Oldalképek
PDF

csak akkor keletkezett, mikor irodalmi társasköreinkből már oly költészet fejlett vala ki, mely egy, köztekintély által szervezett nyilvános tudományos testűletnek támogatását igen, de irányadását többé nem igényelte, úgy hogy ennek főbb teendőjéűl a tudományos vizsgálat élesztése maradt, mit hathatósan teljesített is. Igen, a tudományok magyar akadémiája akkor jött, midőn költészetünk a művészi fejlettség magasabb fokára emelkedett már, de melyet nem minden társas kapcsot nélkülöző, egymástól elszigetelt elemeknek köszönünk, hanem ellenkezőleg különböző társaskörökben egymásra ható, s egyegy közös irányban egyesűlő erők fejtettek ki, s virágoztattak fel. II. Az első ily kör melyet ismerünk, legott irodalmunk feléledésekor, a Bessenyei György társasága volt, ez előtt épen száz évvel, melyet új meg új tagjaival, míg a nagy mozgató Bécsben lakott, körűlte gyülekezni, tőle irányt és lelkesedést venni látunk. – Ez után 1787-től fogva a kassai magyar társaság következett, melynek élén Bacsányi állott; s 1790 óta Bécsben a Görög Demeter köre, ki, míg V. Ferdinánd nevelését nem vette át, tehát egy évtizeden túl, minden Bécsben lakó s koronként Bécsbe ellátogató magyar elemeket maga körül egyesített, s hatását nem csak az e kör által kiadott hírlapok, könyvek, hanem jutalomtételek által is éreztette, sőt 1791-ben az első magyar pályadíjt, Bárányi Péternek, a maga magyar Psychologiájaért, némi ünnepélyességgel nyújtotta át, Báróczy Sándor szónoklata mellett. – Szinte a kilenczvenes években jött össze Pesten Schedius Lajosnál néhány itt élt író, többnyire egyetemi tanárok: a széplelkű Haliczky, a német irodalom tanára, a hamvaiban is tiszteletre méltó Mitterpacher Lajos apát, a természetrajzé, a nagynevű vegyész Winterl, ki már 1784-ben kísérlett vala meg egy természettudományi társulat szervezését, Schönvizner és Schwartner historicusok, Kreil a philosophus, Dugonics a mathematicus és magyar regényíró, báró Prónay Sándor az encyclopaedista .... kik philosophiai és historiai tárgyak felett német és deák nyelven értekeztek; mi a házigazda barátjának, Kármán Józsefnek, alkalmat adott magyar írói estélyeket indítványozni b. Podmaniczky Anna, gróf Beleznai Miklós tábornok özvegyének, háziúrnősége mellett, melyeken Pestnek magyar tudósai gyülekeznének: ez úton reménylvén, hogy lassanként a magyar nyelvet veendik fel munkáik írásában, s ekép Pest magyar irodalmi középponttá válnék. Meg is nyílt ez újkori első magyar salon a lelkes úrnő házánál; a Kármán Urániája is, szinte Beleznainé pártfogásával, megindúlt, hogy a társas térrel párhuzamosan hasson egy középponti folyóirat is, midőn a Kármán váratlan halála s egy országos leverő esemény a nagy horderejű eszmének, sőt már kezdeménynek, véget vetett. A Martinovics-féle katastrópha volt az, mely, nem kevés írót részint börtönbe juttatván, részint a vesztőpadra, villámként csapott le az írói és buzgó nemzeti körökbe, azokban réműletet terjesztett, s minden ily társas szövetkezéstől sok időre elriasztott. III. Csak e század második tizedében, ama szomorú esemény emlékezetének a világrendítő franczia háborúk közepett elhalaványúlta után, és József nádor rokonszenves politikájának hatása alatt, lélekzett fel ismét a magyar irodalom; és gróf Teleki László kir. táblai bárónak, a magyar nyelv s az akademiai eszme buzgó és lelkesűlt mozgatójának háza megnyílt a magyar íróvilág előtt. A Teleki László asztala rendes vendégei a Marczibányi-küldöttség tagjai, s majd a Tudományos Gyűjtemény helybeli dolgozó társai voltak. A nagy szót Jankowich Miklós, a tudós és gazdag régiség-gyűjtő, és Horvát István, dr. Kovács Mihály és Fejér György vitték, míg Virág Benedek és Kulcsár István kényelmöket csak ritkán áldozták fel a nagyúri salonnak, Báthory Gábor superintendens és Mokry Benjamin extanár pedig tiszteletteljes zavarban helyet engedének a fulánk nélkül elmés Fáy Andrásnak s a joviális Szemere Pálnak, kik a nagy tudósokat a tudós grófnak hagyva – míg a historicusok a régi történet felett élénk, a theologus urak az akkor szőnyegre kerűlt hitegyesűlésről néha izgatott vitákat folytattak, a fiatal gróf Teleki József pedig tiszta látásával és nyúgodt tárgyilagosságával a már tekintélyes férfiak hevét mérséklé – a ház asszonya melegítő és nemesítő szelleme sugaraiban lelték boldogságokat. Ha ezek néha Csokonai vagy Himfy elsőségéről vitatkoztak, ha aesthetikai kérdéseket feszegetve, Szemere élesen és Schedius simán harczoltak a költői subjectivismus- és objectivismusról, ott Schiller, itt Goethéhez sorakozva – a lelkes grófné, biztos szépérzékével s kedélyes modorával mindig győztesen kiegyenlítette az ellentéteket. Teleki László halála után (1821) e nemes sympósionok megszűntek, s én csak 1824-ben voltam szerencsés, először, e felséges asszony előtt megjelenni, midőn Kazinczy Ferencz jóságából egy levél és csomó átvételével bízattam meg. A grófné kegyes volt a jelentéktelen kezdőt meghívással tisztelni meg; de folytonos érintkezésbe csak 1831 óta jöttem vele, midőn akademiai állásom a Teleki-ház gyakori látogatójává és vendégévé tett. Soha nőben ennyi észt ily kedélylyel, ennyi méltóságot több kellemmel, a legforróbb hazafiságot ily európai cultúrával egyesűlve nem láttam; ez gazdaggá és tanulságossá tette társaságát, mely felett igénytelen könnyűséggel s nem-keresve uralkodott, s azért nem nyommasztó, hanem mívelő, de, és mennyire; –nemesítő is volt azon gyöngéd emberszeretetével, melyet mind az emberek feletti itéleteiben, mind jótéteményeiben tanusított! Azért őt, mikor elhúnyt, ép úgy gyászolta a magyar akadémia, mint Carolina Auguszta császárné, ki vele levelezett, a nádorné, kivel benső barátság fűzte össze, s a szám nélküli szegénység, melyre, mint halála után meglelt jegyzőkönyveiből kitűnt, hosszú áldásos életében egy milliót költött saját vagyonából. Bocsánat a kitérésért, de ki őt ismerte, róla szólván, képes-e e nagy, e fenséges alaknak csak torsóját mutatni fel? IV. Míg ekép a köz lelketlenség és csüggedés közepett a Teleki-ház kedvet és bizodalmat öntött a keletkező írói karba, s a ház asszonya benne buzgón táplálta a hazafiság szent tüzét, mely a siker, sőt az elismerés kétessége mellett, maga volt képes kitartásra edzeni a munkás férfiakat; míg e főúri kör mívelőleg hatott a tudomány egyszerű embereire, s fényt kölcsönzött az ügynek s az ügy képviselőinek egyaránt: a Kulcsár István háza volt az, hol a Teleki László néhány törzsvendége körül az ósdiak nyelvésze Beregszászi Pál s ezek kíméletlen malleusa, az újítók legbátrabb s a modern irodalmakban legtudósabb előharczosa Helmeczy, az Esküvés költője Gombos, s a vígjátékíró Sebestyén Gábor, de az új ivadék is, különösen Bilkei Pap Ferencz, Schittensam Szaniszló (az utóbbi Töltényi), Ungvár-Németi Tóth László s a hirtelen fényben feltűnt Kisfaludy Károly által képviselve, tarka vegyűletben gyülekeztek, sőtkoronként a vidék kitűnőségei is, köztök 1815-b. Kazinczy Ferencz, szűkebb körben fogadtattak. Kulcsár István, 1806 óta az első és mind egyetlen pesti magyar hírlap írója, mint ilyen egyszersmind a pesti magyar írói társas életnek is természetes középpontja volt. Talentoma és ízlése kevés, tudománya több, hazafiúi önfeláldozó buzgósága legtöbb az egész körben: innen azon tisztelet és tekintély, melyben minden párt emberei előtt oly méltán állt. Kulcsár az volt e század első negyedében Pesten, ami az elébbinek utolsó tizedében Bécsben Görög és Kerekes. Akkor az irodalom még nem volt kereseti ág, s a mi hasznot egy kedvelt hírlap, kiadóinak hozott, azt ezek nem a magokénak, hanem az irodaloménak tartották, magokat pedig e szerény öszvegeknek a nemzet által megbízott sáfárjainak tekintették. Így amazok; így Kulcsár is a nyelvet és irodalmat érdeklő kérdések megfejtésére jutalmakat tűzött ki, könyveket íratott, azokat kiadta, vagy megjelent munkákat tömeges vétel és osztogatás által pártolt és terjesztett. S ezek körül ő nem válogatott a pártokban: ép úgy íratott az orthológ Beregszászival egy magyar szóképzéstant, mint kiadta a neológ Tóth László görög és magyar verseit. Horvát Istvánt ő bírta rá, hogy őstörténete Rajzolatait elkészítse, melyeket saját költségein kinyomatott és olvasóinak ajándékúl megküldött. A színügynek épen nem volt tevékenyebb és kitartóbb mozgatója, a megyénél úgy, mint a közönségben lapjai által s a társas téren, s nem volt nálánál boldogabb senki, midőn odáig vitte, hogy egy állandó pesti magyar színház számára a hatvani-utczában lakháza mellett üresen állott telek leginkább az ő fáradozásai folytán megvétetett; s viszont keserves könyeket sírt, midőn e telek, hosszas pusztán-heverés után, gróf Czirákynak eladatott, mert ezzel annyi édes gond és munka fél sikerét örökre eltemetve látta. A megtestesűlt hazafiság volt tehát az, melynek benne annyi derék férfiu önkényt és őszintén hódolt; mely az ő társaskörét bizodalommal töltötte el iránta, a miért minden irodalmi szándék és terv nála beszélltetett meg, s orthológ és neológ az ő körében vítatta meg a kor legfontosabb kérdéseit: a nyelvújításét, s a Kazinczy által indított s az ő körében Helmeczy Mihály által oltalmazott vers-reformot, ámbár mindkettőt szenvedélylyel és részrehajlással, mely azokat tisztába hozatni nem engedte. Es őnála volt az, hol a Tudományos Gyűjtemény terve elkészűlt, és készen ajánltatott Trattner János Tamásnak, a vállalkozó kiadónak, életbe léptetés végett; nála volt az, hogy – daczára az erről szállongó fable convenuenek – az Aurórát Kisfaludy Károly indítványozta, s nála főzetett ki az egész „alapítási terv", mely szintén már készen tálaltatott fel a Trattner fársángi estélyén, hol az aláírások is megkezdettek, de ez egész alapítási ügy főleg Kulcsárnál vitetett azon túl is. Ekép nemzetiségünk kifejlésére az akkor még szerény és idegenes fővárosban, az irodalomnak, főleg tudományos részeiben, munkába vételére, de a színügy és szépirodalom felvirágoztatására is, a Kulcsár István körének, századunk két első tizedében, nevezetes, sőt döntő befolyása volt; s ez képezi legszebb czímét e nemes hazafi iránti méltó hálatartozásunknak. De e kör szakbeli heterogén elemei, nyelv dolgában túlconservativ hajlamai, a költészet iránti érzéketlensége, melyet mint nemzeti ügyet támogatott ugyan, de külső héján túl eszmecsere tárgyává nem tett: okozták azt, hogy az ízlés nemesítésére általában nem hatott. V. E körülmény természetes következése az lett, hogy a költők azt, mit a buzgó, de mereven és inspirátió nélküli Kulcsárnál fel nem találtak, másutt, a vídám, élczes, de meleg kedélyű és költői lelkűletű Vitkovics Mihálynál keresték fel, kinek vendégszerető háza már 1808 –, de majd rendesen 1812 –, tudniillik az óta, hogy Theodórájával szerelmi frígyben egyesűlt – a Pesten élő szépszellemeknek mindig nyílt, kedves és lélekderítő gyülekezőhelye lett. E kör első törzsét a Kazinczy triásza, maga a mester által így nevezve, tette: Vitkovics,Szemere és Horvát István, az akkor még ifju Horvát István, ki itt egészen más volt, mint Telekinél és Kulcsárnál: mert itt a költők közt maga is majdnem költő lett, koronként maga is áldozott egy-egy versecskét a lant istenének, három éven át egy kis almanachot tett közzé, a Dámák Kalendáriomát; egyszer pedig a Hat Sonett kiadásával lepte meg Szemerét és Kazinczyt. De később is, mikor a komoly historiai músa, az ő arczának is komolyabb kifejezést, társalkodásának követelő, néha fanyar hangot adott: itt, visszaifjodva gyönyörködött a házi úr nyájas éneklésében és élczes epigrammai játékaiban. En, kinek – mit örök hálával ismerek el – szabad volt, 1821 óta már, tanácsért hozzá folyamodnom s imponáló tanulságos beszédeit néha órákig lesnem, a Vitkovics-körben alig ismertem ama szigorú férfiúra, kitől a gyengék annyira féltek: szeretetreméltó mosoly űzte el homlokáról azon fellegeket, melyeket reá akkor már az élet gondjai s az irodalmi ízetlenségek feletti, bár szorgalmasan rejtett, neheztelések is vontak, de melyek a mosolyon keresztül részvétet gerjesztőleg villám

« ElőzőTovább »