Oldalképek
PDF

Érdekes, mit erre nézve az emlékiratok 64-ik lapján olvasunk:

[ocr errors]

róla, hogy mozdúlataimmal e pontra kényszerítem az ellenséget: hogy megengedhetőnek hittem e pontot az elnök (Kossuth) előtt ily határozattal jeleznem. Előre látásom, mint azt a dolgok folyama mutatja, 24 nappal később beigazolta a kápolnai ütközet." Erdekesnek azért találjuk ez idézetet, mivel itt Dembinszki olyasmit mond merésznek, mi a merészségnek még az árnyától is ment. A mint tudniillik minden offensiv fellépésről előre lemondott Dembinszki: Magyarországnak akkor időben osztrák részről még el nem foglalt s így magyar részről vérontás nélkül még elfoglalható bármelyik pontját szint annyi biztossággal jelölheté ki az első komolyabb összeütközés szinhelyéül. Azt csak tudhatta Dembinszki, Windischgraetznek mi volt – még pedig sürgős – feladata! Kétség kivül Magyarországot meghódítani, tehát mindenek előtt leverni a síkon működő magyar haderőket és hogy leverhesse, felkeresni azokat ott, a hol. Ennél fogva azt is tudhatta Dembinszki, hogy Windischgraetz herczeg, ő vele mint támadni vonakodó féllel szemben a támadó fél szerepét ki nem kerűlhetvén, a magyar fősereg ellen síkra szállni előbb-utóbb kénytelen leend akár MezőKövesd és Eger közt, akár más valamelyik ponton foglaljon ez hadállást. Hogy pedig már előre lemondott minden offensiv fellépésről Dembinszki, mutatja maga azon pontnak strategiai fekvése, melyet ő Kossuth előtt első csatahelynek kijelölt. Ugy látszik, érzéke sem volt Dembinszkinek a támadó harcz iránt. Hogyan beszélhetne ő különben egyik tiszántúli főhadiszállásán 1849 február 3-án támadó harczról, nem messzebbre előre, mint Mező-Kövesd-Eger tájára tervezvén az első összeütközést az akkor még Pesten ingadozó Windischgrätz herczeggel?

Hisz Miskolczhoz, tudnivaló azon ponthoz, melyet ő – nehogy azzal együtt Szemere bizalmát elveszítse – mindenek előtt megvédeni akart, még közelebb már sehogysem engedhette meg a Pest felől támadólag előrenyomulandó Windischgrätznek a közeledést! Mert ha még hátrább, az az Miskolczhoz akárcsak félnapi menettel még közelebb tervezi az első csata megvívása végett elfoglalandó hadállást; úgy a tiszafüred-poroszlói állandó Tisza-átjáratot, legfontosabb összeköttetését a Tisza balparti vidékével, már előre feladta! S ekkor valjon mivé vált volna Kossuth bizalma? Kossuth nézete Dembinszkinek nem messzebbre mint Eger Mező-Kövesdig tervezett offensiv operatióiról alighanem ugyanaz volt, mit az imént a magunkénak vallottunk. Feltünő ugyanis, hogy Kossuthnak az emlékiratokban közölt számos leveleiben egyetlenegy árva szóval sem emlegeti Dembinszki strategiai jóslatát; hanem a helyett folyton előbbre nyomulást, bárhol támadást sürget. Zokon is veszi Dembinszki (l. 115. lap). Kossuthnál nyilván czélt tévesztett jóslatával Dembinszki. Imponálni akart vele Kossuthnak, ez pedig vagy épen csak üres hetvenkedést láthatott benne, vagy ha komolyan vette a jóslatot, úgy igen valószinűleg attól félt, hogy Dembinszki Eger-Mező-Kövesd környékén kivül minden komolyabb ellenséges összeütközés elől ki fog térni; az akkor már felette sürgőssé vált magyar offensiva pedig Dembinszki alatt Eger-Mező-Kövesd tájáig, minél lassabban haladván, itt végképen meg fog szakadni. Szóval, attól tarthatott Kossuth, hogy „nem minden áron győzni" hanem inkább csak „minden áron jóslatát igazolni" lesz Dembinszki vezéreszméje. Es valóban fején találta a szeget Kossuthnak ezen – szerintünk igen valószinű – aggódása. Dembinszki emlékiratainak azon része, mely a tornalylyai tüntetést követő s a kápolnai csatát megelőző 12 napi időszak eseményeivel foglalkozik, mintegy constatálja szerzőjök mily szívós kitartással harczol minden egyes körülmény ellen, mely jóslata beteljesedését veszélyeztetthetné; constatálja továbbá, mint örül neki Dembinszki, még évek mulva is Párisban az emlékiratok megírásakor, hogy jóslatát körülbelül beteljesedettnek mondhatja. „Segítség! segítség! férjem torkában halszálka!" rimánkodik a halálra ijedt paraszt menyecske az egyszeri borbélynak. „„Semmit se féljen kis hugom, majd kivesszük onnan"" bíztatja őt a borbély s egyet nagyot metszvén férje torkán, legott két három ujjával a szálka után horgolni kezd benne. „Jaj istenem! vége van! meghalt!“ sikolt fel a már is özvegyen maradt nő. „„Se baj, itt a szálka" szól a borbély önérzettel. Hasonló önérzettel figyelmeztet bennünket emlékirataiban azon körülményre Dembinszki, hogy az általa első csatatérűl előre kijelölt ponthoz, mily közel veszett el a kápolnai csata! A győzelem iránt ugyanis körülbelül ugyanannyit érdeklődhetett Dembinszki, mint a mi borbélyunk a nála segitséget kereső paraszt menyecske férjenek megmentése iránt. Ha a kápolnai csatának mind a két rész számítása ellenére beállt véletlen kezdetéig nem minden áron csak is február 3-ai jóslatát igazolni főtörekvése Dembinszkinek, hanem minden áron győzni, akkor ott keresi a győzelmet, a hol legközelebb jut hozzá: Schlikkel szemben Kassánál, Sajó-Szt.Péternél vagy legalább Pétervásáránál és akkor legott más alakot ölt az egész hadjárat s egyszersmind megmutatja Dembinszki mit megmutatni elmulasztott: hogy a magyarok hadviselését nem csak gáncsolni, hanem győzelem dolgában felülmulni is tudja. Mindenek előtt pedig áll szavának, miután azt igérte volt maga magának, hogy minden áron átmegy a támadó harczba.

XVII.

Egyszerűség tekintetében Dembinszki titkos hadi terve csakugyan nem hagyott kivánni valót.

Debreczen közvetlen védelme a Vécsey és Damjanich alatt összpontosított mellékerő által biztosítva lévén, a felsővidéken Kassa, Rimaszombat, Sajó-Szt-Péter és Pétervására közt, hol védőleg, hol támadólag operáló Schlikkel szemben minden komolyabb összetűzést kerülni, s e közben a főerőt Miskolcznak közvetlen és a Poroszló Tisza-Füred közti Tisza-átjáratnak közvetett megvédése végett Eger és Mező-Kövesd közt összpontosítani s e helyen az ellenséges főerőnek Pest felőli támadását – addig a meddig bevárni: ime dióhéjba szorítva mindaz, minek szerencsés kivitelét Dembinszki annyira féltette alvezéreitől. Nem ok nélkül tette. Az ilyen hadi tervvel agyában, a rosz öntudathoz némileg hasonló lelki állapot miatt, nem bízhatott magyar bajtársainak egyikében sem; olyan lévén helyzete, mint hívők közt a titkos eretneké. Ha lelke meggyőződéséből csakugyan a feltétlen deffensivában esküdött, mi régi jó hírénél fogva valószinű; akkor bizony érezhette, hogy „elszigetelve állott", a mint ő maga elpanaszolja; akkor annyira önfeladó s a mellett hazafiatlan engedelmességre, mint a milyent az ő hadi tervének kivitele igényelt, magyar honvédnél valóban nem számíthatott. Csak is föltétlen titoktartás mellett hihette kivihetőnek haditervét s valóban kár volt ebből csak annyit is elárulnia a mennyit Kossuththal közlött, előre megjósolván neki, hogy Eger és Mező-Kövesd között lesz az első csata. Puszta kényeskedésből tette-e, a vagy azon komolyabb szándékból, hogy e jóslat későbbi igazolása által, minél inkább magának biztosítsa Kossuth bizalmát? nem kutatjuk. Tények constatálására vállalkoztunk csupán. Tény pedig az is, hogy február 3-ai jóslatával aggasztó mértékben megnehezítette Dembinszki bár egyszerűnél egyszerűbb haditervének kivitelét. Az Eger és Mező-Kövesd tájára praedisponált első csatának eszméje kielégithette Szemerét, kit a magyar főerőnek e közeli ponton leendő összpontosítása szemefényének, Miskolcz városának, biztonsága tekintetében megnyugtathatott; de sehogy sem elégithetteki Kossuthot, a ki – szerintünk helyesen – nem Miskolczhoz, hanem inkább Pesthez, minél közelebb szerette volna Dembinszki első csatáját. Es Kossuth e nézetében – a Dembinszki-közölte hivatalos levelezések szerint – Mészáros az akkori hadügyminister is osztozni látszott. Mindketten unisono és crescendo térfoglalást, támadást, győzelmet sürgetnek. Csaknem minden nap érkezik egy-egy, hol bizalmas, hol hivatalos levél, meg annyi szülöttje a Debreczenben ki-kifogyó tűrelemnek. „Es Windischgrätz Pest felőli előnyomulásáról még semmi hír!

„És Mező-Kövesd csak két napi rendes menetre van ide! „Es egyszer elérve az eger-mező-kövesdi vonalat, a kormányelnök tűrelmetlenkedésével szemben mi ürügy alatt paralyzáljam alvezéreimnek mind előbbre, Pest felé, törekvéseit, hogy az egyre késlekedő Windischgrätz herczeg támadását emez előre megjósolt első csatahelyen bevárhassam?" Ekképen kínlódhatott magában miskolczi főhadiszállásán az ő hadi tervével Dembinszki, azon törvén fejét, mint hosszabbítsa meg mesterséges kerülők, minél rövidebb napimenetek, fölösleges nyugnapok, semerről sem veszélyeztetett strategiai kulcspontok megvédésének örve alatt útközben szükségeseknek magyarázott húzamost állásfoglalások segítségével a fölötte rövid útat Mező-Kövesdig. O, ki hadmozdulatai gyorsaságával annyit kérkedik emlékirataiban, most minden kigondolható ürügyet fölhasznál arra, hogy Görgey hadtestének a Klapkáé után nyomulását a legvégsőig késleltesse. Harmadnapig megszállva tartatja Görgey hadosztályaival a sajó-szt.-péteri hadállást a már a Bikkhegységeken túl, Eger felé, tartó Schlik ellen. De Windischgrätz csak nem akar közeledni, – a Mező-Kövesdre vezető út nem hosszabbodni és Kossuth tűrelme fogytán van már. Még egy tromfja van Dembinszkinek Kossuth ellen: Negyvenezer ember számára hat heti élelem-készletet kér Egyekre (Tisza-Füred mellett) e nélkül nem támadhat. Hanem ezt is elüti Kossuth ismeretes refrainje: „Tért foglaljon s lesz lesz honnan gyűjtenünk. Tenyeremen nem terem búza.“ Ilyen körülmények közt könnyen megérteni Dembinszkinek akkori ingerlékeny kedélyállapotát, mely miatt nem hadvezérnek, hanem inkább a bolondok házába valónak rajzolja őt Görgey; könnyen érthető, miért haragudott meg annyira Klapkára, midőn ez február 16-ikán a Miskolcz környékéről csak Harsányig kijelölt napi menetét, propria diligentia három mértfölddel megtoldva, Mező-Kövesdig folytatta. Szint oly világos, hogy nem örömest vehette Klapkának azon jelentését, mely a jól sikerült kompolti rajtütésről szólt és hogy semmiképen nem találhatta kívánatosnak az ugyancsak Klapka részéről Schlik pétervásári táborának szánt rajtütés kivitelét. Hisz Pétervására körűlbelűl három mértföldnyira van Eger

« ElőzőTovább »