Oldalképek
PDF
ePub

gokhoz csalni. Sőt Wigand, a marburgi növénytani tanár Der Darwinismns und die Naturforschung Newtons und Cuviers. Braunschweig, Vieweg u. Sohn, 1874. cz. munkája szerint olyan növények is vannak, melyeknek virága feltünő és méztartalmú, de melyek bebizonyíthatólag még sem termékenyíthetők meg rovarok által.

Valamint a hasznosság, úgy a változékonyság sem állhat meg, melynek pedig nagy szerepe jutott Darwin szerint a fajok képződésében. Hogy a változékonyság által a minden körülmény- és életfeltételnek megfelelő typus állhasson elő, szükséges, hogy a szerves lények minden irányban változékonyak legyenek, és hogy a változékonyság annyiban legyen határtalan, a mennyiben nem magában, hanem csak külső akadályokban lelhessen határt. Már pedig e két feltétel egyike sem igazolható. Egy tenyésztő sem vállalkozhatik sarkantyús galamb, kék tök vagy kék narancs előállítására, mert a természet nem hoz létre ilyen változásokat.

Igy az egész Darwin-féle tant kritikai vizsgálatnak vetvén alá, egyes részleteknél kimutatja, hogy azok egyáltalában nem elegendők a fajképződés magyarázatára, másoknál pedig, hogy már is az eszme befolyásának elismerése lappang azokban. Ilyen p. az ivari kiválás, mert az ebben működő nemi ösztön, mint psychicus tényező, a legkirívóbb ellentétben áll az egész merően mechanicus felfogással.

Már most az a kérdés, hogy ha nem merő véletlenek öszműködése által alakulnak a typusok: miképen nyilvánul az eszme hatása alakulásukban? E kérdésre szerző Baumgärtner Henrik nevű német physiologgal felel, ki a kiválási tant már Darwin előtt felállítván, azt tanította, hogy az ivar-változás (Keim-Metamorphose) az, mely által egyik typus másikká változik át. Ehypothesist Kölliker (Über die Darwinsche SchöpfungsTheorie. Lipcse 1864.) későbben heterogen nemzésnek (heterogene Zeugung) nevezte el, mely szerint egy fajbeli szülők egyszer egy oly szülöttet hoznak létre, mely egy új faj alapját veti meg.

A szerző erősen küzd azon lehető felfogás ellen, mely szerint azt hihetnők, hogy a már más uton kiküszöbölt teremtési csoda itt új alakban csempésztetik be a tudományba.

Szó sincs valamely független tényező önkényes beavatkozásáról, hanem a természeti terv, tehát eszme hatása az,

mely működik akkor, midőn az ivar egyszerre úgy változik át, hogy egyszerre, nem pedig számtalan és tervnélküli változások által egy czélszerű typus jöhessen létre. - Hogy az így keletkezett fajok realis rokonságukon kívül idealis rokonságban is állanak egymással, ennek oka a természet czélszerű működése, bizonyos czél után törekvése. E czél azon eszményi elv, melyért vív az idealistikus philosophus, és melyet a Darwinismus számításon kivül hagyhatni vél.

-

Csak egyetlen egy észrevételt csatolunk ez ismertetéshez. A szerző az ivar-metamorphosist egy ,,benső törvényszerű, és mégis kivételesen fellépő átváltozásnak" nevezi el. Ez ellenmondásnak látszik, de nem az; csakhogy talán találóbban lehetett volna kifejezni azon gondolatot, mely szerint a szerves lények egész szervezetében sokáig lappangón működő törvényszerűség, ez előkészülés után, és változott külső változások miatt, az ivar oly változásában nyer határozott, kivételesnek látszó kifejezést, mely egy új fajt hoz létre. Hogy minő ez a folyamat, azt talán megérthetjük, ha egy oly organicus világot tekintünk meg, melynek legparányibb alkatrészei sem kerülhetik ki figyelmünket, ha szorgalmasan vizsgáljuk. Az irodalom egész korokon át egy helyhez kötöttnek látszik. Az emberek szelleme mintegy száraz malomban egy pont körül mozog, a nélkül, hogy csak egy lépést is haladna előre. A már elcsépelt szalmát újra meg újra csépelik, de — itt-ott mégis találkozik egy-egy búzaszem, mely különben elveszett volna. Más szóval, mindazonáltal hogy egy egész irodalmi kor laposnak látszik, a mennyiben egy alak sem válik ki határozottabban, egy író sem bír többet és jobbat fejezni ki, mint a megelőző kor jobbjai mégis, ha a microscoppal vizsgáló figyelmével tekintjük, egyes mondatokban, szóvirágokban stb. új eszmék csiráját találhatnók, melyek talán magoknak az illető íróknak figyelmét is kikerülték, és így annál inkább elvesztek az olvasó világra nézve. De ilyen irodalmi parányok szaporodván, hatásuk is mindinkább növekszik, mindaddig, míg új viszonyok következtében, mint pl. nagy háború, messzeható felfedezés,politikai vagy társadalmi forradalom stb. egy oly lángeszű író áll elő, ki egymaga egy új irodalmi faj képviselője. E példa, mint egyáltalában az analogiák, nem lehet egészen találó, de mégis talán némi világosságot vet ama hypothesisre, mely az egész általunk ismertetett érte

[ocr errors]

kezésnek sarkpontja és magva. És ezzel be is fejezzük jelen

ismertetésünket.

DUX ADOLF.

Hazánk évlapjai. Magyarország történelmének kortani átnézete 884–1840. Dr. Kerékgyártó Árpád kir. budapesti egyetemi tanár által. Budapest, 1875. Franklin-társulat. 696 l. Ära 5 frt.

Magyarország történelmének e chronologiai átnézete minden esetre hézagpótló munka, hasznos segédkönyv. Szerző ugyan többre becsüli könyvét, mint a mennyit bármely jeles ily nemű munka érhet, de ez keveset változtat a dolgon. ,,A jelen dolgozat feladata mond az előszóban - tájékoztató szövétneket gyújtani egy évezred eseményei tömkelegében, elősegélni a hazai történelem beható tanulmányozását és könynyíteni a tanulságok elvonását a köz és magán élet czéljaira. Különösen még e következő előnyöket nyújthat e munkálat: kiigazítja az elhibázott időadatokat, az események egyidejűségét szembetűnően kiemeli, az évezreden keresztülvonuló hason nemű tényeknek és adatoknak különféle irányokban összesítését lehetővé teszi, az egyetemes magyar történelem ismétlésénél mint velős tartalmú átnézet vezérfonalúl szolgálhat."

Íme a szerző a magyar történelemnek chronologiai átnézetétől olyasmit is vár, a mit a magyar történelemnek csak pragmatikai és kritikai rajza nyújthat, tehát maga a valóságos történelem. Munkája nem is ilyen s az előszó ide vonatkozó részei csak újabb bizonyságai szerző nem eléggé erős ítélőtehetségének. Ennek nyomait egyébiránt magában a munkában is észrevehetni itt-ott. Szerző szorgalmas és fáradhatatlan az adatok összegyűjtésében, de nem mindig tudja megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől. Csak egy pár példát hozunk fel. Az 531-ik lapon azt találjuk, hogy 1711 jun. 6-ikán Siniavszky lengyel palatinusnál keresztségi lakoma volt, melyben Rákóczi hitvesével részt vett s hol a vendégek éjfélig tánczoltak. Van-e ebben történelmi érdekű mozzanat? Az 539-ik lapon ez áll: 1714 marczius 13. Nesselrode, pécsi püspök, székvárosában megyei zsinatot tartott, de azt nem említi, hogy történt-e ott valami olyas, a mi igazolná a megemlítést, stb. Sok ily érdektelen adat van e könyvben és az érdekesek rovására, a melyeket mintegy kiszorítanak. Másfelől a munka

aránytalansága is szembetünő. A szerző sokkal több figyelmet fordít a középkorra, mint helyenként az újra. Ezt maga is bevallja az előszóban s azzal mentegetőzik, hogy nem volt reá tere, a szerződés igen szükre, csak harmincz ívre, szabta a határt, a mi azon túl helyenként összeszorítva készült, a nyomda-intézet jóvoltából látott napvilágot, de gondja lesz reá, hogy e hiányt pótolja, ha a második kiadás szükségesnek mutatkoznék.

Ugyanakkor nem fog ártani, ha a szerző más tekintetben is javít munkáján: mérsékli rokon- és ellenszenvét, a melyet az adatok csoportosításában s némely kifejezésben nagyon is kitüntet. Ennek ily munkában teljességgel nincs helye. Különösen Széchenyi és Görgey ellen fordul haragja. A 629-dik lapon Széchenyi Reformtöredékéről azt írja, hogy e röpiratnak egyik czélja nem volt egyéb, mint Kossuth piszkolása és népszerűtlenné tétele. Tehát az írónak, szónoknak, államférfiúnak nem szabad a gúny fegyverét használni, mert az piszkolás! Vajon Kossuth soha sem használta-e e fegyvert, bárha nem forgatta is valami kitünően? Mily együgyűség! Valóban Széchenyi legkevésbbé sikerült gúnyjában is több ész nyilatkozik mint szerző egész történelmi bölcseségében. Görgey ellenében még tovább megy, s oly tényeket fog reá, a melyek nem igazak. A 692-ik lapon azt írja, hogy Görgey 1849 aug. 26-ikán Klagenfurtba kisértetett, hol mind két kormánytól (orosz és osztrák) évdíjat húzott. Görgey az orosz kormánytól nem kapott soha semmi évdíjat, az osztrák kormánytól is csak mint internált fogoly fogadott el tartást. Egész 1853-ig kiadott emlékiratai tiszteletdíjából élt, midőn ez fogytán volt, kérte az osztrák kormányt vagy engedje szabadon kereshetni kenyerét, vagy mint politikai fogolynak rendeljen tartást. Ezt maga bevallja Gazdátlan leveleiben, de különben is köztudomásu. „Pár évvel úgy mond munkám megjelenése után, az érte keresett írói díj fogytával még azt is megtenni kényszerültem, a mi legnehezebben esett, t. i. tartásért folyamodtam. Barátaim azonban ne vegyék zokon e lépést tőlem, mert e valóban kínos lépést egyedül a kötött kezű családapa tette. Politikai jellememnek nincsen köze ahhoz."

A MUZEUMOKRÓL.

Az útazók, a kik idegen városokban elvégezték dolgaikat s időt szakíthatnak magoknak, meg szokták tekinteni a város nevezetességeit s néznivalóit, rendesen oly tárgyakat, melyekre a művészet vagy a történelem reá nyomta bélyegét: királyi palotákat, templomokat, középületeket, muzeumokat. A tudomány és művészet e raktárainak bámulása még a commis voyageurt is, legalább pillanatokra, kiemeli a prózai élet mindennapiságából, mert a lélek is megkívánja táplálékát csak úgy, mint a test, s így természetes, hogy mindenki meg akar ismerkedni a különféle nemzetek régiségeivel s műkincseivel, ízlésöknek irányával s kifejlődésével; Párisban meglátogatja a Louvret s a Hôtel Clunyt, Londonban a British Muzeumot, a National Galleryt és South Kensingtont, sőt érdekkel nézi még azon tárgyakat is, melyeket kellőleg megbírálni nem képes. A muzeumok látogatása azonban más szempontból is fölötte érdekes, minthogy általánosan véve mondhatjuk, hogy a nemzetek műveltségi fokát a muzeumok száma s gazdagsága szerint lehet meghatározni; a mely nemzetnek nincsen művészeti érzéke, s mely történelmének emlékeivel nem gondol, azt alig tartjuk polgárosodottnak. Olasz-, Franczia-, Angol- s Németország kisebb városaiban is találunk műgyüjteményeket, Oroszországban csak a fővárosokban; mióta Egyptom felfogta műveltségi missioját, alapított egy muzeumot Bulakban; most Törökország is kezd e részben mozogni, sőt az atlanti tengeren túl, a prózai, pénzhajhászó Egyesült Államokban szintén ébred a vágy nemcsak a józan észt kiművelni, hanem az ízlést is. — A muzeumok egyébiránt nemcsak a művelődési fokot jelzik oly pontosan, mint a hévmérő a temperaturát, hanem

Budapesti Szemle. Nyolczadik kötet. 1875.

16

« ElőzőTovább »