De nem egyedül ettől tartott Károly. Hollandia rá nézve még félelmesebb hatalom volt. Hírt vett ugyanis, hogy ez alig végezve be Cromwellel háborúját, máris Lengyelországgal alkudozik, hogy ennek segélyére húsz hadi hajót küld a keleti tengerre, hogy Lengyelország viszont haagai residensét Koppenhágába küldte, hogy ez hármok között szövetséget hozzon létre, s végre, hogy Hollandia pár hóval azután ezeken kívül Brandenburggal is kezdett egyezkedni s hogy ez egyezkedés fulánkja épen ellene volna irányozva.

Mindenek előtt a brandenburgival akart tisztába jőni: ,,nekünk közösek érdekeink" — izente a választófejedelemnek s ez viszont panaszolkodott, hogy,,terhére van a vazall függőség Lengyelországtól“. Bár nem bízott a sikerben a király, végre mégis követeket küldött a fejedelemhez - inkább hogy ennek czélzataira nézve bizonyosságot szerezzenek.,,Lengyelország – írák e követek neki, egy pár jegyzékváltás után, olyan állapotban van, hogy fel akarják osztani“, s elmondák, hogy minő részeket akar királyuk megtartani; a brandenburgitól pedig, ki maga is elmondá nekik, hogy Lengyelország melyik tartományát óhajtja, határzott szövetkezési tervet kívántak. A választó azt nem terjeszté elébe: s az alkudozások egyszerű folytatása elég volt a kérdést alkalmas perczig függőben tartani.

Azon fokban, a mint Oroszország hadi szerencséje nőtt, öltött határozottabb alakot X. Károly terve: megtámadni Lengyelországot.

Oroszországgal osztozni volt első czélja, mert ez, mint háborút folytató fél, természetes szövetségesnek látszott. Hollandia ellenében Cromwell barátságában keresett támaszt; a fia IV. Ferdinánd halálán búsongó császártól, a Spanyolországgal versengő Francziaországtól, a belviszályoktól zaklatott Dániától nem tartott; az sem rettenté vissza, hogy a czár nem fogadta követét, s az oroszok ingerelve az által, hogy Svédország már a 30 éves háborúban foglalt el oly tartományokat, melyekre ők is rávetették szemöket, mind fenyegetőbb hangon kezdtek szólni, s bár a háborúból származható veszélyeket tisztán látta, és a rendek bizottsága előtt (1655. márcz. 21.) nem is titkolta el, mégis el volt tökélve, hogy nem lép le az önálló svéd politika útjáról, s egy maga kezdi meg s lehetőleg folytatja a háborút Lengyelország ellen.

Ez volt Lengyelország szerencséje.

Megszaggatva a kozák háború, megtörve a belviszályok által, már Oroszország támadását is nehezen tudta szenvedni. S most egy új ellenség készült, kétszeresen veszélyessé válható, ha azokkal csatlakozhatik, vagy legalább egyetértésre juthat. De X. Károly csak akkor gondolt komolyan szövetségekre, midőn váratlan sükereit szövetségesek hiánya koczkára tette, ő máskülönben ha nem is egész Lengyelországot, de akkora részét szánta magának, hogy olyan osztozáshoz nehezen hihetett szövetségest találhatni: a Netze, Bug és Narewa közti rész túlan a Niemenig, mint,,incorporatum és inseperatum Sveciae Dominium," s ezekhez még Kis-Lengyelország, Podlachia, Polesia, Lithvania, Masovia svéd hűbérekké lesznek: a mi ezentúl még megmarad, kapják Brandenburg, Rákóczy és a kozákok, ha t. i. segítni fogják. 1) A mily nagyravágyó és tetterős volt, minden más ár kicsinynek tűnt föl előtte. Bízott a 30 éves háború alatt kipróbált seregben, melyet a mint elhatározta magát, lázas gyorsasággal szerelt fel, s még inkább önmagában. S ez önbizalomra elég oka volt: mert a diplomácziai hálók fonását Mazarin sem értette jobban, mint ő; mert az elhatározás szilárdságában, a végrehajtás gyorsaságában Cromwell sem tett túl rajta; mert háborúhoz szokott sergének csakugyan mindenütt jobb dolga volt, mint otthonn. De mindezek megfontolásakor inkább számolt magával és országával, mint azon uralkodókkal, kikkel legközelebbi érintkezései lehettek.

János Kázmér nem tehetetlenségében s tunyaságában válhatott veszélyessé, hanem szomszédjai által. Az orosz czár Elek (Nagy Péter atyja) már megkezdte államát europai lábra állítni s ő egész Lengyelországra áhitozott. A brandenburgi választó s az erdélyi fejdelem hasonlag mint ő, föltörekvő uralkodók, nem koczkáztathattak kevesért sokat, s segélyük ára X. Károly ellenében annyival nagyobb volt, mennyivel becsesebb szolgálatokat tehetett e segély Lengyelországnak. Mind kettő összeköttetésben a császárral bizonyos mérvig ennek befolyása alatt állt, hallgatott ennek tanácsára-s mert Károly elmúlasztotta az alkalmat mindjárt beütésekor szorosan

1) Carlson Svédország történetében ismerteti e terveket, melyeket a király korlátnoka tollába mondott.

fűzni az ő érdekeiket magáéhoz, mindkettő, szereplése csaknem egész ideje alatt, egyszerre folytatta alkudozásait mindkét hadakozó féllel. A kozák hetmant érdeke az oroszhoz fűzte, az csak Lengyelország ellen akarta biztosítni magát — de a hetman ekkor már csak Erdélyen át volt megnyerhető. S hogy erre Károly nem tett lépést, annyival csodálatosabb, mert teljesen felismerte a szolgálatot, mit Rákóczy neki a porta, Moldva s a tatárok megnyerése körül tehet. 2) De mindent maga akart végrehajtani, s annyira bízott önmagában, hogy elindultakor (jul. 10.) úgy nyilatkozott, hogy a sürgöny mit neki küldeni fognak a legnagyobb gyorsaság mellett is, Varsóban, sőt még Krakóban sem fogja őt utolérhetni.

S az első siker csakugyan megfelelt e reményeknek: a király aug. 4-én lépte át a lengyel határt, aug. 23-án Subotánál megnyerte az első nagyobb csatát, aug. 30-án már a fővárosban volt, hol svéd kormányt rendezett s egy holnap sem telt bele, hogy Krakó is az övé lett; János Kázmér mint bújdosó ment a magyar határszélre, onnan Sziléziába. Ugyanaz, kitől ő koronáját követelte egy év előtt: egy év leforgása alatt saját országától fosztá meg őt magát.

Lengyelország a szétdarabolás szélén állt mert másik oldalon épen ily gyorsan nyomúltak elé az oroszok és kozákok. A svéd király Hornt Lengyelország szivébe küldé egy sereggel, de az öreg tábornok nem használta föl kellően az időt, s ez alatt az oroszok benyomúltak Lithvániába, bevették Wilnát, s ekkép ez oldalon útját állották a svédek előnyomúlásának. S aztán mind elébb nyomúltak: csakhamar egész Volhynia és Lithvániának nagyrésze kezökben volt. E szerencsétlen tartományt s palatinusát Radzivilt svéd és orosz egyszerre szorongatta hódolatra. Chmelniczky is elébb-elébb nyomúlt Buturlinnal, s a hetman két vezére: Tetera a pulkovnik s Vyhovszky a,,notarius“ Potockynak egy ellene jövő hadosztályát megszalasztá, s Leopolist ostrom alá fogta. Lembergben már benn voltak a kozákok,

Rákóczy udvarában ez idő alatt (septemberben) ismét egymást válták fel a versengő hatalmak követei. Mindjárt szeptember elején X. Károly követe jött, azzal bízva meg,

1) Maga is hivatkozott erre, midőn végre csakugyan szövetkezett vele.

hogy üdvözölje, a háború okait tudassa, s kérjen engedélyt hadak fogadására; Rákóczy ezt megtagadta, máskülönben komolyabb összeköttetéstől nem mutatkozott idegennek. 1) Azután Sumosovsky jött, ugyanaz, ki a mult évben már volt nála, sürgetni a segélyt. 2),,Az oláhországi zavarok miatt nem lehet, hol ismét felütötték a lázadók fejöket" - volt a válasz, s ez úgy is volt: Kemény, Mikes, Boros hadaikkal Havasalföldén voltak. Leghosszabb tárgyalást a harmadik követnek, Kozakovskynak előterjesztése vett igénybe.

Kozakovskyt Potocky Szaniszló a lengyel fővezér s Kázmérnak legkitartóbb, legszívósabb híve küldte. Ez a Kozakovsky pedig lengyel tiszt volt, s egyszersmind bejáró Rákóczynál tehát mindkét helyütt megbízhatónak nézett egyén, ki most csakugyan különös missióval jött Fejérvárra: „látván -izente Potocky-mindenfelől ellenségnek árvízképen rájok borúlását, mintsem svédet, muszkát uralnák, készebbek Rákóczyt tenni királyokká." Csakhogy nyomon küldjön segélyt, mert már is aggasztóvá kezdett lenni Potocky helyzete s küldje be egyik főemberét teljhatalommal. 3) S minthogy Rákóczy válasza késett, újra sürgeté:,,nem tagadom — írá

hogy a svédek, oroszok s kozákok - kik már Brzezanynál szálltak táborba - bekerítettek, azért volna sürgős a válasz Kozákovskynak.“4)

Meglepő és megfontolást érdemlő dolog volt ez. Az a híve a királynak, ki azután is, hogy már a quartiánok is letették a fegyvert, még mindig tartá magát, neki ajánlja fel a trónt, melyről Kázmér épen nem mondott le: e lépést vajjon komolyan tette-e, vagy csak azért, hogy segélyt nyerjen, s bevonhassa őt a küzdelembe? Rákóczy mégis megtanúlt annyit atyjától, hogy ha szövetkezik, ugyancsak megkösse a bogot. A mint Kozakovskyt kihallgatta, udvarába hívatta Sebesi Ferenczet,

1) Okmánytár 264. s 249. 11.

2) Okmánytár 283. 1.

4) Grondszky írja, hogy a bujdosó, mások, hogy az elégületlen lengyelek ajánlák a koronát Rákóczynak. Nem ekkor s nem ezen körülmények közt legalább egy biztosan megnevezett adat sem mutat hasonlóra. A miről a krónikások értesültek, az Potocky ajánlata volt.

3) Potocky levele Rákóczyhoz a régi naptár szerint szeptember 22-ről, az új szerint október 2-ról. L. Okmánytár 248. s köv. ll.

egy követségekben forgott föurat, s Kozakovskyval sept. 19-én mindkettőt megbízó levelekkel, s az elsőt felhatalmazással 1) ellátva útnak indítá Potockyhoz. Az alkudozások vezetésével Sebesi volt megbízva: mondja meg, hogy segélyt a havasalföldi zavarok miatt egyelőre nem adhat, de készűl; a királyságra való meghívás ügyében tapogatózva járjon el, s csak ha a tervet komolynak látja, jelentse ki: hogy nem vágyik rá méltánytalan úton, de sem kislelkűség nem tartja vissza, sem keresztyéni indúlatja nem szenvedi, hogy hivalkodva elmulassa az alkalmat nekik szolgálhatni. Különben járjon utána, hogy mennyi a lengyel erő, mit várhatni ezektől, s hogyan lehetne a dolgot megindítni? 2)

Sebesi okt. 10-én találkozott Potockyval, másnap vele ment Tusimere, s harmadnap vacsora után kiegyezett vele: ,,és assecuráltam kezem beadásával írja Sebesi urunk képében; maga is hasonlóképen keze beadásával assecurált, hogy a mit végeztünk akkor, ő is megállja.“ Kiegyezésök summája pedig ez volt: küldjön be Rákóczy hadat, s fizesse a sergeket, melyeknek szívek talán másfelé vonz, de melyeket a zsold megadása által jóakaróivá tesz, s az ő hűségére téríti át - ez pedig történjék még két hét alatt, addig ő vár. 3)

Sebesi okt. 20-án érkezett vissza Görgénybe, hol a fejedelemmel találkozott, s honnan három nap múlva visszaindúlt, de hadak nélkül, küldve egyszerre a lengyel fővezérhez és a svéd királyhoz. 4) Mire ő lengyel földre ért, Potocky, ki eredetileg a kozákok ellen indúlt volt, s azután fordúlt Krakó fölmentésére, tizenegyezer emberével együtt, október 28-án, be sem várva a két hetet, meghódolt a svéd királynak. Potocky utolsó reménye a tatár hordákban volt, melyek már fel is ültek s elindultak a kozákok ellen: de Iseran mellett Buturlinnal s Chmelniczkyvel találkozván, a létrejött kiegyezés folytán viszszatérésre birattak. Ez napon már egész Lengyelország a három ellenség kezében volt, a negyedik pedig, a brandenburgi választó seregeivel már a határszélén állt.

A siker, melyet Károly ily rövid idő alatt vívott ki, egész

1) Okmánytár 242. s 243. 11. Továbbá 247. 1.

2) A Sebesinek adott útasítás, Okmánytár 245. s köv. ll.

3) A resolutio, Okmánytár 247. 1.

4) Mindkét menedéklevél, Okmánytár 257. s 258. 1.