Oldalképek
PDF
ePub

gondoskodtak, míg nálunk a nyerészkedés az ellenkező következetes kivitelére vezetett, sokkal rosszabb mint ott, hol a benne levő szén kívül feketére fest bennünket.

A lakási viszonyokról, a házak túlságos megtömése ellen Londonban törvények intézkednek. Pesten a 70-diki népszámláláskor találtak szobákat, melyekben 20—30 egyén aludt! A nyilvános bérházak levegőjének minőségére s mennyiségére a legnagyobb ügyelet van; egy alvóra 300 köbláb levegőnek kell jutni. (Budapesten vannak egyetemi kórodai osztályok, hol negyedrésznyi sem jut!) A házak többnyire vékony faluak, vakolatlanok, mi a légcserét elősegíti s a föld, melyen építvék jó csatornázás s az űrűlékek elvezetése által tartatik tisztán. Nálunk e tekintetben alig van felügyelet. (E sorok írója egyik legtekintélyesebb pesti orvos- és egyetemi tanártól hallotta, hogy az akadémia palotán felül épült nehány új házban egy időben diphtherítis uralkodott a gyermekek közt; az okok vizsgálata aztán kiderítette hogy a házak ott az összehalmozott szemétdombokon épültek s ezeken át fúrták a kutakat! Ezek betömése aztán a járványt megszüntette.)

Sok érdekes és fontos részletére e inunkának lehetne még az olvasót figyelmeztetnünk; de legyen elég ennyi. A mű nem egyszerű összehalmozása a gyűjtött adatoknak; hazai viszonyainkra s az intézkedések biráló ismertetésére nagy gondot fordít. Nagyon kivánatos, hogy mindazok, kik az ország közegészségügyének intézésére hivatvák, megismerjék s áttanúlják ez adatokban és tanúlságokban egyaránt gazdag könyvet, mert hazánk jólléte más országok ide vonatkozó viszonyainak ismerete s a tudomány és tapasztalat elveinek gyors alkalmazása nélkül alig munkálható sikeresen.

Egy dolog van még, mit szó nélkül hagynunk nem lehet! ez a mű stilja. Megszoktuk már, hogy orvosi íróink botrányosan rosz magyarsággal írnak s ezt teljességgel nem tudják, vagy ha igen, nem restellik. De mégis különös, hogy egy tős-gyökeres magyar oly kevés érzéket mutat a helyes mondatszerkesztés iránt, mint példáúl a szerző, ki a ,,mondva lett, írva lett“ stb. alakokkal minden sorában sérti szemünket.

A mű pongyola stiljában (s ez nemcsak a szavak és mondatokra vonatkozik) van oka, ha e könyvet, melyhez különben kissé nehéz jutni, mivel az orvosi könyvkiadó társúlat kiadása,

nem olyan elégültséggel teszszük le, mint tartalma különben megérdemelné.

DR. I. J

Kvintusz Horáczius Flakkusz versei. (A dalok 5. könyve) Magyarra fordította és jegyzetekkel felvilágosította Dr. Barna Ignácz. Buda

pest 1875.

A latin classicai irodalom legnagyobb lyricusának rég ideje nem akadt rendszeres fordítója. Székács, Zichy Antal és mások csak egyes költemények fordításával léptek a Kisfaludytársaság útján a közönség elé. Horatius összes műveinek teljes fordítását is egész kis társaság, szándékozott, a munkafelosztás elve szerint, közre bocsátani. Epen erről beszéltek hirlapjaink akkor is, mikor dr. Barna Ignácz a kezünkben levő kötetre előfizetést hirdetett, s utána csakhamar az egész müvet is kiadta.

Barna I. fordítása nagyon kedvező fogadtatásban részesült a napi irodalomban; nem tudjuk minőben részesült az olvasó közönségnél. Az idő a modern irodalmi versalakoknak kedvez, s bár teljesen nem birtak életre kelni s állandóan használatban maradni a népdalainkból elvont nemzeti formák, sőt ezek ellen mintha némi visszahatás is mutatkoznék: mégis e visszahatás addig nem ment s hihetőleg nem is megy, hogy a classicai versformák használata egészen napirendre kerüljön. Ez magyarázza meg, hogy egy, bármily sikerült magyar Horatius sem fogja azt a hatást tenni, melyet a költő kétezer év után is tesz, a maga, ránk nézve idegen, nyelven. Barna I. tagadhatatlan gonddal, szembetünő lelkiismeretességgel s szerető hűségget dolgozott fordításán; kétségkívül bátran egybe hasonlíthatja az egyes ódákat a mások fordításában megjelent horatiusi versekkel: de valami hiányt mégis érzünk könyvé· ben. E hiány néha egész verseken is végig vonul, néha egyes versszakokban, vagy csak egyes sorokban vehető észre. Van valami feszesség, merevség és erőltetés a fordításban. Úgy látszik az az erő hiányzott, mely a fordítót arra segitené, hogy újra költse az eszniét mindenütt és pedig Horatius szellemében, a hol a szöveget lefordítni nem lehet, vagy erőszakossággal járna. Különösen érezzük ezt oly helyeknél, melyeket szinte közmondásszerűen idézni szokás, de - ismételjük,

érezhető ez sokszor egész költeményekben is. Ez észrevételünk igazságát nem fogja tagadni, a ki felkeresi Berzsenyi költeményeiből az Osztályrészem, Jámborság és középszer. A magyarokhoz czíműeket még nehány mással együtt, a melyekben, bár költői eredetiséggel, de tagadhatlanul vesz át Berzsenyi horatiusi eszméket, szólamokat, sőt néha még a horatiusi hangulat is mintha megérintené kedélyünket. A mit ezekben érzünk, olyasminek képzeljük mi azt a magyar Horatiust, a mely után minden későbbi kisérletet feleslegesnek is tarthatnánk a költő fordítása körül. Addig is azonban, míg egy ilyen fordítónk állna elő, a mi talán nagyon is sokára marad: élvezzük a mostanit, kiben szintén vannak egyes ilyen sikerült részek, melyekben a Horatius légkörében érezzük magunkat, eszméivel mint jó ismerősökkel kellemesen találkozunk, s átmenőleg egy-egy tiszta hangulatban Horatius kedélye, a visszaemlékezésnél fogva is, igazi költői és horatiusi hatást gyakorol reánk.

A hol ezt a legelső rangú fordítmányokban követelt és fellelt hatást nem teszi is Barna I. fordítása: ott is élvezhető. Csaknem mindenütt hű tolmács, lelkiismeretes értelmező, s törekszik azon, hogy – mértani hasonlattal élve - fordítása, , az eredeti fölé illesztve, azt lehetőleg fedezze s rajta se túl ne terjeszkedjék, se innét ne maradjon. Elnagyolásból lényeges eszmét átugrani, vagy jellemző kifejezést elhagyni nem szeret, s egy szóval a lelkiismeretes írónak sok erényét bírja. Sőt talán még a „nonum prematur in annum“ szabályát is megtartotta költőjének. Nem tagadjuk, hogy kisebb részletekig menve, egy-egy hibát találunk a verselésben; van rá eset, hogy a classicai versalak szigorú méretű verslábait könnyedén veszi, a hiatusoktól sem mindig irtódzik, pedig hiában, a classicai verselésnél vagy magánhangzó kihagyás (elisio), vagy a hiatus elkerülése szükséges. Hogy ezek nem csak Barna Ignácznál, hanem némely más classicai fordítóknál sem tünnek fel: az szintén csak arra mutat, hogy az antique versformák iránti szűz érzék, a szabatos méret és tiszta hangzat érzéke nem él oly erőben mint hatvan évvel ezelőtt. A mívelt hallás, a „vájt fül“ ma már csak a zenében szerepel, s újabb költőink nagy része már régóta nélkülözhetőnek hiszi a modern versformáknál. Ne vegyük nagyon rosz néven, ha már csak kitartó munkájáért és áldozatáért is elismerésre méltó fordítónk néha szintén megenged magának egy kis könnyebbséget. Az ilyenekért

úgy is találunk kárpótlást, ha nem is a magyar helyesírás szerint írt latin nevekben, a minek dicsőségét jobb lett volna a Reformnak hagyni, hanem napi érdekre nem számító egész nagy kötetében.

[ocr errors]

Weisz Bernát Ferencz: Az ingatlanok tűzkár-térítésének állami szervezéséről. Második tetemesen bővített kiadás. Budapest. Ráth

Mór. 1874.

Oly kérdéssel állunk szemközt, mely gyakorlati és elméleti jelentőségénél fogva egyaránt magára vonja a szakemberek figyelmét. Mert a tűzkár-térítés állami szervezése, nemcsak kitüzött különös czélja által kelt érdeket, hanem megérinti korunk egyik legvitásabb kérdését, az állam és a társadalom egymás iránti viszonyának kérdését is. A XVIII. század felfogása ellenében mind inkább terjed az a meggyőződés, hogy a társadalom feladatának megoldásánál, még a gazdaság terén sem nélkülözhető az állam közreműködése és hogy általában működésének határai nem elvileg és mindenkorra állapíthatók meg, hanem minden társadalmi intézmény benső viszonyban áll a kornak általános műveltségével, gazdasági állapotával, elérendő föladataival.

Az előttünk fekvő munka buzgó és hazafias szerzője az említett elvekre is hivatkozik, jelentőségét azonban leginkább a számok bizonyításában találja, melyek megerősítik azt a szomorú tényt, hogy Magyarországon a tűzvész évenként oly károkat okoz, a melyeket se az önsegély, se a részvénytársulatok által eszközölt biztosítások helyre nem hozhatnak. A biztosítási ösztönt csökkenti első sorban a biztosítási dij aránytalan magassága, mely a részvénytársulatok nyerészkedővágyának igen, de a biztosítás fontos feladatának meg nem felel. E káros állapot megszüntetése, a biztosítás általános létesítése, a nemzeti vagyon jelentékeny részének megmentése, az előrelátás és gondoskodás, a kereset folytonosságának fejlesztése csak úgy sikerülhetne biztosan és gyorsan, ha az állam a biztosítást maga eszközölné és általános kötelezettségünek nyilvánítaná, mi által egyuttal elérné azt, hogy a biztosítási dijakat a legalsóbb minimumra leszoríthassa, és a biztosítási kényszert lassanként kedvessé tegye. De kiegészíthetjük

15

Budapesti Szemle. Nyolczadik kötet. 1875.

a szerző nézetét avval, hogy az állami biztosítás még két nagy előnynyel járhat; először megismerteti az alsóbb néposztályt a biztosítás jótéteményével és így előmozdítja a biztosítás egyéb ágait, nevezetesen a jég elleni biztosítást és az életbiztosítást; másodszor alapíthatna egy biztosító tartalékot, a mely talán évek mulva az előforduló károkat, legalább részben egymaga is pótolhatná.

Szerző hivatkozván az állami biztosítás nagy elterjedésére Németországban és Schweizban, fölhozza, hogy míg Zürichben és Baselben a biztosítási díj 2—6 krajczárt tesz, jó és rosz házakért, addig Pesten 150 krajczárt kell fizetni a legjobbért, pedig Pest városa, 1874. évi költségvetésében, 100.000 forintot szavazott meg tűzoltó költségekre. A biztosító társulatoknál a szabad verseny igen kevés hatással van, mert egyezmények által kijátszható. Az állami biztosítás azonban érdekközösséget teremt, mely a tűzetesek számát is apasztja. Az állam beavatkozását következőleg indokolja szerzőnk: Az állam nincs hivatva az egyéni szükségletek kieligítésére, de ebből legkevesbbé sem következik az, s nem is igazolt azon föltevés, hogy az állami kényszer nem igazolt, s nem szükséges ott, hol azt a társadalomnak valamely, ha mindjárt csak helyi korlátok közt jelentkező közös érdeke -- valamely, a közérdeket fenyegető veszély szükségessé vagy czélszerűvé tette. Találóan felel szerző azon ellenvetésre is, melyet a nép alacsony míveltségéből szoktak meríteni: a mi a nép alacsony míveltségét illeti, az talán ép oly kevéssé lehet nálunk indok egy üdvös eszme meghonosításának elhalasztására, mint nem tekintették annak Németországban az állami tűzkárbiztosítás eszméjének életbeléptetésénél, noha ott a nép amaz időben, 100—150' év előtt, aligha magasabb fokán állott a míveltségnek, mint ma nálunk. Ha ily szempontok a tevékenységet visszariaszthatnák, akkor a közhasznú intézkedések közől vajmi kevés honosodnék meg! – – A vasutak, a távirda létesítése, a nép alacsony míveltségi állapota következtében hasonló nehézséggel találkozott, sőt a takarékpénztárak is. Mily nehéz volt a kezdet nálunk, s most már nem egy vidékén az országnak a nép legalsó rétegei is tódulnak hozzájok! Igy van ez mindenben és mindenütt. Föl kell emelnünk a népet; nem elszegényedett, erénytelen, romlott, lak nélküli, földönfutó proletariatust, hanem jómódú, erkölcsös, életrevaló parasztságot kell teremtenünk;

« ElőzőTovább »