Oldalképek
PDF

egyszersmind mutatják azt is, mily állás az, melyet minden nemzet a politikai világban követel. Nagyhatalmasságok fővárosai, vagy azon nemzetekéi, melyek nagyhatalmi állásra igényt tartanak, világpolgári irányt követnek gyüjteményeikben; széles látkörüknél fogva semmi sem idegen előttök, mi az emberi nem művelődéséről tanúskodik s azt felderíti. Muzeumaik az emberi műveltség minden ágaira kiterjednek, a művészetnek, legszélesebb értelemben véve, képviselői s raktárai, melyekben mindenki általános átnézetet nyerhet az emberi nem összes művelődésének minden phasisairól az egész földtekén. Korlátolt igényű nemzeteknél ellenben, melyek érzik másod- s harmadrendű állásukat s épen azért hiúsággal pótolják a nagy nemzetek önérzetét, inkább tartományi muzeumokat találunk, nem annyira közművelődési intézeteket a honfiak számára, mint kérkedési eszközöket, melyekkel az országot mutatják be az idegeneknek. Főczéljuk nem az, hogy a bennszülöttek minél többet tanúlhassanak, hanem az, hogy az ide vetődött idegen ismerkedhessék meg az ország művelődésével s természet-ritkaságaival. Nehéz szabatosan értelmezni a muzeum szót; különböző fogalmak köttetnek ezzel össze, a múzsák szentélye más-más szempontból ítéltethetik meg, hiszen a múzsák száma a görögöknél kilenczre ment, ők voltak az emberi nem összes szellemi életének képviselői. Az újabb kor gyakorlata azonban a muzeum név alatt, ha az minden további melléknév nélkül használtatik, műgyüjteményeket ért, s a tudományos gyüjteményeknél melléknév által határozza meg külön czéljokat, így látunk természettudományi, ethnographiai, gipszöntvényi, műipari, gazdasági, boncztani, egyptomi, braziliai, sőt tűzérségi s tengerészeti muzeumokat, mi nem jelent egyebet, mint természettudományi, népismei, gipszöntvényi, műipari, gazdasági, boncztani, egyptomi, braziliai gyüjteményeket, fegyvertárakat, hajóminta-tárakat. Az ó-kori nemzetek nem alakítottak ily gyüjteményeket, a mi szép volt s ritka, azt az isteneknek ajánlották, a templomokban, telkeiken s berkeikben állították fel; vagy a gyüléstéreken, közhelyeken s nyilvános épületekben, hol szintén az egész lakosság élvezhette. Gyüjtemények legelőször a rómaiaknál keletkeztek, midőn a proconsulok s később a császárok kirabolták a templomok és városok kincseit, hogy palotáikat s villáikat ezekkel, mint fényűzési czikkekkel ékesítsék magánélvezetűl. Verresnek gyüjteménye Cicero vádbeszédeiből ismeretes, de Cicero maga is műértő volt, s gyüjtött régi korinthi díszedényeket s görög szobrokat. Asinius Pollio villája telve volt a régi híres művészek remekeivel, Nero rendszeresen kiraboltatta Görögországot, s aranyházába vitette a műemlékeket, végre Hadrian császár nyári laka Tiburban, melynek helyén most Tivoli épült, csaknem egy újabb-kori muzeum alakját viselte, mert itt mind az, mit a császár világbirodalmának tartományaiban nevezetesnek tartott, eredetiben vagy másolatban fel volt állítva, a kertekben, termekben s oszlopcsarnokokban, hanem itt is az élvezet volt a főczél, nem a tanúlás. A keresztyénség vakbuzgóságának első fellobbanása összetörte a bálványokat, a barbarok megsemmisíték a régi világ dicsőségét, de a mint a XIV. században a tudományok ismét fel kezdtek éledni, az ó-kor kéziratai mellett plastikai emlékei is szenvedélyesen gyűjtettek. A szobrok s feliratok, melyek főleg Rómában s környékén felásattak, nem romboltattak többé össze mint bálványok, a csonkábbak azonban még gyakran mészszé égettettek vagy új épületekbe falaztattak be. Midőn a tudományos Aeneas Sylvius Piccolomini a pápai székre emeltetett s II. Pius nevet vett fel, 1450-ben megtiltotta, hogy a régi márványfeliratok és szobrok a mészkemenczébe vitessenek. X. Leo Rafaelt bízta meg a római ásatások felügyeletével; a pápák, a Medicik, az Esték, a Farnesék dicsőségöket találták a szobor, vésett kő és éremgyüjteményekben, de az ó-kor ez emlékei nálok is főleg díszitményekűl szolgáltak palotáikban akkor is, midőn Ghiberti, a florenczi szobrász, görög szobrokat gyüjtött már, hogy tanúlmányúl szolgáljanak neki. Lorenzo Medici volt a fejedelmek közűl az első, ki kertjéhez, melyben római régiségei el voltak helyezve, egy műtanodát csatolt, s gyüjteményét közművelődési intézetnek tekintette. Olaszország a XV- és XVI-dik században az európai műveltség élén állott, nála volt nemcsak a vallás, hanem a divat jogara is, a hegyentúli fejedelmek tehát utánozták az olasz uralkodók fényűzését, fitogtatták műízlésöket, pártolták a tudományt. A legkitünőbb köztök Mátyás király volt, egy nemzedékkel később I. Ferencz, a franczia király s V. Károly császár, ki mindig inkább spanyolnak érezte magát, mint németnek. Így keletkeztek a XVI- és XVII-dik században

*

csaknem minden udvarnál a kincstárak mellett fegyvertárak, műkamarák (Kunstkammern, melyeket az olaszok még egyszerűbben Guardarobbának, tárnak, neveztek) s ezekben terv nélkül mind az felvétetett, a minek akár belbecse, akár műbecse volt, vagy történelmileg érdekessé vált, vagy általában ritkának, sőt nemében egyetlennek tartatott. Ferdinánd osztrák főherczeg gyűjteménye az ambraszi várban Innsbruck mellett, melynek legnagyobb része eddig is együtt maradt s Bécsben az alsó Belvedérben őriztetik, legjobban mutatja az ily gyüjtemények természetét. Itt látunk régi és középkori bronz szobrocskákat, gazdag aranyásványokat, amethyst és smaragd kristályokat, elefántcsont-véséseket, nagy korallágakat, a középkor nevezetes lovagjainak s hadvezéreinek fegyverzetét, fizetérszarvakat, családi s egyéb festményeket, díszedényeket, Cellini világhírű arany sótartóját, szarvas-agancsot, mely egy fa törzsébe belenőtt, gyönyörű festésű régi kéziratokat, strucztojásokat, mexikói bálványokat, pápai aranyrózsákat s szentelt kardokat, szóval, természettani, művészeti, történelmi ritkaságokat. Ily műkamarák emelték az udvarok fényét, – híres volt különösen a drezdai s berlini– a rendkívülinek azonban, a mesterségesnek s a ritkának ez időben nagyobb vonzó ereje volt, s jobban kerestetett, mint a művészeti s a szép. A vendégek s a nagy közönség az úgy nevezett unicumokat bámulták leginkább, oly tárgyakat, melyeket, habár műtörténelmi vagy általában tudományos becsök néha alig van, csak egyetlen egy gyüjteményben lehetett találni, máshol nem. E fegyvertárakból, műkamarákból, Guardarobbákból keletkeztek a XVIII. században a modern muzeumok. Könyvtárak már a XV. században kezeltettek önállólag s külön e czélra emelt épületekben helyeztettek el, a mostani képtárak nagyobb részint a múlt században keletkeztek, a mennyiben mind Olaszországban, mind az Alpeseken túl a festmények, melyek a paloták termeit szerteszét dísziték, nagy csarnokokban pontosítattak össze. Az új felállításnál azonban a symmetria játszott főszerepet, oly annyira, hogy nem egy becses kép hol kisebbre fürészeltetett, hol egy darabbal megtoldatott, hogy jobban illjék helyére, hol más képnek ellenfüggelékűl szolgált; ez akkor formatizálásnak neveztetett. Sok kép pusztúlt el ez időben, lomtárba vettetett s elveszett, mert nem tartatott elég díszesnek; sok átfestetett s restauráltatott, s ez által elvesztette eredeti typusát, műtörténelmi jellegét s műbecsét. A szobrok is ez időben a kertekből termekből s lépcsőházakból a csarnokokba vitettek át; ezeket legnagyobbrészint már akkor kifoldozták, átdolgozták s kicsiszolták, midőn csonka állapotban kiásva a fejedelmi s nagyúri lakokban állíttattak fel. A természettudományi gyüjtemények is ekkor nyertek rendszeresebb alakot, miután Linnée az első tudományos rendszert megalapította s Buffon szép irálya által a műveltek figyelmét ez irányba terelte. A szörnyszülöttek lassan-lassan a lomtárakba vándoroltak, a ritkaságok s unikumok pedig kitünő polczaikról azon helyre mentek át, mely őket a rendszer szerint illette. Mind ez új felállításoknál régi, más czélra készült épületek használtattak fel, elhagyott paloták, megszűntetett kolostorok, czéljokat vesztett középületek. Rómában Kelemen és Pius pápák a Vatican egyik szárnyát alakíták át oly roppant muzeummá, hogy abban több régi szobor talált elhelyezést, mint Európa összes egyéb gyüjteményeiben. :) Később a Capitolium és Lateran termei is muzeumokká váltak. Florenczben a nagyherczegek a Pitti-palota királyi termeiben összpontosították festményeiknek s szobraiknak egy részét, a másikat a Vasari által épített kormányhivatal-palota (Uffizj) legmagasabb emeletében, napjainkban pedig a Bargello, a Márk és az Onofrio kolostorok lettek a műemlékek díszes rakhelyei, Párisban a Louvre, Bécsben a felső s alsó Belvedére, Spanyolországban az Escurial, Pétervárott az Eremitage, Drezdában a Grüne Gewölbe s a Japáni palota. Csak midőn a műkincsek culturhistoriai megbecsülése nem szorítkozott többé kizárólag a műtörténelemmel foglalkozó tudósokra, midőn Winckelmann nézetei a művelt osztályokat áthatották, akkor keletkeztek az első épületek, melyek kizárólag azon czélból emeltettek, hogy a műemlékek s országos gyüjtemények bennök elhelyeztethessenek, ugyanazért már a terv készítésénél a felállítás és világítás czélszerűsége szolgált kiindulási pontúl, ilyenek a British és South Kensingtoni muzeum Londonban, a Studjpalota Nápolyban, a muzeumok Berlinben, Pétervárott s Pesten, a Glyptotheka, a két Pinacotheka s a bajor muzeum Münchenben, s legújabban azon fénypaloták, melyek már a legközelebbi évtizedben Bécsnek legkitünőbb díszei lesznek. E monumentalis épületekbe s ragyogó termeikbe azonban az építészek s dilettansok nézete szerint, nem illenek bele megsérült szobrok s dombormű-töredékek, eltört díszedények és üvegek és sok oly éktelen tárgy, melynek mostani külső alakja nem felel meg tudományos és culturtörténelmi értékének, mert a műemlékek még jelenleg is nagyrészint a termek díszitményeinek tekintetnek, s azért a restauratio szentségtelen keze, mely három század óta annyi emléket kivetköztetett eredeti alakjából, még most is űzi kárhozatos mesterségét, a műkincsek átidomításában. Alig van régi szoborgyüjtemény Európában,– némileg a British Muzeum kivételével,*) hol azóta hogy Canova el nem fogadta a megbizást a Parthenon műveinek kiegészítésére, a görög torsók nem restauráltatnak, – melyben nem akadnánk számos régi szobrokra újkori fejjel, kézzel s lábbal, sőt épen nem ritka azon eset is, hogy a fő is, a test is régi ugyan, csakhogy nem tartoztak egymáshoz s két különböző régi szobor maradványai, melyek értelem nélkül egyesíttettek. - A British Muzeum egyébiránt más tekintetben is mintaszerű, s a gyüjtemények elrendezésére s belbecsére nézve meghaladja a continens muzeumait, melyektől főképen abban is különbözik, hogy ezek a régi műkamarákból alakúltak, a fejedelmi ház magán birtokához tartoznak, a civillistából nyerik dotátióikat, gyarapodások e szerint egyéni hajlamoknak s változó szeszélynek van kitéve, sokszor egészen megakad, másszor csak egy bizonyos irányban létesűl. A British Muzeum ellenben kezdettől fogva a nemzeti tulajdon jellegét viselte, a parlamenttől húzta dotatióját, igazgatása műértő kezekre volt bízva, az ellenőrzés egy állandó bizottságra. A műkincsek szaporítása e szerint tervszerűleg történt, mi által a gyüjtemények összesége a tökélyt megközelíti, minthogy az angol

1) A reánk maradt féléletnagyságu s annál nagyobb ó-kori szob rok összes száma legfölebb 4000-re megyen, annyi sem, mint az egy Aemilius Scaurus birtokában volt.

*) Itt is a Townley-gyüjtemény szobrai restauralvák, s a Drezdából s Nápolyból ismeretes Symplegma, mely a Hermaphroditot ábrázolja, a mint egy satyr öleléseitől menekülni igyekezik, értelmetlenűl egy részeg satyrrá változott át. A közönség ízlését jellemzi, hogy a Britsh muzeumban ezen eltorzított alak sokszor rajzoltatik, a mint azt többször tapasztaltam.

« ElőzőTovább »