sokféle kellemetlenséget előidéző dolgot. Pár év előtt a bérkocsisok strikjánál a közvélemény hangosan méltatlankodott: mintha a természet különösen arra teremtett volna bizonyos embereket, hogy másokat kocsikáztassanak. Nem látják be, hogy ezen érzelem az életben a szolgai munkára vezetne. Hasonlókép kell hallanunk napról napra panaszokat a cselédek növekvő követeléseiről. Még azok is, a kik legnagyobb hévvel azon vannak, hogy helyzetükön javítsanak, csudálkoznak, hogy cselédeiknél merőben hasonló gondolatokra akadnak. Hivatalnokok, kik egyik városból a másikba mennek, hogy így előléptetésekre tegyenek szert: panaszkodnak, hogy a cselédek mai nap nem ragaszkodnak úgy a családhoz, mint azelőtt, a mikor csaknem házi butoroknak tekintettek. ,,Az uralkodó néposztály, mondja vakmerően Spencer, nem kételkedik azon, hogy létezésének egyedüli jogos alapja a nép emberei életének javitása. A nagy számnak kevesek alá rendelése nem igazolható másképen, mint a jólét kifejlesztésének előmozdításával." A mai nemesek és nagyok valósággal boldogabban élnek most, mint a középkor hűbérurai. Sőt talán a mai gazdagok még boldogabbaknak éreznék magukat oly rendszer alatt, a melyben kevesebb egyenlőtlenség uralkodnék. Spencer e helyütt ismét felfrissíti, szellemdús lélektani fejtegetések kiséretében, azt a régi általános igazságot; hogy nem a vagyonból magából áll a boldogság.

A két osztály ezen összehasonlításához sok, nem kevésbbé fontos vonást lehetne csatolni. A mint a munkás a gazdagban csak a romlott haszonlesőt, a szabadságát elnyomó zsarnokot látja: úgy a gazdag, a birtokos, csak úgy beszél a munkásokról, mint őt minden perczben kirabolni kész tömegről, A proletarius, ki a közhelyeken, a sétányokon az ifju semmitevőket romlott nők társaságában látja, a ki az ujságból ezen, vagy azon nagy ember ilyen, vagy olyan szomorú kalandjait olvassa, azt fogja ebből következtetni, hogy az egész osztály a bűn, a tétlenség, az erkölcstelenség karjai közt van. A gazdag valamely lebújból részeg munkást látva kijönni, azt következteti, hogy az egész osztály rest és részeges. Mind a két osztály ismer a másik részen becsületes és jó embereket is, de azért mégis azt következtetik egy részt, hogy a birtokosok tolvajok, más részt, hogy a munkások osztozni akarnak. A munkásoknak még megbocsátunk, azon feltétel alatt, hogy nagyon csen

desen, okosan viseljék magukat, hogy ne legyenek hamis nézeteik, mintha magunk csalhatatlanok volnánk: nem kivánjuk, hogy feljebb emelkedjenek: csudálkozva kérdezzük, hogy mi történnék, ha miveltek és felvilágosodottak lennének. Semmi fáradságot sem szerzünk magunknak, hogy gondolkodásmódjukba behassunk, hogy megértsük, hogy kifejtsük nyelvök zavarából és éretlen nézeteik rendetlenségéből, ama igazi érzelmeket, a melyek lelkesítik őket, a melyeket ők maguk sem tudnak téves és rosz szenvedélyeiktől megkülönböztetni. Javukat csak azon feltétel alatt akarjuk, ha örökre elismerik alárendeltségöket, nem veszszük tekintetbe a méltányosság és büszkeség érzelmét, mely legképtelenebb követeléseik alatt is rejlik. Nem látjuk be, hogy a bizalmatlanság és kevélység által gyülöletöket és irigységöket tápláljuk, nem gondoljuk meg, nem lehetne-e nagyobb nyiltszívűséggel, rokonszenvvel és szánalommal, bátrabban fogadva be őket az emberiség nagy családjába, többet tenni a társadalom békéje érdekében, mint az egyesületek, a clubok és socialista lapok ellen hozott törvényekkel.

A politikai előitéletek a legismeretesebbek mindenki előtt, habár mindenki csaknem vakon aláveti magát ezeknek, ha pártjáról van szó. A radicaloknak szemébe ötlik, hogy a toryt előitéletei elvakítják a jelen vagy jövő valamely baja iránt. Azonnal feltünik a tory előtt, hogy a radical nem különbözteti meg jó oldalait annak, a mit le akar rombolni és nem veszi észre azon bajokat, a melyeket az intézmény valószinűleg elő fog idézni, a melyet felállitani szeretne; egyiknek sem jut eszébe, hogy ellenfele szint olyan szükséges, mint ő maga. A radical, nem létesíthető eszményével, nem tudja, hogy lelkesültsége a dolgok haladását elő fogja ugyan segíteni, de sokkal kisebb mértékben, mint hiszi, s nem akarja megengedni, hogy a tory ellentállása üdvös mérséklet ő reá nézve. A tory önfejüségében nem akarja belátni, hogy a dolgok megállapitott rendje csak viszonylag jó és hogy saját érvei csak időelőtti változások megakadályozására valók.“ Ezen pártelőitéletek talán még erősebbek Francziaországban, mint Angliában. Visszahatnak még a múlt idők felfogásmódjára is. Hasonlítsa össze az ember az athenei köztársaság képét, a melyet a tory Milford adott, a radikal Grotéval. „Ha olvassuk, mit mond Macaulay az angol proletariusok viszonyairól, ezelőtt egy-két

századdal, csudálkozunk, hogyan élhettek meg, olvassuk ellenben Cobbet vagy Hallam müveit, s csudálkozunk, hogyan birjuk a jelen nyomorúságait tűrni, az elmult jólét után." Ezt mondja Froude, a tudományos szellemnek a történelemre alkalmazásáról szólván: „Az 1844-iki nagy éhség alatt, egy irlandi hivatalnok azt mondta volt, hogy két millió ember veszett el. Két millió! viszonzá egy dublini protestans, ötszáz sem halt el.“ Ime, mit tesz a pártszellem.

E tények olyannyira ismeretesek, hogy Spencer nem tartja szükségesnek azoknál tovább időzni; jobbnak tartja a finomabb és kevésbbé feltünő előitéletek ellen küzdeni. Egyike ezen előitéleteknek p. o. azt hinni, hogy az eredmények mindig megfelelnek az alkalmazott eszközöknek. Mi valószínübb például, mint azt hinni, hogy minél több cselédet tart az ember, annál jobban lesz kiszolgálva? - holott a tapasztalat az ellenkezőt bizonyítja. Hasonló tévedés azt hinni, hogy minél inkább emelik az adókat, annál több pénzt vesznek be: ellenkezőleg azt látjuk, hogy bizonyos határon felül az adó a jövedelmet csonkítja, a helyett, hogy növelné. A gépészetben a legjobb gép a legegyszerűbb. Egy hasonló, az előbbiből eredő előitélet, a törvény erejében vetett hit, mely folytonos és mértéknélküli szaporításukra vezetne; túlságosan magasztaljuk azok jótéteményeit, szemet húnyva a bajok előtt, a melyeket előidéznek. „Minél összetettebb valamely csoportulat, annál számosabbak, kiszámíthatatlanabbak és zavartabbak valamely véletlen erő által okozott eredmények: a társadalom pedig minden csoportulatok közt az, a melyben legnehezebb szándékos és öntudatos irányban hatni." Spencer például a szeszes italok árúlására hozott törvényeket idézi. Még meglepőbb példát hozhatott volna fel: a franczia forradalmi törvényeket a maximumról. A megelőző előitéletből foly ama túlzott fontosság, a melyet a politikai kormányformának tulajdonítanak: nem mintha ezen formák valóban közönbösök volnának, hanem annyit érnek, a mennyit az ország ér, mely azokat elfogadja; magukra hagyva nem nélkülözhetik az okosságot, az igazságérzetet, a mérsékletet, az önuralmat. Spencer itt is többnyire Francziaországban keresi példáit; a kormányformák tehetetlenségének oka, úgy mond, a francziák képtelensége a szabadságra. Ezen fejtegetésein meglátszik a régi nemzeti versengés befolyása. Értekező abban talál vigaszt, hogy Spencer Fran

cziaország mellett az Egyesült-Államokat említi mint példát, hogy ott a kormányzat csak látszólag szabad és hol a külső alak az alapot elrejti.

Egy másik politikai előitélet, a melyet szerző megjelöl, a mely majd minden emberrel közös, még azokkal is, a kik legkevésbbé vannak alávetve a megelőző előitéleteknek,,,bizonyos homályos hit valamely, a jelenleginél sokkal jobb állapot lehetőségében"; azon hit, hogy ha az embereket úgy veszszük is, mint a minők, a közügyeket mégis sokkal jobban lehetne kormányozni. Felteszik, hogy lehetne oly kormányra tenni szert, a mely valóban észszerű elvek által vezéreltetnék és hogy tökéletlen társadalomtól is lehetne oly törvényhozási szabályokat venni, a melyek aránylag nem lennének oly tökéletlenek. Ez tévedés: oly nép, mely se nem jó, se nem okos, semmi mesterkedés utján sem szerezhet magának oly kormányt, mely valóban jó és okos. Ez annyi volna, mint azt hinni, hogy az összes okosabb és jobb lehet az egyénnél, pedig az ellen

kező áll.

Mindezen észrevételek érdekesek, tanúlságosak; gondolkodásra ébresztenek; sőt általánosságban igazak is, és sehol sem oly égetően szükséges alkalmazásuk, mint Francziaországban, mert kiválólag franczia előitélet hinni a törvények hatásaiban, a kormányforma jelentőségében, a közjog fontosságában, megfeledkezve minduntalan arról, hogy a polgárt kell előbb tökéletesebíteni mint az intézményeket, avagy legalább egyszerre, hogy mit sem használ gyengíteni az alárendeltséget, ha nem növeljük az ember önuralmát. Azonban habár ezen eszmék legnagyobb részét csak helyeselhetjük, sajnálatunkat kell kifejeznünk, hogy szerző nem határozza meg eléggé ezen észrevételek határát. Kétségen kivül gyászos előitéletek ellen küzd; hanem az ellenkező állítások, ha minden tartózkodás nélkül adatnak elő, szintén végzetes előitéletekké válhatnak és bizonyos gyakorlati kétkedésre vagy nem kevésbbé veszélyes tartózkodásra vezethetnének benünket. Kétség kivül nem kell nagyon bízni a törvények hathatósságában; de annyit tesz-e ez, hogy egy törvényt sem kell alkotni? Kétségtelen, nem szabad túlbecsülni a politikai formák és intézmények értékét, de azt jelenti-e ez, hogy nem kellenek ez intézmények? Kétségtelen, hogy az emberi dolgoknak viszonylagos, az emberek értékének megfelelő becse van: de

annyit tesz-e ez, hogy nem kell javítni törekednünk a mi fenáll, avagy legalább magakadályozni a hanyatlást? Túlzása azon eredmények bizonytalanságának, a melyeket a roszul számított rendszabályok előidézhetnek, nem vezetne-e közönbösségre? nem mondaná-e mindenik: utánam özönviz? Hogy egyedül az intézményekre vonatkozókra szorítkozzunk, azt hiszszük, hogy szerző ellenében is fentarthatjuk azt, hogy az emberek csoportulata általán véve jobb az egyénnél és épen ezen nyugszik a politikai testület eszméje. Valóban, ha vizsgáljuk a nyilvános vagy választó gyülekezeteket, látjuk, hogy az egyesek kisebb vagy nagyobb mértékben hibás nézeteket hoznak magukkal; de végre is bizonyos általános érdeket képviselő eszmét, melyhez magán- és napi-életmódjuknak semmi köze. A testületekbe egyesült emberek általános eszmék iránt lelkesülnek, melyek lehetnek képtelenek, de személyes érdekekkel csakis igen távoli összeköttetésben állanak. Ezt mondhatni a politikai intézmények védelmére; azok magukban eszközül szolgálnak a polgárok erkölcsisége emelésére és, ha egyenlőség áll fen minden egyébben, oly nép, melynek jó intézményei vannak, fensőbbséggel bir a felett, mely nem bir azokkal. Így tehát nem hasztalan dolog azokat kivánni. Ugyanazt mondjuk a kormányzati és törvényhozói működésről. Kétség kivül a kormányzat nem ad azoknak, kik azzal fel vannak ruházva, már ez által valami természetfeletti erőt; de maga a tény közérdekkel lenni elfoglalva, az együttesség, az általánosság és a részrehajlatlanság bizonyos szellemét költi fel, mely egészben minden különös tévedések és egyéni érdekekből vont következtetések daczára is az összesség legnagyobb jólétére irányul. 1) Kétségen kivül az államgondviselés tana veszélyes balvélemény, melyet igen hasznos megtámadni; de egészen addig kell-e mennünk, hogy azt mondjuk, épen semmi kormány sem kell? A társadalmi tudomány igen könnyű volna, ha megalkotására elég volna egyszerűen mind annak, a mit eddig állítottak, ellenkezőjét venni; ezen egyszerű eljárással élt Proudhon, ez szerzett neki az együgyűek közt nagy bámulókat; de oly szellem, mint Spencer, sokkal magasabb és komo

1) Példáúl így történhetik meg, hogy olyan gonosz ember, mint XI. Lajos, többet tehetett a közjó javára, mint más sokkal nemesebb természetű ember.