelent azon 4/4 milliárdot tevő 120,000 darab váltó, mely szól különböző összegekről, 1000 franktól kezdve 5 millió frankig? A hány féle nagyobb üzletet két és több ország között csak képzelünk, az ott mind képviselve van. A legmesszebb menő részletezés még mindig hiányos maradna. Azért legczélszerűbb a főforgalmi tényezőket figyelembe venni s azoknak viszonyaiból az általános elveket levonni.

Ötven évvel ez előtt a ki- és bevitel tárgyait egyedül árúczikkek és készpénz képezték. A kereskedelmi mérleg különbözetét aranynyal vagy ezüsttel egyenlítették ki. Akkori időben a vámhivatalok följegyzései meglehetős teljességben tüntethették fel a nemzetközi forgalmat; de vagy 25 év óta egy újabb és nevezetes czikk járúlt a többihez, s ez az értékpapir: a járadékjegy, részvény, vasúti vagy egyéb kötvény. Ez az értékképviselő észrevétlenül halad át a különböző államok vámsorompóin, és ha a nemzetközi forgalmat helyesen mérlegelni kívánjuk, akkor az árúk és érczpénzeken kívül az értékpapirok nagymérvű ki- és bevitelét szintén számba kell vennünk. Az árúk ki- s beviteléről szólva első sorban, a vámhivatalok följegyzései az utóbbi három év mérlegét kedvezőnek tüntetik föl ugyan, de távolról sem szolgáltatnak alapot azon föltevésre, hogy a 41⁄4 milliárd külföldi váltó a kérdéses három év alatt, vagyis évenként közel 11⁄2 milliárd a forgalom ezen neméből vette legyen eredetét. Mert 1867-től 1871-ig bezárólag a behozatal mindig meghaladta a kivitelt; 65 és 694 millió közt változván a mérleg szenvedő nagysága. Csak a háború utáni másod évben, 1872-ben haladta meg a kivitel a behozatalt 191, és 1873-ban 327 millióval; de miután ezen két kedvező év előtt közvetlenül, tudniillik 1871-ben 694 millióval volt kisebb a ki-, mint a bevitel, a három utolsó év együtt véve szintén passiv és pedig 176 millióval. Az 1872. és 1873-iki kedvező külkereskedelmi helyzet minden esetre nagyban megkönnyítette Francziaországnak a pénzügyi műveletet; és a föltevésre, hogy ezen időközből eredt legyen egy nevezetes része ama váltóknak, csak úgy találunk alapot, ha a három évi 10 milliárd és 561 millióra menő összes kivitelből származott váltókból egy részt magához vont a kincstár, és hogy a kereskedelmi mérleg érczpénz, értékpapirok és a hitel más eszközei útján egyenlíttetett ki.

Hogy a külföldi váltóknak roppant nagy tömege létezhetett Francziaországban, az kitűnik az 1827 óta mutatkozó nagy s egyre növekedő kiviteléből. 1827-től 1836-ig a kivitel évi átlaga 521, a rá következő évtized folyamán 713, 1857-től 1866-ig évi 2430 milliót tett, 1869-ben 3075 és 1873-ban 3927 milliót. Az egész említett korszakban a kivitel 2508 millióval haladta meg a bevitelt. Megemlítésre méltó, hogy az 1852 és 1872 közt Francziaországba feldolgozás végett bevitt

nyers termények, midőn átalakított és nemesített minőségben kivitettek, 3598 millió értéktöbbletet képviseltek.

Ez adatok ellenében számba veendő a nemes érczeknek rúd és vertpénz alakjában ugyancsak 1827-től 1873-ig kimutatott forgalma. Az egész korszakban az ércz bevitele rendszerint meghaladta a kivitelt, kivéve az 1871-ik évet, midőn a hadi kárpótlás első részének fizetése alkalmával 200 millióval több vitetett ki, mint a mennyi behozatott; egyébként 49 és 1852 millió közt váltakozik az évi összeg, melylyel az ércz behozatala meghaladja a kivitelt és 6692 millióval nagyobb az egész korszak alatt az arany és ezüst rúd és pénz importja mint kivitele. Ezen behozatali többlet tehát bőven kiegyenlítené az árúczikkeknél kimutatott export-többletet; de azért a hadi kárpótlás fizetésére használt külföldi váltóknak egy része mindkét nemű értéknek kiviteléből veheti eredetét.

A arany- és ezüstrúd és pénz ki- s beviteléről szóló vámhivatali följegyzések egyébként távolról sem oly megbízhatók, mint az árúczikkekre vonatkozók. Azok, a kik ama fémekkel ki- s beviteli üzletet folytatnak, igen mérsékelt nyereménynyel beérik, s épen azért a költségek lehető megtakarítására törekszenek. Nem vallják be híven a küldeményt azon okból, hogy olcsóbb tarifatétel mellett szállíthassák és inkább magok viselik a biztosítási koczkázatot. Igy azután hiányosak a vámhivatali kimutatások az arany és ezüst nemzetközi forgalmáról. Az 1871-73-iki adatok nem engednek e részben kétséget. E három évre összesen 1335 millió arany és ezüst kivitelt és 1262 millió behozatalt mutatnak ki a hivatalos följegyzések; már pedig, mint fentebb említettük, maga a kormány 513 milliót szállított Németországba a hadi kárpótlás fizetésére, és így a kereskedelem útján csak 820 millió vitetett volna ki. És kitudatott, hogy csupán három párisi ház azon időben 820 milliót exportált.

Ennyire megbízhatatlanok lévén a vámjegyzékek az arany és ezüst nemzetközi forgalmának megállapítása szempontjából, Léon Say más úton keres választ azon kérdésre, hogy mekkora része van a nemes érczek kivitelének a külföldi váltók előteremtésénél? Inductiv érveléssel kinyomozza a nemes érczek készletének nagyságát Francziaországban a háború előtt és a hadi kárpótlás lerovása után, és ahhoz képest