tetett a föltétel annyiban, hogy egy havi bejelentés után is elfogadtatott valamely korábbi részletfizetés. Ennél fogva a franczia kincstár birtokában lévő váltók nem voltak azon nap, a melyen lejártak, a német kormánynál fizetésül értékesíthetők, hanem a befolyt pénzt a franczia kincstári biztosoknál kellett ideiglenesen elhelyezni, míg a német kormány az előre megszabott határnapokon átvette. A franczia kincstárnak e miatt időről időre nagy pénztömege gyűlt föl, melyet csak hézagosan bírt kamatoztatni, s ennél fogva tetemes kamatveszteséget kellett elviselnie.

Az 5 milliárd tőkebeli tartozáson kívül fizetett a franczia kincstár az időközben megváltoztatott határnapok szerint kamat fejében:

összesen 301.145,077 frankot.

Ezen kívül 13.772,566 frankot számított föl a német kormány a fizetési határidő után esedékes váltók leszámítolása s a franczia kormánytól átvett idegen értékeknek német pénzre váltása fejében.

A Francziaország által teljesített fizetési összeg tudniillik 5.315,758,853 frank, meghaladta a tartozást 841,208 frankkal, mely utólag kiegyenlíttetett, úgy, hogy az összeg, melyet Francziaország hadi kárpótlásúl, kamatúl és átváltási költség fejében Németországnak fizetett, kerekszámban ötezer háromszáz tizenöt millió frankot tesz.

Az egész művelet két részre oszlott, u. m. az első két és az utolsó három milliárd fizetésére. Az első 1871 junius 1-jén kezdődött és befejeztetett 1872 márczius 6-dikán, a hátralévő 3 milliárd kamatainak lefizetésével. A művelet két kiegyenlítés és tizenhat készfizetés útján történt. Az elszámolás rendesen sok időt vett igénybe, s különösen a német pénzek miatt nem igen lehetett egy napon 800,000 franknál többet átadni. A második rész, tudniillik a 3 milliárd lefizetése megkezdődött 1872 augusztus 29-én és bevégeztetett 1873 szeptember 5-én, és tizenhét részfizetéssel intéztetett el.

Az 5.315 millióból először is leüttetett 325 millió a meghódított tartományokban fekvő vasútak fejében, a miért a

franczia kormány a keleti vasút-társulatot viszont úgy kártalanította, hogy 2011⁄2 millió frank kamatot biztosító járadékkötvényeket adott át a társulatnak oly kikötéssel, hogy ezeket el ne adhassa, hanem hogy azon időben, midőn engedélye lejár és a franczia vonalak az államra szállnak, e járadékkötvényeket is visszaszolgáltassa. E szerint az állam tulajdonképen egy 325 milliónyi kölcsönt vett föl a keleti vasút-társulattól. Kölcsönvett továbbá a franczia banktól ennek jegyeiben. 125 milliót; a 301 millió kamatot az 1872. és 1873-dik évi költségvetési forrásokra utalta. Egyelőre azonban mintegy 4.800 millióról kellett még mindig gondoskodni.

A legközelebb kinálkozó eszme az volt, hogy az ország egy nagy kölcsönmívelettel teremtse elő a kivánt milliárdokat. A nemzetgyűlésben és a sajtóban ismételten felhangzott az a nézet, hogy leghelyesebb volna az első két milliárdot egyenes hadi adóval vagy kényszerkölcsönnel előteremteni. Az ország elfoglalt területének mielőbbi fölszabadítása minden esetre nagyban fokozta volna a hazafias áldozatkészséget. És a mint a közelebbi időkben kitünt, a franczia nép nagy tőkékkel rendelkezik, részint elrejtett vagy különben heverő arany- és ezüst pénzben, részint tömeges külföldi követeléseiben. E szerint 11/2-2%-os rendkivüli hadi adó nem csorbította volna az ország productióját. De másrészt nem súlytalan az ellennézetüeknek azon érve sem, mely szerint a nemzet azon tőkéi, a hatványozott termelésnek szentelve, dúsan kipótolják a kamatot, melyet egy külföldön felveendő nagy kölcsön után az országnak viselnie kellene. A kormány nem, habozott soká s Thiers kölcsön felvételére határozta magát. És midőn ebben ez eszmében a korább elágazott nézetek végre megegyeztek és megnyugodtak, azt sürgették az ellennézetüek, úgy a sajtóban, mint a nemzetgyűlésben, hogy az államadósságok szaporításával rendeltessék el egyszersmind azoknak fokozatos törlesztése. 1793 óta ugyanis a franczia állam consolidált adósságai örökös rentekben bocsáttattak ki, melyekben az állam csak az évi kamatoknak fizetésére kötelezte magát, de a tőkének törlesztésére nem. Időről időre majd conversio, majd tőzsdei vásárlás és rendszeres tőketörlesztés útján apasztották, bár mindig csak igen csekély mérvben, az államadósságot. Egyedül III. Napoleon alatt indíttatott meg a tervszerű amortisatió.. Fould pénzügyminiszter kimondá egyik előterjeszté

sében 1859-ben, hogy a mely állam a béke s gyarapodás korszakát fel nem használja arra, hogy az adósságokat, melyeket válság és háború idején elvállalt, leszállítsa, rövidlátónak bizonyúlna, s oly teherrel szaporítaná az országos pénzügyeket, a melyet csakis az adóknak tűrhetetlen öregbedésével lehetne meggyőzni. Kilátásba helyezte ennél fogva, hogy azontúl 40 millió fog évenként törlesztésre fordíttatni. A közbejött olasz .háború miatt elhalasztatott az eszme kivitele, de 1866-ban már törvénybe foglaltatott. És 1867-től fogva a háborúig rendszeresen folytatták a törlesztést; 1868-ban 75, 1869-ben 76, 1870-ben közel 78 millióra ment a visszaváltás, 1870-71-ben 81 millióra vétetett fel és a kincstár még Páris ostroma alatt is folytatta a rente-vételt, a mi által árfolyamukat még a legrosszabb időkben is föntartotta, míg 1871 ápril havában a törlesztés teljesen felfüggesztetett.

A törlesztés azóta egyedül az ujonnan kötött Morganféle kölcsönre nézve tartatott fönn, mint a melynek egyik kikötése az amortisatió. A jelenlegi pénzügyminiszter Léon Say az 1876-iki költségvetés indokolásában kijelenti azonban, hogy az ujonnan választandó törvényhozásnak egyik főbb feladata leend az államadósságok törlesztésére tervet megállapítani s ez által a jövő nemzedékekre hárított terheknek illő részét már a jelennek vállaira venni. A Morgan-kölcsön conversiójára nézve pedig külön javaslatot terjesztett már ez uttal (1875 május havában) az assemblée elé.

A háború kitörése előtt csupán a consolidált államadósságok 11,711 millió frankot tettek tőkében, melynek kamatjára évi 364 millió frank kellett.

Thiers és pénzügyminisztere Pouyer Quertier tőketörlesztés nélküli, örökös rente-kölcsön felvételére határozták el magokat, és pedig a kibocsátás módozatát illetőleg nem nemzeti aláírás, hanem bankárok közvetítése útján. A Németországban legközelebb felmerült tapasztalatok ugyancsak ez utóbbi módot ajánlották; mert míg az első szövetségi kölcsön nyilvános aláírása 100 millió tallér helyett csak 60 milliót hozott, és az akkori kibocsátási ár 88 volt; bár később, az igaz, győzelmes napok után, az illető consortium 96-on vette át a többi részt: addig a pénzhatalmak támogatásával kibocsátott második német szövetségi kölcsön sokkal magasabb ár mellett bőven túljegyeztetett. A franczia kormány ennél fogva

egy párisi consortiummal egyezséget kötött a 2 milliárd aláirásának biztosítására s az összeget nyilvános aláirásra bocsátotta.

A kormány felhatalmaztatott 2 milliárd frank előteremtése végett 5%-os járadékot kibocsátani. Az ár 82.5%-ban állapíttatott meg; a befizetés az aláírásnál 100 névérték után 12 frankot tett, a maradék 16 havi részletekben 41/2 frankkal volt fizetendő. Teljes befizetésnél 6% leszámítolás engedtetett, minél fogva ez esetben az árfolyam 79.26-ot tett. Az aláirás 1871 junius 27-30-ig volt kitűzve; de bezáratott mindjárt az első napon, mert 6 óra alatt többet mint 41, milliárdot írtak alá; ebből maga Páris 2500, a megyék ezer, a külföld 1.100 milliót. A kincstár bevett összesen 2.226 milliót; a költségek leütésével tisztán 2.143 milliót, úgy hogy a kamatláb tényleg 6.29%.

A nagy sikerre számos tényező hatott közre. A kormány felhatalmazta a bankot, hogy jegyemissióját 2400 millióról 2800-ra kiterjeszsze. Közvetlenül az aláirási napok előtt a bank először tette közzé Páris körülzáratása óta mérlegét, a melyből kitűnt, hogy a fővárosnak és az államnak nyújtott tetemes hitel után is nagy a bank érczkészlete. Köztudomású volt, hogy egy bankár-consortium biztosította a kincstárnak a 2 milliárd aláiratását és általános volt a nézet, hogy az aláírás nagyban meg fogja haladni a kibocsátandó összeget. Azért az aláírók, hogy a repartitiónál minél többet érjenek el, lehető nagy összegeket jegyeztek. Az árfolyam csakhamar 87-89-re emelkedett; a külföldön levő új rente visszafolyt Francziaországba, tanúságot tevén ezzel, hogy ez ország tőkében dús és hogy meg bírja fizetni saját készleteivel a háború költségeit. De nemcsak a franczia tőke, melynek nevezetes része a háború alatt otthonn meg Belgiumban vagy Angliában elbújt, és a háború után bajosan talált gyümölcsöző elhelyezést, hanem a külföldön is nagy pénztömegek hevertek csekély értékesítéssel, mint ez a letéti bankok depositumaiból és alacsony (2—211⁄2) kamatjából megitélhető. Így megvolt az áltanálos dispositió ezen kölcsön felkarolására.

A jelzett pénzügyi sikert a kormány arra iparkodott használni, hogy a hadi kárpótlás gyorsabb lefizetése mellett az ország megszállott területének egy része mielőbb kiüríttessék. A békeegyezmény szerint a 4-ik félmilliárdot 1872 május

Budapesti Szemle. Nyolczadik kötet. 1875.

25

1-én kellett lefizetni, s ekkor a német hadak kötelesek a Champagne 6 megyéjéből és Lotharingia franczia részéből kivonúlni A franczia kormány érezvén a nehézségeket, melyek a 4-ik félmilliárd gyors törlesztésének, főkép a fizetési eszközök tekintetéből felmerülnek, anyagi biztosítékot nyújtott a német kormánynak az összeg korábbi lefizetéséről és egyúttal külön engedményt ajánlott fel annak fejében, hogy a német hadak a megszabott idő előtt vonúljanak vissza az érintett területekről. Ez engedmény abban állott, hogy Francziaország kész egy további évre meghosszabbítani az elsass-lotharingiai árúknak 1871 végeig megadott behozatali vámmentességet és egyéb vámkedvezményeket. A német kormány nagy becset tulajdonított ez engedménynek a sokat szenvedett két meghódított tartomány felüdülése szempontjából. Elfogadván tehát a megajánlott feltételeket, október közepén visszavont a német kormány 30.000 embert Champagne 6 megyéjéből, mielőtt a 4-ik félmilliárd kifizettetett volna, és leszállította a megszálló hadsereget 50,000 főre, Francziaország pedig jóval a kikötött idő előtt márczius közepén lefizette az 500 milliót és a hát

ralevő 3 milliárd esedékes kamatait.

A három miliárdra nézve a frankfurti békekötés mint fönnebb emlitők - csak annyit rendelt, hogy az 1874 márczius 2-ig lefizetendő. A részletek iránt 1872. junius 29-én Versaillesben egyezmény létesült, melyben Francziaország a következő négy részletfizetésre kötelezte magát u. m. ezenegyezmény megerősítése után két hóval 500, 1873 február 1-én 500, 1874 márczius 1-én 1000 és 1875 márczius 1-én ismét 1000 millió. Az első, harmadik és utolsó részlet törlesztése után közvetlenül 2-2 megszállott megye kiürítendő; és az esetben, ha Francziaország az utolsó három részletet 100 milliós tételekben a határidő előtt is törleszti, akkor a franczia kormány a territoriális biztosíték helyett pénzügyi garantiákat tartozik Németországnak nyujtani. Ez egyezmény hosszabb határra nyujtotta ugyan az adósság végképi törlesztését, mint a hogy a frankfurti békekötés megállapította, de módot engedett egyrészt a fizetés gyorsítására, másrészt a megszállott területeknek fölszabadítására a fizetés teljesítése előtt is.

A közvélemény a három milliárd mielőbbi lefizetését erélyesen sürgette. A pénzügyi tervek, melyek ez összeg mi hama