Oldalképek
PDF
[ocr errors][ocr errors][merged small][ocr errors][ocr errors][ocr errors][ocr errors][merged small][merged small][ocr errors]

feladata az, ... hogy a művelésre szolgáló eszközöket meg-
állapítsa, még pedig maga az intellektus természete által
kijelölt egységes irányban. Ez akként történhetik meg, ha
mindenben fogja követni az intellektus útját, nevezetesen ha
a tüneményekből elvont általánosságot, azok törvényét, vagy
a mi mindegy: igazságot tanit, s másodszor, ha ez igazságok
egy bizonyos egységes sorát állapítja meg, olyan formán, hogy
az elsőbbrendű egy felsőbbrendűnek rendíthetlen alapja, ma-
gyarázója, másfelől az értelemnek fokozatos fejlesztője legyen;
s hogy ezen igazságok sora végűl egy rendszert, egy világnézletet
alkosson, mint volt például a jezsuitáknak, a katholicismus rend-
szerében". /
Mit ért és mit von ki ebből olvasóm, nem tudom. En
azt, hogy az egyedűl üdvözitő egyházból költözzünk hát által a
„positiv philosophia" Comtetól épített, Littrétől támogatott,
és díszitett, Stuart Milltől és Herbert Spencertől, módosított
épületének egyedűl boldogító csarnokába! – És ezzel átmehe-
tünk az orthodoxia ötödik pontjára, vagyis inkább pontozatára,
mely a középiskolai tanulmányokat tárgyalja. En csak a
puszta névsort állítom elé, s csak arra kérem az olvasót, hogy
vesse össze a sorozat minden czikkét az imént idézett tagad-
hatatlanúl szép szavakkal. -
„Comte hat alapvető tudományt különböztet meg".

melyeknek s pedig következő rendszerben kell képezni a középiskola állandó eszközeit:

„1. Az asztronomia. 2. A fizika. 3. A chemia. 4. A fiziologia. 5. A sociologia és történelem tudománya. 6. A mathesis." Ezen hallatlan új tárgysorozathoz, természetesen – hogy meglelje a zsák a foltját – új tanmódszer is kellett. Teremtett is szerzőnk, legalább név szerint – kettőt, u. m. a „dogmatica" és a „historica" methodust, hogy minden eddig ismertek kirekesztésével ezek működjenek és uralkodjanak az

[ocr errors]

szer, azt az én buta eszem a szerző értelmezéseiből sem bírta felfogni; hanem ha majd egy pár tankönyvet fog világgá bocsájtani szerinte Bokor úr, akkor talán szerencsésebb leszek.

De biz ohajtandó, hogy szerkesztésök is szerencsésebb architectonikával alkotva üssön ki, mint a középiskola eszménye. Ez ugyanis jónak és rosznak, igaznak és hamisnak sylloés paralogismusoknak, hebehurgya generalisatióknak, merész következtetéseknek, igazi és ferdített adatoknak, eltalált rajzoknak és torzképeknek, kiálló színeknek és fekete árnyaknak oly rendetlen egyvelege, a milyet olvasni még nem igen volt alkalmam. Az egész egy fürge kis kutya képét kelti, melyet valaki poráz nélkül viszen útra magával, s a mely keringő nyargalásaival, úntalan megtéréseivel két annyi útat tesz meg, mint gazdája. Előadásáról csak azt jegyzem meg, hogy a nyelvtan fitymálása ritkán boszúlta meg magát oly fényesen, mint szerzőnk stilusában, melyet mindjárt külsőleg ilyes cacographiák, mint: negatio, de kompositio, reactio, absoluticismus, konsecventia, sensualis, observatio, fisiologia" bélyegeznek. Bensőleg pedig meg fogják ismertetni a következő mutatványok: „A tanintézetek szervezetéről ép oly kevéssé ... gondoskodni, miként nem a tudomány czéljáról. – Des Cartes ... lép föl... midőn porhanyóvá tétetett a talaj (azt akarja mondani: „miután meg volt törve az út"). – „A tömeg képezte a mozgalom básisát. –A bőszzsivaly csirájában fojtott el minden nagyobb tanügyi szervezést. – Más más alakúlását látjuk szemben a szülő anyával. (Akarja mondani: az anyához való viszonyában.) – Az áradat elé czél, biztos meder, vonva. – A kis Svájczot hívom fel. (Azaz: idézi például). – Gondoskodtak ellenlábasáról, a formale principiumról. – A jezsuitaiskolák befolyása . . . onnan eredt, hogy ... szoros kapcsolatban rendezték be azokat. (Nem tudni a jezsuiták rendezték-é be az iskolákat, vagy az iskolák a jezsuitákat.) – A jezsuiták keze alatt volt középiskola teljesen kifejlődőtt tanintézetté." Elég ennyi a 17. lapig. Ex ungue leonem. Es mi a kulcsa az egésznek? Az, hogy szerzőnk beleszetett a positiva philosophiába, ebben egy új evangeliumot lát, s erre akarja térítni a középiskolák útján a magyar nemzetet. Reménylem, hogy nem sikerül. . . . • • • Lesz a ki kétli még, Hogy a Tiber visszára folyhat Es a vizek fel a nagy hegyekre. Bokor úr a positiv philosophia Machiavellije akar lenni. De Skanderbég kardjához Skanderbég karja, és Machiavelliféle törekvésekhez Machiavelli esze kell. BRASSAI SÁMUEL.

[merged small][merged small][ocr errors]

Schlik hadtestének megmenekűlésén Kossuth rendkívül megbotránkozott, – és mégsem adta ki Dembinszkinek az útlevelet. Pedig előre figyelmeztetve volt Klapka által, hogy Dembinszki visszás intézkedéseinek az lesz a vége.

„Még az nap" (febr. 6-án, a szerencsi hadi tanács után) – úgy mond Klapka – „jelentettem az esetet (hogy Dembinszki a sereg két harmadával nem Schlik után Kassa felé, hanem félre, Miskolczra vonúl) Kossuthnak és a hadügyministernek és leplezetlenűl megmondottam, hogy semmiféle jó eredményt nem várhatok Dembinszki dispositióiból, elszalasztván velök az ügyünk jobbra fordítására kinálkozott legkedvezőbb alkalmat; és hogy miután ellenvetéseim a főhadiszálláson figyelembe nem vétettek, a legközelebbi operatiók felelősségében való részesítés ellen óvást teszek, mely operatiókat egyedűl Dembinszki tervezte, engem pusztán azok kivételének szomorú kötelessége illetvén." ")

E jelentés azonban csak visszatetszést szűlhetett Debreczenben. Különben nehezen sikerűl vala Dembinszkinek Kossuthtal elhitetni, hogy Klapka az, a ki Schliket elszalasztotta.

*) Dembinszki Magyarországon. A vezér hátrahagyott kézirataiból összeállította Danzer F. Alphons. Budapest, 1874. Athenaeum.

*) A két első közleményt lásd a Budapesti Szemle 14. és 15-ik számaiban.

***) Klapka: Nationalkrieg in Ungarn und Siebenbürgen, I. k. 227–228. l.

Ez pedig mennyire sikerűlt Dembinszkinek, tisztán kivehető Kossuthnak erre vonatkozó, az Emlékiratok 78. lapján közölt levele következő soraiból:

„Altábornagy úr! Kérem, küldje el a mellékelt levelet Klapka ezredeshez. Minél inkább combinálom a helyzetet, annál jobban bánt tudnom azt, hogy Klapka ezredes lássú menetei, főhadiszállásának Hidas-Németiből Gönczre visszahelyezése egy győzelem után s az egészen haszontalan visszavonulás az üres Kassára Schliknek egérútat nyitottak s ő most már vagy Pest felé huzódik, hol az ellenséges haderőt megszaporítja 14–15,000 emberrel, vagy pedig fenyegetvén jobb szárnyunkat, még ha Pest felé hatolunk is előre, arra kényszerít, hogy egy hadtestet hagyjunk hátra, mely elég erős legyen, őt sakkban tartani, ha nem vonulna Pestnek, hanem Jablonovskival egyesülve újolag fenyegetné Kassát vagy Miskolczot.

„Es ő annyira a markunkban volt! inkább még mint Roth tábornok, kit 10,000 emberével együtt elfogtunk. Valóban szomorú !“ - -

Mily ügyes fogásokkal folytathatta Dembinszki a Schlik féle hadtest megmeneküléséért egyedül őt terhelő felelősségnek Klapkára tukmálását bizonyítja, továbbá Kossuthnak egy később kelt levele, melyben az ekképen tör ki Klapka ellen (96. l.):

„Nagyon tisztelt altábornagy úr!

„Klapka ezredes derék ember, de neki egész életében sokat kell tennie, míg helyre hozza ama roppant hibáját, hogy Schliket nem üldözte vagy nem fogta el.

„Borzasztó! Isten őt kezeinkbe adta és ő megszabadúlni engedi! . . . . . . . . Klapka megérdemli, hogy haditörvényszék elé állíttassék.“

Ez utóbbi levelet Dembinszki már felbontva, Szemere nehány kisérő soraival vette (95. l.), melyekből a következőket indézzük:

„Miskolcz, febr. 13. 1849 d. u. 3 órakor.

„Ön meg fog bocsátani, hogy e levelet felbontottam ....

„Klapka ezredes (vagy talán ekkor már tábornok) most érkezett meg. Tegnap éjjel mondá nekem, . . . . . . hogy ő érkezett meg legelőbb Kassára 10-dikén; Görgey csak későn este.

„Szívem mélyen érzi a fájdalmat, melyet nekem a hiba okoz, mert szegény hazám fogja ezt megbűnhödni. „Kérem továbbra is bizalmát. Örökké fogok azon örűlni, hogy én voltam az első, aki azt sürgettem, hogy a tábornok (Görgey) önnek rendeltessék alá. Szolgáljon ez önnek dicsőségére, hazámnak pedig hasznára. Szemere." Ebből azt látjuk, hogy nem egyedül Dembinszki ámította Kossuthot annyira, hogy ez Dembinszki bűneiért Klapkát vélé haditörvényszek elé állítandónak; hanem, hogy Szemere is segített hozzá; máskülönben ez nem ijedt volna meg az ügynek haditörvényszék elébe vitelétől oly mértékben, hogy szükségesnek lássa Dembinszki haragjának Klapkától el Görgeyre térítését; mint valami különösen fontos dolgot közölvén kisérő soraiban azon egészen közönbös körülményt, hogy Görgey még későbben ért Kassára (éjszak felől), mint Klapka (dél felől). Sehogy sem akarhatta bizony Szemere, hogy Klapka haditörvényszék elé állíttassék; jól tudva, hogy ő maga, a szerencsi haditanács tagjáúl, Klapka nem bűnös volta mellett tanúskodni kényteleníttetnék Dembinszki ellen, kinek ő legnagyobb kivánsága teljesűltét – Miskolcz megszállását – köszöné. Pedig képesnek hitte Szemere Dembinszkit arra, hogy a magyar vezérekkel szemben túlsúlyra vergődvén, a legvégsőig menjen Klapka ellen, – kovácsolván a vasat, míg izzó. És azt, hogy Görgey Klapkánál később ért Kassára: Dembinszkinek Klapka ellen ki-kifakadó felindúlásához mérten, elégtelen engesztelő hatású körülménynek ítélvén Szemere arra, hogy Dembinszkit önmérséklésre bírja: inkább arról gondoskodott hamarjában, hogy magának Dembinszki bizalmát hálaérzet felkeltése által is biztosítsa, nehogy nélküle határozzon Dembinszki a fölött: vajon haditörvényszék elé állítsa-e Klapkát vagy ne. Hálaérzetet meg maga iránt kelteni Dembinszkiben az által iparkodik Szemere, hogy Dembinszki dicsőségére válhatónak mondja Görgeynek ő alája való rendeltetését, a minek első indítványozója ő (Szemere) volt. gy már, ha mindjárt kecsegtető hatással bírna is Kossuth indítványa Dembinszkire, esetleg emez mégis elébb Szemerével megbeszélendi a dolgot, mielőtt Klapkának hadi

« ElőzőTovább »