czeg és később Gentz a monarchia hatalmi állásának nélkülözhetetlen feltételeül tekintettek: hogy Budapest legyen a monarchia központja és a magyar nemzet annak leghatalmasabb támasza.

Lombardiában a háború balszerencsével folyt; Bécsben és Prágában a zavarok folyton növekedtek. Az osztrák császár és magyar király a dynastia tagjaival együtt Insbruckba menekült. Magyarországban még ekkor a nemzetiségi mozgalmak nyilt lázadássá nem fajulván, nemcsak a legnagyobb csend uralkodott, de az öröm és megelégedés érzete hatotta át a nemzet minden osztályát. Az alkotmányos felelős kormány — a népszerűség által is hordozva - határozott irányt adhatott volna a nemzetnek, melyet ez nemcsak rokonszenvvel, hanem engedelmességgel is kész lett volna követni. Tehát könnyű feladat lett volna tettekkel igazolni, hogy a magyar nemzet a dynastiának legbiztosabb támasza és képes is, akar is a monarchia fenállásának biztosítására mindent megtenni.

Érezte ezt úgy látszik, az első magyar ministerium, melynek tanácsában gróf Széchenyi is ült. Midőn közeledett az első népképviseleti alapon választott országgyülés megnyitásának ideje, gróf Batthyány és báró Eötvös a ministerium által Insbruckba küldettek. Ezen küldetésnek részleteit nem egyszer beszélte nekem megboldogult barátom báró Eötvös József. A monarchia fővárosából menekült fejedelemnek és uralkodó családnak felajánlák Budát állandó lakhelyül, biztosíták a magyar nemzet ősi dynastikus hűségéről és áldozatkészségéről. Inskruckban el is határoztatott az átköltözés Budára, de azon feltétel mellett, hogy a legközelebb megnyitandó országgyülés tényekkel fogja bizonyítani ezen érzületet az által, hogy a pragmatika sanctio alapján a monarchia épségének megvédése végett szükséges áldozatokat készséggel fogja megszavazni. Ez alkalommal megállapíttatott a mód is, mely szerint az országgyülés megnyitása alkalmával a nádor által mondandó trónbeszédben meg fog említtetni az olasz háború az országgyülés pedig a közös hadsereg számára szükséges újonczokat fel fogja ajánlni. Mihelyt ez megszavaztatik, az udvar Budára fog átköltözni. Báró Eötvöstől hallottam, hogy már a postalovak is meg voltak rendelve a király és kisérete számára.

A trónbeszéd elmondása előtt a képviselőház irányadó tagjaiból egy tanácskozás hívatott össze Kossuth Lajos szállásán. Én is a meghívottak között voltam. Széchenyi komor képpel a terem egyik szögletében az ablak mellett egy pamlagon nyugodott. Alig léptem be, magához hívott. Egymáshoz közel ülve hallgattuk a tanácskozás menetét. A miniszterek közül Batthyány és Kossuth közölték a tanácskozással a trónbeszéd tartalmát és az ebből folyó teendőket, nem említve azonban azon megállapodásokat, melyek az udvarnak Budára való útazása végett Insbruckban létrejöttek. A jelenlevők nagy többsége helyeslőleg fogadta az előterjesztést és kész lett volna minden a miniszterium által teendő javaslatot megszavazni. A képviselőháznak azonban azon tagjai, kik kezdetben csekély számban a határozott baloldalt és így az ellenzéket képviselték, a szabadság után vágyódó népek érdekeinek védelmére kelve és a Szardinia által Ausztria ellen folytatott háborút is ilyennek mondva s a szabadelvűségre hivatkozva, nem helyeselték a miniszterium előterjesztését. Rövid ideig tartó vita után Kossuth azon okból, mert nem lehetett remélni a képviselőház egyhangú határozatát, nem tette ki magát a minisztérium előterjesztésének védelmére. Ennélfogva a trónbeszéd Olaszországra vonatkozó részének elhagyása tartatott czélszerűnek. Midőn a tanácskozásban e e fordulat állott be, Széchenyi fölegyenesedett helyéről és összehúzva hatalmas szemöldjeit, görcsösen ragadta meg karomat és felindúlt, ideges hangon mondá nekem: „Most jut nemzetünk a forduló ponthoz! Le kell végkép mondanunk a békés fejlődésről, megindúl és mind nagyobb mérveket fog ölteni a létért való élethalálküzdelem. Mi lesz a vége? - Előre látható; ki tudja, nem veszünk-e az alatt végkép el! Istenem, mennyi szenvedés vár a szegény hazára és mennyi vér fog omlani!"

Hátrahagyott jegyzeteiből ez időtől fogva csak a kétségbeesés szava szól. Több íven találtam följegyezve eszmemenetét inkább csak töredékekben és rapsodikus módon. Nem rendes elmélkedések, de egy mélyen aggódó szív sóhajai

nak lehet azokat nevezni.

Az első lapon ez áll: Hattyúdalom, és többek közt ezeket írja:,,1848. julius 4. Én egészen más politikát követtem volna, mint K. Első föllépése óta érzem azt, de el is mondtam meggyőződésemet; tudtam, hogy nem fog alkotni semmit, de min

dent felbontani!

És most mégis én vele egy bárkában! Ezt

az emberek nem értik!

,De hol és miben van a menekülés?

,,Először: vérrel és élettel a dynastia részére állani és a monarchiát fentartani. Tehát semmi Frankfurt vagy a franczia köztársasággal való érintkezés és experimentatio.

,,Másodszor: békülékenység, pacificatio minden felé, különösen a horvátokkal; hiszen ők is a dynastiaval tartanak.

,Harmadszor: egyesülten és erélyesen megzabolázni a lázongókat és rendetlenkedőket.

,,Mi mindnyájan meg akarjuk menteni a hazát, de különbözők az iránt a nézetek, hogy miként? Itt a veszély már elháríthatatlan, a kérdést úgy teszik fel: gyáván megadni magunkat, vagy harczolni? - Annyi van a kettő között!"

Én becsületesen megvallom hacsak alkalmat nyerek, melyet keresek, kilépek a ministeriumból. Én nem osztozom K. és B. politikájában, mert koczkajátéknak tartom, már pedig a haza sorsa felett koczkát nem játszom. Ámde ha jól dúl el a koczka, én áldom az isteneket.

,,A ministeriumot nem kerestem. Negyven évi fáradalmas élet után visszavonulni volt szándékom. Batthyány szólított fel... azt mondá, hogy szükséges. Én nem haboztam, remélvén, hogy annyi nyeremények után nem fog a követendő politika többé koczkajáték lenni. De ehhez higgadt meggondolás és számítás kellett volna. Azonban nem így lőn. Én tisztán látom, vagy hiszem, hogy látom, hogy homlok egyenest indulunk vesztünknek.

,,Ily meggyőződéssel az, a mit óhajtok: a közlegények sorába állani, és lelkesen, véremmel áldozva bukni. Erre elég elszántsággal birok. De meggyőződésemmel a vezetők közé állani, nevemet az alá írni, mit nem tudok helyben hagyni: az ellenkezik emberi méltóságommal, férfiasságommal és lovagi öntudatommal. Ily cselekvénytől visszaborzadok."

Végtelen kínos lehetett azon lelki állapot, melyben Széchenyi ez időben élt. Ö, ki azelőtt több évvel a Kelet népe czímű munkájában, később az 1847-ben kiadott Politikai Programm czímű röpiratában oly mély előrelátással és úgy szólva jósló tehetséggel - mondá meg előre mindazt, mit most elborzadva látott a nemzetre bekövetkezni és mit oly

Budapesti Szemle. Nyolczadik kötet. 1875.

14

találóan és szépen fejezett ki Arany János a Széchenyi emlékezetére tartott akadémiai ünnepélyen:

,,Majd elborúlni kezde láthatára:

Kik műve által lettünk magyarok,
Nem ügyelénk többé vezérnyomára,
Mi napba néző szárnyas Ikarok.
Óh, hogy riadt fel intő jós ajakkal!

S midőn a harcz dúlt, mint vérbősz Kain,
Hogy álla tört szívvel, merev hajakkal
Egy új Cassandra Trója lángjain!"

Azonban Széchenyinek azon egyetlen kivánsága, melyet az 1848-ki évben, midőn már mindent elveszettnek hitt, nem teljesedett, hogy ő „a közlegények sorába állva és lelkesen vérével áldozva bukhatott volna el hazájáért."

Egy mélyen érző hazafi lélek legnagyobb szenvedését kellett elviselnie. Hosszú éveket töltött Döblingben és minő kínos állapotban! Emlékezett mindenre, mi a multban történt, tudott mindent, mi a keserű jelenben a nemzetre méretett és folyton egy rögeszmével küzdve, hogy mindazon csapásoknak, melyek hazáját és imádott nemzetét érték, egyedül ő az oka, és a kínok legnagyobbikát érezve, egészen elveszté reményét nemzete lehető felszabadulása iránt.

Nem akarok e bús emlékű korszakot illetőleg Széchenyi hátrahagyott irományaiból közölni. Csak egy pár sort idézek, hű titkára Tasnerhez írt egyik hosszú leveléből. „Két év óta naponként 16 órát járok fel alá; de hiába, úgy látom, hogy a testi fáradság sem ad pillanatnyi nyugalmat. Nyugtalanul járok-kelek, mint Macbethben a Banquo szelleme."

Ismét évek mulnak és reményt kezde táplálni, mert érzi, hogy nemzete nem halt meg. Üthet ismét a feltámadás órája és lehetnek még jobb napjai. És szünnek lelkifájdalmai, nyugalmasabb kezd lenni.

De itt megállok. Nem kutatom tovább a döblingi életnek titkait; meghatottan teszem le a tollat.

A mily öröm és élvezet volt reám nézve Széchenyinek 1848 előtti életéből és különösen működésének kezdetéről lapozni iratait, ép oly fájdalmas volt csak beletekinteni is abba, mi általa 48 után feljegyeztetett.

Ez iratok áttekintése fokozta bennem a határtalan tisztelet és a hála mély érzetét Széchenyi emléke iránt.

Hiszem, hogy azok, kik ez általam közlött töredékeket olvasni fogják, hasonlót fognak érezni.

:

Midőn először néztem át iratait azon gondolat merült fel bennem vajon helyes, méltányos és a magyar nemzethez méltó-e, hogy annak hátrahagyott iratai, ki egész életét nemzetéért áldozta, oly sok nagyot tervezett és sikerest vitt ki, magán tulajdon maradjanak? Én azon kegyelettel, melylyel a a nemzet Széchenyi emléke iránt viseltetik megegyezőbbnek tartom, hogy e kincs a nemzet tulajdonává váljék.

Ennélfogva azon felszólítással végzem be Széchenyi hátrahagyott iratainak ismertetését: szerezzük meg Széchenyi hú titkárának örököseitől a nemzetünk életében oly szép és fényes korszak emlékeit, mindazon kéziratokat, melyeket ő hosszú életén át napról napra saját kezével írt. Nem nagy összeg kivántatik arra; csak sokan adjanak, filléreket bár, úgy egybe fog gyülni az iratok megvételére és kiadására szükséges összeg. Nem áldozatokra szólítom fel az egyeseket, de szerény adakozásra oly szellemben, mint azt gróf Széchenyi Júliához czímzett és általam közlött levelében jelzi.

Ha a szükséges összeg mint nem kétlem, egybegyűl és az összes kéziratok megvétettek, tétessenek le azok, mint a magyar nemzet tulajdona, a magyar akadémiánál, hazánk azon első tudományos intézeténél, melynek alapítása Széchenyinek legelső nagy és maradandó műve volt, hozzá kötve azt a feltételt, hogy az akademia gondoskodjék összes régebben kiadott és kiadatlan munkáinak, naplóinak és nevezetesebb levelezéseinek közzétételéről. A vételáron túl összegyűlt összeg legyen az akadémiáé, melyből mindenek előtt a kiadási költ¬ ségek lennének fedezendők.

Azokat kik ismertetésemet olvasni fogják és úgy éreznek Széchenyi iránt mint én, felkérem, hogy a kijelölt czélra szánt összeget - bármily csekély legyen is az — küldjék be a magyar földhitelintézet pénztárába vagy azon lapok szerkesztőihez, a kik ismertetésemet méltányolva, e czélra szerkesztőségökben aláírást nyitnak meg.

Ez ismertetést a Budapesti Szemlébe azon feltétel mellett adtam kiadás végett, hogy megjelenése után külön lenyomatban is adathassam ki, melyet szándékom elküldeni a kaszinóknak, olvasó és társas-köröknek és mindazon intézeteknek, melyek keletkezésére Széchenyi adta az irányt.