Oldalképek
PDF
ePub

MÉG EGYSZER A KÖZÉPISKOLA ÜGYE.

A hajdani egyptomiakról mesélik, hogy betegeiket kitették az útfélre s a jövő-járók javaslataiból és tanácsadásaiból szerkesztették azt a therapia codexét, melytől aztán az orvosoknak büntelen eltérni nem volt szabad. Ily útfélen fekvő beteg képében látom én középiskolánkat, s némi mulatsággal jár ellesni, olykor fel is jegyezni, mi mindent mondanak szakértők s a kik azok akarnak lennie két rovat jó rendin elaklozza íróink sergét a nyavalya enyhítésére. Magam is szerezvén magamnak azt a mulatságot, mást is kívánok részeltetni benne, s tavalyi közlésemet hadd kövesse második följegyzésem.

[ocr errors]

Ez úttal Bokor József, a tanácsadó,*) kinek a javaslatát ha figyelemre méltatják s teljesedésbe veszik, szerinte nemcsak menekül nyavalyájától a patiens, hanem az egészségnek, testi, lelki erőnek oly fokára jut, a milyenben születése óta soha sem volt. Ez a magasztos szó: ,,eszmény" kevesebbet, mint regeneratiót, mint legalább is megifjodást nem jelenthet. Tanácsadónk tekintve fennebbi rovatolásunkat szakértő akar lenni. Gyógyítási kísértését, az orvostudomány szabályai szerint, diagnosison kezdi. A „látlelet“ ez:

[ocr errors]
[ocr errors]

,,Majd európaszerte általános a panasz a tanintézetek sikertelensége miatt. És a panaszok még csak nem is a népiskolák ellen fordúlnak, hanem épen a felsőbb oktatást illetik. Hogy se a középiskola, se az egyetem nem felel meg feladatának; hogy a felsőbb intézetet absolvált növendékeknél sem az ismeretekben kellő mélység, sem a jellemszilárdságban elég

*) A középiskola eszménye. Írta Bokor József tanár. Budapest, 1874.

biztosság nincsen; hogy az iskola nem orvosa, mérséklője társadalmi ziláltságunknak, sőt tápanyagszerző azok számára; ez s ehhez hasonló panaszok merülnek fel mindenütt. Az egyetem még csak mossa kezeit, a hibás előkészületet nyújtó középiskolára hárítván a felelősséget, különben pedig bátran szemébe néz minden vádnak, ha kellő anyagi erővel rendelkezhetik. De a középiskola számára nincs menedék. Hasztalan meríti ki a nyelvészet, a történelem, a mathematika, a természet-studiumok tanára minden erejét, az egyetem nincs megelégedve ancillájával.“

Ha bírálatot írnék a szóban forgó könyvről, elsőben is stilaris tekintetből elemezném az idézetet s kimutatván legalább 20%-ra menő hibáit, le is fordítanám belátásom szerint feddhetetlen magyarra. De részint nincs helyem itt reá, aztán nem is a mű terjedelmes ismertetése a czélja e tárgyra vonatkozó közleményeimnek, hanem csak bizonyos téves fogalmak kiigazítása. Ennélfogva az alakot annyiban hagyva, az anyagnak fordulok bonczkésemmel.

Valamint orvosunk szakértő, úgy diagnosisa is diagnosis, t. i. a nyavalyajelek számbavétele és megvitatása, csak akar lenni. Nem azt beszéli el, a mit ő lát, hanem a mit a netalán ráfogott beteg körűliek állítanak felőle, tehát nem nyújt biztosítást a diagnosta, hogy valóban úgy van-e a dolog, a mint állítják. Én Tamás vagyok benne.

Elsőben is megjegyzem, hogy nincs és nem volt soha fennálló rendszer, intézmény, mely ellen a korabeliek ne dohogtak volna. Lám én értem a táblabirói időszakot, értem az átmeneti, a politikai commis voyageurök, úgy nevezett útazó patrióták korát, a hétig tartó köztársaságot, a Bachkormányt, benne vagyok a kiegyezett alkotmány korszakában; de egyetlen egyet sem tudok, a melyben elégületlenek ne lettünk, a melyben országszerte „,panaszok ne emelkedtek" volna. És íme: a dolgok változtak, a panasz meg az állam megmaradt. Így áll körülbelül a dolog az oktatás ügyével is. A triviumés quadriviumtól fogva egy mintaszerű porosz gymnasiumnak a Herkules oszlopaival versenyző szerkezetéig, egy sem volt, mely panasz vagy elégületlenség tárgya ne lett, melyet a közvélemény gáncsaival megkímélt, a szakértők rostálgatása szálakra ne szedett volna. És idők folytán a korholás ottan-ottan megszűnt, a kritika kifáradt, vagy másra fordította figyelmét,

s a középiskola egy pillanatig sem szűnt meg, hanem mind e mai napig, lényeges változás nélkül, megmaradt, és diagnosis ide-oda, jó egészségnek örvend.

No, hisz én nem mondom, hogy mind arany, a mi fénylik. Igen is, vannak fogyatkozásai, hibái az iskolaszerkezeteknek is.,,Tökéletességet, mert hol van az? nem kell keresnünk,“ azt szokta vala mondani egykori legjelesebb hőse színpadunknak, Pergő Czélesztin. De biz én azt vélem azokról a bajokról, a mit Voltaire mondott a kávéról, hogy,,méreg lehet, de lassú, mert száz évig elél vele az ember". Hanem hogyha minden javaslatot végrehajtottak volna az iskolákon, a mit hívott és hívatlan reformerei valaha sürgettek, aligha tönkre nem silányúlt volna. A haláltáncz zenekarában egyik hegedűs az orvos. De tekintsük más oldalról és tárgyiasan ama diagnosist. „Általános a panasz, úgy mond - hogy... a középiskola....... nem felel meg feladatának."

[ocr errors]

Itt mindjárt tiltakoznunk kell az ,,általános" szó ellen, melynek egyedüli támasza a dolog határozatlan kifejezése. A támasz azonnal ki lesz ütve alóla, mihelyt arra szorítjuk a ,,panasz" tolmácsolóját, hogy feleljen meg, mi a feladata a középiskolának? és ,,mennyiben nem felel meg neki?" Duo quum faciunt idem, non est idem! Hat ember kiálthatja egyformán, hogy „jaj!" s mindeniknek másutt meg másutt fájhat. Jajt vagy pihát mondhat nemcsak európa-, hanem amerikaszerte is az iskolaügy iránt érdeklődő philantropok serge, de a felkiáltásnak csak úgy vehetjük értelmét, ha a felkiáltó hazáját s az ettől függő viszonyokat apróra vizsgáljuk. Minden philantrop vagy philodidactos csak azokra az intézetekre nézve hallatja bizalmatlansága votumát, a melyeknek specialis feladata, rendszere, szerkezete előtte ismeretes, s panaszát a körülményekhez képest más máskép részletezné s különbözőkép felelne iménti kérdéseinkre. Az a valami, a mit középiskolának a francziának école secondaire nevezünk, azon egy országban is nagyon különböző dolog és még különbözőbb más-más országokban, kivált a hol idegen befolyástól, vagy épen majmolástól függetlenül fejlett. Indúljon el egy avatatlan tudnivágyó személyes ismeretet szerezni magának Amerika és Európa felsőbb iskoláiról, járja meg Cambridget, Chicagót, Newyorkot, Bostont, Philadelphiát, Párist, Lyont, Orleanst, Oxfordot, Rugbyt, Etont, Aberdeent, Hallet, Lipcsét, Berlint,

Münchent, Würzburgot, Zürichet, Sz.-Gallent, stb. és oly ködfátyolképet fog agyában haza hozni, mely inkább hasonlít egy lázas fej hallucinatióihoz, mint egy középiskola észszerű eszményéhez. És szint oly különbözők a vádak és reformjavaslatok is, melyek a különböző körülmények közt különböző tartományokban keletkeztek. Francziaországban a tudomány és a catholicismus, az université és papság közt támadt harczból fejlett ki a mozgalom. Angliában a természettudósok kiabálása idézte elé a reformokat. Németországban a szakértetlen utilitarianismus keltette a küzdelmet a humanismus és realismus közt. Mindezek csak úgy találkoznak és keverednek az általános panasz" fogalma alatt össze, mint a különbféle rókabőr a csávában. Ily hebehurgya generalisatiót nem tehetni a „középiskolai reform" vagy épen „eszmény" szilárd épületet megbíró alapjává.

Ámde azt mondja szerzőnk, hogy ő határozottabban is formulázza a közvélemény kritikáját, t. i. hogy „az absolvált növendékeknél nincs az ismeretekben kellő mélység stb.", mint a fennebbi idézetben olvashatni.

Jól van! Tegyük, hogy ezek a vádak részint tényeken alapúlnak. Hanem elsőben azt kérdem, ki az a vádló, a ki triposát olympusi magaslatra helyezve, mennydörgi követeléseit oly hatalmasan? Ezret mernék egy ellen tenni, hogy Jupiterünk épen abban a fitymált, gáncsolt, becsmérelt középiskolában szerezte,,általános műveltségét", szélesebb látkörét, magasabb eszméit!,,Vajmi kicsiny volt, a mit onnan hoztam," veti büszkén ellenem az illetett,,,saját erőm, törekvésem gyümölcsei azok!" Meglehet, de a tehetséget, hogy erejét használni bírja, hogy törekvése gyümölcsöző legyen, megint csak a korholt intézet eszközölte. Mert hiszen van fehér holló is: voltak minden korban, kik egészen önerejökön jutottak ,,az ismeretek kellő mélységére", emelkedtek a tudomány magaslatára, de épen az ilyenek nem szokták ócsárolni a tanintézeteket, sőt, mint egy Faraday, úntalan sajnálkoznak azon, hogy mostoha sorsuk nem engedte részesedni abban a segítségben, mely fáradságos pályájokat könnyítette, haladásukat gyorsította volna. Ezek véleményéhez járulnak azok a szavazatok, melyek a gáncsolókkal szemben a középiskolai oktatás sikerült eredményeit emlegetik dicsérettel. Hely szűke miatt csak egy legújabb példára szorítkozom. Newyorkban egy közkedvelt

[ocr errors]

ségű pap tavaly, junius 28-án, a Harvard collegiuma emlékünnepe alkalmával prédikálván, azt vette tárgyáúl, hogy ,,mennyit köszönhet a haza a felsőbb iskolákban oktatott növendékeknek". Állításait a legújabb időkből vett tényekkel bizonyítván, akár költemény, akár nagyítás csak csökkenthette volna beszéde hatását. Ex uno disce omnes. Jupiter tonans - akarom mondani Bokor József azonban nem hagyja magát ennyivel leültettetni, s azt fogja mondani, hogy ő és megelégületlen társai, ha szintén növendékei is ama gyalázott középiskolának és megengedik, hogy nyertek is valamit az ottani tanulásokkal, ők csak tiszteletre méltó kivételek, de a nagy tömegre nézve áll az idézett itélet. Állana talán, ha a világban csak éles megkülönböztetések volnának; ha az emberiségnek egy része tökélyes jó, a másik ördögi rosz; az egyik eszményi szép, a másik kiállhatatlan rút; az egyik bölcs, a másik bolond; az egyik egeket hasogató tudós, a másik merőben tudatlan volna. De bizony a természetben nemcsak vannak átmenetek, hanem úgy szólva egészen átmenetekből áll az, minek a legmegátalkodottabb darwinista sem fog ellent mondani. És még ellenkező esetben sem lehetne hátrányos következtetéseket vonni az iskolákra nézve; mert a mint az emlegettem predikátor mondá: „,a collegiumok nem csinálhatnak bölcseket, s a theologiai tanintézetek szenteket azokból, a kiket a természet kőmíveseknek és szántóvetőknek szánt".

Úgy pedig, a mint van, még kevésbbé lehet általánosan elítélni a „felsőbb tanintézeteket absolvált növendékeket“ s ennélfogva magokat az intézeteket és rendszereket.

Vegyük elébb csak amúgy durvájában a dolgot. Ha valamennyi középiskolai növendéktől: a ki példáúl 1874-ben ,,absolvált", megkérdezhetnők, vajon azért a pénzért, a menynyibe neki, bármily fölbecsülve, egész tanfolyama került, kész volna-e minden ,,ismeretét", melyet az intézetben szerzett, odaadni s magát abba a lelkiállapotba visszahelyeztetni, melyben oda belépett? Kétségtelenül azt felelné az összes számnak legalább 95%-ja, hogy ,,nem!" A felelet ösztönszerű volna, s az illető ritka kivétellel maga sem tudná megmondani, a miért-et; de egy kis elemzés kitisztázza a dolgot, s kimutatja a felelet helyes voltát.

Az oktatás kisebb-nagyobb fokú sikerültének három tényezője van: 1. a methodus, 2. a tanító, és 3. a tanítvány

« ElőzőTovább »