Oldalképek
PDF
ePub

ha vajon, hogy kézzelfogható eredményeket idézzen elő, nem okoz-e veszedelmes visszaeséseket, nem gátol-e meg, vagy nyom el más eszközöket, a melyek ugyanazon czélhoz vezetnének. A természettanban kiszámítják a közegek' (medium) ellentállása által okozott eltérést, a társadalmi tudományban mellőzik, nem is gondolva a közegek müködésével. A meteorologiában elismerik, hogy nem birják a légáramlat menetét előre meghatározni és irányozni; a politikában könnyűnek vélnek előre látni és irányozni minden áramlatot. A legszigorubb tudományokban is minden perczben megkövetelik, hogy a való és létező megkülönböztetessék; a politikában azt hiszik, hogy a való és létező folyton egyezik. Két hideg folyékony test egybe keverve fel kezd forrni: mily paradox eredmény! A sociologiában úgy hiszik nincs ellentmondó erndmény. 1) Az orvosi tudományban gyakorlatban van a várakozó módszer, a mely abból ált, hogy semmit se tegyenek; vagy ha tesznek valamit, csupán általános kezeléshez folyamodnak, a helyett, hogy minden kórjelenségre megfelelő külön gyógyszert alkalmaznának: barbar és tudatlan módszer, melyet átengednek a kuruzslóknak. A politikában ellenben nemcsak, hogy soha nem alkalmazzák a várakozó módszert, hanem még fogalmuk sincs általános gyógykezelésről, s folyvást megmaradnak a mellett, hogy minden bajra minden gyógyszert alkalmaznak a nélkül, hogy visszahatásra gondolnának. :)

Ez egybehasonlítás a tudományok és a politika közt meglepő, de közvetlenül oly ellenvetést idéz fel, melyet szerző nem titkol el. Azt mondják, hogy a politikában nincs idő szigorúan tudományos vizsgálodásra: a polgár kötelessége cselekedni, szavazni és a rendelkezésére álló értesülések nyomán legjobb meggyőződése szerint állást foglalni. Spencer megkisérli ez ellenvetés megoldását, azt feleli, hogy legtöbb esetben a tartózkodás a legjobb politika. Azon eszme „hogy tenni kell valamit“, szerinte a legelterjedettebb és végzetesebb előitéle

1) Például így történt, hogy az 1848-iki köztársasági pártiak nem látták előre, hogy a suffrage universel által önmagokat nyomják el és szolgáltatják át a kényuralomnak.

2) Például így hiszik, hogy a demokratia kihágásait egyedül az elnyomás módszere képes fékezni, holott e kihágások időszakonkénti visszatérése eléggé tanúskodhatnék, hogy e szer csak táplálja a bajt.

tek egyike. Mennél jártasabb az ember a nemzetgazdaságban, annál könnyebben észreveheti, hogy a bajok, a melyeket orvosolni akarunk, másutt és más alakban ismét visszatérnek. A legokosabb orvos az, ki legkevesebbet tesz. Minél tudatlanabb valaki, annál jobban hiszen a mindent orvosló szerekben. A politikusok nagy része hasonlít a szolgához, ki megitta gazdája orvosságát, hogy kárba ne veszszen.

Megvallva az igazat, e felelet nem nagyon kielégítő, szerző oly hibába esik itt, melyet több ízben lesz alkalmunk kijelölni, abba, hogy kelleténél többet bizonyít. Úgy látszik, könnyen megoldhatja vala az ellenvetést, a nélkül, hogy annak tette volna ki magát, hogy az embereket tartózkodásra buzdítsa, mi a legroszabb politika. Kétségkívül azt mondani : tenni kell valamit, a nélkül, hogy tudnók mit, képtelen előítélet; de azt mondani: hogy soha semmit sem kell tenni, nem sokkal okosabb dolog. Az okos orvos semmit sem tesz szükségtelenül, de ha semmit sem tenne, az az orvosi tudomány létének tagadása volna ; e mellett az általános hitetlenség ép oly következménye a tudatlanságnak, mint a vak hiszékenység: A tudatlanok nem bíznak az orvosokban, hivatják őket, de nem használják gyógyszereiket. Azt mondják: jobb a betegségben, mint az orvos keze alatt meghalni. Ezek a vígjáték szavai. Visszaesésektől lehet tartani, az igaz, de ezeket is tanulmányozták, egyik fő tárgyát képezik azok az orvosi tudománynak; a legjobb orvos, a ki legjobban ismeri ezeket. Ezt egészen alkalmazhatjuk a politikára. A „semmit tevés“ korlátlan elve a török fatalismus egy nemére vezetne el. Igen sok eset fordul elő, hol lehetetlen semmit sem tenni. Egy határos nép megváltoztatja fegyvereit és tökéletesebb rendszert fogad el, lehet-e semmit sem tenni? Háború fenyeget, rögtön nagy összeget kell lefizetni. Pénzt kell keresni, lehet-e semmit sem tenni? Több elavúlt intézmény áll még fen, melyek nyomasztólag hatnak a polgárokra, akadályozzák a munkásságot, és lealacsonyítják az embert, és ne kelljen semmit tenni? Rontani nem annyi-e már, mint valamit tenni? Nem vizsgáljuk itt szerző túlságos előítéleteit az állam tevékenysége iránt, de ha előítéletei alaposak, nem kell-e legalább korlátozni e tevékenységet, a hol túlságos? A semmit tevés tana mindentől visszatartana : fentartaná az egyeduralmakat, a kényuralmat, a kiváltságokat, a korlátozó és tiltó törvényeket, mindenütt, a

[ocr errors]

1

hol e visszaélések léteznek és bizonyára ellenkező irányra vezetne, mint szerző kívánná.

E tannak különben kétféle értelme lehet: egyaránt alkalmazható az államra és a polgárokra. Az államra alkalmazva egyszerűen az önkormányzat (self-government), mely határozottan feltételezi, hogy ha az állam semmit sem tesz, a polgárok sokat fognak tenni. A polgárokra alkalmazva, a tartózkodás tana, a mi a politikai testület halála. Nyilvánvaló, hogy ez nem szerző gondolatja, hanem az olvasóé, a ki szavazatának számos lehető következményeit látva, megretten. Sokkal okosabb volna azt mondani neki: A szavazás perczében lelkiismereted, saját belátásod szerint cselekedjél, de addig tanúlj! Szóval, épen mivel adandó alkalommal, saját lelkiismereted sugallata és pillanatnyi belátása szerint kell majd cselekedned, akár mint egyszerű polgárnak, akár mint kormányzónak, okos dolog előre megtanúlni mindazt, a mire a tudomány e tárgyban megtaníthat bennünket: balgaság a politikát pártszellemben írt könyvekből, vagy napi lapokból tanulni, a helyett, hogy, mint oly tudományt tanúlnók, mely a pártokon kívül és felül áll. 2)

Miután kimutatta a társadalmi tudomány szükséges voltát Spencer, felállítja e tudomány létezését, s szerintünk igen jó érvekkel bizonyítja. Megtámadja a theologiai tant, mely a gondviselést szerepelteti a történeti eseményekben, és egy más, nem kevésbbé túlzott elméletet ad a nagy emberekről.. Kimutatja, hogy még azoknak vallomásai szerint is, a kik küzdenek ellene, létezik társadalmi tudomány, mert törvényeket alkotnak a jövő számára, a mi világosan fölteszi, hogy az emberi cselekedetek bizonyos szabályoknak vannak alávetve, a melyeket némileg előre lehet látni. „Különben – mond szerző – a kormány és törvényhozás képtelen dolgok lennének. Lehetne, ha akarná az ember, a parlament dolgát sorsjátéktól tenni függővé, avagy írásra vagy fejre játszani, vagy

[ocr errors]

1) Ez czélja egy új intézetnek, az École des sciences politiquesnek, mely Francziaországban közelebb Boutmy Em. igazgatósága alatt alakúlt, oly intézet, a melynek feladata épen a politikai tények tanúlmányozása, merőben minden érdektől ment és minden pártszellemen felülemelkedő szempontból: a pénzügy, a népjog, a diplomatia, az összehasonlító törvényhozás, ezek tárgyai a politikai tudománynak, melynek úgy gyakorlati, mint elméleti oktatása az említett iskola feladata.

még inkább egészen elmellőzni. A társadalmi következmények nem fejlődvén megjelölhető rendben, nem lehetne előre semmire sem számítani, minden össze volna zavarva.“ Ha ellenben törvényeket alkotunk: jele, hogy épen ez által bizonyos természetes okszerűségre, az okok és okozatok közt bizonyos kapcsolatokra találunk. Különben nagyon korlátolt felfogása a tudománynak, minden ágában egyenlő fokú pontosságot követelni. Egyedül a géptan-s a természettanban, jobban mondva a szervetlen anyag tudományaiban lehet mennyiségi törvényeket felállítani. A biologiai tudományokban a törvények csupán minőségiek (qualitativ): az előrelátás kevésbbé biztos. Még a meteorologiában is csak megközelítő az előrelátás; de azért mindenütt, a hol bizonyos fokig előre lehet következtetni, van tudomány. Még ha a társadalmi viszonyokban nem is volnának szigorúbb törvények, mint a meteorologiában, elegendőek volnának, hogy egy tudomány anyagát alkossák.

E nézetekben teljesen osztozunk és magunk is nem egyszer állítottuk szemben a positivisták korlátolt felfogásával, a kik tagadják tudományos jellegét a philosophiának és az erkölcsi tudományoknak. Azonban ha Spencer nézetei sokat bizonyítanak is azok ellen, kik a társadalmi tudomány létezését teljesen tagadják: kétséget ébresztenek bennünk a gyakorlati scepticismus ugyanazon neme által, a melyre épen az imént tanított. Mert ha valóban vannak a politikában bizonyos általános törvények és némi megközelítő előrelátások: azon előrelátásoknak megfelelő és a pontosság ugyanazon fokán álló tények is vannak. Avagy helyes-e azt mondani, hogy a midőn háború fenyeget, készületeket kell tenni, hogy a kormánynak a közvéleményt számításba kell venni, hogy nem szabad hasztalanul kihívni; hogy tudomással kell bírni arról, a mi a külföldön történik, hogy meg ne lepettessünk általa, stb. Ha a társadalmi tudomány csak megközelítő tudomány: akkor a gyakorlati politika csak hozzávető mesterség lenne, de oly mesterség, hol a szemnek egy helyesen vetett pillanata igen gyakran megelőzhetně a tudományos inductiokat. Ha ellenben azt állítjuk, mint szerző könyve első fejezetében, hogy legtöbbször semmit sem szabad tenni, mert az elhatározásnak jó vagy l'osz következményét előre nem lehet biztosan látni, nem annyi volna-e ez, mint azt mondani, hogy semmit sem lehet előre látni, következőleg nincs tudomány?

Ez után szerző megmagyarázza a társadalmi tudomány természetét, és megvalljuk, hogy nézetei e tárgyban homályosaknak, vagy legalább is nagyon koraiaknak látszanak. Igen nehéz előre megmagyarázni valamely tudomány természetét annak, ki azt még nem ismeri, nehéz főleg, ha e tudomány nagyon részletes és rendszeres megértése forog szóban. Már pedig Spencer sajátos, külön értelemben magyarázza a társadalmi tudományt. Sociologiai elvei kétségen kívül jobban megértetik velünk, hogy minő fogalmat alkot arról magának; de tanácsos lett volna, nem zavarni össze az előzetes fogalmát, a melynek csak bevezetésül kell vala szolgálnia, azon elméleti következtetésekkel, a melyekre maga a tanulmány vezetend. Spencer eszméje, melyet Comte Agosttól vett át, a sociologiát a biologiára alapítani. Ez eszmét, legyen bár igaz vagy téves, nem lehet előlegesen, minden fejtegetés nélkül méltatni. Különben ki lesz téve az ember azon ellenvetésnek, a melyet Spencer maga vet fel önmagának, s gyöngén czáfol meg, hogy csak távoli analogia van az egyéni és a társadalmi szervezet, a társadalmi és természetrajzi morphologia közt. Miért kitenni magunkat az akadékoskodó szellemek ellenvetéseinek? És mire való elhamarkodott nézeteket vetni fel, kellő bizonyítékok nélkül, oly elméknél, a melyek mindent könnyen elfogadnak.

Ez előleges elmélkedések után szerző tárgyának mélyébe hatol, egymás után tanulmányozva mindazon sokféle nehézségeket, a melyekkel a társadalmi tudomány találkozik. E vizsgálat hosszadalmasságai mellett is a legélénkebb érdekkel bír; terjedelmes és mély elemzése mindazon hibás irányoknak, a melyek megosztva tartják az embereket, egy fejezet tévedéseink okairól, mely hozzájáról mindahhoz, a mit e tárgyról annyiszor megírtak a philosophok, ez az a dolog, a melyért a legtöbb jóakaratot tanúsíthatjuk szerző iránt, fentartva mind a mellett magunknak néha a jogot, a mi nézeteinket szembe állítani az övéivel, nem annyira azért, hogy ellentmondjunk, mint inkább, hogy kiegészítsük és alkalmilag helyreigazítsuk azon nézeteket.

A társadalmi tudomány elől három féle nehézség zárja el az útat. A nehézségek egy része tárgyilagos, és a tanulmányozandó tények meglepő halmazára vonatkozik; más része alanyi és magától a szemlélőtől ered. Az utóbbi nehézségek ismét két neműek: olyanok, a melyek az értelemből, és olya

« ElőzőTovább »