Oldalképek
PDF

„Miskolcz, január 15-én 1849. Klapka ezredes és fővezér úrnak Tokajban. Barátságosan írom e sorokat. Először kérdem: semmit nem hozott részemre Debreczenből? mert a honvédelmi bizottmánytól ezen értesítést vettem! „De fontosb a másik." „En az ország kormányának képviselője vagyok teljes hatalommal. Nem akarok vezér lenni, mert ön annak mestere; de kötelességem tudni mindent. Igy munkálkodtunk barátommal, a hadministerrel. Mint ilyen azonban most semmit nem tudok.“ „Azt tartja a honvéd-bizottmány: csata nélkül Miskolczot fel nem adni. Azt tartom én. Oka: mert Abauj, Torna, Gömör, Borsod, Heves elveszett. E megyék jelen kútforrásaink egy negyedét teszik. E pont a közvélemény kútfeje is. Ezt feladva, még csak csizmát sem vehetünk. Száműztük magunkat a tiszai pusztaságra, hol malom sincs. Miskolcz nélkül lisztünk nem lesz, fánk sem, és a legtöbb sem. Debreczent is haladja a pont ilyen tekintetben." „Vannak kérdések, mikben a politikai tekintet főbb; ez olyan. Ez öt megye elvesztése körülbelül oly sensatiót okoz, mint Buda-Pesté.“ „Ezért azon parancsot, mit ön ma Dessewffy alezredes úrhoz intézett, meglepetve olvastam." „Ebben ki van mondva Miskolcz feladása." „Ezt tiltja a honvéd-bizottmány; én a parancshoz ragaszkodom: elvállalom a felelősséget érette." „Sajnálom, hogy ön nem adott alkalmat az értekezésre, erre utazván. En nem mehetek innen most el, mivel szétszalad minden, s talán meghivatik az ellenség, – nem sympathiából, de félelemből." „Legyünk őszinték, egyenesek; én az vagyok; ime jele levél. Az ellenség ereje (mennyi nem tudjuk) H.-Németiben hált ma. Ön parancsa szerint, mit D. alezredeshez írt, innen ki kell vonulnunk. Ez lehetetlen.“ „Küldök futárt, ki biztosan hozza a levelet, ha már személyesen értekezni nem lehet szerencsém." „Mindent a hazáért." „Szemere" s. k.”)

*) Szemere Bertalan levelei 1848–1849. 27. lap.

E levél kelte után harmadnap Dembinszki mutatja be magát Szemerénél. Lehetetlen föltennünk, hogy ez utóbbi a leendő fővezérnek is mindenekelőtt az öt megye, de különösen Miskolcz városa biztosítását, megvédését lelkére ne kötötte legyen ez alkalommal, az imént közlött levél értelmében. Es épen oly lehetetlen abban kételkednünk, hogy bizony maradandó hatással lehetett Dembinszkire Szemerének különben sem helytelen érvelése Miskolcz kiváló fontossága mellett. Két nappal későbben pedig Dembinszkinek Debreczenben Kossuth beszéli el, neki mindenekelőtt mi fekszik szivén. Ez utóbbi értekezletről egyebek közt a következőket adja elő emlékiratai 45. 46. lapján Dembinszki: „Egy egész óráig hallgattam Kossuth előadására a nélkül, hogy egy szót ejtettem volna. Midőn végre szünetet tartott, felhasználtam azt, hogy kérdést intézzek a Görgey alatt álló fősereg felől, melyről eddig egy árva szót sem szólott, a mi nekem igen feltűnt". „Kossuth, ez a világhírű szónok, kérdésemre aggodalmas redőkbe szedte arczát, színpadi állásba tette magát s nagy pathoszszal felelt:" – „Altábornagy úr! Szégyen, hogy azt kell önnek mondanom: én, a magyar kormány elnöke, máig sem tudom, hogy Görgey hadserege hol van!" „Kossuth itt keményen kitört a seregparancsnok ellen:" – „Görgey, kit én alacsonyabb rangból oly magasra emeltem, hálátlannak bizonyult a haza iránt és hálátlannak én irántam." – „Elbeszéli aztán, hogy Görgey Vácz környékén egy kiáltványt intézett seregéhez, ahol kijelenti, hogy ő a magyar kormányt el nem ismeri s csak annyiban kész neki engedelmeskedni, a mennyiben az osztrák császár és Magyarország királya a hadügyminiszter által a kormányban képviselve van. Lehet, hogy a proclamatió nem úgy hangzott; lehet az is, hogy Kossuth akkor talán nem is ismerte annak valódi tartalmát: én csak azt beszélem el híven, a mit ez alkalommal Kossuth szájából hallottam." – „Hány követet küldtem, köztük nőket is, a főhadiszállásra, hogy Görgeyvel érintkezésbe tegyem magamat – kiáltott fel az elnök, mindinkább elkeseredve – mind hiába! Egy sort, egy szót sem tudok tőle válaszul nyerni."

Mindebből csak nem érthetett egyebet Dembinszki, mint hogy „Görgey mielőbb elteendő láb alól". Ez volt a második mélyebb benyomás, melyet Dembinszki a magyar kormány e két fő emberével való első találkozásaiból nyerhetett. - * Es hogy azon eszmék sorát kimerítsük, melyeknek eleven hatása alatt Dembinszki első fontosabb szerepléséhez (Schlik ellen) készűlt; lássuk végre, nem volt-e első teendői iránt őneki magának is valami saját önálló nézete, mely hadvezéri működése kezdetén talán szintén kiérzik? Volt bizony! Csak fáradozzunk kissé azon időkbe vissza, a mikor Dembinszki még Párisban a jó szerencsét várja, hogy az végre őt is valamely haderő élére állítsa. Emlékiratai 19. 20. lapján ugyanis a következőket véli elbeszélendőknek: „October végén vagy november elején (1848) levelet kaptam egy szardiniai szolgálatban levő hajdani hadsegédemtől Turinból, a ki felszólított: utaznám Toscanába, hogy ott egy 10,000 emberből álló ujoncz csapat parancsnokságát átvegyem. E sereggel Anconában kellett volna kikötnöm s Velenczébe mennem, honnan az osztrák hadsereg közlekedési vonalát zavarhattam volna. E levél arra indított, hogy Chrzanowski tábornokhoz a következő levelet intézzem: – „Ajánlatot tettek, venném át egy 10,000 emberből álló toscanai ujonczsereg parancsnokságát; vezessem azt Velenczébe, hogy onnan hátban támadhassam meg az osztrák hadsereget. Egy ily sereggel, melynek azon felül még lovassága sincs, én nem sokat tehetek: veddte a tízezer ujonczot magadhoz a szárdiniai sereghez; adj tízezer már begyakorolt katonát, ezekkel aztán én kész vagyok hajóra szállni s kikötni, nem ugyan Velenczében, hanem igenis Fiuméban, hogy a magyaroknak segítségére siethessek; mert ha Olaszország legyőzi is Ausztriát Olaszországban, de időt enged neki, hogy Magyarországot elnyomja: akkor Ausztria majd magyar katonákkal jön Olaszországra, hogy azt hatalma alá hajtsa. De ha Ausztria Magyarországon veretik meg: Olaszország önmagától szabad lesz." - „E levélre Chrzanowskitól következő választ kaptam:" – „Kedves Dembinszki! Kivánságodnak, fájdalom, nem tehetek eleget s így azt a király elé sem fogom terjeszteni; mert én a piemonti sereg újjászervezését alig tudtam annyira

vinni, hogy a fővárost fedezhessem, s még azt sem tudom, minő

sikerrel.“

„Tervem – folytatja Dembinszki – melyet előbb kifejték bizonyára alkalmas lett volna biztosítani mind a két ország függetlenségét, Magyarországét úgy, mint Olaszorzságét. Éreztem jól, hogy tízezer ember mily erőt kölcsönözött volna nekem a tanácskozásokban s a magyar tábornokok versenyviszketegével szemben. Hadászatilag tehát és erkölcsileg az én eszmém igen egészséges volt."

Teljesen egyetértünk Dembinszkivel. Tízezer ember az indítványozó vagy ellenindítványozó hadvezér háta megett

kétségkívül többet nyom, mint Görögország bölcseinek pártolása. Nem is csodálkozunk rajta, ha Dembinszki zokon veszi, hogy a seregökre külön-külön támaszkodó magyar vezérekkel szemben ő – saját szavai szerint – „egymagában áll". Es mi volt természetesb, mint, hogy e nyomasztó helyzetből mielőbb kibontakozni, bármi úton módon, sőt bármi áron is, elszántan törekedjék? Létezett tehát – a mondottak után – három rendbeli teendője, melyek mindegyikét annyira sürgősnek ítélé Dembinszki, hogy szem elől – akár csak napokra is – téveszteni egyiket sem vala képes; daczára azon – véletlenűl épen akkor – oly rendkivül kedvezően alakúlt hadászati situatiónak, mely ama három teendőnek – csakis napokra szóló – elhalasztásáért mintegy esedezett Dembinszki előtt, a magyar ügy érdekében, Schlik hadtestének kikerűlhetetlen végvesztére. S e három rendbeli feladat – a mint láttuk – nem volt más, mint: 1. Az akkor sehonnan, de távolról sem fenyegetett Miskolcz városának megszállása; 2. Görgeynek láb alól eltétele; Egy körülbelül 10,000 főnyi külön hadseregnek saját közvetlen parancsnoksága alá kerítése. Engedjük meg, hogy Dembinszki e hármas czélnak rögtön eléréséből nagyobb előnyt remélt saját maga részére, mint Schlik hadtestének megsemmisítéséből – ez utóbbinak dicsőségében Klapkával és Görgeyvel kellvén osztoznia: s azonnal érthetővé válik Schlik ellen tett intézkedéseiben sok mindenféle Dembinszki képzettségénél fogva különben érthetetlen dologDembinszki ugyanis azért nem akarja üldözőbe venni Schliket, mert azelőtt vagy három héttel Szemerével találkozván először: ennek előadásából oly erős impressiót nyert Miskolcz kiváló fontosságáról, hogy mindenek előtt ezt biztosítandónak vélte. Igaz, hogy ez ídő szerint – Miskolcz városa csakis Schlik által lehetvén fenyegetve; – ez pedig épen akkor Kassa felé vonulván vissza, Miskolcz biztosítása sokkal előnyösebben Schlik erélyes üldöztetése által volt elérhető. De Klapka által erélyesen azaz mind a három épen kéznél levő hadosztálylyal üldöztetvén Schliket: 1. Dembinszki még tovább is magában marad, külön sereg nélkül; 2. Görgey kimászik a bajból, Dembinszki pedig – a mint láttuk – mind ennek, mind amannak épen ellenkezőjét akarta. Dembinszki – valamint Szemere bizalmát megnyerni iparkodott Miskolcz azonnal megszállása által: szintúgy Kosuthnak is kedvére járni sietett, Görgeyt Schlik ellen minél kevesebbet segítvén. Mindenek előtt pedig vagy tízezer emberrel egészen szabadon rendelkezni óhajtott, hogy az első kínálkozó alkalmat megragadván, valami önálló, csakis az ő nevét körülsugárzó fényes hadi ténynyel Görgey és Klapka fölé emelkedhessék, nemcsak pusztán a rangfokozat létráján, a melyen már amugy is – ex offo – magasabban állott, hanem az ország közvéleményében is. - Es kínálkozott az arra való alkalom; meg is ragadta Dembinszki, Putnokra sietvén, Schliket, Tornallyánál megtámadandó; meg is támadta, még pedig oly ügyesen, hogy rögtön reá, nem a megtámadott, hanem maga a támadó szorúlt védelemre. Ebből aztán az lett a dicsősége Dembinszkinek, hogy míg Szénnél, hol Pillernek összes haderejét csak egyetlen egy hadosztály képezte, 158 embert és 61 lovat") vesztett az ellenség; addig Tornallyánál, hol Dembinszki két hadosztálylyal rendelkezett, összesen 2 emberből és 4 lóból") állott az ellen

ség vesztesége. DEMÁR JÁNos.

*) Kocžicžka: 205. lap. *) Ugyanott 209. l.

« ElőzőTovább »