Oldalképek
PDF
ePub

VI.
Szavunknak álltunk!

Megmutattuk Danzer Alpons F. úrnak, mily könnyű dolog lett volna, — ha kevesebb felületességgel jár el -- eredeti osztrák forrás nyomán alaposan védenie meg Pillert Dembinszki invectivái ellen. Mert a Danzer Alphons F. úr fölemlítette körülmény, hogy nem Dembinszki, hanem Görgey alatt állott Piller, nem igen szolgálhat ez utóbbinak mentségül, ha az ellenség megrontására kínálkozó kedvező alkalmat csakugyan tudva elszalasztotta csupán azon okból, mivel ennek felhasználására nem Görgeytől parancsot, hanem csak Dembinszkitől ajánlatot kapott.

Igaz, hogy a Mária-Terézia-keresztet egyedül csak olyan önálló haditett által nyerhetni el, mely ha elmarad is, érte feleletre nem vonható az illető. Kötve hisszük azonban, hogy az ilyen önálló hadi tettre kínálkozó kedvező alkalomnak önkényes fel nem használása becsületére válhatnék az illetőnek.

És Dembinszki jól tudja, mit mivel, midőn Piller feleletének tartalmát közölve, ekképen fordul az olvasóhoz: Itélje meg maga mi értékkel bír e mentegetődzés“, mely mentegetődzés alól Dembinszki előre kirántja a gyékényt az által, hogy előrebocsátott időbeli hamis adataiból kiindulva, oly ráfogással él Piller ellen, hogy ez csak 24 órával Dembinszki levelei vétele után írta azon feleletet, melyet Dembinszkinek már a tornallyai csatát megszüntető éjjel adott kézhez Piller futárja.

Ezen 24 órai késést úgy insinuálja Dembinszki, hogy a tornallyai csatanap előestéjére (7 órára) teszi leveleinek Piller kezéhez jutását; előrebocsátván, hogy Piller akkor irá feleletét, mikor a tornallyai ágyúzást már hallotta volt.

Ezen ágyúzás — Dembinszki szerint – „egész sötét éjig tartott. Február 14-én pedig az éj csakis 7 óra felé mondható már egészen sötétnek. Tarthatott tehát a csata, mely csakis ágyuzásból állott, közel esteli 7 óráig; és igy ha Piller – ahogy Dembinszki állítja - már e nap előestéjén 7 órakor vette ennek leveleit s azokra csak akkor felelt, mikor a tornallyai ágyuzást már hallotta volt (tehát többé nem hallá); épen 24 órát késett feleletével.

De mi már kimutattuk, hogy Dembinszki három levele a tornallyai csatanap előestéjén még csak íratott; tehát sehogy sem

És most

lehettek már ugyanaz nap, hanem csakis másnap (a tornallyai csata napján) este Piller kezei közt.

Vette pedig csak 7 órakor, mikor a tornallyai ágyuzás már megszűnt 'volt; mely utóbbi körülményből nem az következik, hogy Piller 24 óra hosszat késett volna feleletével, hanem az, hogy rögtön felelt Dembinszkinek; különben ez hogyan vehette volna még ugyanazon éjjel, a tornallyai csatatéren, Piller feleletét?

szem előtt tartva az imént kiderített akkori valódi situatiót, melyben Piller a tornallyai utolsó ágyuszó elhangzása után vévén Dembinszki leveleit, rögtön felel: hadd lássuk már azon mentegetődzést is, melyről azt hiszi Dembinszki, hogy semmit sem ér.

Ér az bizony - nem csak Pillernek, kit nehéz állapotban helyes tapintatatú alvezérnek tűntet ki — hanem nekünk is, kiket felette érdekel megtudni, vajon csak annyit írt-e Pillernek Dembinszki, a mennyit emlékirataiban bevall, t. i., hogy Schliket meg fogja támadni Putnok felől; tegye ugyanezt Piller Aggtelek felől.

Erre ugyanis nézetünk szerint — elég lett volna mindössze is ennyit felelni:

Felszólítása, mely szerint ma Tornallyánál támadjak, fájdalom elkésett; csak e perczben vettem. Kelt 1849. február 14-én este 7 órakor.

Ha tehát mégis szükségesnek látta Piller, körülményesen elmondani, hogy közvetlen elöljárója parancsának értelmében hadtestéhez visszatérni köteles: minden bizonynyaloka volt reá; s ez ok abban keresendő, a mit saját levele tartalmából Dembinszki elhallgat.

És Piller, mint határozott utasítással három napi menetre kiküldött alvezér teljesen correcte cselekedett, midőn — feladatát jó sikerrel megoldva - Dembinszkinek beláthatlan tervei kivitelében saját szakállára részt venni vonakodott.

VII.

Sokat foglalkoztunk Piller becsületének Dembinszki perfid vádja elleni megvédésével. Kénytelenek voltunk vele. Ha áll, hogy egy bolond többet kérdezhet, mint a mire tíz bölcs meg tud felelni: akkor még inkább áll, hogy a mi homályt

világos tényekre egyetlenegy felületes gonosz czélzat vetni képes, olykor a legkomolyabb pártatlan tanulmány által is csak nagy nehezen oszlatható el.

Dembinszki magában korántsem olyan történeti alak, melylyel sokat foglalkozni akar az olvasónak akár magának az irónak érdekes dolog lehetne.

Nem az önérzetes férfiu nagyravágyásának példaképe 6 (az ilyenben erély és következetesség szokott nyilvánulni), hanem egy szellemben és jellemben vagy a gyerekességből soha ki nem vergődött, vagy ismét oda visszahanyatlott egyéniség hiu önképzelgésének közönséges tuczat-példánya, a milyenekkel rakásszámra találkozunk a közélet nagy színpadján, melyen ha a körülmények találkozása az előtérbe segíti őket, ott minél több helyet elfoglalnak ugyan, de ebből rendesen betölteni minél kevesebbet tudnak.

Csúf bukás a sorsa azon ügynek, a melynek vezetését válságos perczekben efféle emberkék erőtlen kezére keríti egy irgalmatlan véletlen!

Ügyünk szerencséjére Dembinszki első szereplése szabadságharczunk nem azon fejlődési szakába esik, mikor a Damokles kardja még mindig csak egy hajszálon csüngött fejünk felett. A hajszál erős szíjjá gyarapodott volt már akkor, olyan szíjjá, melyet kettévágni a specifikus osztrák erő egyedül nem bírt többé, a mit csak ez előtt egy hónappal is még könnyen bírt volna az, ha Windischgraetz herczeg nem közönséges nyúlvadászatnaknézi rendkívüli feladatát.

Hiában tagadnók, hogy a nyúlvadászat“-ban nyilatkozó gőgös nagyúri gúnyra szabadságharczunk elején akárhányszor bő alkalmat nyujtottunk.

Csakhogy ez egyszer olyan nyúlvadászat esett, a melynek folytában majd szerepet cserélnek a szereplők.

És pedig: valamint a Királyhágón túl – Bem alatt – a deési, bethleni, tihuczai és gálfalvi napok, úgy nemkülönben már a Királyhágon innen is — magyar vezérek alatt (még a Dembinszki előtti időben) Tarczal és Keresztúr, Szolnok és Czegléd és a kárpátalji megyék, megannyi színhelyeivé váltak volt azon kezdetleges ugyan, de sikeres próbálgatásoknak, melyekkel a „nyúlseregnek“ (csufolt magyar honvéd az érintett szerepváltozásra készülni indúlt.

Igaz, hogy a mint Dembinszki kezeibe csusztatják a fővezéri pálczát: újra kudarczot kudarcz követ a mi részünkön.

Elég volt azonban a honvédnek csak egyszer pillantania meg vitéz ellenfelének hátát is, hogy azt ismételve minél többször láthatni erősen remélje s majdan – kevésbbé rosz vezetés alatt - becsületesen törekedjék.

De ha Bemmel egy időben (1848. nov. elején) lép vála fel nálunk Dembinszki: talán soha sem lesz magyar hadsereg olyan, a mely az ellenség szeme fehérét nézni buzduljon, mi nélkül pedig annak sarkaiban való gyönyörködhetésre nincs esély.

Hogy Dembinszki vezérsége alatt örökre le kell mondani minden dicsőségről, csakhamar belátja a magyar hadsereg; lemondani pedig sehogy sem akarván, segít magán a hogy tud. Törvényt bont; de megmenti Magyarország jövőjét. Mert mi tagadás benne? — csak annak keresik jó szomszédságát, a kinek haragjától félni tanultak!

Ismét csak pillanatnyi enyhülést kerestünk e rövid előrevisszapillantásban, – enyhülést azon sajgó fájdalomra, mely mindinkább elfog, a mint tovább haladunk Dembinszki emlékirataiban. – Hogyis ne! — midőn Klapkát, Görgeyt, Szemerét, összehasonlítás végett, egyre lapozgatván, úgy tapasztaljuk, hogy Szemere, Dembinszkinek e határozott pártfogója, hallgatólag ama másik kettőnek keserű panaszai mellett tanuskodni kénytelen és midőn különösen Görgeynek Dembinszki működését sujtó kérlelhetetlen szigorú, de tagadhatatlan tényekre alapított itélete sejtenünk engedi, mennyi nemes honfierő, mennyi pótolhatlan drága idő eshetett áldozatul Kossuth ama végzetes ambitiójának, hogy ő Magyarország Washingtonja legyen Washington jelleme nélkül.

VIII.

Dembinszki emlékirataiban az a feltűnő, hogy mikor ő saját érdekében be akar valamit bizonyítani: rendesen az ellenkezőt bizonyítja be, — tudni való — nem akarva.

Annyira hatalmat vesz rajta hiúsága, hogy a bizonyítékok megválogatásánál merőben elhagyja őt, mit judiciumnak nevezünk. – Bármennyire nem arravaló legyen is valamely

körülmény, hogy vele támogathassa állítását, csak legyezgesse hiúságát: bizonnyára el nem hallgatja.

A körül akarván – a mint első közleményünkben láttuk bizonyítgatni, hogy Klapkát két hadosztálylyal küldé Kassára Szerencsről; a csakis egy hadosztályról szóló Bulharinra hivatkozik. Vajon mi oka e balfogásnak? Tisztán csak az, hogy azt találja mondani Bulharin: „Dembinszki előrelátása, miszerint az ellenséget nem lelik többé Kassán, teljesen igazolva lett.“ – Ezen bókot világért sem hagyta volna ki emlékirataiból Dembinszki. Annyira megigézé őt e bók, hogy még azt is idézi, mit ezen bók igazolására előre bocsát Bulharin, és mi egyenesen meghazudtolja állítását, lévén Bulharin elbeszélésének értelme nem más, mint az, hogy Klapka csupán azért nem lelé Kassán többé Schliket, mivel egyetlenegy hadosztálylyal támadni nem látva tanácsosnak, szép csendesen bevárta, míg Schlik Kassáról elhúzódott és csak aztán ment oda; mely óvatosságra nehezen szánja el magát Klapka, ha egyetlenegy hadosztály helyett kettő vagy épen három (a hogy azt a haditanácsban indítványozá) van rendelkezésére.

Kétségkívül még azért is idézi Bulharinte helyt Dembinszki, mivel ez Klapkát félénk, bátortalan vezérnek gúnyolja.

A szerfeletti hiúsággal megáldott embereket az jellemzi leginkább, hogy nekik el nem titkolható édes örömük, versenytársaik gáncsoltatása, - akár van alapja, akár nincs.

Az emlékiratok 81. lapján a következő helylyel találkozunk.

„Schlik megkísérté erőm felől kémek által nyerni értesülést. Éber előörseim ezek közül többeket elfogtak s bár súlyos jelek merültek fel ellenök, mégis én egyet sem végeztettem ki közülök.

Mintha azt akarná utána tenni : „Lám, én milyen nemes érzésű, jószívű ember vagyok!“ Pedig csak annyit bizonyít vele, hogy legelső vezéri kötelességét vagy nem is ismeri, vagy gyáván megszegte, ha t. i. reájok bizonyúlt, a kiknek ő megkegyelmezett, hogy Schlik kémjei.

Legelső kötelessége ugyanis bármely vezérnek, hogy embereit parancsoló ok nélkül veszélynek soha ki ne tegye. A ki e kötelességnek bármely értelemi vagy jellembeli fogyatkozásból megfelelni képtelen: az lehet legfölebb jó közkatona, de jó vezér soha.

« ElőzőTovább »